Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-06 / 205. szám

1990. DECEMBER 6. Néplap 5 Két mázsa énekes, két részletben Mondják, a kövér emberek jókedélyűek, bohókásak. Ha az összesre nem is, arra a két lányra, akivel a közelmúltban megismerked­tem, feltétlenül igaz a megállapítás. A Rádió Szolnok vendége volt a népszerű Pa-Dö-Dö kettős, ott futottam össze velük. Nem volt nehéz szóra bírni őket, hisz egész idő alatt be sem állt a szájuk. Vagy az édes, sós és egyéb süteményeket fogyasztották, vagy kedves, humoros történeteikkel szórakoztattak. El­mesélték többek között a Kiabálj című leme­zük megjelenése alkalmából szervezett saj­tótájékoztatójuk krónikáját:- Pesten összeszedtük egy busszal az újságírókat, és kivonultunk velük egy elha­gyott laktanyába, amelyből már kivonultak a szovjet katonák. Ez stílusosan november 7- én történt. Ott mindenkit felöltöztettünk ka­tonai egyenköpenybe, kaptak csajkát - amire én azt hittem, hogy látcsőtartó -, és a csajká­ba a felállított eredeti gulyáságyúból eredeti scsít meg saslikot - emlékezik vissza Lang Györgyi. Akadt éppen egy kis tea meg vodka is. Átadtuk a Pa-Dö-Dő-játék győzteseinek a díjakat, azután jót buliztunk.- Min dolgoztok mostanában? Falusi Mariann válaszol: - Egyenesen Bécsből jöttünk most Szolnokra. Ott veszünk fel egy CD-t. Nyugis a hely, szuper a techni­ka, minden digitális. Egy válogatást készí­tünk eddigi sikerszámainkból. Az a lényeg, hogy minél sokszínűbb, minél jobb legyen. Készülünk a tavaszi turnéra is. Nehéz egyez­tetni, hogy a lemez szereplői mindig ráérje­nek.- Gondolom, akkor is a jókedv jellemzi majd a hangulatot. Ti mindig ilyenek vagy­tok?- Persze! Nincs benne semmi színészkedés. Mindig vidámak vagyunk. Voltak nekünk is gondjaink a külsőnk miatt, de amikor össze­kerültünk, egymást doppingoltuk, hogy kü­lönlegesek, egyéniek legyünk. Megtaláltuk saját stílusunkat. Szerintem, az a legfonto­sabb, hogy az ember magával jól érezze ma­gát!- Kerültetek már a megjelenésetek miatt különös helyzetbe? _ - Nyáron az Egyesült Államokban jártunk. Úgy gondoltuk, nem leszünkfeltűnőek, itthon még szokatlan, lila, rózsaszín hajunkkal. De ahogy a reptérről kijöttünk, már az első em­ber megszólított, és biztosított, hogy csoda jó a frizuránk. De ez még semmi. Sétáltunk az utcán, és egy leányzó döbbent örömmel, irigyen kér­dezte, hol lehet ilyen "very nice hair"-t csi­náltatni. Mondtuk, hogy csak Budapestre, a Bajcsy- Zsilinszki útra kell elugrania. B. CS. Fotó: Illyés Mozimesék Walter Hill: Megunt 48 óra Szinte hihetetlen, hogy tisztes hollywo­odi mesteremberek micsoda sületlensége­ket képesek összezagyválni, ha az üzleti élet diktálta tempó következtében egy csi­petnyi eredeti ötletük sem támad. A 48 ÓRA a ’80-as évek közepe táján mint első­rangú akciófilm méltán vonult be a filmtör­ténelembe. Akkor úgy tűnt, hogy a Nolte- Murphy páros valóban képes mást nyújta­ni, mint a zsarufilmszériák megszokott fa­zonjai. A mackós mozgású, higgadtan ita­lozó zsaru és a hisztis, izgága simlis figu­rája köré gyúrt pompás kivitelezésű sztori alapmű. Az alapművek sorsa másolás, rosszabb esetben folytatás. Nem hinném, hogy eme produkció költségviselői túl nagy rizikót vállaltak volna. Walter Hill-t bízták meg a rendezéssel, hiszen ő álmodta filmszalagra az első történetet is. Sajnos az álmok ezúttal messze elkerülték. Hőseink a Jegesember becenevű kábítószerfőnököt hajszolják. S míg a heves jeges megbűnhő­dik, a nézőknek is túl kell esni a megszokott csimm-bumm fordulatokon. - "Itt nincs ro­mantika, ez business!" - így a film egyik fontos mondata. Ha pedig biznisz, akkor jó rendőr, korrupt rendőr, "aljasféregrendőr". A filmben felbukkannak Idióta Motoros Vadbarmok, kurtizánok és svihákok is. Mindez a kötelező westemes indítás után sejtelmesen fényképezett éjszakai városké­pek tónusában. A meglőtt emberek csukott ablakokon zuhannak ki - természetesen las­sított felvétellel -, a rossz embereket torzí­tott optikával fényképezik. Csupa-csupa elfuserált rutinmunka. A drámaszínészként sem akármilyen Nick Nolte-t nem is tu­dom, hogy láttam-e valaha ilyen rosszul játszani... Az azóta Eddie Murphyvé ma­gasztalt eddie murphy pedig ugyanolyan ripacs, mint legutóbbi filmjeiben. Sok trá­gár duma és néhány hülyegyerek-mosoly - ebből áll az alakítása. Röviden összefoglal­va: A Megint 48 óra egy, a megszámlálha­tatlan mennyiségben hazánkban kóborló "lövöldözős-bunyós" filmek közül. Nem tudni, lesz-e a történetnek újabb felmelegí­tése, de az biztos: ezt alulmúlni már nemi­gen lehet. T. Harangszó 1990. november 25-e, va­sárnap. Kereken kilenc év egy hónap és öt nap múlva megkezdődik a Krisztus születése utáni harmadik évezred, a XXI. század. Én és a velem egy esztendőben születettek 25 évesek le­szünk. Negyedszázados fel­nőtt nők és férfiak. Vajon ünnep lesz-e számunkra a Milleneum, és ünnep lesz-e a huszonötödik szüle­tésnapunk? Ezen tűnődöm e késő őszi, borús délutánon. Baljós gon­dolataimat nemcsak az őszi köd szitálta szomorúság okozza, hanem azok a riasz­tó jelek, jelzések, jelensé­gek, amelyek körülvesznek bennünket, és befurakodnak lassan az ifjúságunk leg­szebb perceibe is. Munkanélküliség, sztrájk, gazdasági válság, hajlékta­lanok, sátánizmus. És erő­szak, erőszak mindenütt! Miben bízhatunk még, mi­csoda jövőt remélhetünk magunknak ezek között él­ve? Szerencsére fiatalsá­gunk és az abból fakadó op­timizmusunk megvéd ben­nünket attól, hogy eleve le­mondjunk szépnek remélt jövőnkről. Mi hiszünk ab­ban, hogy van kiút ebből a káoszból! Hisszük, mert hin­nünk kell, hogy virágzó gaz­daság biztosítja mindenki­nek az örömmel végezhető munkát, s hogy sátáni szek­ták helyett templomokban és a művelődés házaiban gyűl­nek össze a közösségek. Hisszük, mert hinnünk kell egy új és szebb világ­ban, de csak egy olyan világ­ban, amelyet mi magunk ál­modunk és alkotunk meg magunknak. Cselekedni kell, ha másként akarunk él­ni, cselekedni jövőnk megte­remtéséhez, alapjainak lera­kásával. Válogathatunk az alapok közül: terror, zsar­nokság vagy rend és béke. Sokan úgy vélik - jó ideig magam is azt hittem -, hogy nincs közöm és nincsenek eszközeim az életem jobbá­­tételéhez. Ma már tudom, hogy ez nem így van, ma már biztos vagyok abban, hogy rajtam, rajtunk, mindannyi­unkon múlik jelenlegi és jö­vőbeli életünk minősége. A problémák megoldását első­sorban nem felülről kell vár­­ni, hanem mindenkinek azonnal és folyamatosan meg kell tennie azt a maga szűkebb környezetében. Ezek nagysága éppen kis mivoltukban van: kezdődik ez azzal, hogy köszönünk a szomszéd népeinek, és foly­tatódik tanáraink megértésé­vel. A legfontosabb az, hogy minél többen felelősséget érezzünk az élet legjelenték­telenebb gondjaiban is. A mindennapi létért való küzdelemben elfáradt szülé­inktől és a felnőttektől nem nagyon várhatjuk el, hogy elindítói lehessenek egy új­fajta magatartásformának. Nekünk, fiataloknak kell fölvállalni ezt a feladatot. Ezért lenne fontos, hogy mi­nél több olyan ifjúsági moz­galom szülessen, amely se­gíthetne a fiatalok körében ennek elmélyítésében. Mi itt, Szolnokon egy iga­zi ifjúsági közösség tagjai­ként szeretnénk minél többet tenni a humanista magatar­tás és gondolkodásmód ér­vényesítése érdekében. Ezért is hirdettük meg huma­nista ifjúsági mozgalmun­kat, bízva abban, hogy célja­ink széles körű visszhangra találnak. Tudom, hogy raj­tunk kívül sok fiatal így gon­dolkodik. Őket várjuk, Té­ged, hogy együtt találhas­sunk rá önmagunkra és jö­­vőnkre. Címünk: Szolnok, Pf. 211.,5000 Lázár Balázs, a Humanista Ifjúsági Társaság tagja TINmjKÖR\ \MNlinXOH J Ezen a héten Székely Krisztina, 14 éves tini nyer­te el a felajánlott díjat. A nyolcadikos leányzó slá­gerlistája a következő: 1. New Kids On The Block - Lépésről lépésre 2. Pa-Dö-Dö - Bye, bye Szása 3. Madonna - Spotlight 4. Dóra - Piros autó 5. R-Go - Mohó Sapiens - Angyalbőrben 6. Demjén Ferenc - Szerelemvonat 7. Madonna - Everybody 8. Éva - Kalapot fel! 9. Exotic - Addig legyetek boldogok 10. Szandi - Tinédzser T amour "X Tíz éve lőtték le Levél Lennonnak Tudod, közhely, hogy mily gyorsan szaladnak az évek. És mégis, szinte rácsodálkozunk, hogy immár 10 éve nem vagy köztünk. Szán­dékosan nem azt írtam, hogy halott vagy, mivel számomra, számunk­ra Te még mindig élsz. Jól tudjuk: csak az hal meg, akit elfelejtenek. S Te itt élsz velünk, mindennapjainkban, gondolatainkban, ebben a felzaklatott, rohanó, bizonytalan világban - amelyről mondanivalód, azt hiszem, bőven lenne. Testi valódban nem vagy már itt, de figyelsz ránk, és sokszor bizony nevetsz rajtunk, amikor rólad írunk és beszélünk. Méghogy példakép lennél!? Kinek és miért? Te tiltakoznál ez ellen a legjobban. Vagy a munkásosztály hőse, ahogy egy dalodban énekelted? Nem, igazából ezt sem hiszem. Csak egyszerűen arról van szó, hogy egy olyan korban és világban éltél, amikor bizonyos dolgoknak, eszmék­nek még tényleg értékük volt. Igaz, nevetsz rajtunk, mert csináltak már rólad filmeket, írtak könyveket (nem is mindig pozitív hangvé­telűt) és rengeteg, rengeteg cikket. Kielemeztek, feldolgoztak. De mondhat itt bárki bármit, egy a lényeg: mi akkor is szeretünk. Szeretjük dalaidat, filmjeidet, írásaidat. Te már életedben romboltad a rólad kialakított mítoszt, az ún. jófiú-képet - és nekem ez tetszett, úgy hidd el! Hisz Te is tudod: nem a hősök kellenek nekünk, hanem azok, akik hitet és erőt adhatnak át, még ha sokszor csak pillanatokra is. S úgy hiszem, Te ezt is megértetted! Tudod, John, egy barátom egyszer azt mondta, hogy neked vala­hogy igazából így kellett befejezned ezt a földi létet, így, erőszak által. Téged nem lehet 60 évesen elképzelni, Te nem öregedhetsz meg. S bármily kegyetlen is ez, azt hiszem, ez valóban így van. így hát nem búcsúzom tőled, csak arra kérlek, hogy figyelj minket ezután is, és írd tovább dalaidat. Egyszer még meghallgatjuk őket! B. Gy. S HÚSZON INNEN / / —TIZEN TÚL SZUB 200 'pótkarácsony Az Új Néplap Szerkesztősége, a Rádió Szolnok kereskedelmi adásait menedzselő ECCO Kft., az O. B. ART Egyesület és az Ifjúsági Információs Iroda játé­kot hirdet az "alternatív és hard zenék föld alatti nukleáris hang­csapdája", a SZUB 200 című műsor hallgatóinak! Az első díj egy sztereó kazettás rádiómag­nó, a második díj egy Walkman, 3-10. díjként további értékes nyeremények (kazetták, hangle­mezek, stb.) kerülnek kisorso­lásra. A helyes megfejtők közötti sorsolásra a SZUB 200 decem­ber 30-án, 11 órakor kezdődő adásában kerül sor. A megfejté­seket december 27-ig kérjük postára adni az alábbi címre: Rá­dió Szolnok, SZUB 200 pótkará­csony, 5000 Szolnok, Kolozsvá­ri u. 2. A sorsoláson való részvé­tel alapfeltétele, hogy a megvá­laszolt kérdésekhez mellékelned kell egy 5-10 számból álló slá­gerlistát saját kedvenc alternatív, hard vagy heavy metal számaid­ból. (A későbbiekben szeretnénk a hallgatók által összeállított lis­tán szereplő számokat rend­szeresen bemutatni a SZUB 200 adásaiban.) Címeteket ne felejt­sétek a levélre ráírni! A kérdések megválaszolásá­ban segít a szerencse, a tudás, a kitartás! 1. Saccold meg, hány felvételt forgattunk le az eddig 20 alka­lommal elhangzott SZUB 200 adásaiban! (Segítségül: egy-egy adás 60 perces, + - 50-ig fogad­juk el helyesnek a válaszokat!) 2. Mindig törekedtünk, hogy újabb és újabb számokat mutas­sunk be. Mégis előfordult - nem is egyszer -, hogy ugyanaz a szám két vagy több műsorban is hallható volt. Saccold meg, hány felvételt játszottunk le kétszer! (Vigyázz! Azért nem nagyon szeretünk ismételgetni, hiszen annyi jó banda és nóta van! + - 5-ig fogadjuk helyesnek a vála­szokat!) 3. Találjátok ki, melyik zene­karról szólnak az alábbi informá­ciók! 1976-ban alakultak punk példaképek nyomdokain. Larry Mullen, Adam Clayton, Paul Hewson, Dave Evans - de a ban­dában másképp hívják őket. Lou Reed, Bob Dylan, Peter Gabriel, Bryan Eno is kedveric zenekará­nak vallotta őket. És végül egy furcsa mondat: "A vérvörös ég alatt a glóriás fiú megszeppenve nézte az októberi háború kémre­pülőgépeit!" 4. Szokatlan dolog, hogy két egymást követő nagylemezen is szerepeljen ugyanaz a dal. Egy híres hazai alternatív zenekar mégis elkövette ezt a furcsasá­got. Első lemezének "A" oldalán található 2. szám azonos a máso­dik lemez "A" oldalán található újrakevert 3. számmal. Melyik együttes melyik szerzeményéről van szó? 5. A Pink Floyd együttes A FAL című filmjének főszereplő­je melyik korai punkzenekamak volt a tagja, vezetője? 6. A Vissza a jövőbe c. film első részében melyik klasszikus Rock & Roll számot adta elő Mi­chael J. Fox szülei ötvenes évek­beli táncmulatságán, a közönség őszinte megdöbbenésére? + 1 kérdés: Végre megfilmesí­tik Jimmi Hendrix életét, az előzetes hírek szerint a főszere­pet Cgy nem kevésbé híres néger zenész alakítja majd, aki meg­vette az élettörténet feldolgozá­sának jogát, hogy "Batmobilján átszáguldjon a bíbor esőn, kö­vesse bíbor köddé vált híres ze­nészelődjét". Ki ő? Megjegyezzük: a hét kérdés­ből ha hatot helyesen válaszolsz meg, már részt veszel a sorsolá­son! Ne feledd, az alapfeltétel egy saját slágerlista! Továbbá természetesen írj bármiről, mi­óta hallgatod a műsort, hallga­­tod-e rendszeresen, milyen ötle­teid, javaslataid lennének, hogy még színesebb lehessen az adás... és persze írj magadról, bármiről, amit fontosnak tartasz, amiben úgy érzed, segíthetünk Neked! Jó játékot, sok szerencsét és kitartó "rockbúvárkodást", vala­mint békés karácsonyt kívá­nunk! Várjuk leveleiteket: a SZUB 200 szerkesztői

Next

/
Thumbnails
Contents