Új Néplap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-03 / 2. szám

1991. JANUÁR 3. 3 Egéplap Szíjait hátú fakó pónik Jászfényszaruban Fohászy Furfang és Fullánk Szaporázzák lépteiket a pónik az úton, gazdáik a fogaton. A harmadik az istállóban áll. Fotó: ICS Két-három borospohámyi ab­rak és némi összenyalábolt lucer­na. Ez egy póniló menüje. Ajász- fényszarui Kiss Andrásnak a há­rom Shetland típusú, szíjait hátú fakó póni tartása nem ráfizetéses. Nyeresége az az öröm, amit gaz­dájának nyújt Fohász, Furfang és Fullánk. A három patás nevében közös az F és az A, illetve az Á-betű. Úgy mondja vendéglá­tónk, hogy a törzskönyvi bejegy­zés miatt keresztelték el így ókét. Szembe lógó sörényükkel, szép, barna szemükkel és türel­mükkel pár perc alatt megked-_ vehetik magukat. Az állatokat nézve megérti az ember, miért is kezdett öt éve ilyen hobbiba a közeli Orion gyár dolgozója“ A gazda szerint a megyében nincs hasonló fajta. Az állatokat dr. Mihók Sándor debreceni agrár­szakértőtől, a pónik országos hí­rű értőjétől vásárolta, aki az NSZK-ban tett szert rájuk.- Szeretnénk a tenyésztésben a fajtiszta jelleget kiemelni - mondja Kiss András, aki tagja a hatvan-hetven tagot számláló Magyar Póniló Egyesületnek. - Ennél több helyen tartanak pónit - fűzi hozzá -, de kevés az olyan törzskönyvezett, mint az enyém. Sok a keverék, aki viszont jól ismeri őket, egyből észreveszi, hogy melyik éri meg az árát. Egy belőlük mintegy százezer forint­ba kerül. Gazdájuk elmondja, hogy amikor meghallják a kapucsapó- dást, akkor egyszeriben megele­venednek, nyerítenek. Ugyanazt a bánásmódot igénylik, mint hosszú lábú rokonaik. Hozzájuk hasonlóan ügyesek és szelídek, a házigazda szerint tán még oko­sabbak, mint azok. A pónilovakról hallva önkén­telenül is a cirkusz jut eszembe. Bizonyára nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Kiss András is tartott attól, hogy fura szemmel néznek majd rájuk. A tekintetek­ben azonban semmi különös nem volt. Többen kérték is, álljon már meg, hogy közelről is megszem­lélhessék, megsimogathassák ezeket a munkára is befogható kislovakat. A jó példa is ragadós, a községben már más is kedvet kapott tenyésztésükre. Felszerszámozzák a kancát és csikóját. A nagy lovakat megszé­gyenítő tempóban húzzák a kis kocsit. Igaz, azt az ő méretükhöz alakították. Máskor gyerekek ké­rik, hadd üljenek a hátukra. Hetente egyszer járatják meg őket a közeli kis erdő tisztásán. Első osztályú minősítést kaptak. Szép a menésük - írták vizsga­lapjukra.- Mindig szerettem a lovakat - meséli Kiss András. - Nem érez­tem, és most sem érzem nyűgnek vagy fölösleges időtöltésnek a velük való törődést. Örömmel foglalkozunk velük, én és a feleségem. Gyakran megfordu­lok külföldön, és látom, hogy ott nagy kultusza van a pónilótartás- nak. Áprilisban születik egy kis- csikó. Lehet, hogy a jövőben már a határon túlra is el tudok adni belőlük. ___________________szurmay A z olvasók ízlésén bukik meg Visszavonulóban a pornó A sajtóban értesülhettünk róla, hogy Budapest önkormányzata fellép a pornó- és horrorirodalom mértéktelen, gátlástalan árusítá­sa, közszemlére tétele ellen. Az­tán arról is hallottunk, hogy ha­sonló lépésre készülnek vidéki önkormányzatok. Szolnokon is számíthatunk erre? - kérdeztem König László polgármestert.- Van egy országgyűlési hatá­rozat, amely tulajdonképpen sza­bályozza a terjesztést. Eszerint például a pornóirodalmat nem szabad olyan módon közszemlé­re tenni, hogy beletekinthesse­nek, pl. kinyitva árulni az újsá­got.- A szemfülesek már meg is találták a „kiskaput”; az újság- csinálók a borítólapra teszik a pornójeleneteket, így az újságá­rusnak nem kell törvényszegőnek lenni, elég, ha csak kiteszi a saj­■ tóterméket, a címlapon is bőven van mit nézni.- Azt hiszem, hogy az ország most a szabadosság és a prüdéria között ingadozik. A megoldás nyilvánvalóan az lesz, ha megta­láljuk a normális egyensúlyt. Egyelőre azt az időszakot éljük, A főváros után Szolnokon is eltűnnek a pornólapok a pavilo­nok kirakataiból. amely Nyugatot a 70-es években jellemezte. Ezek a témák Ma­gyarországon sokáig tabuk vol­tak, és most kelendő árucikkek lettek.- Igen ám, de Nyugaton meg­határozott helyeken szabad csak árusítani. Nem az ellen van kifo­gásom, hogy hozzá lehet jutni, hanem hogy közszemlére teszik. A gyanútlanul nézelődő kisgye­rek Nils H olgersson szomszédsá­gában a legvadabb pornójelene­tekkel találja magát szemközt. És ettől nem tudjuk megvédeni a gyerekeinket...- Én se tartom célszerűnek, hogy tolakodóan közszemlére tegyék ezeket az irodalmakat, fő­leg, ha színvonaltalanok. De hi­szem, hogy a csoda elmúltával rendeződnek a viszonyok. Hogy a színvonaltalan kiadványok el­tűnnek, mert nem veszik meg őket. Van egy bizonyos türelmi idő, és ha spontán módon nem szorul vissza ez az irodalom, ak­kor kell szigorítást alkalmazni. De sokkal szerencsésebb, ha az árus a saját érdekében, a saját elhatározásából veszi ki a kira­katból ezeket a könyveket, újsá­gokat. Ez a folyamat már el is indult. Mióta a budapesti újságo­sok nem tehetik ki a kirakatba ezeket a kiadványokat, azóta má­sutt is kezdenek eltűnni szem elől. Mindez, amit elmondtam, persze az én véleményem, az ön- kormányzat ettől még hozhat más döntést, de egyelőre nem ké­szül ilyen lépésre.-pé­Jegyzetíapoí^ Pont maga, vezér úr? Mi tagadás, meglepődtem, kedves vezér úr, amikor arról hallottam, hogy ön az év első mun­kanapján nem száll föl a mozdonyra. Nem is tagadom, csalódást okozott nekem. Bennem ugyanis a mozdonyvezetőről nem az a kép élt, aki néhány száz forintos béremelésért cserbenhagyja a mozdonyállását. A vezér a szememben a szak­ma irigyelt elitje volt. Hivatástudatát nem is tit­kolt fennköltséggel viselte: csak természetes, hogy nem állt szóba minden pudligánnal, mond­juk a vonatkísérők siserehadával. Partnernak leg­feljebb a vonatvezetőt fogadta el, de - amikor még voltak - a fékezőknek, kocsirendezőknek illett tudni, mennyi a távolság a tehervagonok fékállá­sától vagy a gurítódombtól a mozdonyig. így fogadta el ezt a vasutastársadalom is: ön volt az, aki egy személyben virrasztotta végig az utat akár egy nemzetközi gyorsvonaton, akár egy tolatós szerelvényen, és ha útközben valami ga­liba akadt, ön vitte elsőnek a bőrét a vásárra, ezért hát ön köré bizonyos nimbusz is teremtődött. Az elhivatottság, a megbízhatóság, a komolyság, megfontoltság okán komoly tisztelet övezte. No, persze más kérdés, hogy ön is vigyázott arra, „akárkik” ne zavarják köreit: ebből adódott, hogy olykor két évtizedes együttmunkálkodás után is magázódott a fűtőjével, mivel az a ranglétrán lentebb állt. Hogy a gyerekek szemében elérhetetlenül vonzó foglalkozássá vált a mozdonyvezetés, mindebből együttesen adódott. Hiszen mindig is példakép az, aki egy vonatnyi életért egy sze­mélyben garantálja a felelősséget. így hát szó sem érte önt, amikor a vasutasklubban masinisztatár­saival külön asztalnál ultizott - így van ez rendjén, mondták a forgalom vagy a pályafenntartás ala­csonyabb sarzsijú „katonái”. Ön komoly egzisz­tencia, hajnalban, amikor munkába áll, nem mindegy, mennyire zavarták össze ítéletét kör­nyezetének kusza gondolkodású egyedei. Aztán most ön, kedves vezér úr, cserbenha­gyott bennünket. Bennünket fűtőtársakat, vonat­vezetőket, fékezőket, akik pedig megjelentünk a fordára, csak éppen a vezér úr hiányzott, így a gép céltalanul pöfékelt a fűtőházban, vagy pedig bé­nán lógó áramszedővel várta, hogy a gazdája életre keltse. Cserbenhagyott bennünket utasokat is, akik az év első munkanapján új fogadalmak­kal, frissen fényesített reménységekkel indultunk volna a gyárba, irodába. Cserbenhagyott bennün­ket utasokat, akik a beteg gyermeket vittük volna kórházba, ahol éppen a mai nap mai reggelére jegyezték elő műtétre. Cserbenhagyott bennün­ket, vezér úr, akik vártuk az árut az üzletben, az alapanyagot az üzemben, mindhiába. Ázt mondják, a kétórás késést - ameddig a felemás sztrájk tartott, merthogy a mozdonyve­zetők közül sem csatlakozott hozzá mindenki - délutánra korrigálni lehet a menetrendben, a többmilliós kár kiszámításával nem készülnek el az év első napján. Ön viszont, vezér úr, nem biztos, hogy mindennek ellenére is megkapja a követelt 400-700 forintos fizetéstöbbletet. A buli tehát nem ütött be. Ám erre kicsit ráment az ön nimbusza. Újra kell értékelni a hivatástudatát, komolyságát, megfontoltságát. Vezér úr, a többi vasutas azért ott volt, ahova a forda szólította! Ultizni lehet külön asztalnál, de a sztrájk azért kollektív műfaj. És itt nem illik kilógni a sorból sem így, sem úgy. Ez a sztrájk tehát semmiképp nem tett jót az önök presztízsének. Lehet, hogy holnaptól kevesebb gyerek akar masiniszta lenni?-pb­Hát eljöttél... Isten hozta, tisztelt új esztendő! Vagy inkább tegeződjünk?... Szervusz 1991! Szeretem a szimmetriát. Te valahogy olyan rokonszenvesen szimmetrikus vagy. A második feled az első tükre. Ha rám néznél, láthatnád, milyen rokonszenvesen szimmetrikus vagyok én is. Egyik felemen van egy fülem, a másikon ugyanott még egy; ami az egyiken be, az a másikon ki. Szemem is kettő van, az egyikre vak vagyok, a másikkal nem látok. Párhuzamosan lógnak le karjaim, végükön egy-egy kéz, nem tudja az egyik, mit csinál a másik. Lábam is kettő van, és nekem egyformák: mindkettő bal láb (ezt onnan tudom, hogy amikor jobbal kelek, aznap is pechem van). Na, fogsz-e te is szeretni engem úgy, ahogy én szeretnélek?... Szeretnélek szeret­ni akkor is, amikor búcsúztatlak... Tökéletesen szimmetrikus te sem leszel, ez előre megjósolható. Bár téllel kezded és téllel végzed, a tavasz helyén ősz lesz, nyaradból pe­dig csak egy. Ezért nem is titkolom, hogy nekem is vannak egyke, nem szimmetrikus részeim. Az orrom például, mely ráadásul gyakran rossz szi­matot fog. Vagy a mellemben egy rakoncátlan motor (általában szívnek nevezzük), mely min­dennek tetejébe nagyon egyfelé húz. Meg ágyé­komnál a vessző, melyből néha ez az egyetlen is sok, máskor meg kettő is kevés lenne. Ha lenne... Tehát: megértelek. Hát te megértesz-e? Elfogad­lak. Elfogadsz-e? __ Gyere, beszélgessünk! Van néhány ezresem. Óh, mondd, hány százast fog érni jövő ilyen­kor?... Ja, még kicsi vagy, erre nem tudsz vála­szolni. Majd megmondod később. Jó... Nőjj meg hamar! Hát azt tudod-e: megélem végedet? Abból ne ítélj, hogy most rosszul nézek ki. Tudom, nyú­zott és ázott vagyok, de biz’ Isten, igyekszem hozzád frissülni-fiatalodni. Lásd be, kissé nehe­zen váltam meg elődödtől... És háborút hozol-e? Jó-jó, valahol, valakik között vagy valakikben lesz háborúság is. De ha valamit kérhetek, ezt kérném: úgy nagyjából legyen béke. Jó?... Molnár H. Lajos Kié lesz a tízezres utalvány? „Sztár-sztori” salamoni döntéssel Az eset ott kezdődött, hogy a Sztár áruházak játékra csábítot­ták a vásárló kedvű polgárokat. „Nosza, költse pénzét mindenki nálunk, s aki november 22-től december 8-ig a legtöbbet ottfe­lejti a különböző osztályokon, az (vissza)kap tíz ropogós ezrest." Persze tudja jól a kereskedő, ka­rácsony idején ilyen egyszerű fo­gással könnyű vásárlót fogdosni. S mi, ha már úgyis költekezünk, hát miért ne ott, ahol nemcsak jut, hanem marad is. Sági István és neje éppen no­vember 22-én szánta el magát egy kis vásáriósdira, s Tiszabőről felkerekedve éppen a Sztár Kul- túrcikk Áruházába toppant be gyanútlanul. A kicsi már ott gömbölyödött a feleség hasában (azóta meg is született a kis Sági Bence), s elhatározták, vesznek alá „járművet” is. Egy füst alatt babakocsi mellé szabadidőruhák és teniszütők is kerültek a kosár­ba, és summa-summárum, ösz- szejött egy szép kerek, harminc­ezres számla. Mit sem tudva já­tékról, potya tízezerről, a fiatalok széfjen, rendben haza is tértek, mintha mi sem történt volna. Aztán mikor véget ért az ak­ció, s a Sztár közhírré tette a vég­eredményt (éppen lapunkban), volt nagy meghökkenés Tisza- bőn. Tudniillik az újságban az szerepelt feketén-fehéren, hogy „mindössze” tizenötezret ha­gyott az osztályon a titokzatos nyertes (s ezért a dolog rendje és módja szerint meg is kapta az áruház karácsonyi ajándékaként a tízezret). Több se kellett Sági apukának, előkeresett hamarjá­ban egy-két számlát (az a kettő, amely még ott kallódott valame­lyik fiók alján, máris több mint húszezerről szólt), s uzsgyi Szol­nokra! Jobb híján betoppant hoz­zám, segítsek rajta, ha tudok. Gondoltam, itt hiba nem lehet, s feltételezve az áruház toleranci­áját, már gratuláltam is nyere­ményéhez. Aztán kettesben át­mentünk. Töviről hegyire el­mondta hősünk különös törté­netét a felkutatott illetékeseknek, lobogtatva a tételes számláit dá­tumokkal, ahogy kell. Hitte is meg nem is a megriadt hölgy, amit hallott, próbált sűrű elné­zéskérésekkel megszabadulni a jussát követelő bősz vásárlótól. Kínjában elkezdett mesét szőni valamiféle sorsolásról még a já­tékszabályok be nem tartásáról. Csavarta emígy, csavarta amúgy, pontosan úgy, mint akinek nem akaródzik fizetni egy garast sem. Végső elkeseredésében aztán - s látva, hogy nem akármilyen csö­könyös emberekkel akadt dolga - elküldött Lafferton Magdolná­hoz, az üzletlánc vezetőjéhez. A Pista gyerek ott is előadta búját, baját elejétől végéig, s egy kis huzavona után meghallgatásra is talált. Persze hozzá kell tenni, a vezetőnő semmiről se tehetett, a gesztussal magával nem is volt baj. Csak hát... No, mindegy. Azért kapott egy kis dorgálást a szerencsétlen szerencsés is, hogy máskor ne felejtsen el igazándi­ból is beszállni a játékba azáltal, hogy vásárlói füzetet kér vala­melyik pénztárnál. Kereskedő- éknél ez már csak így szokás (az más kérdés, hogy ilyenből csak tizenkettőt kapott a bolt). Szó ne érje a ház elejét, végül minden jóra fordult, a kecske is megmaradt, és a káposzta is jól­lakott. S ha márciusig hasonló módon nem kopogtat másik (harmadik!) nyertes, akkor örül­hetnek Ságiék egy takaros tízez­res utalványnak. técsizé

Next

/
Thumbnails
Contents