Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-08 / 207. szám

1990. DECEMBER 8. 5 Néplap Munkásszállóból bérlők háza Ritka pillanat - szinte üres a konyha a bérlők házában. Nemrégen még túlzsúfolt volt a martfűi cipőgyár négy mun­kásszállója. Az sem volt egyedi eset, hogy a férj a férfi-, a feleség pedig a lányszállóban lakott. Megannyi kellemetlenséggel járt ez. Mesé­lik, hogy az erkölcsre túlságosan ügyelő rendőr alatt letört az ág, és a rend derék őre jobb híján a fa alatt szerelmeskedő házaspár közé esett. Idővel részben kihasználatla­nok lettek a szállók, ezért az egyikből garzonlakásokat alakí­tottak ki, a másikból pedig bér­lők háza lett, ez utóbbi egyszo­bás lakásokból áll. A konyhán tizenkét szoba lakói osztoznak.- Megférünk egymás mellett, hiszen az ittlakók két műszakban dolgoznak, csak ritkán zavarják egymást - mondja az egyik itt lakó fiatalasszony. A gondnoknő másban is látja a békesség okát:- Többen két és fél ezer forin­tot fizettek albérletért, mielőtt ideköltöztek. Itt meg ezer forin­tért, illetve bútorozott szobáért ezerkettőszázért a fűtés-világítás is adott. Igaz, havonta ezer forin­tot félre kell tenniük ifjúsági ta­karékbetétre, mert öt év után szövetkezeti lakásba kell költöz­niük. Kikötés az is, hogy tizenkét évesnél fiatalabb gyermek nem lakhat itt, de hát most is él itt két kismama. Nem valószínű, hogy az utcára teszik őket. Lemondott a madarasi polgármester A szavazók 47 százaléka sem volt elég? Szenzációként robbant a hír: tudjuk-e, hogy a pár hete megvá­lasztott kunmadarasi polgármes­ter máris megválik székétől? Nos, utánajártunk a hallottak­nak, és kiderült: a hír igaz, hiszen Kovács Ferenc polgármester tá­vozását az ottani képviselő-tes­tület december 31-gyei tudomá­sul veszi. Mindezek ismeretében az em­berben adódnak megválaszolat­lan kérdések: miért vállalt egy ember néhány hétre tisztséget? Vajon miféle okok idézték elő ezt a gyors döntést? Mielőtt a felvetések közül akárcsak egyre is válaszolni igyekeznénk, egyet s mást nem árt tudni. Kitelepítették őket Kovács Ferenc 24 éves koráig Kunmadarason élt, hiszen tős­gyökeres odavalósi. Szüleinek száznál több hold földje volt, ezért 1951 novemberében kilenc más családdal együtt mint osz­tályidegent kitelepítették őket a Hortobágyra. Azon a ködös, no­vemberi napon szerencséjére ő nem volt otthon, így elkerülte az évekig tartó deportálás szörnyű­ségeit, amelybe a nagyanyja bele is pusztult. Dunántúlon, Csákvá­­ron talált új otthont, és helyezke­dett el, mint egyetemet végzett agronómus. Nem szaporítom a szót, itt dolgozott évtizedekig és mint téeszelnök, úgy került 1987-ben nyugdíjba, hogy ma­gas állami kitüntetéseket is ka­pott. Soha nem volt semmiféle pártnak a tagja, és ma sem az, noha jelölését a helybeli Kisgaz­dapárt támogatta, javasolta. Minden bizonnyal a szüleit ked­velhették az itt lakók, elvégre nem kevesen fordultak hozzá le­vélben: vállalja el a polgármes­ter-jelöltséget. Bizony, álmatlan éjszakákat okozott a kérés, hi­szen évtizedek óta innen 250 ki­lométerre él, elszakadva a mada­rasi mindennapoktól. Ami miatt mégis Madaras mellett döntött: több száz kopogtatócédulát ka­pott. És a választásokon robbant a bomba: az egykoron elűzött je­lölt, sportnyelven fogalmazva 973 igennel fölényesen győzött. Ez az urnákhoz járultak 47 szá­zalékát jelenti, míg versenytársai négyszáz-, illetve kétszáz­­egynéhány voksot kaptak. Az ember mindezek ismereté­ben azt gondolná, minden halad tovább a maga útján. De nem így történt, mert amikor az alpolgár­mester-választásra került sor, a két jelölt egyforma szavazatot kapott. Ekkor a választásra újabb fordulót írtak ki, és itt a polgár­­mester zárt ülést rendelt el, ami többek szerint szabálytalan. Az­után páran azt is vitatták, hogy a megismételt választáson a ko­rábbi két jelölt helyett egy