Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)
1990-12-06 / 205. szám
10 néplap 1990. DECEMBER 6. A Földközi-tenger rejtett múzeumai A hajóroncsok alapvető források a történettudomány számára. Szerencsés esetben megtudhatjuk belőlük, milyen tárgyakat használtak, milyen ruhát viseltek, milyen járműveken közlekedtek, mit termeltek, mit szállítottak évezredekkel ezelőtt őseink. Az elmúlt harminc év különösen látványos fejlődést hozott a víz alatti régészetben, s az ókori mediterráneumi civilizáció sok apró részletével lettünk gazdagabbak. A víz alatti régészet kibontakozása az utóbbi fél évszázadra tehető, mióta általánosan bevezették a légzőkészüléket. Manapság évente legalább száz ókori hajóroncs maradványaira bukkannak, így az ismert roncsok száma ma már meghaladja az ezret. A roncsok többségét nem hivatásos régészek, hanem sportbúvárok fedezik fel. Ezeknek körülbelül csak egyharmadát vizsgálja meg régész, és csak töredéküket tárják is fel. Mondanunk sem kell, nemcsak ä szárazföldön munkálkodnak sírrablók; tengerek kalandorai épp úgy fosztogatják a roncsokat, mint szárazföldi társaik. A Mediterráneum sekély vizei talán az utolsó nagy lelőhelyei a bronzkor műalkotásainak. 1971- ben például két i. e. 5. századi, életnagyságú bronzszobrot találtak egy Dél-Olaszország partjai mentén elsüllyedt hajó roncsai között. Ugyancsak életnagyságú Poszeidon-szobrot rejtett a víz Közép-Görögország partjai előtt. A roncsokból a korabeli technika néhány különlegessége is előkerült. 1900-ban szivacsgyűjtők találták meg a déli görög szigetek előterében a régészek által csak „antikytherai komputer”-nek nevezett eszközt, amely 14 cm átmérőjű, bronz fogaskerekekből áll, s feltehetően navigációs számolóeszköz volt. Lenyűgöző az i. e. 1. századból származó egyszerű műszer pontos, óraműszerű megmunkálása. Kedvező, oxigénszegény körülmények közt a szerves anyagok, így hajók testét alkotó fa is megőrződhet. A régészek legalább 200 olyan hajóroncsot ismernek, amelynek famaradványai még vizsgálhatók. Se szeri, se száma a roncsokon vagy a közelükben talált hétköznapi és különös eszközöknek, anyagoknak. Skálájuk a fából készült római írótáblától az üvegpalackokig, orvosi táskától az amforák sokaságáig terjed. A legérdekesebb, történeti szempontból legtöbbet eláruló leletek a kereskedelmi hajók rakományaiból kerülnek elő. Elemzésük nyomán kirajzolódik a földközi-tengeri kereskedelem, az ókori gazdasági élet képe. Az eddig felfedezett roncsok nagy többsége az i. e. 4. századtól az i. sz. 5. századig terjedő időszakból származik. E korszak első fele a Római Birodalom robbanásszerű terjedése a mediterrán régióban, amely több szempontból egységes elveken nyugvó piac lehetett. Kalózok, háborús események nem zavarták tartósan a kereskedelmet. A leletek leggazdagabb tárháza a Mediterráneum nyugati fele, annak is elsősorban az európai partvidéke, míg az Egei-tengerben főként a török partvidék közelében talált roncsok fontosak. Mindezek alapján tudjuk, hogy a földközi-tengeri térségben már i. e. 3000 év körül is élénk tengeri kereskedelem és gyarmatosítás folyt. E korok hajózásáról csak halvány elképzeléseink lehetnek, hiszen jóformán csak falfestmények és edényrajzok alapján sejthető, milyenek lehettek a korabeli hajók. Csak egy olyan roncs ismert, amely talán régebbi az i. e. 2000 évnél. Bár még nem ásták ki, tudható, hogy több ezer kis agyagedényt szállított, sőt egy nagy, többtonnás kőhorgonya is volt. Az i. e. 1500 utáni időszakokból a roncsok alapján is egy fejlettebb civilizáció egyre részletesebb képe rajzolódik ki. Ez a késői bronzkor, aminek kézzel fogható jele, hogy több hajón találtak réz- és ónrudakat, amelyeket nyilvánvalóan bronzeszközök előállítására szállítottak a térség egyik régiójából a másikba. Ebben az időszakban főként Mükéné és Ciprus volt a főbb kereskedelmi központ. Múltak az évszázadok, lehanyatlott a mükénéi kultúra, jött Korinthosz uralma, aztán a hajózásra és a tengeri kereskedelemre is az etruszk hatás nyomta rá a bélyegét. Az i. e. 4. század a hellén kultúra robbanásszerű elterjedésének kezdete. Ennek kereskedelmi megnyilvánulása az a hatalmas amforatömeg, amely sok milliónyi liter olívaolaj szállítására és tárolására szolgált ebben a korban. A víz alatti régészet a bőség zavarával küszködik. Százával hevernek kis mélységben, jól megközelíthető helyeken is olyan roncsok, amelyekhez még hozzá sem nyúltak. A víz alatti ásatások nem olcsók, ráadásul a víz alatti munka időben és mélységben egyaránt korlátozott. A szakembereknek akkor is évtizedekre szóló munkájuk lesz, ha a jövőben egyetlen új lelet sem kerül elő. Németh Géza Megoldási javaslatok A vastagbélrák korai felismerésére, megelőzésére Nemrégiben már ezeken a hasábokon a vastagbélrákos betegek szűrővizsgálatával foglalkoztunk, és olyan teszteket ajánlottunk, amelyek segítségével a betegségek minél korábban felismerhetők. A kialakult betegség kezelése lényegesen többe kerül, a gyógyeredmények is bizonytalanabbak. A megelőzés lényegesen olcsóbb, a korán felismert kór biztonsággal kezelhető, de az erre fordított költségek sem kevesek. Ismerve az ország szűkös anyagi lehetőségeit, hogyan teremthetők elő ezek az összegek? Több út is kínálkozik: Az elmúlt évben a jászberényi kórházban coloproctológiai szakambulancián 618 műtétet végeztünk, amely után a betegek hazamehettek. Az erre fordított minden költség (orvos, nővér fizetése, felhasznált gyógyszerek, anyagok, energia, amortizáció, a mégis igénybe vett, de lényegesen kisebb táppénzes napokra eső kiadások, stb.) 1.22 millió forintot tettek ki. Ezzel szemben, ha ez a 618 beteg ember hagyományos műtéten esik át, aldcor a kórházi ápolási költség, a betegállományban töltött időre kifizetett összegek és a meg nem termelt termelésiérték-kiesések, stb.) megyei szinten - mivel a betegek a megye egész területéről érkeztek - 28,6 millió forintjába került volna az állami költségvetésnek. A kettő közötti különbség fedezhetné a legveszélyeztetettebb lakosság szűrésének a költségeit. A kezelési lapok alapján összesíthető, hogy a megye mely területéről hányán érkeztek, és hogy melyik kórházban lettek volna megoperálva. Az erre fel nem használt, a társadalombiztosításnál bennmaradt, betegállományokra ki nem fizetett és termelőmunkába hamarabb visszaálló és termelési értéket növelő összegeket kéne onnan kiemelni és felhasználni arra, hogy a megelőzés a gyakorlatban is megtörténhessen. Ez a megoldás az „átmeneti időszakban” alkalmazható lehetne, és elkerülhetővé válna annyi emberi tragédia, amely az elkésett betegfelismerések - anyagiak hiánya - miatt következik be. Dr. Jánosi Gábor Lézerrel a húgyúti kövek ellen A húgyúti kövek lényegesen kisebbek a hólyag- vagy veseköveknél, a betegek számára mégis fájdalmasabak és veszélyesebbek. Néhány milliméteres átmérőjükkel többé-kevésbé eltorlaszolják a vesemedencét a hólyaggal összekötő húgyvezetéket. Ezeknek a köveknek az összetörése újabban ultrahang- vagy lézerlökéshullámokkal történik. Ez a módszer egyre inkább háttérbe szorítja a kövek műtéti eltávolításának szükségességét. A lökéshullámokat a beteg testén kívül keltik, és addig fókuszálják a kőre, amíg darabokra nem törik. A módszer azonban csak 60 százalékban eredményes. Régi kövek esetén sikertelen, amelyek erősen beszorultak a húgyvezetékbe, vagy az olyan köveknél, melyek egy csonttal fedésben vannak. Az endoszkópos ultrahangkezelés kímélő alternatívája az a németországi kísérlet, hogy vékony kvarcüvegszálon vezetik a kőhöz a lézerimpulzusokat. HATLABU HOLDTAVCSO A holdtávcső, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei német kutatási eredmény felhasználásával kívánnak megépíteni, hat, különböző síkban mozgatható lábon fog állni. Ez a megoldás tekintélyes tömegmegtakarítást jelent, ami Földön kívüli felhasználásnál jelentősen csökkenti a 16 méteres teleszkóp megépítésének és Holdra juttatásának költségeit. Egy évvel ezelőtt határozták el, hogy az űrtávcsövek következő generációját a Holdon állítják fel. Költségek szempontjából ez látszik a legkedvezőbb változatnak, de ezen kívül az előző, a Föld körüli pályára szánt Hubble-űrtávcső elhúzódó felbocsátása is megmutatta, hogy egy teleszkóp Föld körüli pályára helyezése technikailag mennyire kockázatos megoldás. ________________________________ Csatomafelújítás bontás nélkül A hazai városi és ipartelepi csatornahálózatok - 30-40 százalék - óvatos becslések szerint is igen rossz állapotban vannak. A hibás vezetékek veszélyeztetik környezetünket, jelentős többletköltséget okoznak az üzemeltetőknek. A csatomafelújítási módszerek között egyre nagyobb arányt képviselnek az úgynevezett kitakarás nélküli eljárások. Ezek legfőbb előnye, hogy az eredeti nyomvonalon, a még felhasználható szerkezeti elemeket megtartva, a felszíni környezet és a közúti forgalom minimális zavarásával, gazdaságosan oldható meg a rekonstrukció. Sztepptáncos hernyók Néhány pillangófaj hernyói született sztepptáncosok, méghozzá a fajfenntartás érekében. Ezt fedezte fel egy texasi rovarkutató, akinek elsőként sikerült mikrofonnal rögzítenie a tánc zaját. A hernyók viselkedésükkel azokat a hangyákat utánozzák, amelyek a rablódarazsakat távol tartják tőlük. Nyilvánvalóan a csoportosan élő hangyák fejlesztették ki ezt a szteppelést, mint egyfajta morzetechnikát. Néhány hemyóféle kölcsönösen gyümölcsözően együtt él a hangyákkal: a hangyák védelmezik a hernyókat a darazsaktól, a hernyók pedig ennek fejében ellátják őket energiagazdag fehérjékkel és cukorral. A szepptánc zaja visszatartja a hangyákat attól, hogy „felmondják’ ’ ezt az együttműködést, és visszatérjenek saját fészkeikbe. A mikroszkóp ősei Sorozatunkban már említettük, hogy az első mikroszkópok Hollandiából kerültek ki. Most két fajtájukat ismertetjük, melyek már a maiakat formázzák. Elvük az volt, hogy a nagyítandó tárgy felett kis fókusztávolságú (erősen nagyító) tárgylencsét (objektívet) helyeztek el, amit tükör közvetítésével erősen megvilágítottak, s amit egyszerű nagyítóval (szemlencse, okulár) lehetett nézni. A mikroszkóp ekkor fordított képet adott. A nagyítás mértékét úgy határozták meg, hogy ha a tárgylencse 30- szorosan nagyított, s a képet tízszeresen nagyító okuláron át szemlélték, akkor háromszázszoros volt a nagyítás. A mikroszkóp „jóságát” azonban nemcsak a nagyítás foka, hanem a felbontóképesség is meghatározza, vagyis azt, hogy milyen távol lehet egymástól az a két pont, ami még külön látszik. K. A. Culpeper 1750-es szalonmikroszkópja, amely már 300-szorosan nagyított. Fotó: Természettudományok Történetének Múzeuma, Leiden Nyomd meg a gombot, és repülj! Hol vannak már azok az idők, amikor a repülőgép pilótája fordított egyet a kormányon, s erre különféle mechanikus módon üzemanyagfogyasztása miatt leselejtezni készülnek) már hidraulikus kormányzással működött. A mai legkorszerűb gépek, így gép bármely rendellenességét, és automatikusan korrigálják is a hibát, még mielőtt annak puszta tényét a pilótával egyáltalán köműködő drótok, karok, zsinórok segítségével megmozdította a gépszámy egyik-másik elemét. Bizony, ezek az idők nincsenek is olyan messze. A hatvanas évek polgári repülésének sztárja, a Boeing 707-es még ezen az elven működött. Ugyanezen gépcsalád egyik következő tagja, a 727-es (amelyet napjainkban túlzott az Airbus 320-as, vagy a McDonell Douglas (ez a St. Louis-i székhelyű cég gyártja a DC-családot) MD-11 -ese szinte teljesen elektronikus. A képünkön látható, előreláthatólag 1990 végén forgalomba álló MD-11 -es három hajtóműves, széles törzsű gép, számítógépei például képesek arra, hogy diagnosztizálják a zölnék. A mérnökök természetesen roppant büszkék alkotásukra, de a pilóták állítólag nem rajonganak érte. Különösen a hosszú távú repülések alatt unatkoznak, nincs mit csinálniuk, lankad a figyelmük. Egyikük szkeptikusan meg is jegyezte: eljön az az idő, amikor csak beülnek a pilótafülkébe, megnyomják a „repülj” feliratú gombot, és a gép felszáll. Az automatikának azonban vannak kétségtelen előnyei. Pár éve egy kínai Boeing 747-es egyik hajtóműve 12 ezer méteres magasságban meghibásodott. A személyzet a robotpilótára bízta a repülést, és az minden energiájával megpróbálta újraindítani a hajtóművet. Eközben a gép (mivel a robotpilóta nem kapott utasítást arra, hogy a hajtóműhiba miatt rendellenesen mozgó gép helyzetét korrigálja) egyre inkább jobbra billent, s mire a kapitány észbe kapott, zuhanni kezdett. Három perc alatt kb. 6 ezer kilométert estek, a gép szárnyai megrongálódtak, de az utasok baj nélkül átvészelték, bár eközben a normális gravitáció 5,5-szörösét viselték el. Erre például az Airbus 320-as alkalmatlan volt. Igaz, e típussal az említett eset elő sem fordulhatna. Számítógépei azonnal korrigálnák a gép rendellenes mozgását. Képünkön: A McDonell Douglas új típusú utasszállító gépe próbaútra indul. G. Adams új, univerzális, egybeépített mikroszkópja 1745-ből. Fotó: Utreohti Egyetemi Múzeum - — - *- * —■ ------ . A tudomány világa Képes technikatörténet (10.)
