Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám
LAP KULTURÁLIS PANORÁMÁJA 9 Húsz év alatt több száz előadás Lehúzták a függönyt az Iskola Színházban Sebestyén Éva, a Szigligeti Színház színművésze pontosan két évtizeddel ezelőtt alapította meg a Szolnoki Iskola Színházat. Nemcsak alapítója volt azonban a diákok színházának, hanem egyben igazgatója, fáradhatatlan szervezője, mindenese. A húsz év alatt több száz előadást tartottak középiskolásoknak és kisdiákoknak. Évadonként két-két darabbal, illetve irodalmi összeállítással járta a társulat Szolnok iskoláit. A repertoáron főleg a kötelező olvasmányok voltak, de az Iskola Színház műsorára tűzte a hazai és a világirodalom újabb remekeit is, amelyek nem szerepeltek a tananyagban. A kis- és nagydiákok, de hozzátehetjük, az irodalomtanárok körében is hamar népszerű lett az Iskola Színház, amelynek tulajdonképpen két „tagozata’ ’ is volt. Az egyik a középiskolások Iskola Színháza, amelynek műsorán drámák, színművek, regényadaptációk szerepeltek, az általános iskola nyolcadikosainak pedig főleg irodalmi összeállításokat adtak elő. Ez utóbbiakat „Isi müsi”-nek - az iskolai műsor rövidítéseként - becézte a társulat. A gyerekek igen nagy örömmel várták a színészek érkezését az iskolába. Nemcsak azért, mert olyankor nem kellett felelniük, hanem azért is, mert ezek az órák másmilyenek voltak, mint a többi magyaróra. Sok kisdiákból éppen az Iskola Színház hatására lett később színházba járó felnőtt. A napokban arról kaptunk hírt, hogy az Iskola Színház megszűnt, s hasonló sorsra jut ugyancsak anyagi okok miatt az „Isi müsi” is. A hír az iskolai műsorok esetében igaz is, meg nem is, ugyanis az idei költség- vetéstől függ a sorsuk. Mindenesetre kár lenne értük! Hiszen hiányzik a középiskolásoknak is a színház. ,Isi müsi” a Költői úti iskolában. Fotó: T. Z. Szomszédolás Az iskola és a piac Önállóság pénz nélkül? Tapasztalataim szerint az iskola meglehetősen zárt világ. Van ebben jó is, meg rossz is. Jó, hiszen így a napi politika „bakugrásai” nem gyűrűznek be a nevelésbe-oktatásba, de rossz is, mivel így nemigen van alkalom arra, hogy a gyerekek elemezzék az iskolán kívüli történéseket. Az 1990-es év persze igen nagy társadalmi változásokat hozott. Hogyan érintette ez az iskolát, a tanárokat, a diákokat? - erről kérdeztem Rada Sándor gimnáziumi tanárt, szaktanácsadót. - A belső munka „zaján” nemigen hallatszik át a lárma - mondja. - A munkánkban semmi sem változott, most is igyekszünk tehetségünkhöz mérten a lehető legjobban tanítani, eljuttatni tanítványainkat egyetemre, főiskolára. Ez a dolgunk, ha megfizetik, ha nem. Jómagam nem vagyok anyagias. Azzal azonban nem értek egyet, hogy a pedagógusbér-emelésből mindig társadalmi közügy, vita van, míg más munkahelyeken csinnadratta nélkül, csendben emelik a béreket. Mielőtt bárki véleményt mondana, nézze meg inkább a jövedelmi statisztikákat! Az iskola szempontjából viszont „anyagias” vagyok. Az 1990-es évben ugyanannyi pénzt kaptak az iskolák, így a miénk, a Varga Katalin Gimnázium is dologi kiadásokra, mint tavaly. Az árakat tekintve valójában kevesebbet. Szponzort kell keresni a tanulmányi versenyek rendezéséhez, pályázgatni, alapítványt kell létrehozni, hogy valahogyan boldoguljunk. Az iskola nem tud fizetőképes keresletként megjelenni a piacgazdaságban. Az önállóság pénz nélkül nem sokat ér. Hiszen amelyik iskola, pedagógus adott magára, az eddig is örök érvényű erkölcsi mércék szerint dolgozott, nem pedig a különböző politikai áramlatok szerint. Ma mégis azt mondom, hogy útkeresés stádiumában vannak az iskolák, mindenki újat, még jobbat szeretne csinálni, mint eddig. Ehhez azonban anyagi feltételek is kellenek. - tg KITEKINTŐ Igazságot nyújtani a közönségnek Betekintés a boszorkánykonyhába Csupaszok és kiszolgáltatottak ezek a házak, védtelenek. Bátran jár köztük a szél. Tövüknél a kövecses talajjal küszködve, bátortalanul nő a fű is, s csenevész a fa, a bokor. Ha lenne mit, innen messzire lehetne látni. Itt semminek sincs múltja, jelen van csupán, cementhiányos, porló járdaszegély, szürke vakolat. Reggelente elviszik, estére pedig visszahordják ide a kapaszkodóktól erős hangú buszok az ittélőket. Gyorsan tűnnek el, ha megérkeztek a kapuk mögé. Dolgozni, élni, tanulni, szórakozni, örömre, vidámságra lelni közösen csak másutt lehet. Itt az egymás mellett, az egymás fölé szuszakolt betonkalitkákban - ha a szomszéd is alszik - csak aludni lehet. Lakótelep. Olyan mint a többi. Csak ez mégis más. Egészen más, mert itt laknak a Szomszédok: az aranyos Lenke néni, a jobb és rosszabb napokat egyaránt látott Bőhm bácsi, Mágelheim doktor úrék és Vágásiék. A legszélső ház első emeleti lakásai az övék (de itt kapott helyet Gábor Gábor kozmetikai szalonja is, Mágelheim Julcsi szobája olyan, mint a többi hasonló korúé. A falakon a posztereken rockerek, a polcokon könyvek és csecsebecsék, a fiókokban tanszerek. A hallban ott áll a telefon. Simon Tamás kellékes- Minden olyan, akár egy igazi lakásban, csak az a különbség, hogy egy-két helyen mozgathatók a falak, például Vá- gásiéknál a gyerekszobában, hogy a stáb elférjen a kamerával. A fürdőszoba is „igazi”, még mosógép is van benne, csakhát a tükör hiányzik. Ott egy lyuk van a falon. A kamera onnan készít felvételt, ha a doktor úr borotválkozik. Lenke néniék lakásában még tálaló is van, és tágasabb a konyha, s egy kis előszoba vezet Almáék külön hajlékáig. Itt a bútorok hagyományosabbak, az idősebbek ifjúkorát idézik. A legtöbb tárgy a helyén van, keveset kell igazítani. Alkalmanként felszerelni csak a kozBenke Vali sminkes munka közben metikai műhelyt kell, az amolyan pihenőszoba a stábnak. Forgatás előtt kerülnek ide a könyvvel (Gábor Gábor ezzel is foglalkozik), s a kozmetikai cikkek. A Caola szponzorál, így az ő termékeiket kell jól láthatóan elhelyezni, de szponzor az Adidas és az ITT is, erre is vigyáz- ni kell. Ha külső helyszíneken forgatunk, akkor az valamivel nehezebb. Jó érzés, hogy az emberek szeretik a sorozatot. Ha becsöngetünk egy idegen lakásba, virágot kérünk, s megmondjuk, hogy mire kell, örömmel segítenek. Klári néni, az öltöztető Forgatás előtti sürgés-forgás. Az egyik benyílóban vasalóállvány. Mellette Berente Imréné, Klári néni áll és vasal:- Ez az ing Nemcsák Károlyé. Minden forgatás előtt elő kell készíteni a színészeknek a ruhákat. Itt mindenkinek külön ruhatára van, akárcsak otthon. Tessék csak megnézni a szekrényeket, hálóing, pulóver, az akasztókon ruha. Nemcsák Karcsinak kockás ingjei vannak, meg dzsekijei, ahogy a többi hasonló korúnak. Mágelheim doktor úrnak orvosi köpenyeket kell vasalni. Már nyugdíjas vagyok, szabó a szakmám, s amióta elindult a műsor, öltöztető vagyok. Benke Vali sminkes- A filmgyárban voltam maszkmester, most pedig „szomszédolók”. Itt nem kell maszkot készíteni. A legkülönösebb feladat az volt, amikor allergiás foltokat „varázsoltam”. Nagyon jó a csapat, és kedvesek az emberek, azért szeretek idejárni. Hétköznapi helyzetekre, hétköznapi smink, az a feladatom. De én azt szeretném, ha ezt valójában minden ember megtanulná. Sokan csak bepirosozzák az arcukat, és feketével körülhúzzák a szemüket, pedig az már nem is divat. Annyi figyelmet minden nő szánhatna magára, hogy megnézze, mi az, ami lágyítja a vonásait, élénkíti a tekintetét. Ezek valójában egyszerű dolgok, s meg szeretném mutatni, hogy így is lehet. (Folytatás a 23-i lapszámunkban) „Könnyű zene - nincs! A zene nem könnyű és nem nehéz; zene vagy nem zene...” Ennél szigorúbb állásfoglalást a zenei érték fogalmáról, de egyszersmind a különböző zenéket elválasztani, sőt azokat egymással szembeállítani igyekvő manipulációs törekvésekről alig hallottunk muzsikustól. Századunk első felének egyik olasz karmestere, a magyarországi operaéletre is nagy hatást gyakorló Sergio Failoni írta le Hangfogó nélkül című könyvében az előbbi szavakat; az a Failoni, aki a még nála is rendíthetetlenebb szigoráról híres Toscanini asszisztense volt. A viszonylag fiatalon, 58 éves korában elhunyt Failonira ma már inkább csak az idősebbek emlékeznek. Pedig a Toscaninit példaképének tekintő, és hasonló érzékenységű, temperamentumú dirigens a ’20-as, ’30-as években már hírneves művésze volt Buenos Aires, Chicago, New York, valamint az európai nagyvárosok operaházainak, egyebek között a milánói Scalának. 1928-tól a budapesti Operaházban működött, amelynek örökös tagja és vezető kamaA könyvespolcra ajánljuk A taoista szerelemről és a szexről Nemrég tűnt fel a könyvesboltokban egy „szexuális kézikönyv”, amely magasan kiemelkedik a manapság mindent elárasztó szex és pornográfia áradatából. Jolán Chang A tao tanítása a szerelemről és a szexről című könyvét az Arany Lapok Kiadó jelentette meg, a kiváló író, Temesi Ferenc fordításában. Megkérdeztük a fordítót, hogy sikeres író létére miért adta a fejét szexkönyv fordítására.- Nem szexológiai kézikönyvről van szó, itt az olvasó az ősi kínai filozófia, a tao tanításával találkozik a testi és a lelki szerelemről. Ez a könyv részletesen leírja az elsajátítható szerelmi technikát is, de közben szemléletet tanít. A lényege: egy filozófia konkrét alkalmazása az egyik legalapvetőbb emberi megnyilvánulásban. És persze költészet: a taóban a szeretkezést költészetként éljük meg, ezt a költészetet nem írják és olvassák, hanem mindenki megélheti.- A könyv férfiaknak szól, mégis végig a nők szerelmi igényeit tartja leginkább szem előtt...- Nincs itt ellentmondás. A taóban a jin (nő) és a jang (férfi) csak együtt létezik. A jang a tűz, a jin a víz. Ebből következik, hogy a férfi a kiszolgáltatottabb. A férfiak romantikusabbak, ők tépik a gitárt éjszaka egy ablak alan, a férfiak akarják éjszaka a nők nevét lángbetűkkel az égre írni. A nők mindig két lábbal állnak a földön. A tao tanítása: mivel a jang a gyengébb, ajint kell növelni, hogy táplálja a jangot.- Az Európában élő kínai szerző bőven idéz könyvében az ősi kínai szövegekből. A gyakorlatiasan célratörő leírás, a szerelmi technika fogalmai is sajátos virágnyelven, költői képekben fogalmazódnak meg. Hogy sikerült ezt ilyen találóan visszaadni a fordításban?- A kínai nyelv, mivel nehéz, felkeltette becsvágyamat. Három éve tanulom. Beleszerettem a klasszikus kínai költészetbe és filozófiába. Gyönyörű nyelv! Van-e ilyen szép nyelv a világon, amelyben a férfi és a nő írásjele együttesen azt jelenti: jó? A. J. gya lett, ám ez idő alatt is állandóan dirigált a világ számos színházában. A háború után, 1946-ban egy ideig családjával Amerikában élt, itt fedezte fel az operavilág számára a fiatal Maria Cal- last. Ugyanabban az évben újította fel szülővárosában, Veronában a régi római amfiteátrumban a szabadtéri opera-előadásokat, melyeket már 1913 óta rendszeresítettek a nyári hónapokban. Számunkra természetesen két évtizedes budapesti működése a legfontosabb, hiszen ezalatt szinte teljességgel átalakult operaéletünk. Bővítette az olasz repertoárt, de reve- lációként hatottak Wagner-vezénylései is, főként a Trisztán és a Mesterdalnokok megszólaltatása. Ugyanakkor Failoni - Bartók és Kodály művészetének tisztelőjeként - olyan kiváló előadásokat produkált a Székelyfonó, a Psalmus Hungaricus, a Kékszakállú herceg vára, a Fából faragott királyfi partitúrája nyomán, amilyeneket nem magyar anyanyelvű karmesternek még sohasem sikerült. A művészetben és az erkölcsben egyaránt megalkuvást nem tűrő művészt a szörnyűséges, 1944-es időkben fasizmusellenes magatartása miatt leváltották az Operaház éléről, s csak 1945-ben kaphatta újra vissza a karmesteri pálcát. És éppen azért maradt a háború után is a közönség kedvence, azért folytathatta a munkát ott, ahol egy évvel korábban kényszerűségből abbahagyta, mert Sergio Failoni a gyakorlatban is megvalósította, amit híressé vált gondolatával hirdetett: „A közönséget csak az hódítja meg, aki az igazságot adja neki!” Failoni nem szerette a hanglemezt. Talán a korabeli technikai elégtelenséget is a zenei igazság deformálásának érezte. így elenyésző számú hangfelvétel őrzi csak művészetét. A Magyarországon 1948-ban elhunyt, s magyar földben nyugvó maestro nem sokkal halála előtt, Beethoven IX. szimfóniájának próbája közben ezeket a végrendeletszerű szavakat mondta Tóth Aladárnak, az Operaház akkori igazgatójának: „ Akármilyen szörnyűségekben, akármilyen keserves csalódásokon estünk is át, hinnünk kell az emberben, hinnünk kell, hogy boldogságra, örömre születtünk...” Szomory György
