Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-01 / 201. szám
I 1990. DECEMBER 1. 7 Közigazgatásilag ugyan Tiszafüredhez tartozik, de az itt lakóknak azért csak Örvény marad. Büszkék erre a régesrégi településre, hiszen az egykori iratok korábban említik, mint Füredet. 1261 körül már Euremnek hívták, írták, ami halászó helyet is jelentett ebben a festői Tiszakanyarban. Ha még mélyebbre tekintünk a történelem feneketlen kútjába, kiderül, hogy a falu már István királytól vám- és révjogot kapott. A háborúk, hadjáratok viharában kétszer is elpusztult, de az 1600-as évek végétől folyamatosan lakták, és mint az egri káptalan birtokát ismerték. Napjainkra jószerével összeépült Tiszafüreddel, és jó négy évtizede egyik festői peremkerülete. Mondják: a tősgyökeres örvényiek valahogy mások, mint az átlag városlakók, hiszen összetartóbbak. Jól példázza ezt a nyugdíjas klubjuk is, amelyiknek a 66 éves Komlóssi János az elnökhelyettese. Noha váratlanul-hívatlanul érkeztünk a portájára, házigazdánk naprakészen sorolja az adatokat. Kétszáznál többen- 1968. október 13-án alakultunk, és jelenleg már 217 tagot számlálunk. Ez azt jelenti, hogy egy-egy jelesebb eseményre már négy birka szükséges. Nemrégen a kultúrház nagytermében tartottuk az éves értékelésünket, ahol száztízen voltunk. Mivel mindenki be sem fért, a tagság egy része benn Füreden, a kultúrházban ünnepelt.- Mi mindent vállalt magára ez a nyugdíjas klub?- Egy mondattal elmondom a lényegét: foglalkozni az emberekkel. Néhány példa: van zenekarunk, akadnak énekeseink, akikkel különböző műsorokon lépünk fel. Azután ha valamelyik társunk megbetegedik, meglátogatjuk. Mindezeken kívül már több mint harminc, volt hadifogolynak intéztük, küldtük el az iratait, hátha kapnak valamilyen nyugdíjemelést. Akad kérésünk is: mivel lassan az itt lakó ezeregynéhányszáz lélek harmada a nyugdíjas korba jut, jó lenne nekik egy öregek klubja. Egy olyan helyiség, ahol napközben el tudnák ütni az időt, hiszen Füred messze van. Már a tanácsrendszer idején javasoltuk, hogy erre a célra nagyon megfelelne a könyvtár helyisége, de ez az ötlet eddig megbukott. Reméljük, hogy az új önkormányzat zöld utat biztosít az elképzeléshez. Örvényen szinte visszatérő panaszként említik, hogy sarasak, túlontúl latyakosak az utcák. Noha János bácsiék otthonától következő riportalanyunk, Darabos Dezsőné jó hajításny ira lakik a túloldalon, mégis mire átlábaljuk az utat, a cipőnkről még talán a legendás Sólyomszem sem mondaná meg, hogy milyen színű. A 80 éves, ma is örökmozgó Éva nénit mosogatás közben zavarjuk. Kiderül, ő az örvényi nyugdíjas klub szociális bizottságának az elnöke.- Azért bíztak meg ezzel a munkával, mert negyven évig vöröskeresztes titkár voltam.- Mi mindent intéz az embereknek?- Itt van mellettünk a segélykérő telefon, és bizony sokszor éjjel tizenegykor kopognak: beteg van a háznál, szólni kellene a doktornak. Azután a nyugdíjasoknak Béres-cseppeket szerzek, ha meg kell, a közgyógyszer papírt intézem, szóval nem érek rá unatkozni. Egyébként én is azt mondom, mint János. Jó lenne valami napközi, ahol az idősek elüthetnék a délelőtt, délután óráit. Gyalog lépkedünk tovább, a felújított ABC mellett. Az üzlet már bezárt, de a mellette lévő kocsma nyitva várja a száraz torkokat. Rézsútosan átellenben felújított, mutatós épület. Valaha iskolaként szolgálta az itt élőket, ma a legifjabbak otthona: óvoda. Négy óvónő segíti a harmincnégy apróság testi, szellemi gyarapodását, és további gyereklétszám növekedés várható, hiszen sokan vettek, vesznek itt telket, és menekülnek az emeletes panelek zajából a csendesebb kertes házakba. Nem messze a legapróbbak épületétől áll a település egyetlen, számottevő üzeme, a szépnevű Zsanett leányvállalat, ahol 129 lány, asszony dolgozik. Keressük a vezetőt, de csak a helyettesét, a 21 éves Soltész Irént találjuk.- Két műszakban, négy szalag mellett dolgozunk, és felső ruhákat, szoknyákat, blúzokat varrunk. A keresetek a teljesítménytől függően alakulnak. Akad három- meg tízezres is.- Hová szállítják a ruhákat?- Belföldre, szovjet exportra, olykor nyugatra.- Bezárják a kapukat, azaz elbocsátják az embereket?- Hál’ istennek, minket ez a veszély nem fenyeget. Minden bizonnyal Örvénynek lehet valami sajátos varázsa, hiszen él itt olyan ember is, aki például a debreceni otthonát cserélte fel vele. Megyeri Zsigmondné négytagú családja például 1987-ben hagyta ott a cívis várost. Debrecenből ide- Eljöttünk erre kirándulni, megnézni a Tiszát, meg a környékét, és itt ragadtunk. A férjem szeret horgászni, ez meg erre megfelelő hely.- Nem bánták meg a cserét?- Egyáltalán nem, pedig sajnos a párom munkanélküli, és a 17 éves, most végzett hegesztő szakmunkás fiam se bírt eddig elhelyezkedni. A lányunk pedig még tanul.- Jószág tartással is foglalkoznak?- Igen, akad a ház körül kacsa, liba, tyúk, hízó. Nélkülük sokkal nehezebben élnénk. Az utca folytatásában a jobb oldalon az utolsó ház Márton Ferenc és Kocsis Judit otthona. Ami a foglalkozásukat illeti: mindketten bedolgozók, és Judit mellesleg a 989-es számú tiszafüredi cserkészcsapat parancsnoka. Pászti János várja a fagyot, éppen ezért kimeri az esővizet a csónakjából- Egyelőre tizenöt felavatott cserkészünk van, de folyamatos az érdeklődés. Hogy könnyebb legyen a sorsuk, mi 10 ezer forintos alapítványt létesítettünk, amelyen már 150 ezer forint van.- Elmondaná, mi az egyik lényeges különbség az úttörő- és a cserkészmozgalom között?- Az, hogy a szocialista internacionalizmus annyiszor lejáratott eszméje helyett mi a keresz-A falu postása tizenhét éve járja napról napra az utcákat tyén erkölcsre nevelünk. Párja, Márton Ferenc - aki I. osztályú kajakversenyző volt - a porta szélén kialakított egy műhelyt, ahol mint szerszámkészítő és műanyagfeldolgozó szakember minden eladható terméket készít. Legyen szó elektromos szekrények bővítéséről, kenulapátról, túrakenu készítéséről, locsolócső vagy kompresszor gyártásáról. Időközben a háziak gyönyörű, cirmos macskája - ki tudja miért - a fotós kollégámnak a padlóra letett táskája sarkához guggol, és amúgy egyszerűen - lereccsenti. Remélem, szagos elismerését nem riportunk kritikájának szánta. Tizenhét éve postás A faluváros szélső utcájában egyensúlyozunk, amikor szemben velünk Jóvér József, a település egyetlen postása igyekszik kikerülni a kátyúkat. A bajszos kézbesítő tizenhét éve hordja a lapokat, leveleket, újságokat, így a 88 Új Néplapot, 150 Szabad Földet, 110 Rádió és Televízió Újságot. Mit szól a lapunkhoz kérdésre őszintén felel: akad, aki a füredi cikkekért járatja, mások szerint üres ez, akár a kevi lány, míg elhangzik olyan vélemény is: amelyik szerint hetente kettőhárom olvasmányos, a többivel pedig kivan a létszám. Ahogy a pocsolyákat kerülgetjük, egy nádtetős, oszlopos, kenyere javát régen megette házikót pillantunk meg. Száznyolcvankilenc éve épült az ártatlan, és még mindig felemelt fővel dacol az idővel, noha nádfrizurája széleit felkócolta a nyári nagy vihar. Örvény legidősebb épületének a lakója Tasi Géza.- Úgy alakult az életem kedves, hogy agglegény maradtam. Árva gyerek lettem, négy évig a menhelybe is belekóstoltam, majd felneveltem a két testvéremet, meg egy idegen kisfiút, akik családtagként szeretnek.- Mennyi a nyugdíja?- Nevetségesen kevés: a tíz év cselédség, meg a temérdek, téeszben eltöltött idő ellenére 4 ezer 600-at hoz a kézbesítő. Magam főzök, mosok magamra. Most például reggelire öreglebbencs volt, estére pedig húsleves lesz. A kerítésig kísér, és a lelkünkre köti: vigyázzunk, és ki ne tapossuk minden tócsa szemét, hiszen itt nincsen flaszter. Sőt még téglajárda sem díszíti a hangzatos nevű Rózsa utcát, ahol ez a 62 éves ember lakik. Felkapaszkodunk a zöldellő oldalú Tisza-gátra, amelyik tetején betonút szalad a távolba. Egészen addig, ahol éppen egy idős férfi, a 69 esztendős Pászti János iparkodik a zavarosan áradó folyó felé a mólóra. A kezében merőkanál, és a kikötött csónakjából igyekszik eltüntetni a vizet, elvégre már a kertek alatt kopogtat a december, és nem kimondottan jó a ladiknak, ha belefagy a csapadék. Sorolja: három hosszú évet Kujbisevben, orosz fogságban húzott le, és a nyugdíjkiegészítés érdekében már tavasszal elküldte az iratokat a Belügyminisztériumba. Választ egy szót se kapott azóta sem, holott akad, akinek pár hét forgásával már levelet hozott a posta. Lassan-lassan szürkület lopózik a tájra. Ködbe bújnak a túlparti füzesek, mi pedig sietősre fogjuk az utat. Pontosan ott járunk, ahová 1938-ban építették azt a függőcsatomát, amelyik Horthy kormányzó kenderesi földjéhez szállította a vizet. A több mint 50 kilométeres szakasz ma is hadrafogható, hiszen olykor segítségével jut friss víz a környékbeli halastavakba. Befordulunk egy utcába, ahol akár a gomba, nőnek a szép házak. Balra egy mutatós épület alatt a Péntek család pincebüféje. Pár hete nyitottak, és reggel hattól este tízig várják a betérőket. A hangulatos pincében öt kis asztal, amelyek körül a jóféle gurgulázáson kívül éhét is elverheti a jámbor vándor. Kívánság szerint Mégpedig egyéni kívánság alapján. Mindez azt bizonyítja: Örvényen is elkezdődött a privatizáció, elvégre egyre jelentősebb a turistaforgalom. Főleg a kánikulai napokban, meg olyankor, ha befagy a folyó, és csukázni lehet. De ez már egy újabb útibeszámolóba kívánkozik, amelyet majd a fújja-hordja időben, ha erre járunk, alkalomadtán megírunk... fotók: Tarpai Zoltán Komlóssi János nemcsak a nyugdíjasok elnökhelyettese, de a zenekar tagja is Tiszafüred peremén Tiszaörvény: falu a városban Faluközpont templomképpel