har­madikat ajánlott, akit végül meg is választottak helyettesnek. Ho­lott mint hírlik, a korábban holt­versenyben végzettek is szíve­sen vetélkedtek volna ismét. Mindezek után a képviselő-tes­tület véleménye kettészakadt. Voltak, akik szerint törvénysér­tés történt, mások szerint viszont szó sincs ilyesmiről. Egy tény, most is készül a polgármester el­len egy feljelentés, amely többek között az előbbi eseteket is tag­lalja. Meg mást is, hiszen van­nak, akik szerint a 63 éves nyug­díjas egymás után sértette meg a törvényeket. Ó ezt kategoriku­san tagadja, és azt fejtegeti, hogy szerinte nem más, mint hatalmi harc folyik még most is, amely­nek akarva-akaratlanul ő az egyik kárvallottja. Megkérdeztük az embereket, mi a véleményük az egészről, hiszen akadtak, akik a nevüket is adták. Új arcot akartak Egy nyugdíjas szakmunkás szerint a madarasiak azért álltak mellé, mert köszönik, de a régi vezetőkből nem kémek. Jöjje­nek az újak, és próbáljanak vala­mi mást. Egy negyven körüli nő viszont azt mondta: ő a régiek mellett voksolt, hiszen akkor nyugodtabb, kiszámíthatóbb volt az élet. Botos Imre a cigá­nyok nevében így fogalmazott: ezt az embert a nép ültette a szék­be, közte a cigányság is, ezért követelik, ne ő mondjon le, ha­nem azok, akik nála kevesebb szavazatot kaptak. Volt egy fiatalember, aki azt fejtegette: állítólag szét akaija verni a téeszt, és visszaadni a házakat a saját tulajdonosaik­nak. Az utóbbit Kovács Ferenc nem tagadja, jobban mondva va­­lamilyen kárpótlást szeretne, ami pedig a közös gazdaságok szétverését illeti, azt vallja: szét­esnek azok maguktól is, nem kell szétverni őket. Legalábbis a je­lenlegi formák között nem lesz­nek hosszú életűek. Adott a kérdés mindezek után, mi lehet a véleménye erről az emberről az pttani téesz első szá­mú vezetőjének; Vincié János elnöknek?- Én tisztelem őt, noha minden kérdésben nem értek vele egyet. Valamit viszont tudomásul kell venni mindenkinek, így a 13 ta­gú képviselő-testületnek is. Ahogyan őket, így a polgármes­tert is a madarasiak választották. Versenyhelyzetben, elvégre négy induló is próbálkozott, no­ha mindannyian tudták, csak egy lesz közülük a győztes. Lett is, mégpedig úgy, hogy 973-an rá voksoltak. Bizonyára megvan az okuk, hogy miért. Előtte el lehe­tett volna dönteni a képviselő-je­lölteknek is, meg másoknak is, ha netalántán ő nyer, akarnak-e vele dolgozni, vagy nem. A tes­tületi üléseken azóta azt is ta­pasztaltam - hiszen én is meghí­vott voltam -, hogy bizony oly­kor ezek egyénieskedésekbe, marakodásokba fulladtak. Ho­lott szerintem ezt a tizenhárom személyt az emberek aligha ezért választották. Kíváncsi le­szek, hogy e szomorú történet után mi jöhet, mert félő, hogy az elkövetkezendő, ki tudja hánya­dik választáson ennél is keve­sebb lesz a szavazó. Egyszerűen azért, mert senki nem szereti, ha ismételten ugráltatják. Akkor pedig ez aligha jelent tömegbá­zist. Egy tény: akár lesz ellene újabb feljelentés, akár nem, Ko­vács Ferenc november 13-án le­mondó levelét megírta. Abban arról is szó van, hogy nem a sze­mélyi megnyilvánulások miatt távozik, hanem azért, mert gaz­daságilag, pénzügyileg kilátás­talannak látja a nagyközség helyzetét. Ugyanebben a levélben őszin­tén kívánja, hogy megfelelő, ná­la fiatalabb embert találjon a község népe erre a posztra. Ez­zel kívánja szolgálni a megbéké­lést. Vajon lesz-e béke? A krónikásnak tulajdonkép­pen egyetlen kérdése maradt: va­jon lesz-e megbékélés ezen a te­lepülésen, ahol a szavazók 47 százalékának az igenje sem volt elegendő ehhez? Mi lesz, ha az új polgármester ennek mondjuk a felét kapja csak? A válaszokra, gondolom az új­ságolvasók, meg mi is kíváncsi­ak leszünk... . .... t. D. Szabó Miklós Harcban a lelkekért A szél olyan erővel vágja ar­comba az esőt, mintha higany­­cseppek hullanának. Ráadásul a csontig hatoló köd: csuromvizes lepedők erdejében bolyongok Karcag főterén, egy helyet ke­resnék, ahol farkaséhségemet csillapíthatnám, ám a sokadik balszerencsés próbálkozás után már-már feladom a reményt. No, még ezt a fagyos párából kiváló Ekként ismertem meg Puskás Ferencet, a baptistát, akinek ré­vén bepillantást nyerhettem a gyülekezet életébe. A munkaidő délután kettőkor ér véget, így Puskás Ferencre vámom kell. Miután a gyülekezetről érdeklő­döm, Kónya Lajoshoz irányíta­nak. Az ősz hajú, jámbor tekin­tetű nyugdíjas kereskedő csak hosszas csengetésre nyit ajtót. Szóba hozom ennek kapcsán, hogy milyen zárkózottak lám mostanság az emberek: egy-egy családi ház valóságos erődít­mény, mire ő elmondja, hogy va­lamikor tanyán laktak, a házuk ajtajának nem volt kulcsa, sem a portának kerítése, a ruhák az ud­varon száradtak, a közelben ci­gányok laktak, mégsem veszett el semmi. Most viszont, ha meg nem sért, megnézné az igazolvá­nyomat. Miután meggyőződött kilétemről, szívélyesen betessé­kel. A lakásban olyan rend fogad, hogy egy nagyobb lélegzetet sem merek venni, nehogy elfúj­jak valamit a helyéről. Puskás Ferenc megtérése? Azt mondja a házigazda, még ma is belebor-A Nagykunsági Fém- és Épí­tőipari Szövetkezetben Göbös Sándorné anyaggazdálkodási csoportvezető kedves mosollyal fogad. Betessékel az irodájába. Míg ő a raktárban a beszállítást elköny­veli, aztán kiállít néhány másna­pi számlát, türelmetlenül terelem Puskás Lajosra a szót.- Én úgy ismertem meg, mint a munkahelyünk fekete bárá­nyát. Beszélték, hogy éjjelente itt alszik az öltözőben, mert nincs fedél a feje fölött, elissza minden pénzét, abban a ruhában dolgo­zik, amelyik hetekig le nem kerül róla. A munkatársai persze hogy nem hajlandók a közelében len­ni.- Ön azonnal pártfogásába vette?- Nem, Isten őrizz. Hanem ta­valy disznóvágáskor beállítottak hozzánk az egyik munkatársunk­kal, Szabó Gáborral. A férjem széket tett az asztalhoz, én teríté­ket raktam eléjük, és beszélget­tünk.- A házukhoz bárki beállíthat váratlanul, menten az asztalhoz ültetik?- A testvéreinket termé­szetesen, és Szabó Gábor már az volt. Ekkor ismertük meg jobban Puskás Ferit, és elhatároztuk, hogy segítünk rajta. Albérletet szereztünk neki, befogadtuk a gyülekezetbe, húsvétkor be is merítkezett, és most egy új em­ber lett belőle. Munkatársai mondják, hogy egy pohár italt el nem fogad, komolyan udvarol egy volt állami gondozott gyüle­kezetbeli kislánynak, ltjhef, hogy alakot megkérdezem, tudna-e segíteni? A szakállas fiatalember men­ten ajánlkozik, e semmirevaló időben is elkísér és megmutatja, hol van esélyem arra, hogy egyek néhány falatot. Hogy mi­ért teszi mindezt? Azért - mondja természetes egyszerűséggel -, mert hiszi, hogy Jézus is így lát­ná jónak! zong, ha a fiatalember bemerít­­kezésére és bizonyságtételére gondol.- Nagyon messziről jött vissza ez a fiú, de majd elmondja ő. Kónya Lajos inkább arról be­szél, miként sikerült a sátánhí­vők soraiból is visszahívni igaz lelkeket. Volt olyan fiú, aki már széttrancsírozott egy eleven álla­tot - ezzel pecsételte meg a sátán­hívő voltát -, aztán megborzadt saját tettétől és bemerítkezett. Egyébként most egy másik fia­talembert vár Kónya úr elbeszél­getésre, aki megrögzött stoppos volt. Amikor beszállt egy idegen kocsiba, a vezető így szólt hoz­zá: "Te most azt hiszed, hogy a véletlen hozott az utamba. Nem, az Úr akarata volt, hogy talál­kozzunk, és elbeszélgessünk Jé­zusról." Később egy házaspár vette fel, és ők is ezt mondták: "Nem véletlenül kerültél utunk­ba, Isten parancsára történt." Jön hát a szakmunkástanuló be­szélgetésre, Kónya Lajos ebéd­del várja, és valami fanatikus meggyőződéssel, olyan kisugár­zó hittel, amely az ember leikéig ér. házasság lesz belőle. Közben be­lép a fiatalember. Szakállával, divatos szemüvegével a mun­kásruha ellenére is amolyan ta­náros a megjelenése. Beszéde fegyelmezett, össze­fogott, néha azonban kibújik be­lőle a felszabadult, mókás fickó.- Meséljen az életéröl, Feri.- Szüleim elváltak, anyámmal és nagy szüleimmel éltem együtt. Az általános iskola elvégzése után Kunhegyesre kerültem a mezőgazdasági szakiskolába. Két évig bírtam, s mert gyenge fizikumú voltam, a nagyobbak kihasználtak, gyakran megver­tek. Hazamentem, és mondtam anyámnak, ezt az iskolát én nem tudom elvégezni. Dolgoztam a Tejiparnál, és a fizetésem ki is tartott néhány napig. Amikor az öreg szülők meghaltak, anyám azt mondta, menjek albérletbe. Kivettem egy szobát, de aztán nem tudtam fizetni, állomáson, kazánházakban, lépcsőházak­ban, szalmakazlakban ráztak fel időnként a rendőrök. A csavar­gásért jött a sok szabálysértés, amit ugyancsak nem bírtam kifi­zetni, így le kellett ülnöm a szol­noki Büntetés-végrehajtási Inté­zetben.- Mi volt a mélypont az életé­ben?- Amikor már az utcán voltam, állásom sem volt, egy cigánycsa­ládnál lettem cseléd kosztért és éjszakai szállásért. Hat-nyolc ember után kellett rendet tarta­nom, csinálni mindent, ami egy háztartásban adódik. Most, hogy Isten megadta azt a bölcsességet, hogy tisztán lássak, alig akarom elhinni, honnan tértem meg. Az én megmentőm Szabó Gábor volt, és persze a Göbös család.- Önnek, asszonyom soha nem volt problémája a munkahelyén hívő volta miatt?- A meggyőződésemet nem tártam a világ elé. Beszéltem ró­la úgy érintőlegesen, de ha lát­tam, hogy valakit zavar, nem erőltettem. A napokban egyébként volt egy érdekes vitám egyik kollé­ganőmmel. Kétségbe volt esve, mert azt hallotta jósolni, hogy 1994-ben kitör a harmadik világ­háború, 2014-ben pedig elpusz­tul a Föld. Én olyan nyugodtan hallgattam végig, hogy ez már szinte idegesítette. Az volt a vé­leménye, hogy struccpolitikát folytatok, nem akarok tudni semmiről, ami köröttem törté­nik. Most mondjam el neki, hogy nekünk is lenne okunk a férjem­mel félni a jövőtől? Ott van 55 hízónk, lehet hogy át sem veszik, a táp egyre drágább, és mégis, szeretetben, békességben élünk. Tudjuk, hogy az Úrnak gondja van ránk, és a mi sorsunk sem közömbös számára. Halálos betegségből gyógyulva Az imaház medencéjét hívek ülik körül. Egy tanárnő életében érkezett el a fordulópont.- Köszönöm Uram, hogy itt lehetek, sokat gondolkodtam azon, miként mondjam el bi­zonyságtételemet. Harmincki­lenc éves vagyok és valamikor engem már megkereszteltek, mert szüleim katolikusok voltak. Eddig egész másként éltem, mint kellett volna. Bár pedagó­gus voltam, nem éreztem azt, hogy van Jézus, és nem tudtam, mi az a jóság. Másfél évvel ezelőtt nagyon súlyos beteg lettem. Egy kartárs­nőm látogatott meg, akinek na­gyon hálás vagyok, mert ő mondta el nekem, hogy Jézus most és mindörökké ugyanaz: és ha tudott gyógyítani akkor, ami­kor a Földön élt, meg tud gyó­gyítani engem is. Annyira beteg voltam, hogy menni sem tudtam, nem is taníthattam, s attól fél­tem, a családomhoz sem térhe­tek vissza. A kartársnőm hatására a Bib­liát kezdtem olvasni, és úgy éreztem, valami történt bennem, és az egészségi állapotom is vál­tozni kezdett. Drasztikus kezelé­seket kaptam, a daganatos beteg­ség valamennyi megpróbáltatá­sán átestem. A tüdőmön volt a daganat, a nyirokcsomóim megduzzadtak, ám amikor kontrollra mentem, olyan erős hittel bíztam a gyó­gyulásban, hogy legyőztem a kórt. Tudom, hogy Jézus segített nekem, s csak általa juthattam ide. Nagyon sok betegtársam már nincs közöttünk, és én most azt köszönöm meg, hogy élek. A gyülekezetnek pedig azért va­gyok hálás, amiért elfogadtak engem. A bemerítkezés szertartása alatt diadalmasan szárnyal az ének, a medencéből pedig már egy új ember lép ki. Palágyi Béla A sátán árnyékából érkezett A szeretet gyógyító erejével

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents