Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-17 / 14. szám

1991. JANUÁR 17. 5 Ajándék és meglepetés A „Moha” Bármennyi idő telt el, azokra az alkalmakra, amikor ajándékot kapunk, szívesen emlékszünk vissza. December 25-én már túl voltunk a karácsonyi megelepe- téseken. Meglátogattuk a roko­nokat, szuszogtunk ebéd után, esetleg néztük a televíziót, mely­ből szokás szerint túláradt a sze­retet. Jó volt sétálni egy kicsit Szolnokon. Kedd este vagy ötszázan tartot­tak a Galéria felé. A plakátok már hetekkel előre tudatták a járóke­lőkkel, hogy karácsony első nap­ján ott is várja egy Ajándék az érdeklődőket. Ezen a címen mu­tatta be ugyanis közös műsorát Sárkány Sándor képzőművész és Kádár Renáta néptáncos. Az épület földszintjére több heti munkával berendezett szín­Az Ajándék főszereplője, Kádár Renáta a próbán. \ Unalmas órák Én már megint nem tudom, hol tartanak. Más hegyezi a fülét, és kerek szemekkel csügg az oktatón. A tanár úr most csak a néhány figyelő eminenssel tartja a kapcsolatot. Ezek az unalmas órák! Hiába fogadtam meg, hogy követem a jók példáját, most ismét elveszítettem a fonalat. Még szerencse, hogy nem ülök elöl. Gyuszi amőbázik, Arankát birizgálják. Látom, Sanyinak is máshol jár az esze. Igen, visszaesett az egyébként is lanyha érdeklődés. Tovább lapozok a könyvemben. Lehet, hogy tíz év múlva az agyamban működő automata ugyanígy kapcsol majd ki, ha unalmas értekezleteket kell végig­szenvednem. Bizonyára így védekezek akkor is a szóáradat ellen. Akkor már nem rejthetem a padba a könyvet. Az amőbázás helyett gemkapcsokat hajtogatok, és olyan ákombákomokat fir- kálgatok a papírra, hogy egy pszichiáter már az első ránézésre kitöltené a beutalót. Ha tudnám, hogy később milyen nagy hasznát vehetem az érdeklődést színlelő nézésnek, akkor már most tovább tökélete­síteném a nyitott szemmel való alvást. Jó úton haladok. Csak vigyázzak, nehogy tökélyre vigyem a mímelést, mert még azt hiszik, hogy tényleg kíváncsi vagyok. Nem sejthetem azt sem, hogy ezen a téren is sok újat tanulhatok az öregektől. Csak figyelni kell a rutinos, szürke öltönyös, egyenzakós ülésezőket, amint pontytekintetükkel követik az előadót. Miért is nem láthatom előre, hogy a tanár úr százszor érdeke­sebb dolgokról beszél, mint az a velem szemben ülő okostóni, aki majd egy évtized múlva magyarázza a megváltozott mecha­nizmust. En meg nézni fogom azt az öntelt hólyagot, és arra gondolok: mit keresek én itt? És hogy került ide ő? Belül kikapcsolok majd, ekkor koponyámban meg kell hogy lazítsam a biztosítékot, és ha a másik visszaigazolást keres, biccentek egyet. Milyen okos! Ha látnoki képességeim lennének, nem szalasztanám el azt a most még pattanásos lányt, aki évek múlva új gondolatokat ébreszt bennem. Bizony, még több törődést érdemelne e korosztály. Sejtenem kellene, hogy majdan meggyűrűzött, sárga fogú „asszonkák” vesznek körül, akik a fehémeműosztályokon már nem bakfismé- retekben gondolkodnak. A tanár úr pedig mondja, mondja a magáét. Mégiscsak figyelni kellene rá. 0 valami olyat tud, amit mi nem. Ha a legrosszabb jós tehetségéből csak egy mustármagnyi lenne bennem, azt hiszem, letenném a könyvet.- sz ­V. - foÄ ■ ? ' ------------S " f “ . padot varázsoltak. Papír- és há­lófalak zárták le a teret, melyen belül Sebestyén Márta énekére, a kellemes zenére fényvirágok nyíltak a fekete bársonnyal takart padlón. A füstgép fátyolossá tet­te őket. A legnagyobb sziromban Kádár Renáta táncolt. Játékát öt­letes színpadtechnikai megoldá­sok emelték ki. A Jeles napok című hanglemezről lejátszott ze­neszámok meghitt hangulatot árasztottak. A húszperces műsor igazi meglepetés volt. Szűkebb pátriánkban talán még sokaknak szokatlan a művé­szetnek e formája. A múlt év ta­vaszán már volt hasonló bemuta­tó. Sikert aratott az akkori Eső előtt című előadás is. Az Aján­dék rendezőjétől, Sárkány Sán­dortól megtudtuk, hogy legutób­bi produkciója szakmai szem­pontból sok elismerést kapott. Karácsony első napján a Galé­riában a műsoron kívül volt még egy meglepetés: fél nyolc után kakaót és kalácsot kaptak a né­zők, és kívánságra egy „Jam” feliratú dzsemet. Ezzel azt kíván­ták jelezni, hogy az előadás e- lőkészítésében jelentős részt vál­laltak a Jam Művészeti Egyesü­let tagjai. A nézők közül ki-ki olyan és akkora ajándékot vihe­tett haza, amekkorát a látványból befogadott és magába zárhatott. Fotó: Sebök Tünde Ámbár 1967. május 6-án a matrikulába Mohi Zoltán néven jegyezték be, az ismerősök, bará­tok, vízilabda-mérkőzésre járók nemes egyszerűséggel csak Mo­hának szólítják. Ennek hovato­vább hét éve, amikor a tizenhét esztendős legényt Babarczy Ro­land, az akkori edző beledobta a mély vízbe, és Szolnokon életé­ben először játszhatott az első csapatban, a nagyok között. Mi tagadás, pár negyedben se látott, se hallott az izgalomtól. Azóta már alaposan hozzászokhatott a medencék világához, mivel a mérkőzéseinek a száma a százöt­venet is meghaladta. Igaz, időközben a szinte min­dig ifjú szolnoki pólócsapatban már a negyedik legkorosabbként száll vízbe, bár még innen van a huszonnégyen. Dicséri a fiatalo­kat, szinte mérkőzésről mérkő­zésre jobbak, és ha sikerül együtt tartani a gárdát, a honi mezőny­ben hovatovább bárkinek rette­gett ellenfelei lehetnek. Mind­ezen örvendetes tények ellenére ő azért biztos csapattagnak szá­mít, mégpedig olyannak, aki jó­szerével minden poszton bevet­hető. A 187 centis, 83 kiló fiatal­ember egyébként hetvenötszörös magyar válogatott is, akinek ed­digi sportpályafutása csúcsát az a szöuli olimpia jelentette, ahol a HÚSZON INNEN TÍZEN TÚL V _____________________________________________________/ s incs arról, hogy végleg lemon­dott volna a címeres mezről. Mindezek érdekében az italt meg a cigarettát messze ívben elkerüli, és az összes hobbija az, hogy nagyritkán elmegy a mozi­ba. Hajtós sportolónak ítéli ön­magát, ugyanakkor hibájául rója fel, hogy a helyzetek kihasználá­sában még javulnia kell. Nem foglalkozik a távozás gondolatá­val, marad Szolnokon, hiszen a szerződésén kívül idekötik a jó barátok, az ismerősök, azután itt van a másfél szobás lakása. Rá­adásul külkereskedelmi üzletkö­tői tanulmányokat folytat, és „mellesleg” egy büfét vezet. Azt még elmondja: régi vágya, hogy egyszer azért profi vízilab­dázó legyen. Ami ennél érdeke­sebb, ezt az álmát nem Olaszor­szágban, netalántán Hollandiá­ban, esetleg Németországban szeretné megvalósítani, hanem például itthon, Szolnokon. Hát... D.Sz.M. Fotó: M J. Sértődés vagy? Én igen. Jó ez nekem? Nem, mert boldogtalanná, összeférhetetlenné tesz. Megszabadulhatok ebből az állapotból? Igen. Elárulom, mire jöttem rá. Őszintén megvizsgálom magamat. Van-e sértés vonalán olyan tulaj­donságom, jellemvonásom, ami erényem? Ha van, nincs okom sértődés­re, mert valami tévedés van az eset mögött. Ekkor megoldás lehet a félreértés tisztázása. Ha nem találok magamban érdemet, értéket, akkor jogos a kritika, de ekkor nem megsértődnöm, hanem készülnöm kell a hibám kijavítására. Ugye egyszerű? A sértődékenység tehát nem ésszerű magatartásforma. Nemcsak ne­kem lesz tőle rosszkedvem, hanem annak is, aki „megsértett”, mivel nem érti, mi ütött belém, hiszen jó szándékkal volt irántam. Éld tudatosan - és ne ösztönösen, hajlamaidnak engedve - az életedet, így érvényes lesz rád is: „Amely fül hallgatja az életnek dorgálását, a bölcsek között lakik.” (Példabeszédek 15:31) C. L. magyar pólósok végül az ötödik helyen zárták a versengést. A vá­logatott jelenlegi edzője nem hívta be a legjobbak közé. Sze­rinte azért, mert a kialakított ke­retet nem akarta megbontani. Mindebből nincs harag, sértő­döttség, hiszen tiszta szívvel, lel­kesedéssel edz továbbra is, és szó Két lemezt aranyozott be Homonyik Sándor pályafutását a Rock Színház csapatánál kezdte, ahonnan egy lemezszerződésre szóló ajánlat csábította el, és mes­terszalagra énekelte a ’89-es év slágerét, az „Álmodj, királylány ”-t. Később jó nevű kollégáival tár­sulva megalakította az MHV for­mációt. Társa Menyhárt János és Vikidál Gyula volt, azok a muzsi­kusok, akikkel már régóta fontol­gatták egy fényes bakelitkorong kiadásának lehetőségeit. Minden előadónak volt már problémája a kiadókkal, s ez alól természetesen a mi „királyfink” sem volt kivétel, ezért új kiadót keresett. Sanyi második, immár szólóle­meze a „Légy hű örökre” címet viseli. Ezzel a lemezével is bebizo­nyította, hogy képes új színnel gaz­dagítani a hazai popműfaj palettá­ját. Segítségére volt Demjén Fe­renc, aki másodvirágzását éli, s ta­lán soha nem volt olyan népszerű, mint most. Illetlenség lenne ki­hagyni a szerzők névsorából Menyhárt Jánost, akinek andalító muzsikája nélkül nehezen aranyo- zódhatott volna be az új lemeze. Homonyik Sándor a Rádió Szol­nok vendégeként elmondta, hogy következő lemeze várhatóan már­cius közepén jelenik majd meg, de nem szólóban készíti. Ez lesz az MHV formáció második lemeze. A megjelenést természetesen egy nagyszabású turné követi majd. Egyébként Sándor lett a ’90-es év férfi énekese, a Három kívánság és a Calypso közös játékán. Remé­lem, nem kell sokat várni, hogy a „szexis hangú” fiatalember Szol­nok közönségét élőben is elvará­zsolja. Boros Zoltán TINITÜKÖR A Tinitükör mostani nyertese feltehetően sokat nézi az „égi csatornákat”. Tóth Szabolcs, Szolnok, Wittman út 40. szám alatt lakó fiatalember most alapo­san megcsapolta őket. Dúdoljuk el a nótáit: 1. Enigma: Sadeness - Part One 2. Whitney Houston: I’m Your Baby Tonight 3. UB 40: The Way You Do Things You Do 4. Vanil­la Ice: Ice Ice Baby 5. Torfrock: Beinhart 6. Pet Shop Boys: So Hard 7. M. C. Hammer: Pray 8. Chris Isaak: Wicked Game 9. George Michael: Freedom 10. London Beat: I’ve Been Thin­king About You Mozimesék Warren Beatty: Dick Tracy Tegyétek a szívetekre a keze­teket, s valljátok be: az első adandó alkalommal „megláto­gattátok” a nagy Tracyt valame­lyik moziban. Persze nincs ab­ban semmi szégyenleni való, hogy rátok is átterjedt az a tö­meghisztéria, amely körüllenge­dezi az efféle intemacionális szuperhősök figuráját. S azt tud­játok-e vajon, hogy amit látta­tok, az nem más, mint „olcsó” képregény!? Bár hozzá kell ten­ni, nagy múltú képregény, kora alapján akár már tisztelni is le­het. Tracyt ugyanis egy rajzoló­asztal fölött álmodta meg bizo­nyos Chester Gould úr, még a boldog békeidőkben (és termé­szetesen Amerikában), valami­kor 1,931-ben. Igen, már hatvan éve! Egy detroiti lap október 4-i számában látott napvilágot, s ak­koriban még a neve is kicsit más­képp hangzott. Valahogy így: Plainclothes - azaz Civilruhás - Tracy. No, mindegy. Az idő mégsem járt el fölötte, amit fényesen bi­zonyít eme filmrevitele. Super­man, Tarzan és Pókember után emlékezhettek, tavaly Batman is életre kelt, leszállva az újságok lapjairól, s most Tracynk sem habozott, amint megcsapta orrát a dollárszag. Ez a kétdimenziós, ostoba „ballonkabát”, egy vég­letekig stilizált világ főhőse bi­zony sok borsot tört már a betö­rőtársadalom orra alá, ráadásul milliós példányszámban. „Ját­szótársai”, a Groteszk Gengsz­terek a filmben valóságos mes- j Ifehnunka szüleményei.'Nem Kü­.- í i lönben a képzeleté. A filmben a sarkok lekerekednek, a színek nem bonyolódnak árnyalatokká, végül is a hat alapszínben szövő­dik a mese. A sarkítás abban is kiütközik, ahogy szereplőit for­málja a főszereplő (igen, jól ér­tettétek, hiszen Warren Beatty nemcsak rendezője, hanem fő­hőse is a filmnek). Egyszerűen oldja meg a helyzeteket, minden pofonegyszerű, mint magában a képregényben. Ami csúnya és fekete, az rossz, ami szép és fe­hér, az jó! Akárcsak Tracy, az exzsemyák. Igazi jellem: hűvös, számító, kimért, „oda csap, aho­vá köll ”, s szíve mint egy lóé. Mi mást lehetne még elvárni egy fő­hőstől... Azt pedig ne merjétek állítani, hogy nem ismeritek Beatty urat. ; Mert ha máshonnan nem is, hát a Bonnie és Clyde-ból feltétle­nül... Mellesleg hemzseg a vá­szon egyéb világsztároktól is. Egymás hegyén, hátán Madon­na, A1 Pacino, Dustin Hoffman, William Forsyth. Bár néző a tal­pán, aki rájuk ismer a festék alatt! Ja, és bocsássatok meg, amiért majdnem kihagytam a lajstromból Vittorio Storarót, aki az operatőr mesterséget űzi (nem is ez az első közös vállal­kozása a rendezővel, hiszen egy Oscart már leakasztott a Vörö­sök című filmben való közremű­ködéséért). Félek tőle, több köze is van a film értékeinek megteremtésé­hez, mint például Mrs. Ciconé- nak (lásd: Madonna)! ...No, de mielőtt a könyökötökön jönne ki ez az egész Tracy-mánia, én be is fejezném. Aki pedig még nem látta a filmet, elsősorban szé- gyellje magát, másrészt ajánlom, nézze meg mihamarabb. „Vájt szeműeknek” való, jó kis kifes­tőkönyv! ? - ■ % f 7*; ~ técsizé

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents