Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-08 / 207. szám

1990. DECEMBER 8. 3 Néplap Röfög és visít az egész környék Lassan leszáll az éj Török­­szentmiklósra. Ahol az Ibolya presszó mellett lekanyarodik az út a 4-esről, mi is belegyalogo­lunk a sötétbe, az előttünk hala­dók nyomaiba lépve. Keleties hangulat, tülekedés. Mozog, du­dál, röfög az egész környék. Jó­szággazdák, kupecok, szállingó­zó vevők és persze egyre többen csak kíváncsiskodók. Ezen a hé­ten új látogató is érkezik a han­gos forgatagba: a hideg! A városkában nincs ember, aki ne tudna a sertéspiac körüli meg­­old(hat?)atlan kérdésekről. A ta­nácsiaknak is a könyökükön jön már ki az egész, beszélik, ma a polgármester is kinézett, hogy s mint. Tulajdonképpen azt is tud­ja mindenki, nem lenne szabad itt lennie ennek a hevenyészett vásártérnek. Van kijelölt, becsü­letes helye, valahol beljebb, ahol állatonként 12 forintért bárki árulhatna. De oda a kutya se megy! Ahogy az egyik szóra bírt gazda mondta: Nincs ott semmi, csak sár meg a töksötét! Kande­lábert tényleg elfelejtettek állíta­ni a volt városatyák. Megtörtént, hogy fénysugár híján millpengő vagy játékpénz keveredett a „zöld hasú” bankók közé, még azt se láthatta az ember, hogy kitől csattant egy-egy nagy bü­dös pofon az orcáján. Mert ilyen helyen ez is hozzátartozik a licit­hez, hamar utat keres magának az indulat... A kocatartók kiszúr­ták hát maguknak ezt a szegletet, ma már mindenki vakon idetalál. Bár sár az itt is van bőven, de legalább esténként a fejük fölött a csillagok közé rejtőzve felgyul­lad a közvilágítás is. Színes a társaság. Főleg helyiek jönnek ki, de Rákócziról, Mesterszállás­ról is behordják a tenyésztők a szaporulatot. A legtöbben után­futóra rakják fel a sivalkodó aprónépet, de van aki, lőcsös sze­kérre, összetákolt, motoros al­kalmatosságra pakol fel. Akad olyan is, aki a Trabant farát ren­dezi be vásárcsarnoknak. ízlés dolga! Vevő is van sokféle, bár egy ideje fehér holló errefelé az efféle szerzet. Megcsappant a komoly érdeklődők száma. Öreg nénék bámészkodnak csak itt­­ott, keresik jövő karácsonyra a leölnivalót. A legtöbb jószág mégis az ilyen vásárok állandó főszereplőinek, a kupecoknak kis teherautóin köt ki... Furcsa mesterség az övék, annyi szent. Túlélve a századokat, mégsem látszik fogyni a számuk. Az isten se tudja, honnan keverednek ide hétről-hétre, az biztos, hogy rosszul nem járhatnak, mert töb­ben vannak néha, mint a jószág­tartók. Már-már úgy tűnik, had­seregük szervezett „banda”. Sok rossz tulajdonságuk közül a leg­rosszabb az az embertelenség, ahogy elbánnak az árakkal. Fél­füllel elcsíptem egy mondatfosz­lányt az egyik nagyszájú alkusz­tól. Azzal dicsekedett az ebadta, hogy itt megvette nyolcszázért, s holnap ezerötszázért ad túl raj­tuk. Mondom, rámenősek, már­­már agresszívek. Apropó! Tud­­ják-e, mennyit „ér” ma egy négylábú, ha disznó? Itt, aki ko­rán kijön, ezerért elsózhatja, ám aki elkésik, s rászakad az éjsza­­ka, örül, ha 700-800-ért megsza­badul eleven rakományától. S ilyenkor a tavalyi decemberről nosztalgiázik a tulaj a hideg éj­szaka alatt, mikor még 1600- 2000 forintra rúgott egy-egy ma­lac ára, azóta viszont a csillagok­ba költöztek a takarmányárak. Az embernek borsódzik a háta, ha egy zsák ezer forintos tápra gondol. Hiába, forrósodik a talaj a kocatartók alatt is. Lassanként bezár a „bolt”. Az egyik árus panaszkodott, tegnap három anyaállatán adott túl, s csak egyet tartott meg. Mondja is: azért nem fogom a trágyát tapos­ni három hónap, három hét, há­rom napon át (tudniillik ennyi a sertés vemhességi ideje), hogy másnak olcsón legyen malaca. Kinek jó ez? S igazi érvágás lenne, ha a nemrég még példa­ként emlegetett magyar háztáji gazdaságot felvirágoztató terme­lői kedv lelohadna. Márpedig egy ideje haláltusáját vívja a kis­termelői szféra. Egészen el is romlott a kedvem, ahogy beszéd­be elegyedtem ezekkel a szeren­csétlen emberekkel. Közben so­kan szedelőzködni kezdtek, a ku­pecok is odébbálltak, elegük lett a hidegből. S ha ők nincsenek, vásár sincs. A makacsabb gazdák fogadkoznak, csak azért is kinn­maradnak még egy órácskát. Di­deregnek,s közben görcsösen ki­tartanak áraik mellett. A malacok pedig mit sem tudva a „piactér” körüli vitákról, drága moslékról, egyre hangosabbak, nem akar­nak a bőrükben férni. Vacsora­időt jelez kicsiny gyomrukban a legtökéletesebb műszer... técsi napló Nem értek az álomfejtéshez, nem is nagyon érdekel, hogy mi mit jelent, azon ritka alkal­makkor, amikor véletlenül éppen álmodok va­lamit, reggel, felébredvén, nem keresem egyet­len álombéli motívumnak sem az értelmét, egy­szerűen tudomásul veszem, ezt álmodtam, ennyi és nem több, ha egyáltalán, emlékszem az álom elomló képeire. Most emlékszem. Azt álmodtam, hogy Verecke híres útján ha­talmas tömegek tülekedtek felénk, milliók özönlötték el az Alföldet, később a Dunántúlt is, éhesek voltak, nagyon fáztak, mert álmomban éppen tél volt, s még egy álombéli tél is nagyon hideg tud lenni. Mi, itteniek, akik eddig is ha­zánknak tudtuk ezt a földet, bénultan álltunk ezt a minden megelőzőt felülmúló népvándorlást látva, s eszünkbe ötlött, hogy az elmúlt eszten­dőkben is emlegették a modem népvándorlást, mint a huszadik század jellegzetességét, de ezt más néven turizmusnak hívják, s a turisták in­kább nyáron jönnek, van pénzük, jól öltöznek, és így tovább. Most, álmomban, másról volt szó. Szegény éhezők lepték el az országot, s mivel emberiesség is van a világon, beengedtük őket az elhagyott szovjet laktanyákba, igaz, alig vár­tuk, hogy kimenjenek hívatlan vendégeink, s íme, ugyanonnan jöttékkel rögvest feltöltődtek a lepusztult kaszárnyák, na jó, a mostaniak fegy­vertelenül jöttek, szegény ördögök, akiket meg­sajnál az ember, akiknek odaadja fölöslegeit, hogy segítsen, ám álmomban, s ez igen fontos, tehát álmomban, nem ritkuló sorokban tolong­tak Európa felé a milliók, sőt tízmilliók egy jobb élet reményében, de feltorlódtak, megakadtak nyugati határainkon. Mert tovább nem mehet­tek. Nyugat-Európa jóllakottan horkolt odaát. Soha sem szerette, ha mindenféle jöttment meg­zavarta édes nyugalmát. Körmendi Lajos A feketepiac nem lehet meg fekete malac nélkül. 400-ért kérték őket, de a gazdi nem adja 600-on alább! (Fotó: Mészáros) Fekete(malac)piac Berényi István, a Magyar Tüdományos Akadémia Föld­rajztudományi Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője, szakterülete elismert tudósa. Vele beszélgettünk a szociálgeográ­­fia lényegéről, egyáltalán arról, miért vált annyira fontossá nap­jainkra e jelentős elméleti hátterű, de igen gyakorlatias stúdium?- A szociálgeográfia nem egy „tréfás kedvű” tudomány, úgyannyira nem, hogy az elmúlt évtizedekben a hatalom éppen csak hogy megtűrte. Mi ugyanis a földrajzi jelenségeknek a kü­lönböző csoportokkal való kap­csolatát vizsgáltuk. Mondok egy nagyon egyszerű példát: egy üdülőterület mindig magán vise­li az építtetők, a tulajdonosok társadalmi hovatartozását.- Tehát jelzésértékűnek fog­hatjukfel, hogy kik építettek nya­ralókat mondjuk a Tisza partjá­ra, messzire a gyárnegyedek füstjétől, bűzétől, jó infrastruk­túrával rendelkező területekre, és kiknek van szer­­számosbódéjuk közvetlenül a gyártelep melletti nadrágszíj­­parcellákon - hogy én is mondjak egy helyi példát...