Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-25 / 21. szám

1991. JANUAR 25. Néplap 3 Új lakásban (4.) Akik kiböjtölték Úgy tűnik, akinek nincs pén­ze saját lakás vásárlására, és nem elég rámenős a követelő­zésben, annak Szolnokon, az áldatlan lakáshelyzet miatt kö­zel húsz évet kell várnia, meg kell öregednie ahhoz, hogy „végleges bérlakáshoz” jusson. Legalábbis ezt példázza Máthé László és neje esete. A nyugdíjas házaspár szívé­lyesen fogad, tulajdonképpen semmiféle panaszuk sincs a lakás minősége vagy a kiutalás késése miatt - mondják. Hetvenhárom- ban ment nyugdíjba a férj, utána igényelték a kétszobás tanácsi la­kást, „hát Istenem, most került ránk a sor”, mondja a néni. Ör­vendenek nagyon neki és úgy ér­zik, életük alkonyán kárpótolta őket a sors mindazért, amit eddig elszenvedtek. Hát szenvedtek is, nem kétséges. Ők is csak a súlyo­sabb tényeket említik. Máthé Lászlónét annak idején (lányko­rában) deportálták a Szovjet­unióba, mert németes hangzású volt a neve; három és fél évet töltött ott. A pedagógus szülők gyermeke, Máthé László a Ko­lozsvártól 25 kilométerre lévő Tűre községben született, 1944- ben, Kolozsvár bombázásakor légnyomás érte. A kisagy sérülé­sének nyomait egész életén át, a mái napig szenvedte, szenvedi, havonta van egy-egy erősebb rosszulléte, de örvend, hogy „el­találták az orvosok a gyógyszere­ket”, melyeket évtizedek óta szed. Azt is elmesélte, hogy oda­át Trianon után szüleivel együtt a „románok alatt nyögtünk”, itt meg „Rákosi alatt” az ötvenes évek elején. Ötvenkettőben fel­függesztették állásából, pedagó­gus létére mehetett volna bá­nyásznak, mert kezdeményezte volna a hittan oktatását...- Volt egy ideiglenes egyszo­bás lakásunk - mondja a néni -, nem is az volt a nagyobb baj, hogy kicsi volt, hanem az, hogy nagyon sötét, egész nap égetnem kellett a villanyt, mert van nekem ez a tizenöt dioptriás vakságom. Ez nagyon szép, világos lakás, mindenütt hatalmas ablakok, mindenfelől fény árad be. Mond­ták, hogy rossz a Széchenyin, de nem igaz. Legalábbis ez a Rigó utcai tömbház tiszta és rendes, jó emberek laknak itt. A házmester­nő mondta, hogy nagyon csú­nyán lelakták ezt a lakrészt, de utána rendbe tették, nagyon szé­pen kitapétázták, az embernek semmi kifogása sem lehet. Köz­vetlen szomszédom a házmester­nő, nagyon aranyos, tisztán és rendben tartja az előteret, igazán kedves hozzánk... Mintegy végszóra, becsenget a házmestemé, nem másért jött, csak hozott egy kis olvasnivalót, gondolom, mások által már kiol­vasott lapokat, akár a tévé Szom­szédok sorozatának az „aranyos házmestere”.- Szóval, itt nagyon jó - foly­tatja Máthé Lászlóné -,. kényel­mes, és főleg egészségügyi okok­ból örvendünk neki igazán. Vala­hogy eíéldegélünk itt kettesben, amíg lehet. Van egy lányunk férj­nél, és van egy kisunokánk, az idén felvételizik a gimnáziumba. Ő nálunk szokott kosztolni, ugyanis én főzőcskézek minden- nap.- És anyagilag hogyan tetszik bírni a folyamatos áremeléseket?- Hát a deportált-kártérítésem­mel együtt a kettőnk nyugdíja tizenháromezer forint, a lakbér a fűtéssel most 3160 forint volt. Hát az az igazság, hogy amíg dolgoztunk, beszereztünk ruha­neműt, ezt, azt. És a lányunk igyekszik, mindent megtesz azért, hogy pótolja azt, amit mi nem kaphattunk meg az élettől...- A lányom révén van egy kis hétvégi kertünk - kiabálja büsz­kén akissé nagyothalló Máthé úr -, sok mindent megtermelünk ott magunknak. Csak egészség le­gyen... Egészséget és hosszú életet kí­vánok búcsúzóul és elmenőben felteszem magamnak a költői kérdést; mikör lesz az Magyaror­szágon, amikor minden házas­élet azzal kezdődik, hogy meg­van a saját lakás? (Vége) M.H.L. Tejáremelés Másfajta logika is létezik Igen kevés logikával bír a tej­áremelés hivatalos indoklása. A miniszter egy elejtett mondata szerint az állatállomány, s követ­kezésképpen a tejtermelésnek a szükségletekhez való igazítása indokolja ezt a lépést. Általáno­san el is lehetne fogadni ezt az érvelést, de a mezőgazdasági ter­melés esetén már kevésbé. Néhány ellenérv a sok közül. Magyarországon a világ többi országával összehasonlítva szin­te a legalacsonyabb az agrárgaz­daság támogatása. Ez azért is fontos szempont, mert a hazai termelés nemcsak a hazai fo­gyasztók ellátásához szükséges. Fontos csoportérdekek is fűződ­nek a tejhez és a tejtermékekhez. Részben az átmeneti nehézségek megoldódása után a szovjet piac lehet nagy felvevő. Az állatál­lomány csökkentése éppen ezt veszélyezteti. A szakemberek szerint ugyanis a szarvasmarha­állományt öt év alatt lehet újból szintre hozni. A nyugati export­hoz pedig részben a dotáció hi­ányzik a versenyképességhez, részben a feldolgozás fejleszté­se. Az állomány, a tejtermelés csökkentésével ennek költségeit meg lehet „takarítani”. Az a kér­dés, hogy milyen áron. Közgazdaságilag tehát nemi­gen indokolható a lépés. De más ellenvetések is léteznek. Ma nagy a veszély arra nézve is, hogy szintén a világ országai kö­zött talán egyetlenként a tej drá­gább lesz a kenyérnél. Mindket­tőről viszont azt is tudjuk, hogy nem lehet közönséges árucikk­nek tekinteni. így közönséges lo­gikával sem szabadna megköze­líteni ezt a kérdést. F.I. Garancia nélküli hitel a Budapest Bank Rt.-től (Folytatás az 1. oldalról) Ennek ellenére mégis akadtak olyan kisiparosok, akik éltek a lehetőséggel. Hisz mint megtud­tuk, a Budapest Bank Rt. két me- gyénkbeli - szolnoki és tiszafüre­di - kirendeltségén eddig már ti­zenöten vették igénybe ezt a fajta hitelt, és ily módon négymillió­hétszázezer forinthoz jutottak hozzá, amit főleg anyagvásárlás­ra, forgóeszköz-bővítésre, ki­sebb gépek, berendezések be­szerzésére fordítanak. Persze, hogy hozzájuthasson bármelyik kisiparos ehhez a hi­telhez, az IPOSZ megyei területi szövetségének a javaslata is szükséges. Ezzel kapcsolatban Pócs Lajos megemlítette, hogy ők tulajdonképpen így egyfajta garanciát vállalnak, amit a bank elfogad. Az elbírálásnál persze komoly súllyal esik latba, hogy az igény­lőnek legalább egyéves gyakor­lattal kell rendelkeznie. Annál is inkább, mert a hitel feltételek kö­zött az is szerepel, hogy a köl­csön összege az igénylő előző évi árbevételének 50 százalékát nem haladhatja meg.-nt­Bérdilemmák, ahogy az NKFV-nél látják Már a Németh-kormány meg­ígérte a bérliberalizációt, de még az Antall-kormány sem hajlik ar­ra, hogy most bevezesse. Annyi­ban mindenképpen igaza van, hogy teljes bérliberalizáció a leg­több fejlett tőkésországban sincs, viszont ott már kialakulták a szükséges mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik a szaba­dabb bérmegállapodásokat: Az Érdekegyeztetési Tanácsban résztvevők között mindenesetre még nem született meg a megál­lapodás. A munkavállalói és a munkáltatói oldal úgy tűnik haj­lik a közös álláspontra a kor­mánnyal szemben, de ez sem problémamentes. A helyzet né­mely fonákságára mutatunk rá Kugler Flórián segítségével, aki az NKFV főosztályvezetője, s a témában minden szempontból otthonosan mozog, hiszen ez a mufíkája, hobbija. Újító javasla­tairól ezen a téren az Új Néplap is beszámolt. A bérszabályozás hatóköre szűkül A béreknek alapvetően három funkciót, feladatot kell betölteni­ük. Az egyik a keresetek szabá­lyozása, a másik munkaerő mozgásának elősegítése, a har­madik pedig á munkahelyi ösz­tönzés lehetőségeinek megte­remtése. Jelenleg, amely az el­múlt időszak szabályozórend­szerének maradványa, az ösztön­zés és a bérszabályozás igen tá­vol áll egymástól. Az eddigi rendszer főként a bérkiáramlás tekintetében töltötte be feladatát, de ott is csak korlátozottan. A kérdést úgy is meg lehet közelí­teni, hogy a vita milyen kört érint. A statisztikai adatok alap­ján korántsem az összjövedel­meket, jó ha a felét érintik. Ez az érvek súlyát is csökkentik, leg­alábbis kormányzati oldalon. A vásárlóerő-kiáramlás egy része ugyanis a kormány által nem sza­bályozható körből kerül ki. Meg­említhetjük a második gazdasá­got, a vállalkozói jövedelmet és sok más tényezőt. A bérszabá­lyozás hatóköre szűkül, ami azt is jelenti, hogy az a munkáltatói érv, miszerint a versenysemle­gességnek is igen jót tenne a bér­liberalizáció, igencsak helytálló. Csak elvi egyetértés Más kérdés az, valóban meg lehet-e oldani a bérliberalizációt. Az elvi egyetértés megvan ezen a téren, a feltételeket illetően már közel sem. A liberalizáció ellen hat az, hogy a privatizáció lassan halad előre. így valódi érdekel­lentét nincs, amely a béremelke­dés ellen szólna. Magyarul: nincs tulajdonos, akinek érdeke volna a nem hatékonyan kiáram­ló bér korlátozása. Az érdekvé­delem sincs olyan helyzetben, hogy igazi partner lehessen. Nincs szolidáris bérpolitika, a különböző érdekvédelmi szerve­zetek elkülönülten dolgoznak. Saját csoportjaik érdekeit képvi­selik, ami persze nem baj, csak­hogy nyugaton ezen szervezetek azt is tudják, hogy nem csak egy­fajta érdek létezik. Ráadásul a munkástanácsok sokszor kom- munisztikus követelésekkel áll­nak elő. Erről persze nem ők te­hetnek, de ez is hátráltatja az el­őrelépést. Nincs meg a vállalat- vezetők elkülönült érdeke sem. Elvileg ők a munkaadói érdek képviselői. Igazából persze nem azok. Vagy ide, vagy oda csapód­nak. A kormánynak meglett vol­na az esélye, hogy maga mellett felsorakoztassa őket. Nem tették meg, sőt azzal, hogy ma sem te­kintik igazából legitimnek őket, a másik oldal felé taszítják őket. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy szükséges konfliktusokat sem vállalják fel. A munkásokkal va­ló kiegyezés úgy tűnik, számuk­ra ma fontosabb. Mindezek miatt a versenyszférában nem érvé­nyesülhet a bérliberalizáció, rá­adásul a nem versenyszféra (a költségvetési intézmények töb­bek között) helyzete rendezetlen. A kormányzat magatartása sem egyértelmű. Szeretnék leszoríta­ni a béreket, másfelől a béradóra szükségük van. Szeretnék racio­nálisabb vágányra állítani a vál­lalatokat, de a létszámleépítést kevésbé preferálják, mint koráb­ban. Sok tehát az ellentmondás. Az NKFV egy vállalatcso­porthoz tartozik, így nem a vál­lalat dönt bérügyben. Most egy miniszteri biztos áll szemben a megfelelő szintű szakszervezet­tel. Elvi döntés született arról, hogy ebben az évben az infláció mértékében emelik a bért. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben a kormány álláspontja győz, vál­lalják az adót is. Két alkalomra időzítik a béremelést. Január 1- re és szeptember környékére, amikor már meg lehet állapítani az infláció mértékét erre az évre. A béralku rendszere, amelyről mi is írtunk, úgy tűnik beépül a tröszt életébe, bár a szabad béral­kunak ma is léteznek korlátái, amint az az általános részből is következik. Ma a cégnél a koráb­bi 100 kategória helyett 13 léte­zik, amelyet már a kollektív szerződés is tartalmaz. Még nincs igazi béralku Az alapbér ebben a rend­szerben kiemelt szerepet kap a korábbi pótlékos rendszerrel szemben. A vállalatnál létrejött az érdekegyeztető fórum, ahová ma már a szakszervezet is szük­ségét érzi annak, hogy szakem­bert küldjön. A laikusok alkotta döntési fórumoknak úgy tűnik, lejárt az ideje. A rendszer, amely természetesen még nem kifor­rott, sikerét bizonyítja, hogy elvi gondolatát, s a bérfejlesztésben már ezen gyakorlat szerint az OKGT is átvette. Abban megegyezett a véle­ményünk Kugler Flóriánnal, hogy a valódi béralku ideje or­szágos szinten még nem jött el. Ehhez nem csak a viszonyok­nak, de az emberek gondolko­dásmódjának is át kell alakulnia. Füle István Taggyűlés Az Ipartestületek Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Területi Szövetsége a hozzájuk tartozó ti­zenegy ipartestület részvételével január 23-án Szolnokon szövet­ségi taggyűlést tartott, amelyen a résztvevők jóváhagyták a me­gyei területi szövetség 1991-es feladattervét, valamint költség- vetését, és megszabták a tagi hozzájárulás mértékét is. A ta­nácskozáson megjelent Szűcs György, az IPOSZ országos el­nöke is, aki tájékoztatást adott az országos szövetség szombaton kezdődő kongresszusának főbb napirendjéről. napló A szolnoki vasútállomás mostanában mintha zsúfoltabb és színesebb lenne, mint korábban volt. Sok új üzlet nyílt bent az állomás épületében, százféle fölöttébb fontos dolgot árulnak ezekben, a virágtól a forró kutyán (hot dog) át, a videoka­zettától a kozmetikai cikkekig mindent, mi szem­szájnak ingere. Az üzletek elfoglalta hely miatt összébb szorított utasok azonban nem a roskado­zó polcú boltokban tolonganak, sőt, ottjártamkor a legtöbb eladótér kongott az ürességtől. Úgy tűnik, az embereknek nincs pénzük. Ne kuporgass! Kapargass! Tegnap már alig láttam lengyelt, a Romániából érkezettek is mintha megcsappantak volna, nem tudom, működik-e még az éjjeli menedékhely, vagyis az a fűtött váróterem, amit azzá lényegítet- tek át a messziről jött utasok, de feltételezem, hogy ma már nem szállodául szolgál. Nyúzott, lehasznált belföldiek bóbiskolnak benne. Ülve. Egy perc kaparás: Két hét nyaralás! Aki nem kapar. Nem nyaral! Az utasokat, akik a nagy csarnokban jönnek­mennek, nehéz lenne jólöltözöttnek és gondtalan­nak nevezni, mit tegyünk, ilyenek vagyunk, tönk­retett, idő előtt elhasznált nemzedékek toporog­nak itt a vonatra várva, délután van, hamarosan sötétedik, vége a munkának, jó lenne mielőbb hazaérni. Ne a fejét vakarja, A szuper manit kaparja! Az emberek fáradtak, többnyire kedvetlenek, megnézik a bőséges árukínálatot, ám mennek is tovább, hiába, a költővel szólva, zsebükben kun­cog a krajcár. Jó lenne egy kis pénz. Ha életben akarsz maradni. Gyere kaparni! A jellegzetes rikkancshang, amely nem túl han­gos, betölti a várócsarnokot, némi derűt varázsol az emberek arcára, akik, a hívó szónak, kissé fennköltebben szólva, a pénz szirénhangjának en­gedve odasereglenek, néhányan megpróbálják, engednek a Tessenek kapirgálni! felszólításnak, mások nem, de ők is hálásak az árusnak a csöpp­nyi mosolyért. Én nem kapirgálok. Nyerni mindig mások szoktak, úgyhogy inkább a munkában hiszek. Körmendi Lajos LATLELET Minket az irigység köt össze Ha valaki olyasmit ér el vagy szerez meg, amivel még nem rendelkezünk, nyomban megje­lenik az irigység. De az is zavaró, ha olyasmit ér el, illetve szerez meg a másik, amivel már rendel­kezünk, még ha ezzel nem is ér minket semmiféle veszteség. Az ilyenfajta féltékenység azáltal hozza létre - szociológiai szak­szóval élve - a zéró kimenetelű helyzeteket, hogy az egyik em­ber nyereségét mindenképpen úgy tünteti fel, mintha a másik­nak veszteség volna. Ám nemcsak az egyének, ha­nem a különféle társadalmi cso­portok is irigyek lehetnek egy­másra. Különösképpen az egyre mélyülő válság körülményei kö­zött, mikor az anyagi javakhoz, a hatalmi előnyökhöz való hozzá­jutás erősen korlátozott. Illetve szociálisan és kulturálisan any- nyira megosztott, hogy az egyik réteghelyzetből a másikba való átkerülés csaknem lehetetlen. S itt nem csupán arról van szó, hogy léteznek olyan gazdasági javak, amelyek birtoklásához az szükséges, hogy másoknak ke­vesebbje vagy semmije sem le­gyen belőlük. Hanem sokkal inkább arról van szó, hogy az általuk okozott öröm nem a javak magában vett értékében, hanem a mások által használt hasonló dolgok feletti hivalkodó felsőbbrendűségében rejlik. Csakhogy az irigység mindig lélekroncsoló és konflik­tusnövelő. Mert az egyik csoport a másik csoportnak tulajdonított előnyöket többnyire a saját vesz­teségeiként észleli; figyelmen kívül hagyva, hogy le kellett-e mondani valamiről, illetve fel kellett-e adni bármit is emiatt, így olyankor is ez érvényesül, amikor szemlátomást a semle­gesség volna az egyedüli helyes magatartás. Nem lévén szó ugyan sem tényleges veszteség­ről, sem tényleges nyereségről, mégis inkább a mások szerencsé­je fölötti kesergést tapasztaljuk. S nemritkán a dühöt és az agresz- sziót, amely azért is veszélyes, mert végképp kiöli az emberek­ből a szolidaritást és a megértést. A több mint négy évtized alatt ki nem kristályosodó, hanem csak erőszakkal, megfélemlítéssel ki- kényszerített „állampolgári” magatartás következménye ez. S miközben az irigység csoportér­zelemmé válik, hatásukra a résztvevők olyan helyzetekben is szöges ellentétben állónak ész­lelik érdekeiket, amelyekben a kívülálló esetleg találhatna min­denkit kölcsönösen kielégítő megoldást. Vagyis továbbra is fennmarad az irigység demokrá- ciáját éltető csapdahelyzet, amellyel hosszú ideig együtt kell élnünk. Kerékgyártó T. István . szociológus

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents