Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-08 / 6. szám
1991. JANUÁR 8. 3 Az esélyek hónapról hónapra változtak A vártnál jobb év a Jászberényi Cipőipari Vállalatnál Lesz-e kinek álmodnia új modelleket a tervezőknek? (Folytatás az 1. oldalról) A szovjet piacra kimondott tilalommal kezdődött a termelés tavaly, ugyanakkor a tilalom feloldásával is kecsegtették a jászberényi vállalatot heteken, hónapokon keresztül. Hasonló dilemmában voltak az NDK-beli megrendelések teljesítésével is, ahol a közeli határidő különösen sürgette volna az egyértelmű kormányzati döntést. Kockáztattak: megkezdték a termelést és némi elmaradással teljesítették is a megrendeléseket. Az évet végig átállások, kényszerszabadságok, majd szakadatlan túlórázások jellemezték, így is a tervnél csaknem tíz százalékkal több, 430 ezer darab női szandált, cipőt készítettek, és 125 millió forint árbevételt értek el. Nyugatnémet megrendelésre bérmunkában készülő cipőfelsőrészekből pedig, ha bírták volna a tempót, a tervezett százezer pár kétszeresét is gyárthatták volna. Szakképzett munkaerőre mindig volt felvétel a vállalatnál, jelentkező azonban kevésbé akadt. A tervezők évente 80-100-120 új modellt készítenek, közülük ez évre 35 nyerte meg a külföldi és hazai kereskedők tetszését. A Szovjetunióból a múlt évi 270 ezer párral szemben eddig még csak az orosz köztársaságból érkezett negyvenezres igény, és legfeljebb még a Baltikumból számíthatnak valamire. A termelői kapacitás többi részére nyugaton, elsősorban Németországban és itthon keresnek megrendelőt. Az év első felét már lekötötték. Folytatódik a bérmunka is, amihez Németországból jön az anyag, de a hazai anyagellátás sem ígér akadozást, legfeljebb az árak miatt lesznek bajban.-IpFotó: Nagy Zsolt 36 százalék bírná az inflációval Az OTP tovább emeli a betéti kamatokat Az OTP a közeljövőben várhatóan tovább emeli a betéti kamatokat, miután a kormány felszabadította a 6 hónapnál hosz- szabb időre elhelyezett betétekre megállapított kamatplafont, ami eddig bruttó 30 százalék volt. Kalocsai Tamás, az OTP vezérigazgató-helyettese az MTI kérdésére elmondta, hogy az előzetes számítások szerint mintegy 4-5 százalék körüli kamatemelésre kerülhet sor. Ahhoz, hogy a betétesek reálkamathoz jussanak, vagyis a bankban elhelyezett pénzük lépést tartson a várhatóan 36 százalékos inflációval, az OTP-nek mintegy 45 százalékos bruttó kamatot kellene fizetnie, amiből lejön a 20 százalékos forrásadó. A pénzintézet azonban ilyen mértékű betéti kamatemelésre nem képes, mert akkor a hitelkamatok legalább 50 százalékra emelkednének. Ez pedig elviselhetetlen lenne a lakosság és a gazdálkodó szervezetek számára is. Varga Iván a Postabank vezérigazgató-helyettese arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nagyon gondos mérlegelés után döntenek majd a betéti kamatok emeléséről. Hiába szabadították fel a kamatokat, mert azok emelkedésének gátat szabnak a közgazda- sági tényezők. A gazdaság egyelőre ugyanis nem.viselne el 50 százalékos hitelkamatot, vagy csak nagyon szűk körben lenne igény ilyen feltételek mellett banki forrásra, így a kihelyezési lehetőség szab gátat a betéti kamatok emelésének, azaz végre kialakul a kereslet és a kínálat egészséges aránya. Alaptőkét emelt az Agromen Kft.-bői részvénytársaság in • • s Ez isjo az öntözés mellé Az alattyáni Új Élet Tsz a múlt évben 400 ha öntözésére alkalmas öntözőrendszert vásárolt és telepített. A múlt év őszén azonban már úgy alakították a táblákat, hogy teljesen kihasználható legyen a rendszer, sőt idén, hogy növeljék a cukorrépa terméshozamát, a hatvani Cukorgyár támogatásával, további lOOha-ral bővítik az öntözhető területet. Ezen a táblán ősszel altalaj lazítást is végeztek. A jászkiséri vízgazdálkodási társulat 180 ezer forintért 65 cm mélyen mozgatta meg a talajt, hogy növekedjék a föld víz- áteresztő képessége és a mélyebb rétegekben tározódó ásványi anyagok is hasznosuljanak. A szakemberek szerint 3-4 évenként ajánlatos volna az ilyen altalajlazítás, de a téeszek megszervezése óta azon a táblán nem végeztek ilyen munkát. Karádi főtörzs nem vicc Biztos, hogy a televízióműsorok kifinomult ízlésű ítészei úgy fintorognak, mintha büdöset éreznének, de én akkor is kimondom: valamikor az Angyalbőrben című sorozat epizódjain úgy tudtam röhögni, hogy a tányérok lehullottak a falról. Mostanság egyre komorabban ülöm végig az adás soron következő folytatását, ugyanis a humorosnak szánt történetek füzére ijesztően kezd hasonlítani az élethez. Ugye, Ercsiben, a laktanya fegyveijavító műhelyéből elvittek egy támlányi automata karabélyt. Nem volt túl bonyolult a dolog, két álmatag kutyát kellett kicselezni, és mindössze drót- vágó olló szükségeltetett az akcióhoz, ami pedig minden jobb háztartásban akad, ahol sanda szándékú háziúr lakozik. Amint a Kurír riportjából megtudtam, az őrzéshez nem volt elég ember és pénz. Tejó isten! Hirtelen felötlik katonakorom - úgy 1955 tájáról -, amikor szepegve róttam a megadott hosszakat az őrhelyen, és köszörültem a torkomat, mert ha váltáskor nem a kellő hangerővel ordítottam, hogy „Állj, ki az!” - menten becsuktak. Az őrzött objektumok közül is a legjobban vigyázott a lőszerraktár és a lövegszín volt, oda nem volt szabad egy testesebb légynek se berepülni, és nem is repült be. Ilyen előzmények után elképzelni sem tudom, miként eshetett meg az, ami a székesfehérvári ezrednél megtörtént, ahonnan is eltulajdonítottak 92 darab támadó kézigránátot, 2741 géppisztolylőszert, 880 fényjelző géppisztolylőszert és 2100 kispuskalőszert. Hogy mivel fogják mindezt kilőni? Mondjuk azzal a fegyverarzenállal lőhették volna ki, melyet Nógrádsipeken találtak nemrég, vagy tán azzal, meiyet egy fegyverbarát nyugdíjas rendőr barkácsolt éppen Szolnokon a garázsában. Most mindehhez vegyük hozzá azokat a gyilkos szerkezeteket, amelyeket a kivonuló szovjet katonák árultak fillérekért még az iskolás gyermekeknek is, és kétségünk sem lehet afelől, hogy bizony valahol, valakik alaposan felfegyverezték magukat. Csakhát kik? És milyen céllal? A minap egy terebélyes bűnlajtsromról adott információt a rendőrség. A legmegrázóbb momentum az volt benne, hogy a tizenhárom gyanúsított között négy sorkatona is helyet kapott. Az ő „parancsnokuk” egy bevonulás előtt agy- ba-főbe büntetett fiatalember volt. Becsukták, szabadult, így ment ez, aztán eljött a katonaidő, bevették, egyenruhát adtak rá, fegyver közelébe engedték, hát persze, hogy megszervezte a maga „haramiabandáját”. Még szerencse, hogy kimenőjük alatt autókat törtek fel és fosztottak ki, nem pedig a kerítésen belül kerestek zsákmányt. Én ezen azóta is gondolkodom: egy jobb fatelepen egy nyugdíjas silbakot nem vesznek fel, ha kiderül róla, hogy az előélete bizony nem makulátlan. A hadsereg, könyörgöm, egy igen veszélyes üzem... Biztosan írtam már eddig is olyat ebben a dolgozatban, amibe a jogalkalmazók könnyedén beleakaszthatják a körmüket. De én azért csak mondom tovább, amit az indulatom diktál. Egy társadalom állapotáról sokat mond, ha a reguláris testületéi fosztani kezdenek. A Szovjetunió belső problémáira akkor éreztem rá, amikor azt láttam 1989 nyarán Drezdában a piacon, hogy a Vörös Hadsereg kiskatonái öt kelet-német márkáért árulják a kitüntetéseiket, jelvényeiket, érmeiket - közöttük Lenin zománcozott képmását. Azóta a tőlünk kivonulók megerősítették: bizony, a nimbuszuk nem csorbulatlan. Jelenleg a demokrácia gyönyörűséges játékszerével foglalatoskodunk. Biztos, hogy a civil élet rendezőelve a többségi akarat kell, hogy legyen - de úgy, hogy közben tiszteletben tartsuk a kisebbséget is. De nem hiszem, hogy egy roham előtt meg kellene szavaztatni a katonákat, hogy támadunk-e vagy sem. így hát a fegyveres testületeknek nem kellene tovább liberalizálódni. Szeretnénk hinni, hogy a fegyverek továbbra is jó kezekben vannak! És akkor tán ismét önfeledten röhöghetnénk az Angyalbőrben képtelen ötletkavalkádján. Palágyi Béla Ki járt jól? Manapság divat a felsőfokok számbavétele, mondjuk az, mi volt a legelgondolkoztatóbb élménye az embernek az elmúlt esztendő három- százhatvanegynéhány napja során. Nekem az első helyre a majdnem télen megtartott harmincéves érettségi találkozónk kívánkozik. Annak is két epizódja. Felállt az egyik osztálytársam, és röviden elmondta: ebben a demokratizálódási folyamatban talán ő veszítette-nyerte a legtöbbet. Ugyanis független pártmunkásként nemcsak vezető állása, hanem az állása is megszűnt, és úgy tett, mint a szólásmondásban szereplő suszter, aki visszatért a kaptafához. Esetében ez a tanítást jelentette, hiszen pedagógus diplomával rendelkezett. Lehet, hogy hihetetlen, de azóta nyugodtan alszom, nem kell semmiféle gyógyszer, egyszóval jóval egészségesebb az életem mint korábban, fejtegette, ami így lehet. Szinte kontraként átvette a szót. a másik osztálytársam, akit 15 évesen röplapok tévesztéséért kivágtak a gimnáziumból. Debrecenben fejezte be középiskolai tanulmányait, majd hosszú évtizedekig az árnyékos oldalon haladhatott csak, míg tavaly teljes rehabilitációban részesült. Olyannyira, hogy az egyik színházunk igazgatójának is megválasztották. Azóta zaklatott az életem, folytatta, nincs egy nyugodt napom. A gondjaimat hazaviszem, amelyekből a családomnak is jut. Sokszor nehezen jön álom a szememre, mert azon tűnődöm, mit is csinálhattam volna másképpen. Ugyanis, mi színészek, magyarázta, olyan érzékenyek vagyunk, mint az élesre köszörült borotva. Ha jutalom áll a házhoz, aki sokat kap az is „gyanús”, ha valakinek kevesebb jár, még „gyanúsabb”. Pedig valahol, valamikor illik már végre különbséget tenni. Nekem elhihetitek, nem fenékig tejfel a vezetés, holott engem a kollégák, az illetékes szakmai kamara és a város irányítói választottak. Eltöprengtünk rövid monológján, utána pedig sokáig diskuráltunk arról is, hogy esetükben tulajdonképpen melyikőjük járt jól. Aki a környezete kérésére a vezetést vállalta, vagy aki végül is a tanult szakmája mellett kötött ki. Még kisebbfajta vita is kerekedett mindebből, és a vélemények megoszlottak, ami teljesen érthető. Ha másért nem, azért, mert sorsukban szinte tükröződik a mai teljes, magyar valóság. Akkor is, ha mindez egy harmincéves érettségi találkozó ürügyén foglalkoztatott minket, valamikor egy padban ülő gimnazistákat. Éppen ezért a válaszokat úgy gondolom ne csak tőlünk, egykori negyedik césektől várják a tisztelt olvasók... D.Sz.M. A 20 forintos kenyér is veszteséges — Miért drágul a mindennapi betevő falatunk? A Sütőipar igazgatója magyarázattal szolgál A szolnoki Agromen svédmagyar kft. tegnap tartott taggyűlésén döntöttek a részvénytársasággá alakulásról. Az elsősorban szellemi termékek hazai és külföldi értékesítésével, alapkutatások finanszírozásával, valamint külkereskedelmi tevékenységgel foglalkozó cég az átalakulástól azt várja, hogy lehetővé válik saját kft.-k, leányvállalatok létrehozása, illetve sikeresebbé teheti a nemzetközi szereplését. Az Agromen, működésének második esztendejét is eredményesen zárta, ezért a svéd partner, az I.J. Consulting Rt. hozzájárult ahhoz, hogy bővítsék a tevékenységi kört és egyúttal megemeljék a cég alaptőkéjét. A formailag március elsején megalakuló részvénytársaság továbbra is támogatja a különböző tudományos intézetek alapkutatásait és elősegítik a kísérleti eredmények gyakorlati hasznosítását. Eddig számos tudós, kutatóintézet és egyetem kötött szerződést a céggel, kutatási eredményeinek értékesítésére, alkalmazására. Jelenleg is több projektben működik közre az Agromen, így például a baktériumok antibiotikumokkal szembeni rezisztenciáját megakadályozó gyógyszeradalék kifejlesztésében, a hatékonyabb növényvédőszerek előállításában, és a radioaktív hulladékok szállítóeszközeinek tökéletesítésében. A jövő tervei között új beruházások elindítása, leányvállalatok létrehozása szerepel, német partnere segítségével pedig csomagolástechnikai üzemet létesít Ti- szavárkonyban és Vezsenyen. L.Z. Ha hozzászokni képtelenek is vagyunk, de el kell viselnünk a vágtató inflációt. Ökölbe viszont csak akkor szorítjuk a kezünket, amikor a legalapvetőbb szükségleteinkről, az élelmiszerek áremeléséről van szó. Pedig sajnos a tej, a kenyér, a hús és más, ami a jóllakottság érzéséről gondoskodik, sem kivétel. Tavaly óta ugyanis különösen rossz a „lapjárás” a mezőgazdaság számára, hiszen a termeléshez nélkülözhetetlen gépek, az energia, a kemikáliák - hogy csak a lényegesebbeket említsük - számottevően megdrágultak. Az a magyar mezőgazdaság, mely egykor Éu- rópa élvonalába tartozott, és ahol ma már a tisztességes nyereség ritka, mint a fehér holló, nem tud lépést tartani az ipari árak gyors ütemű növekedésével. Ezért a „begyűrűző” költségek érvényesítése nem maradhat el, hisz e nélkül csaknem valamennyi élelmiszer előállítása veszteséges lenne. A még korántsem piaci árrendszerben meglevő anomáliák is nagymértékben megnehezítik a vertikum működését. Mint azt Frey Ferenc, a Közép-alföldi Sütödék Vállalat igazgatója (hirdetésük kapcsán az Új Néplapban megjelent jegyzetünkre is reagálva) elmondta, tavaly augusztusban 19 százalékkal nőtt a liszt ára, ennek ellenére a szabadáras sütőipari termékek csak 13 százalékkal drágultak. A maximált áras fehér kenyeret viszont már akkor 1 forint 30 fillér ráfizetéssel gyártották, míg ez a veszteség a mostani 15-16 százalékos lisztáremelés után már elviselhetetlenné vált.Az elsősorban a kedvező ára miatt népszerű kenyérféleség önköltsége ugyanis eléri a 22 forintot, az ára pedig pillanatnyilag csupán 14 forint 80 fillér. Ezt a tetemes veszteséget természetesen csak a szabadáras termékek magasabb árában tudja kompenzálni a vállalat. Ez viszont azt eredményezi, hogy amennyiben az árhatóság nem hagyja jóvá a fehér kenyér minimum 20 forintos árát, amely még így is mintegy 2 forint veszteséget tartalmaz, akkor tulajdonképpen csak 15 forint alatt és 30 forint felett lenne kapható kenyér az üzletekben. Ha ez a kiélezett helyzet előállna, azt jelentené, hogy az olcsó fehér kenyér fogyasztása megnő, felduzzadt vesztesége miatt pedig elkerülhetetlenné válik a vállalat szanálása. A jelenleg érvényben lévő ártörvény ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a maximált áras fehér kenyér előállításán is legyen minimális nyereség, hiszen csak így érdekelt a sütőipar a termelésben. Az ellentmondás tehát kézenfekvő. A kérdés csupán az, hogy piacgazdaságot feltételezve, szabad-e irreálisan eltéríteni egy termék árát a többi rovására? Vagy a gazdálkodó szervek kötelessége szociális feladatok ellátása? Az olcsó kenyér azonban mégsem hiú remény. A vállalat ugyanis mindenképpen eleget akar tenni a társadalom elvárásainak, s ezért dolgoznak az alacsony árfekvésű, úgynevezett félfehér kenyér előállításán, mely minőségében hasonló lesz a fehér kenyérhez. Ez a termék még mindig minimális nyereséggel, de széles rétegek számára elfogadható áron kerül majd a piacra.