- Pontosan így van, de azért a problémakör valamelyest bo­nyolultabb. Abból kell kiindulni, hogy az emberek földrajzi kör­nyezetben élnek, létüket, maga­tartásukat a különféle - gazdasá­gi, társadalmi, politikai - jelensé­gekre, a folyamatosan gyakorolt reagálásukat sok tényező befo­lyásolja. Mindezek a szociálge­ográfia által értelmezett funkci­onális térszerkezet fogalomkö­rében összegezhetők. Am a kör­nyezeti hatások és az egyéni tö­rekvések konfliktussorozatokat eredményeznek, amelyek vala­milyen feloldást igényéinek.- Tehát a környezet mindig magán hordozza a társadalom életszemléletét?- Kikerülhetetlenül. S az egyes társadalmi csoportok akti­vitása ebben döntő. Ha a társa­dalmi tevékenység egyes szférá­inak működtetéséhez nem fűző­dik emberi érdek - egyéni, cso­port- vagy lokális érdek -, akkor a még rendelkezésre álló szel­lemi erő, tőke, műszaki-techni­kai színvonal is devalválódik, te­hát süllyed, csökken, hanyatlik. Az 1970-es évek végén a Társa­dalomtudományi Intézet kutatói számos publikációban jelezték: a társadalom másképpen struk­túrálódik, mint ahogy azt az ideológia mondja. Ezt a felisme­rést a szociálgeográfia a maga térbeli vizsgálataival alátámasz­totta. Népszerűtlenségünknek ez volt az egyik oka.- Ezen már, hogy lekopogjam, túl vagyunk, de új érdekel­lentétek jelennek meg - ha úgy tetszik - térben is.- Általános európai tapasz­talat a regionális tudat új megfo­galmazása, de ezzel párhuzamo­san nő a lokalitások önvédelmi folyamata is. Ezt a kettőt nem szabad szembeállítani, párhuza­mosan kell élniük. Sokan vétóz­zák manapság a „vármegye szemléletet”, amely az elmúlt évtizedekben úgymond fejede­lemségekre tördelte az országot. Ez többé-kevésbé így történt. Mások viszont azt vetik föl, no lám, amit nem bírt tönkretenni a Rákosi-rendszer - mármint a me­gyéket -, az majd bekövetkezik most! Ez utóbbi nagyon káros lenne! Csak egy megközelítést említek: hol jelentkezzék a le­pusztult alföldi mezővárosok gondja-baja? Csak az önkor­mányzatoknál? Igen, ott is, de a szerény lehetőségekkel rendel­kező kisebb települések önkor­mányzatai képtelenek lesznek megbirkózni a helyzettel. Ha a gazdaság önálló lesz, akkor a megye funkciója teljesen meg­változik, nem is szólva arról, hogy az önkormányzati döntése­ket nem manipulálhatja néhány ember a „megyénél” sem, ahogy ez eddig sokszor megtörtént a helyi tanácsi döntésekkel. Tehát abban kell hinnünk, hogy a tár­sadalom demokratizálódása egyrészt lehetőséget ad a cso­portérdekek és célok megfogal­mazására, másrészt a lokális sa­játosságok, érdekek érvényre juttatására.- A lokális tudat, ahogy Ón is mondta, aktivizál...- A mi szakmánk annak meg­állapításában segít, hogy milyen tényezők alkotják a lokális tuda­tot. Melyek azok a tényezők, amelyeket mint értéket ápolni kell, gondolok nyelvi, etikai, vallási, történeti tradíciókra is.- A Jászságban felvetődött az ,,önállósulás" gondolata. Erről mi a véleménye?- Én is jászsági ember vagyok, de azt kell mondanom, hogy a megyétől való esetleges elszaka­dásra tudományos indokokat, magyarázatot nem tudnék adni. Ugyanakkor a széles önkor­mányzati hatáskört nagyon fon­tosnak tartom.- Többször említette: jászsági­nak érzi magát...- Jászladányon születtem, a középiskolai tanulmányaimat én még a Széchenyi István Katholi­­kus Gimnáziumban kezdtem meg, Jászapátin. Kivételes ké­pességű ember, Pókász^ Endre volt az akkori igazgató. O sokáig az Operaház díszlettervezője­ként is dolgozott, nagy művelt­ségű, széles látókörű, igazán eu­ropéer férfi volt. A tantestületet a maga hallatlanul nagy követel­ményrendszerével válogatta és irányította. Rengeteget kaptam ettől az iskolától. Mondhatom, később is szerencsém volt a ta­náraimmal. Az egyetemen Ká­dár László, Teleki Pál egykori tanársegédje volt a professzo­rom.- De ahogy tudom, tudo­mányos pályája a kezdet kezde­tén nehezen indult.- Kétségtelen, de így utólag visszagondolva ez is hasznomra vált. Nevelőtanárként dolgoz­tam, rengeteget tanulhattam, ku­tathattam. Bár az kétségtelen, hogy a kandidátusi értekezésem megvédése után is még egy ideig nevelőtanár voltam.- A szociálgeográfiához való kötődését honnan kapta?- A Humboldt Egyetem ösz­töndíjasaként német nyelvterü­leten éltem, onnan az indíttatás. De meg kell mondanom, a két világháború között nálunk is élt az emberföldrajz, ebből a tudo­mányágból építettem tovább a szociálgeográfiát.- A , folyosóhíradó” szerint Ón január elsejétől ennek az akadémiai kutatóintézetnek az igazgatója lesz.- Amiről sokan beszélnek, ab­ban mindig van valami igazság.- Gratulálunk, és köszönjük a beszélgetést. Tiszai Lajos Felfelé ível az ICP pályája Kétszer ad, aki gyorsan ad CT-re várva a Hetényiben (Folytatás az 1. oldalról) lést, hogy bármilyen kft.-nek fi­zessen. így a Hetényi számára egyetlen megoldás maradt, hogy CT-t szerezzen; ha az Országos Társadalombiztosítási Főigazga­tóság vásárolja meg a készüléket. Ehhez viszont meg kell felelniük egy feltételnek: nem szabad mű­ködési költséghiánnyal küzdeni­ük. Márpedig van hiányuk. Ennek megszűntetésére meg­oldási javaslatot küldtek a társa­dalombiztosítási főigazgatóság­hoz. Levelükben hangsúlyozták, hogy bármilyen CT-készüléket elfogadnak, nem ragaszkodnak a Picker-üzlethez, hogy a betege­ket minél hamarabb jobb ellátás­ban részesíthessék. A levélre vár­ják a választ. A beteget persze az érdekli leg­inkább, hogy mikor lesz compu­ter tomograph. Nos, már van. A Picker cégnél, és bármikor haj­landók idetelepíteni. „Csak” ki kellene fizetni a több mint 60 mil­lió forintot. És addig? Addig a betegek (az a szerencsés kevés, akit fogad­nak) Debrecenben állnak sorba a vizsgálatért...- ■ y/^iM i-pé­r - r t ‘ Az Észak-magyarországi In­novációs Centrum (Park) Rész­vénytársaság (ICP) szolnoki képviseletének hivatalos meg­nyitása alkalmából szűkebb pát­riánk vállalatvezetői, gazdasági szakemberei és vállalkozói rész­vételével tájékoztatót tartottak tegnap a Tisza Szálló nagytermé­ben. A gazdasági eredményesség­nek nincsenek pontos receptjei, az ICP eddigi hároméves pálya­futása mégis a siker története, melyet Ilku István, a cég igazga­tója ismertetett röviden. A 147 millió forintos alaptőkével be­jegyzett, profitorientált társaság­nak nem kevesebb, mint 42 féle tevékenységre van jogosítványa. Ez önmagában is rendkívül nagy mozgásteret biztosít a vállalat­nak. Mivel az innovációs befek­tetések megtérülése meglehető­sen hosszas, ezért az ICP rövid távon pénzt hozó vállalkozáso­kat is működtet, amelyek anyagi fedezetet nyújtanak az ötletek, találmányok, fejlesztések finan­szírozására. A bel- és külkereske­delmi tevékenység mellett egyre fontosabb szerepet kapnak a pénzügyi szolgáltatások. ^ társa-. ság a Budapesti Értéktőzsde egyetlen vidéki központú alapító tagja, így a tőzsdei értékpapír­műveletekben is otthonosan mo­zognak. A számítástechnika le­hetőségeit szintén igyekszenek kihasználni. A komputer- és iro­datechnika forgalmazásán túl egyedi igényeket kielégítő szá­mítógépes hálózatok tervezésé­re, kivitelezésére, folyamatirá­nyító automatizálási feladatok megvalósítására ugyancsak vál­lalkoznak. A gazdaságnak igen­csak kevés az a területe, ahol az ICP valamilyen formában ne len­ne jelen. A cég megyei kapcsolatai sem újkeletűek, hiszen eddig 1,4 mil­liárd forintos hitelforgalmat bo­nyolítottak le. - Ahogyan a szólás is mondja, kétszer ad, aki gyor­san ad - húzta alá Tóth Tamás, az ICP szolnoki képviseletének ve­zetője. S valóban, a jelenlegi gazdasági körülmények köze­pette ez a megállapítás különö­sen érvényes, főként ha a gyorsa­ság korrekt üzleti tevékenység­gel is párosul. Talán ez az ICP sikerének egyik titka.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents