Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám
1991. JANUÁR 19. Az orvosok is, a választók is rá szavaztak A kórház vagy a parlament? Tavaly márciusban dr.Szabó Jánost országgyűlési képviselővé választották. Tavaly decemberben dr.Szabó Jánost a karcagi kórház igazgatójává választották. Senki nem áll oda elé, hogy döntse el, mi akar lenni, senki nem kérdezi szemrehányóan, hogy most akkor melyiket gondolja komolyan, mégis: az ember ilyen helyzetben érzi, hogy választania kell. Dr.Szabó János számára is világos volt abban a pillanatban, amikor az orvoskollegák rá szavaztak, hogy a két feladat együtt megoldhatatlan. Az érvek- Sok érv támasztja alá, hogy országgyűlési képviselő maradjak. Hiszen a választás mindkét fordulójában nagy fölénnyel győztem. Az MDF helyi szervezete - amelynek tagja vagyok - a kampány alatt őszintén és nagy buzgalommal támogatott. Emellett szól a Nagykunság szörnyű elmaradottsága és az a politikai csönd is, amely most erre a vidékre jellemző. Mindenki arra vár, hogy történjék valami, de nem akarnak tenni is azért, hogy történjék valami. Két nagy ügyet vállaltam föl: a kunmadarasi repülőtér és a Tisza-tó ügyét. A Parlamentben, a minisztériumokban már tettem is lépéseket, de még nem értem el a célomat. A honatyaság mellett szól az a tény is, hogy ennek a vidéknek még nem volt - nem is lehetett 5 olyan országgyűlési képviselője, aki igazán fölvállalta volna a képviseletüket.- Milyen érvek szólnak amellett, hogy kórházigazgató legyek? A választókerületemben hatvanezer ember él, a kórházhoz száztízezer tartozik. Kétszer annyi ember szolgálatát vállalhatom tehát. Több a szakértelmem a kórházi, mint a képviselői munkához. Az itt dolgozó orvosok bíznak bennem. A lakosság egészségi állapota kritikus, mint ahogy a szegénységgel együttjáró szociális helyzete is. Ezek mind-mind azt bizonyítják, hogy rengeteg a tennivaló a kórházban. Az ellenérvek- Az ellenérvek a honatyaság ellen sorakoznak föl. Nem tudom úgy végezni a képviselői munkámat, ahogy szerettem volna. Hetente csak két napot tudok a Parlamentben tölteni, szerdától itthon vagyok, a bőr- és nemibe- teg-gondozóban dolgozom. Nincs annyi időm, hogy ténylegesen fölvállaljam a térség képviseletét. Azt hiszem, hogy a képviselőség profi politikai állás, nem lehet félállásban csinálni. Ahhoz, hogy a törvény- előkészítő munkában és a parlamenti vitában résztvegyek, legalább két bizottság munkájába be kellene kapcsolódni. Márpedig hétfőn és kedden, amikor Pesten vagyok, erre nincs mód. A döntés- Úgy érzem, hogy vissza kell adjam a képviselői mandátumomat. E szándékomat már be is jelentettem a kórház főorvosi értekezletén és az MDF helyi szervezeténél. Még hat hónapig, amíg az új választást előkészítik, vállalom a képviselői munkát is. Paulina Éva Fotó: Korányi Éva Lidérc szettel. Vásznain furcsa világ kel életre, számomra semmi máshoz sem fogható. A lázadó színek és formák, az alakok ismerősek. Nemrég Jászberényben láttam egy tárlatát, de volt már önálló kiállítása városában és Kisújszálláson is, s rövidesen Szolnokon is bemutatkozik a Klub 200-ban. Tagja az ottani O.B.Art egyesülésnek. Képeinek legtöbbször szokatlan címeket ad: Kitüntetett pillanat, Öngyilkos Mikulás, Tehát, Kegyetlen vagy dokikám!, Túl sok a spicli, Kurva kis történelem, Ki-be- fel-le-rúgva. Mikor arról faggatom, a festészet milyen kitaposott, vagy még járatlan útjain halad, gondolkodóba esik. Elvégre nem is az ő dolga, hogy nevén nevezze amit csinál, legyen az majd más baja. Azért elárulja, afféle punk festőnek tartja magát. Figurái közül a legtöbb ebből a világból származik. Emberekből, kakasokból, kaméleonokból összekeverődő, fura lények. Védtelenek, mert kikezdi őket a társadalom. Gyuri panaszkodik is: abutaság, a divat sajnos beférkőzött soraik közé, bár legtöbben csak a fazont majmolják... En tudom, hogy igaza van. Eleinte itt is tágra nyílt szemek jöttek vele szemben az utcán, de a bagiak, a hajdani uradalom cselédeinek kései leszármazottai most már kedvelik... Legalábbis tudomásul veszik. Mondja, a szülei is el tudják már fogadni ilyennek. S különben sem bánt ő senkit, csak őt se bántsák mások! Megkérdezem, vannak-e gondjai, erre ő azt mondja: inkább csak megélhetésiek. A „zsold” jelképes - pár száz forint -, plusz némi kajapénz. Néha el tud adni egy-egy képet is, de abból egyelőre még éldegélni is nehéz lenne. Majd később - hiszi, vasakarattal. Általában barátainak ad ajándékba néhányat. Nem is igen tud így drága festékre, jobb vásznakra költeni. Megteszi a lepedő is, ha kellően „elvarázsolja” előtte. Most a padláson bukkant egy darab fumérlapra, egy műnek így már meglesz a helye. Az óra mutat valami időfélét az asztalon (látszik, soha nem babrálnak hátul rajta, ha késik 5-10 percet). Félmagasan besüt a nap a hevenyészett kartonlapok fölött. Jó meleg van itt benn... Egyszer még visszajövök ide. técsi Fotó: I.Cs. és M.J. Régóta készültem már erre a találkozásra. Még soha nem láttam, máris teljesen felcsigázta érdeklődésemet ez a XX. századi Don Quijote. Valamiért biztos voltam benne, hogy érdekelni fog a személyisége, ez az emberbőrben meghúzódó, érzékeny élőlény... Horváth György boldog „katonaéveit” tölti megyénk legkisebb létszámú alakulatában. Semmi túlzás: egyes-gyedül alkotja, mint az ujjam. A Madártani Intézet „kötelékében” vigyáz egy szélmalmot Kengyel és Martfű között félúton. Bagimajor a kicsinyke helység neve, Szolnoktól 10-20 kilométerre van, ám a világ végétől csak alig pár lépésnyire. A malom is afféle levitézlett, megszolgált építmény, már régóta nem kapaszkodik a szél lapátjaiba - ilyenek nem lévén. De mióta nemrég az intézet felügyeletébe került, egész szépen helyrepofozták, nemsokára befejeződik a teljes felújítása. Hogy mi szél fújta éppen ide ezt a furmányos vitézt, aki ráadásul foglalkozására nézve bőrdíszműves? Furcsa história. Valójában csak annyi a köze a katonáskodáshoz, hogy bokájára a hadsereg kötelékeiből valaki lábán meglógott surranó szorul. Kötelező viselet alternatíváknál... Mert ha már alternatív a katonaember, akkor legyen kellően az az élet más területein is. Mondjuk a zene és művészet élvezetében... De ne rohanjunk úgy a történet elébe. Magyarán és egyszerűen csak arról van szó, hogy egy majd 22 éves fiatalember közszolgálatú tevékenység címén mentesült a lelket bilincsbe verő, kemény esztendők súlya alól, s e helyett édes fogságát tölti egy „objektum” őrzésével. Hősünk maga a malomtól kicsit távolabb, egy málló iskola hajdani tantermében éldegél. Szomszédságába meghitt tehenészetet telepített a téesz, nyáron gyötrik is eleget a böglyök... A műteremlakásba lépvén a látvány hanyatt vet. Megpróbálom leírni a berendezést: még az iskola idejéből ittragadt, két be- hemót pad asztalként funkcionál. Egy másik sarokban prices - körülötte elemlámpa, magnó, szétszóródva kazetták -, szemben a túlsó csücsökben olajkályha ontja melegét. Az átló mentén félúton Emberbőrben A szélmalom rejtélyes őre Európa közepén (egyik képének is ezt adta címül) tévé áll csak úgy, egy deszkalapon. Szekrénysorok híján egy-két doboznyi ruha, fürdőszoba híján mosdótál egészíti ki a komfortot. A falak fehérségét csak három kisebb festmény töri meg: kettő kész, egy alakulófélben. A tárgyakból árad a lakó nyúlós délutánjainak öblös semmittevése. A következő perc céltalansága. Gyuri uralkodik az időn, fogva tartja valamelyik fiókban. Pontosabban semmibe veszi ezt az egész képzelt dimenziót, nem hagyva, hogy életét megkeserítse a percek tehetetlen múlása. Légüres térben él. Különösebben nem rázza meg a magyar ember életének el- lehetlenülése sem. Érdekli is őt ez a keserű komédia itt, körülöttünk! Mikor éhes, mert végére jár az elemózsiának, akkor szenved, de ez nem zárja ki, hogy pár óra múlva bőréből ugorjon ki örömében. Ismerősei vannak Martfűn, Ke- viben - ahol kibújt a tojásból -, s Szolnokon is egyre több. Legjobb barátja azonban a mámor, esténként együtt üldögélnek a „butikban”. (így becézi a kocsmát, a legénycsalogatót.) Be-be- száll a falubéliek magvas diskurzusaiba, bár rendszerint csak hallgat. Figyel. Tulajdonképpen tájékozódik ő a világ viseltes dolgairól. (Azt az egy-két égi csatornát még Bagimajorban is fogja a készülék.) Tegnap tört ki a háború, s ő ma már tud is róla. Azért bevallja, vajmi kevéssé érinti meg a dolgok mikéntje, XX. századi Mária Úgy éreztem, szabadon él... fegyver a kezében! (Jó katonáknak ugye illik valamiben jeleskedni). Majd tíz éve már, hogy összetalálkozott a művéeszeágában sincs mögéleskelődni a történéseknek. Mikor fest, akkor viszont nagyon is tudja mit csinál. Az ecset igazi Picasso meghalt, de itt vagyok én!
