Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-24 / 20. szám

1991. JANUÁR 24. 7 Az Új Néplap Kunhegyesen Hol vagytok, ti régi utcanevek? •Néhány emberöltővel koráb­ban a múlékony politikai divatok helyett minden utcanév valami­lyen helyi jeles eseményt, sajá­tosságot, emberi bölcsességet tükrözött. Ezek közül egyné­hány megmaradt, így a Sánta köz, amelyet nem éppen egyenes vonalvezetése miatt neveztek így. A Róna köz a mezőre nyílik, a Hajnal utca pedig arra, ahol pirkadatkor a nap először tűnik fel az ég alján. A Feketehegy utca igazolja, hogy az ezerhét­százas évek végén néhány száz itteni ember az ingyenföld remé­nyében családostul, gyerekestül Bács-Feketehegyre gyalogolt. Velük szemben például a Béke utca, a Szabadság tér, a Lenin utca már egy új korszak nem ép­pen a településre illő elnevezé­sei. Ehhez még egy apró meg­jegyzés: tisztelem, becsülöm Rá­kóczit, Csokonait és Kölcseyt, hiszen valamennyien igaz ma­gyarok voltak. Azért nekik is le­hetne valamilyen utcanevet ta­lálni. De mennyivel több helyis­meretet tartalmazott például a Csokonai helyett a Csurgó név. Ugyanis az utca vége. lejt, oda csurgott, csurog évszázadok óta a víz, hiszen a végén, alján vala­ha a Tisza egyik messzire kószá­ló holt ága gyűjtötte a csapa­dékot. Vagy hozzam fel a Köl­csey utcát, amelyik a Síp utca nevet viselte? Azért, mert mint a felvételünk is mutatja: a házak úgy épültek kijjebb-beljebb, akár az orgonák sípjai. Nem be­szélve a Rákóczi útról, amelyet a korosabb helybeliek ma is csak Morgó utcaként emlegetnek. Az is volt vagy 150 évig. Az egyik változat szerint a közepén lévő egykori csárdától kapta a nevét, ahol az udvaron két láncra vert kuvasz fogadta így a vendége­ket. A másik felvetés azt bizony­gatja: nem az ebek, hanem a csapiámé dünnyögött mindenki­re, aki betért egy kupa italra. Dünnyögő köz mégse lehetett, ezért kapta a Morgó nevet. Egy biztos, aki fellapozza a száz év­vel ezelőtti utcanevek lajstro­mát, rögvest meggyőződhet: ta- lálóak, kifejezőek voltak azok kivétel nélkül, amely a mai elne­vezésekre csak hellyel-közzel foghatók. Dr. Kiss István hiába végzett Marosvásárhe­lyen az orvostudományi egyetemen, régi jó ot­tani szokás szerint elhelyezték Moldvába, a ro­mánok közé, hadd felejtse a magyart. Mindez hat esztendeje történt, és mivel a fiatal doktor kilátástalannak ítélte a helyzetét, tavaly nyáron áttelepült. Azóta a magyar állampolgárságot is megkapta és 1989. augusztus 11. óta a város négy körzeti orvosa közül az egyik. Kedvesen fogadták, noha mindössze egy bőrönddel és egy sporttáskával érkezett. Eleinte szokatlan volt neki, hogy nálunk nincs havi munkásgyűlés, és a legtöbb gyógyszer, amelyet felír - kapható is. Ottjártunkkor azt is megtudtuk tőle, hogy még nem látogatott haza, de tervezi, hogy hamarosan felkeresi Kolozsvárott élő szüleit, testvéreit. Csak egy kicsit rendeződjön a helyzet... Erdélyből érkezett Megszépült a katolikus templom Kunhegyesen a katolikus hí­vők az újonnan kifestett temp­lomban tartották karácsonykor az éjféli misét. A felújítás 700 ezer forintba került, amely a hívők adományait, a külföldi támoga­tók forintjait éppúgy tartalmazza, mint az egri káptalan segítségét, illetve a volt Szolnok Megyei Ta­nács százezer forintos támogatá­sát. A helybeli önkormányzat ed­dig ezekhez a munkálatokhoz nem adott egy petákot sem, bár az elképzelések szerint hozzávető­legesen ötvenezer forinttal segíti majd a végelszámolást. Feltéve, ha a megfelelő testületi ülésen ez az elképzelés zöld utat kap. Heti öt tesióra és két edzés Kié lesz a bázis? Lassan már több mint egy hónap telt el azóta, hogy az eredetileg úttörőháznak épült munkásőrbázis és a mellette lévő strand nyil­vános árverését megtartották. Nézelődő, ér­deklődő akadt nem is egy, úgy tűnik azonban, hogy a negyvenmilliót mindahányan sokall­ták. Ezek után a polgármester bejelentette a város igényét a létesítmény ötven százaléká­ra, hiszen az egyik fele eddig is az önkor­mányzatot illette. A másik részt, mint állami­lag zárolt vagyont ingyen kérik vissza, mivel az itt és a környéken élők építették az együt­test. Elképzelésük is van a hasznosításra: diá­kok, sportolók és szerényebb anyagi lehető­ségű emberek üdültetésére, pihentetésére szeretnék használni. Kérésükről egy tárcakö­zi bizottság dönt, és a helybeliéit bíznak ab­ban, hogy számukra kedvezően. Már csak azért is, mivel ez az áldatlan helyzet tovább nem nyújtható, hiszen az őrzés és a fenntartás évente mintegy másfél millióba kerül. A bá­zis egyébként jelenleg középiskolás kollégi­um. Az éjszakai látogatókról szívesen lemondanának A Közép-tiszavidéki Áfész a tavalyi évet megközelítőleg húszmilliós nyereséggel zárja. Ami Kunhegyest illeti, a kö­zelmúltban bővítették, korsze­rűsítették a 4-es számú boltot, azután jónéhány üzlet fűtését (ruházati áruház, presszó, ház­tartási bolt, leértékelt áruk boltja, stb.) a gáz bevezetésé­vel modernizálták. Ezek a kor­szerűsítések 3,5 millióba ke­rültek. Új hír az is, hogy a 107 mil­liós értékű szövetkezeti va­gyon 17,5 százalékát már ne­vesítették. Átlagosan a befize­tett összeg nyolc-tízszeresét kapták a szövetkezeti tagok. A tavaszi küldöttgyűlésen pedig a vagyon felét nevesítik, de en­nél nagyobb differenciálással. Egyébként látogatottak az áfész üzletei nyitva tartási idő­ben, sőt még azon kívül is. Ért­hetőbben fogalmazva arról van szó, hogy míg korábban a szövetkezet sérelmére évente nyolc-tíz betörést követtek el, tavaly már ötvenhetet. Mi ta­gadás, ezekről a záróra utáni pajszeros, zseblámpás érdek­lődőkről szívesen lemondaná­nak. Tudósítónk volt, sőt lesz Bármennyire hihetetlen, Fe­hér Ágnes egy ízben már volt tudósítónk, és ebbéli tevé­kenységét ideiglenesen tanul­mányai miatt szüneteltette. Je­lenleg Debrecenben a tanító­képző főiskola harmadéves le­velező tagozatos hallgatója, aki sikeresen jutott túl félévi vizsgáin. Hobbija a sport, illet­ve jelenleg a színjátszás, KUNcogó néven a művelődési központ színjátszó csoportjá­nak tagja. Különböző darabjaikkal Kunhegyesen kívül Kőszegen, Abádszalókon, Sarudon is felléptek már. Mellesleg, de nem utolsósorban a helybeli református egyház kórusában is énekel. Mindezeken kívül talán arra is marad ideje, hogy ismét cikkeket küldjön lapunknak. Kunhegyesen a Nagy László Gimnáziumban és Híradástechnikai Szakközépiskolában a legelső, testnevelés tagozatos osztály öt éve kezdett. Azzal a nem lebecsülendő céllal, hogy a megye testnevelő tanári utánpótlását segítsék. Fel is vettek már jónéhány végzett diák­jukat testnevelés szakra, és a jelenlegi végzős negyedik osztályból is többen készülnek erre a pályára. Egyébként a tagozatos diákokat a heti öt testnevelésórán kívül további két edzés várja. Az utóbbi időszakban különösen az A kategóriás fiú tornászcsapat sikeres, akik országos hetedik hellyel dicsekedhetnek. A B kategóriás lánycsapat területi negyedik. Felvételünkön ők láthatók Felső Tibor tanár úrral együtt. Rajtuk kívül a fiú röplabdások sem ügyetlenek, hiszen például a negyedik korcso­portban a megyében még veretlenek az idén. Binyus írhattam volna úgy is, hogy Gorzás Imre, de hát Kunhe­gyesen sok Gorzás él, viszont Binyus nincsen több. Kun volt, igazi kun, gyönyörű ál­mokkal, és mint a kunoknál szokott lenni, ezek közül alig valósult meg valami. De nem adta fel, mindig tervezett, ál­modott, pedig mindössze 41 esztendő földi lét jutott neki. A közelmúltban még azt mondta: meglásd Miklóskám, azért is átkerülök a napos ol­dalra. Mert sajnos az árnyé­kosra született, hiszen 16 éve­sen az édesanyját és az édes­apját is temette. Ráadásul ott maradt vele a 14 éves öccse is. Nem adatta állami gondozás­ba, inkább kollégiumba, ta­nulni. Nehéz sorsa ellenére ő is tanult, hivatásos gépkocsive­zető lett. Tíz-egynéhány éve ígéretes focistaként rúgta a bőrt, de egy súlyos sérülés ezt az álmát is keresztülhúzta. Vágyott szép család után is, de csak alkalmi kaptsolatai sikeredtek. Legutóbb Szolno­kon dolgozott, mert otthon alig keresett valamit. Szeret­ték a Jászkun Volánnál, hi­szen mindent elvállalt, mert nem várta otthon, család. Mindenkinek, így nekem is mesélte: képzeld, eladom a kunhegyesi kis házat, és gar­zont veszek Szolnokon, mert ott még a lépcsőházat is fűtik. Mondani akartam neki: Bi­nyus, ne gyere te Szolnokra, a betondzsungelbe, névtelen kis ember leszel a 80 ezer kö­zött. Ráadásul ahogy láttam, az a ház kétszázezret ha ér, ezért pedig Szolnokon még egy fél garzont sem adnak. De csak hallgattam, egy szót sem szól­tam neki. Alvás közben érte utol a ha­lál, és magával vitte az álmait is. Hallottam, rengetegen kí­sérték utolsó útjára. Ezt a helyét 180 centis föld takarja, pedig nem ide, hanem Szolnokra, egy barátságos, meleg garzonba vágyott. Álommá vált ez is, mint annyi minden az életében; Binyus Kunhegyesen kapott örökös tanyát... Az oldalt írta és összeállította: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János

Next

/
Thumbnails
Contents