Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-09 / 7. szám
1991. JANUAR 9. Néplap Damyi fantasztikus világcsúccsal győzött A perthi úszóvilágbajnokságon magyar idő szerint kedden délelőtt Darnyi Tamás a 400 méteres vegyes úszásban világ- bajnoki címet szerzett. Szabó József ugyanezen a távon negyedik lett. Darnyi eredménye - csakúgy, mint hétfőn a 100 méteres mellúszásban aranyérmes Rózsa Norbert ideje - új világcsúcs. Szurkolók, figyelem! Az Olajbányász SE Baráti Köre különbusz indítását tervezi a szombati, Kaposvár elleni kosárlabda-mérkőzésre. Jelentkezni - 350 forint ellenében - Kovács Zoltánnál a Tabán presszóban lehet, este 8 óra után. Indulás január 12-én 10.00 órakor, a Pelikán szálló parkolójából. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik. GYASZHIREK KÖSZÖNETÉT mondunk a rokonok, barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak és ismerősöknek, akik ÖZV. TÓTH MIHÁLYNÉ, szül. Bendó Terézia temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban együtt éreztek. A gyászoló család. *44071/ 1* MÉLY fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, ID. HAMAR ANTAL, szül. Arad, 1916. január 22- én, a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat nyugdíjasa, volt labdarúgó-játékvezető és -ellenőr 1991. január 4-én türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 1991. január 11-én 14.30 órakor lesz, a szolnoki Körösi úti temetőben. A gyászoló család. *44156/1* HÁLÁS szívvel mondok köszönetét a közeli és távoli rokonoknak, a jó szomszédoknak, a karcagi kórház idegosztály orvosainak, ápolóknak, H. Tóth tanár úrnak, az énekkarnak, akik felejthetetlen nagynénémet, BUDAI MARGITOT koszorúikkal, virágaikkal utolsó útjára elkísérték. Bánatos unokahúga, Marika, Karcag. *44208/1* MÉLY fájdalommal tudatjuk, hogy VINCZEFERENC 1990. december 31-én, 89 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetéséről később adunk értesítést. Gyászoló Vincze család. *44263/1* FAJDALOMMAL tudatjuk, hogy ZAJZON DÉNES nyugalmazott mozdonyvezető 1990. december 26-án, 82. életévében elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása 1991. január 11-én 13.30 órakor lesz, a szolnoki Körösi úti tem- tőben. A gyászoló család. *44321/1* FÁJÓ szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk, ÓNODY PETHÖ ZSIGMONDNÉ, szül: Szabó Magdolna, hosszú, súlyos betegség következtében 1990. december 29- én, 60. életévében elhunyt. Búcsúztatása 1991. január 11-én 14 órakor lesz, a ceglédi református Öreg temetőben. A gyászoló család. *44322/1* N Közel ’s távol a legolcsóbb áron! Az INTEGRÁL elektronikától GOLD STAR színes tv 51 cm 31.900.- FUNAI videorekorder 28.400.- MÜHOLDVEVŐ ASTRA 48-120 42.900.- AT-286 számítógép, 360 FDD 66.375.SZOLNOK, Ady E. út 16. NYITVA: hétfő-péntek 9-18 szombat 9-12 *44136/ 1* Röplabda OIK-bronz Kecskemétről A jászberényi röplabdázók kitűnő évet zártak 1990-ben, s ennek méltó megkoronázása volt a Kecskeméten megrendezett leány röplabda Országos Ifjúsági Kupa döntője, melyben a Lehel SC korosztályos csapata képviselte megyénket. Az előkelő mezőnyben - az ellenfelek kivétel nélkül az NB I A-csoportjában szereplő együttesek utánpótlásgárdái voltak -, bravúrosan szerepeltek lányaik. A játszmaveszteség nélkül első Debreceni VSC mögött a kaposváriakkal azonos pontszámmal végeztek, de sajnos rosszabb szettarányuk miatt a dobogó harmadik fokára szorultak. A végeredmény érdekessége, hogy a jászberényiek 3-2-re megverték ugyan somogyi vetélytársukat, de 3- 1 -re kikaptak a mögöttük végzett Álba Volántól. Ez utóbbi találkozón a negyedik játszmában már 14-7-re is vezetett a Lehel SC, a játszmát mégis a fehérváriak nyerték. Ez pedig döntőnek bizonyult, mert csupán egyetlen szett kellett volna a hőn áhított ezüstéremhez. Ezzel együtt a Szőke Péter és Lit- kei Gábor által irányított csapat minden dicséretet megérdemel. Az ÓIK döntőjében született még egy jászberényi siker, a legjobb mezőnyjátékosnak a szakemberek Szeles Mártát, a Lehel SC röplabdázóját választották. Eredmények: Lehel SC- DVSC 0-3, -Kaposvár 3-2, - Tungsram 3-0, -Eger 3-0, -Alba Volán 1-3. Az ÓIK végeredménye: 1. DVSC, 2. Kaposvár, 3. Lehel SC, 4. Tungsram, 5. Eger, 6. Álba Volán. Sz. T. Nyílt nap Szegeden A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Testnevelési Tanszéke az 1991/92- es tanévben induló testnevelés és kapcsolt szakpára- inál testnevelésből a korábbihoz képest eltérő felvétel i követelményrendszert dolgozott ki. A felkészülés érdekében a tanszék ez év január 12-én 10.00-kor nyílt napot tart, ahol bemutatják a felvételi anyagát, és konzultációt tartanak. A részvétel ingyenes, a felvételi tájékoztató a helyszínen - Szeged, Topolya sor 2. sz.. Testnevelési Tanszék - megvásárolható ötven forintos áron. Külföldiek a MÁV MTE-ben? Megkezdte felkészülését a tavaszi bajnoki idényre a MÁV MTE NB Il-es labdarúgócsapata, egyelőre a tiszaligeti stadionban. Azért egyelőre, mert a Véső útra való költözésük ez időben csak fontolóra vett elképzelésnek minősül. Bár még nem állt össze az új szakosztályvezetés, a munka zavartalanul folyik, a játékosok napi két szabadtéri edzéssel vágtak a januárba, a hónap közepétől pedig edzőmérkőzések is szerepelnek a programban. Érvényes munkavállalói igazolvánnyal az ausztriai Riedlbe szerződött a csapatkapitány Hegedűs Béla, csatárposztjára a Cegléden katonáskodó és februárban lezserelő Bontovics a legfőbb várományos. A kapuban Hatvani visszatérése jelenthet erősítést, ő szintén a jövő hónapban bújik ki az angyalbőrből. Lajkovics már korábban megtette, azonban civilként továbbra is a ceglédi katona- csapatan maradt. Most előtérbe került a visszaigazolása, sőt egy ukrán és egy jugoszláv játékossal is tárgyal a MÁV MTE. Nevüket egyelőre nem árulták el, majd ha pont kerül az ügyek végére. Várható változásként néhány fiatal bevonulásával kell számolni, erre Rézsónak és Nagynak van reális esélye. Mindenképpen szenzációnak számítana a 35 esztendős Menyhárt József Rákóczifalváról történő leigazolása. A sokat tapasztalt, kitűnő középpályás a fúzió idején (1979-ben) hagyta el a megyeszékhelyet.- Vegyes érzelmeket váltott ki bennem a szolnokiak ajánlata, miszerint a tavaszi idényben köl- csönjátékosként náluk szerepelhetnék. Erre már nem számítottam, ám a focista hiúságát felébresztették bennem, magam is kiváncsi vagyok, mire lennék képes. Úgy érzem, van még bennem annyi tartalék, hogy bizonyítani *1# «?|* minDEÍlFÍLE JÁTÉKAUTOMATÁK ELADÓIG BÉRELHETŐK' LIIHVIGELHETÓK. ÉRDEKLŐDŐI DEBREGEn, PIAC U.FO."LORDOK Hftlfl" TElfFOn-52/10-106. ff? ff? rf? ff? ff? Itt a lehetőség, ragadja meg, vásároljon BUTIK sorsjegyet. Főnyeremény: 26 négyzetméteres üzlethelyiség. •44134/ 1* EP8ZOV tudjak. Több mint tíz évet húztam le Rákócziban, nem szívesen hagynám ott régi barátaimat, de ha csak rajtam múlna, a MÁV MTE-ben játszanám le a tavaszt, hisz nekem már több lehetőségem nem adódna pályfutásom során. Ezt volános társaim is megértenék. Míg az egyezkedés tart, Menyhárt Jóska nem tétlenkedik. Délelőtt a ligetben, délután Rákóczifalván rója a kilométereket jövendő és régi társaival, s ha teheti, este a körcsarnokban kispályázik legalább egy órát. Ha így folytatja, egy dolog bizonyossá válik: erőnléti problémája nem lesz az új szezonban. (ni) Társasági rovat az Képlap -ban UJSAGHIRDETES: kis i mi iim mm ífflf. AZ ON RENDELKEZEÍERE 15 ÁLL AZ SZOLNOK. Néplap Néplap Néplap Szeretné Ön is tudatni barátaival, ismerőseivel, rokonaival meghitt családi eseményeit? Esküvőjét, gyermeke születését, hozzátartozói házasságkötését, arany lakodalmát, stb. Januártól családi híreit kedvező díjtétellel szívesen közöljük társasági rovatunkban fotóval, grafikával, egyéni megrendelése, ízlése szerint. Keresse fel megrendelésével hirdetési csoportunkat! Cím: 5000 Szolnok, Kossuth téri Irodaház, fsz. 6., Pfi 105. Telefon: (56) 42-211. Telefax: (56) 42-853. Ne feledje: az Új Néplap a leggyorsabb és ■fi a legolcsóbb nagy példányszámú napilap [1 a megyében!