Új Néplap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-13 / 37. szám

Néplap 1991. FEBRUÁR 13 NYÍLT TÉR SZDSZ-javaslat Kárpótlás állampolgári jogon Lassú változások Kihunyó reflektorfényben A Szabad Demokraták Szö­vetsége szolnoki területének szervezetei, a kárpótlás-, kárta­lanítási vita kapcsán fölvetődő kérdéseket a gazdasági rend­szerváltás alapvető problémájá­nak látják. A következő napok­ban eldőlhet, hogy csak részér­dekek alapján kártalaníthatja az állam polgárait, vagy lehetősé­géhez mérten minden állampol­gár érdekeit szem előtt tartva dönt a parlament. A tulajdonviszonyok ilyen gyökeres átalakításával, az or­szág polgárosodásával a köz­ponti hatalom gazdasági szerepe csökken, és ez így is van rendjén. A rendszerváltás nem jelentheti azt, hogy egy új kormány gaz­dálkodik az állami kézben össz­pontosított vagyonnal. És az ed­digi lassú privatizáció nem ki­elégítő, nem vezet sehova sem. Ha arra várunk, hogy magától legyen fizetőképes bel- és kül­földi kereslet az állam üzleti va­gyonára, akkor tovább folytató­dik a nemzet vagyonának pazar­lása, és a korrupciós veszélyek ellen nem lehet igazán hatéko­nyan fellépni. A Szabad Demokraták Szö­vetsége abból indul ki, hogy a kárpótlást egy nagy nemzeti ügybe, a privatizáció radikális meggyorsításába, a magántulaj­donon alapuló korszerű piacgaz­daság kialakításának irányába teendő, alaposan kidolgozott lé­péssorozatba kell beilleszteni. Ezzel lehetségessé válik maguk­nak a vagyonúkban megkárosí- tottaknak szélesebb körű és na­gyobb mértékű kárpótlása, to­vábbá a vagyoni kárpótlás kiter­jesztése az elmúlt rendszer poli­tikai elítéltjeire; végül ugyan­csak lehetségessé válik az, hogy vagyonjegyek formájában bizo­nyos kárpótlást minden magyar állampolgár kapjon azért, mert az elmúlt 40 év megnyomorítot­ta. Azt javasoljuk tehát, hogy a kárpótlás egy alapvető gazda­ságpolitikai fordulat részévé, a gazdasági rendszerváltás kezde­tévé váljék. Válasz Tóth Istvánnak „Kis virág, mondta Hajnalka, de nem találta el...” (Bródy János) Azt hiszem, hogy még napjaink meglehetősen vegyes színvonalú vitáiban is példátlan, hogy a pole­mizáló felek nemcsak az önálló vé­leményalkotás, a másképpgondol- kodás, hanem az állampolgári léte­zés értelmét is megtagadnák egy­mástól (szerény ismeretem szerint minden demokrácia alapértéke a vélemény és a lelkiismeret szabad­sága), mintegy kizárva, kirekeszt­ve az ellenfelet a létezők világából. Márpedig - bármilyen szokatlan - velem ez történt a minap. A létezésem hiábavalóságáról szóló hírt Tóth István úr (hivatásá­ra nézve népművelő) közölte ve­lem az Új Néplap február 6-i szá­mának 4. oldalán (balra egészen lent). Egy óévbúcsúztató riport kapcsán, amelyben arról beszél­tem, hogy napjaink közéleti, poli­tikai történéseinek számos jelensé­ge mélységes csalódással tölt el. Emlékezetem szerint nem támad­tam sem pártokat, sem személye­ket. Tényekről, jelenségekről be­széltem, amelyek engem elszomo­rítanák. Ám nem vontam kétségbe senkinek azt a jogát, hogy örüljön nekik, ha tud. Talán emiatt ért vá­ratlanul a személyes hangú meg­szólítás. Bár írásának első felében még maga Tóth úr is azt ígéri, hogy csalódottságom kapcsán egy társa­dalmijelenségről szeretne szót vál­tani. Aztán - mint aki félúton meg­gondolta magát - néhány lapos, személyes megjegyzéssel teszi nyilvánvalóvá, hogy leginkább mégiscsak rajtam szeretné elverni Az elmondottakból kiindulva, a Szabad Demokraták Szövetsé­ge a következőket javasolja az Országgyűlésnek: A hibás részmegoldást nyújtó, bármilyen késedelmesen, mégis elkapkodva benyújtott, megfon­tolatlan törvényjavaslatot a Ház ne fogadja el! Hozzunk kerettörvényt a pri­vatizáció meggyorsításáról, ezen belül az állampolgári jogú tulajdonjuttatásról és a vagyoni kártalanításról! Ez egy csomagterv előkészíté­sét jelentené, amely alapos, in­tenzív munkát követelő előké­szítéssel a jövő év elején végre­hajtásra kerülhetne. Állampolgári jogon szemé­lyenként legalább 20 000 forint értékű vagyonjegyet lehetne ki­osztani. Ez egy átlagos, négyta­gú családban 80 000 forintot je­lentene; ez már olyan tőke, amelynek a hasznosítására érde­mes odafigyelni. Ez országosan közel 210 milliárd forint. Ugyanakkor a kárpótlásra fordí­tandó 70 milliárd forintos össze­get is legalább a másfélszeresére kell emelni; ebből a kárpótlás korlátái valamelyest tágíthatok. A privatizáció gyorsításának és technikájának kialakításában abból kellene kiindulni, hogy a kárpótlási és vagyonjegyek a többi bel- és külföldi kereslettel, pénzforrással egyenrangú hely­zetbe kerüljenek. Az állami va­gyon közvetlen vásárlásán túl nagy szerepet kapnának a rész­vényvásárlások, valamint ezek közvetett, a nyugati világban na­gyon elterjedt formája, a befek­tetési társaságokban való része­sedés vásárlása. Ilyen befekteté­si társaságok már az előkészítés szakaszában tömegesen alakul­nának, egymással versenyezné­nek, és később bizonyos szerepet játszanának a vállalatok vezeté­sében. Jelentősen megnöveked­ne a külföldi szakmai befektetők érdeklődése, hiszen számukra nagyon kedvező, ha társtulajdo­nosaik kisrészvényesek, akik csak részvényeik értékének és a port. Amit egy kicsit meg is értek, hiszen minősíteni, kioktatni és sze­mélyeskedni mindig könnyebb, mint olyan fogalmakkal birkózni, mint a hit, a remény, az értékrend, vagy a csalódás. Sikerül is őket mokányul összekeverni. De - felte­hetőleg - ez a kisebb baj, a lényeg, hogy az eredmény stimmeljen. Amely szerint a depresszió egy ké­nyelmes divatjelenség, amelynek igazi célja, hogy - rafinált módon - kibújjunk az állampolgári léttel já­ró felelősségvállalás alól. A csaló­dás pedig nem más, mint olyan személyiség- és szerepzavar, amelynek oka az egyénben kere­sendő, hiszen az ő értékkonfliktu­sáról van szó, márpedig ez - mint tudjuk - magánügy. Még akkor is, ha egy társadalomban százezerre tehető a magukat csalódonnak ér­ző polgárok száma (a százezres becslés T.I-tól származik). Azaz mit is beszélek, hiszen azért még­sem ennyire egyszerű a dolog, mert - mint Tóth úrtól tudjuk - kis hazánkban polgárok sincsenek. Lévén, hogy egy torz rendszernek (egy diktatúrának) nem lehetnek egészséges gyermekei. Ezért kell megbecsülnünk azon keveseket, akik - valami különös szerencse folytán - mégis képesek voltak megőrizni a valóság talajából szár­mazó jövőképüket és e köré fonó­dó hitüket, valamint képesek arti­kulálni érdekeiket, azokért mások­kal összefognak és fellépnek, sőt, aktív cselekvésre is képesek, úgy, hogy tudják annak formáit és belát­ják határait. Mert ők mutathatnak osztalékának növelésében érde­keltek. Különös körültekintéssel kell kidolgozni annak biztosítékait, hogy a kárpótlási és vagyonje­gyek kibocsátása minél kevésbé növelje az inflációt. Ejegyek ér­tékállandósága, megfelelő ka­matozása és privatizált állami vagyonra való garantált átvált- hatósága politikai, társada­lomlélektani, felvilágosítási kér­dés is, a gazdasági viszonyok és folyamatok általános rend­szerezettségének kérdése is, de közvetlen törvényhozási és szer­vezési feladatokat is jelent. Aje­gyek fogyasztásra való átváltá­sát nem kell - mert gyakorlatilag lehetetlen - teljesen megtiltani, ugyanakkor ésszerűen korlátoz­ni szükséges, és ellenérdekeltsé­get kell vele szemben teremteni. ♦ Az állampolgárok tulajdon­lásba való bevonását, amellyé a kárpótlás önmagában is szélesí­tendő ügyét ki szeretnénk széle­síteni, nemcsak szabaddemokra­ták, hanem más pártok gazdasági szakértői is felvetették. Úgy gondoljuk, eljött az ideje annak, hogy egyesítsük erőinket e ja­vaslat megvalósításának érdeké­ben. A mi konkrét elképzelése­ink a napokban megjelennek a sajtóban; kérünk mindenkit ezek szakmai bírálatára. Kérem kép­viselőtársaimat, fontolják meg, nem tudják-e támogatni ezt a programot, nem lehetne-e ez a gyökeres tulajdoni átalakítás egy olyan lépés, amelyben mind­annyian egyetérthetünk, és az or­szág egyetértését is megszerez­hetjük. Az SZDSZ-szervezetek nevében: Erdei Péter számunkra is új minőségű pers­pektívákat és ők teremthetik meg tudati fejlődésünk lehetőségeit. Rémlik, hogy valami hasonlót hal­lottam már valahol, valamikor. És - őszintén szólva - nem kelt ben­nem igazán kellemes emlékeket. Még akkor sem, ha a pozitív jövő­képet, a hitet, sőt a reményt is fon­tos emberi értékeknek tartom (sok egyéb között). A szerző iránt érzett minden tiszteletem ellenére sem tudom elfogadni, hogy ebben a szövegkörnyezetben jogos lehet az az állítás, hogy „...hit nélkül lehet, hogy lehet élni, de nem érdemes. ’ ’ Mert ha Tóth úr valóban az én nyilatkozatommal vitatkozik - márpedig azt teszi -, akkor nagyon jól tudja, hogy itt politikai termé­szetű hitről van szó. Ugyanis én nem értékfilozófiai és nem hitel­méleti kérdésekről beszéltem, nem az emberi lét általános értelméről meditáltam, hanem (kifejezetten) politikai jelenségekről. (A fogal­mat egyébként ő is ebben az érte­lemben használja.) Márpedig az eszmébe vetett hit legutóbb akkor volt az állampolgári létezés mérté­ke és feltétele, amikor az ideoló­giai harc szakadatlan éleződéséről volt szokás beszélni. Rendkívül kínos számomra, hogy nekem - a pesszimistának - kell bizonygatnom, hogy a szemé­lyes politikai meggyőződés hatá­rán túl is léteznek eszmények, cé­lok, értékek, hitek, amelyekért ér­demes élni. Ha lehet. Baricz Péter Szolnok Annak a folyamatnak hord­erejűt, ami nálunk a politikai rendszerváltásnál történt - azt hi­szem, sem barát, sem ellenség nem vonja kétségbe. E tényt jelentéktelen létszá­mot leszámítva honfitársaink nagy többsége akarta. És e vérte- len változás történelmi tény ma­rad örökre, a világ csodálatát ki­váltva, ami reflektorfénybe állí­totta kis hazánkat. De azóta hol van már ez a különös reflektor­fény? Merthogy ez most jobban világít a volt Kelet-Németor- szágra és Lengyelországra, Csehországra és Szlovákiára, ezt kezdjük érezni. Miért halványul el e fény és terjed más országok felé, pislákoló gyertyafényt hagyva maga után? Azt hiszem, mindnyájan tud­juk, hisz élő tanúi vagyunk mindannak, ami körülöttünk tör­ténik, tapasztaljuk a nélkülözé­Késik a földtörvény A parasztság bizonytalan Lassan egy éve lesz, hogy meg­alakult a többpárti demokratikus parlament. De napjainkban egyre nagyobb a türelmetlenség, részben a napi megélhetőségi gondok miatt többségben a kisjövedelmű embe­rek között. De nem tudok részletek­be bocsátkozni, csupán két kérdés­sel foglalkozni, tulajdonról és a tör­vényről. Itt szorosan ide tartoznak a helyi önkormányzatok is, hogy milyen területekkel fognak rendel­kezni a jövőben. Igen lesújtó hatása van a földtör­vény késésének a volt tulajdonosok és a parasztság között, akiktől szin­te semmiért elvették a földjüket. Keltik a zűrzavarokat egyes ellen­zéki pártok, akiknek nem egyezik az elképzeléseik a kisgazdákkal. Megjegyezni kívánom, hogy a pa­rasztság volt az a réteg 1945 után, akik gyorsan kihúzták ezt az el­süllyedt országot a bajból. De ak­kor még nagyobb volt a bizalma. Ma ez a réteg bizonytalanságban él. Nem tud előre tervezni, részben a megkésett földtörvény miatt. Má­sodszor pedig működnek az úgyne­vezett ellenfékek a nagyüzemek­ben. Az igen jól fizetett téeszveze- tők próbálják a földtől elrettenteni a parasztságot. Minél előbb föld­törvényre lenne szükség, hogy tu­lajdonosi szemlélet élne a paraszt­ság között. Terjesztik azt a hírt, hogy a kis­gazdák törvénytelenül földet fog­lalnak. Nem kell biztatást adni a parasztságnak, a parasztság mindig józanul ítéli meg a helyzetet. De tudomásul kell venni, hogy annak idején jogtalanul vették el a pa­rasztságtól földjét, tanyáját, gazda­sági felszerelését. Végre itt lenne az ideje, hogy az egyre mélyülő sebeket be kellene gyógyítani, hogy fel tudnánk zárkózni a fejlett nyugati mezőgazdaság soraiba. Minél előbb meg kell szüntetni a soklépcsős kereskedelmet, hogy a lakosság olcsóbban jutna áruhoz. Befejezésül széleskörű mező- gazdasági képzésre lenne szükség. Ezzel megszűnne a faluról városba való vándorlás és részben enyhülne a munkanélküliség is. Szűcs Kálmán Jászberény, Balaton u. 24. seket, az inflációt, a múlt örök­ségének súlyos következménye­it, és a szemünk előtt lezajló vég­nélküli parlamenti csatározáso­kat, amik késleltetik mindazt, aminek reményében e fordulat megtörtént. És ilyen körülmé­nyek közt sok más egyebekkel fűszerezve életkörülményein­ket, hol állunk a gazdasági rend­szerváltással? Amihez szépen hozzásimul az a különös átmen­tési hullám, amit mindannyian tapasztalunk? (Természetesen nem a feddhetetlen gazdasági szakemberekre gondolok.) Az örökös civakodások közt nem kellene sokkal jobban oda­figyelni országunk egyes veze­tőinek, hogy mit csinál az a ne­vető harmadik, aki a zavarosban szépen tud halászni? Természetes, hogy könnyebb volt elrabolni a vagyont - még a nem „burzsujtól” is, és ezzel a „szocializmust” építeni -, mint most e tönk szélére jutott nem­zetgazdaságot helyrehozni. Megértjük, hogy erre sokkal több idő kell. És ezt az időt van­nak, akik a maguk hasznára akarják kiaknázni. Mert kinek használ pl. a földtörvénytervezet Az MSZMP Karcagi Alapszerveze­te taggyűlésen tárgyalta meg a Zsíros Géza FKgP képviselő által vezényelt, 1991. jan. 27-én Karcagon lezajlott „jelképes földfoglalást”. Ezzel kap­csolatban az alapszervezet az alábbi nyilatkozat közzétételét határozta el. A Munkáspárt (MSZMP) jogosnak tartja a földtulajdon alapján létrejövő vegyes gazdálkodási formát, de igaz­ságtalannak tart minden olyan megol­dást, amely a földmegművelési kötele­zettség alól felmentést adna. (Nem földművelésből élő állampolgárok földtulajdonhoz juttatása.) A kormány és a parlament jelenleg azon fáradozik, hogy a földkérdést a falun élő emberek igazságérzetét kielé­gítő törvényben szabályozza. A Kisgazdapárt egyes prominens képviselői ezzel nem értenek egyet, sa­ját választási programjukat a nemzet érdekei fölé helyezve, országos föld­foglaló akciókat kezdeményeznek. Ez­zel bizonytalanságot keltve a földmű­velésből élő állampolgárokban, az or­szág élelmiszerellátását veszélyezte­tik. Különösen aggasztónak tartjuk ezt a viselkedést a kormánykoalícióban A privatizáció folyamatában a ter­mőföld - a nemzeti sajátosságok fi­gyelembevételével - különleges he­lyet foglal el. Mint legnagyobb nem­zeti kincsünk, s egyúttal, mint a leg­értékállóbb ingatlantulajdon, nem keverhető össze más (pl. ipari, keres­kedelmi, stb.) tulajdon privatizáció­jával. Az 1945-ben végrehajtott föld­osztás történelmünk legdemokrati­kusabb intézkedése volt. E földrefor­mot' 1948-tól sorozatos törvényte­lenségek, erőszakos szövetkezetesí­tés, államosítás számolta fel. A pa­rasztság tömegei nem önszántukból kényszerültek más munkaterületre, más településre. Ezen igazságtalanság teljes körű jóvátétele halaszthatatlan, mivel me­zőgazdaságunk alapvető létét veszé­lyezteti a tulajdonviszonyok rende­zetlensége. Javasoljuk, hogy a tulaj­don rendezését a reprivatizáció alap­ján oldja meg a parlament. Konkrét végrehajtását bízzák az önkormány­zatokra. Azok, akik földtulajdonuk meg­művelésére vállalkoznak, kaphassák azt vissza művelésre (bárhol legyen megvalósulásának ilyen hosszú idő óta húzódó halogatása? És kinek a Horvátországnak eladott fegyvereladás ténye? (Ha jogi szempontból hiba volt.) És kinek használna ilyen helyzetben ha­zánk egyes állampolgárainál kint lévő fegyverzet? Talán meg lehetne találni azokat, akik suba alatt vásároltak fegyvereket (hisz hallottunk több esetet az illegális árusításról) és talán el lehetne bírálni több kint lévő fegyver jogosságát is, nemcsak az eladott tízezer darab géppisz­tolyét. Régi közmondás: „Ha Isten akarja, még a bot is elsül.” De a fegyver még könnyebben. (Minthogy rablótámadások ezt már bizonyították.) Nem hi­szem, hogy az egymásra való acsarkodások mellőzésével, mindannyiunk érdekeit szolgáló határozatok megfelelő időben történő hozatalával, gyorsabb és nagyobb erővel közösen össze­fogva ne tudnánk nagy múltú, sokat szenvedett hazánkon segí­teni, hogy ismét reflektorfénybe kerüljünk. Guth Sándor Szolnok résztvevő párt részéről. Eljárásukkal az ország legitim kormányának szavahi­hetőségét járatják le, kétségbe vonják a demokratikusan választott parlament kompetenciáját. Megkérdőjelezik a Kisgazdapárt koalíciós készségét. Tiltakozunk az ilyen alkotmány- és hatályos törvényellenes megmozdulá­sok miatt. Ezért felszólítunk minden demokratikus pártot, minden törvény- tisztelő magyar állampolgárt, köztük a Kisgazdapárt józan, mérsékelt vezetőit és tagjait, hogy állítsák meg ezeket az új Arturo Uikat, mielőtt az általuk for­szírozott mozgalommal felrúgva a jog- államiság alapelveit, az országos anar­chiába, a gazdaságot káoszba taszítva, utat nyitnának egy új jobboldali dikta­túrának. Nem kérünk belőle! Jogállamiságot, demokráciát aka­runk, amelyben munkás, paraszt és ér­telmiségi egyformán megtalálja egyéni boldogulását. A nemzet jövője van veszélyben! Fogjunk össze a nemzet érdekében, pártállás, ideológiai ellentétek félrete- vése árán is! Magyar Szocialista Munkáspárt Karcagi Alapszervezete is lakhelyük); azok, akik erre nem tudnak vagy nem akarnak vállalkoz­ni, földtulajdonukat tőkeapportként más gazdálkodási formációba (való­di szövetkezetek, farmgazdaságok, részvénytársaság, stb.) bevihessék. A gazdasági formációkról a falukö­zösségek, önkormányzatok dönthes­senek. Az örökös nélkül kihalt családok vagy feltalálhatatlan tulajdonosok földje kerüljön az önkormányzat tu­lajdonába. Ugyancsak, önkormány­zati tulajdonba kerüljenek az 1948 előtt állami tulajdonba vett földek. A szövetkezetek dolgozóinak munkával szerzett tulajdona a föld- tulajdonon kívül a gazdaság többi vagyona. Ennek elbírálási alapja a munkában eltöltött évek és ne az igazságtalan jövedelmi viszonyok legyenek. r MSZDP Megyei Küldöttértekezlete A beérkezett anyagok tar­talmáért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget! A „pesszimista” hite A Az Uj Néplap politikai vitafóruma Az MSZMP a karcagi földfoglalásról Állítsák meg az új Arturo Uikat! MSZDP a tulajdonjogról Reprivatizációs alapon rendezendő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents