Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-03 / 202. szám

2 1990. DECEMBER 3. A kényelem kevés, ha üres a zseb Szombaton Szolnokon a Centrum Áruház a hivatalos zárás után 15 óráig nyitva tartott, hogy a mozgás- és hallássérültek, a csökkent fizikai és szellemi képességűek nyugodt körülmények között vásárolhassanak. Egyes osztályokon 20 százalékos kedvezménnyel árusítottak. A szép kezdeményezés nem járt olyan sikerrel, mint gondolták - mindössze 100 ezer forintot forgalmaztak -, mivel az árak a kedvezmények ellenére is drágának bizonyultak a mozgássérültek pénztárcájához. Fotó: N. Zs. Az összefűző szál: a Tisza-tó Kihez jutnak el az MDF gondolatai? (Folytatás az 1. oldalról) A Demokrata Fórumnak saját problémáival kell foglalkoznia - állapították meg -, és nem a kor­mány gondjaival, jóllehet, ezek a kérdések összefüggnek. A három megye képviselői a re­gionális gyűlés hangulatát biztató­nak ítélték meg. Kónya Imre el­mondta, hogy vizsgálat alá vették a kormány működését is. A sajtótájékoztatón - amelyen a ■ különben zárt ajtók mögött tartott tanácskozásról informálták az új­ságírókat - különösen nagy figyel­met szenteltek a sajtó munkájának. A felszólalók véleménye szerint „jobban oda kellene figyelni a hír­közlő szervek tevékenységére. A sajtó nem lehet a negyedik hatalmi ág” - állapították meg. A párt és az újságírás közötti kapcsolat nem felhőtlen - mondotta Csoóri Sán­dor, az ülés másik vendége. „Hitet és bizalmat kérünk” - kapcsolódott a témához a tájékoz­tató egyik MDF-es felszólalója. „Tudomásul kellene vennie a párt­nak, hogy egy saját újságra lenne szükség.” Az emberek - állapítot­ták meg az újságírók előtt - még most sem hiszik el, hogy megtör­tént a rendszerváltás. Nem jutottak el hozzájuk a Demokrata Fórum gondolatai. Szeretnék rendbe hoz­ni a sajtó és a párt kapcsolatát. A párt tagsága egy újfajta orszá­gos gyűlés elé néz - jegyezték meg. Meg kell erősíteni a vezetés és a választók közötti viszonyt. Nem fenyegeti viszont pártszakadás a Magyar Demokrata Fórumot - erő­sítették meg. (Folytatás az 1. oldalról) Az érdekszövetség megalaku­lásának indoka: a Tisza-tó érdek­­azonosságot teremt az érintett helységek között, környezetvé­delmi, infrastruktúrakiépítési, idegenforgalmi szempontból. Az egységes fellépés az adott kérdésekben nagyobb nyomaté­­kot teremt, mintha a helységek külön-külön lépnek fel valamely országos hatóságnál vagy más szervezetnél. Nem elhanyagol­ható szempont az sem, hogy a készülő földtörvény, valamint az ugyancsak készülő halászati és vadászati törvény parlamenti vi­tájánál nagyobb súllyal kaphat­nak érdekeiknek képviseletet. A távolabbi elképzelések kö­zött szerepel a Tisza-tó területére a halászati és vadászati jogok megszerzése, melyek az önkor­mányzatoknak jövede­lemkiegészítést is jelentenének. Az érdekvédelmi szövetség cél­jainak és alapszabályának meg­alkotására egy későbbi időpont­ban kerül sor, de feltétlenül még ebben az évben. V. 1.1. Az elnök Kis János maradt Egységkormánynak nem lenne szilárd bázisa (Folytatás az 1. oldal óról) -Erről egy újabb közgyűlésen döntenek, rövid időn belül. A ren­dezés jogát a szegedi küldöttek kérték. A Szabad Demokraták Szövetségének küldöttgyűlése tit­kos szavazással, igen nagy több­séggel ismét Kis Jánost választotta országos elnökké. A másik jelölt Mécs Imre volt. Az ügyvivői tes­tület tagjai: Béki Gabriella, Hack Péter, Hankó Faragó Miklós, Ha­raszti Miklós, Kis János, Magyar Bálint, Mécs Imre, Pető Iván, Rajk László, Soós Károly Attila, Wek­­ler Ferenc. Hankó Faragó és Wek­ler személyében most először ke­rültek a testületbe vidéki politiku­sok. Tölgyessy Péter nem jelöltet­te magát a testületbe, de elsőként gratulált a megválasztottaknak. Az országos tanácsba húsz sze­mélyt választottak, a többit - a maj­dani alapszabálynak megfelelően - a megyék, illetve a fővárosi kerü­letek delegálják. A jószolgálati és etikai bizottság vezetője Solt Otti­lia lett. A küldöttgyűlés Kis János zár­szavával ért véget. Az elnök hang­súlyozta: az SZDSZ elveti a kor­mány azonnali lemondatásának szándékát, és nem kívánja nemzeti egységkormány felállítását sem, mivel jelenleg ehhez nincs meg a szilárd bázis. Az SZDSZ legfontosabb fel­adata, hogy közreműködjön olyan nimimális konszenzus kialakításá­ban, amely lehetővé tenné, hogy megváltozzék bármilyen összeté­telű kormány és a parlament viszo­nya, valamint megváltozzék a par­lamenti pártok és a társadalom vi­szonya is. Ezzel elősegítené egy új politikai felállás majdani létrejöt­tét, amelyben más értelme lehet a kormányváltás sürgetésének. Felröppent a Vörös Rébék A nevezők nagy száma miatt vá­rosi, területi döntők előzik meg a IV. Országos Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny me­gyei döntőit. Jász-Nagykun-Szol­­nok megyében Jászberényben, Karcagon, Kisújszálláson, Szol­nokon és Törökszentmiklóson teg­nap került ilyen rendezvényre sor a helyi művelődési házakban. Több mint hatvanan adtak elő há­rom Arany-balladát. A legnépe­sebb - huszonhárom fős - mezőny Szolnokon versengett a továbbju­tásért. A jól ismert Vörös Rébék, Tetemre hívás, Ágnes asszony mellett a ritkábban hallott Egri lány, A hegedű című művek is be­kerültek a külön középiskolások Szárazföldi összeköttetés Anglia és a kontinens között (Folytatás az 1. oldalról) francia - munkásnak jutott a tisz­tesség, hogy hivatalosan is meg­nyithatták az alagutat. Néhány hét­tel ezelőtt egyszer már volt össze­köttetés a brit és a francia oldal között, azon a néhány hüvelykes lyukon azonban csak hahózhattak egymásnak. Utoljára 8000 évvel ezelőtt volt szárazföldi, ám akkor felszíni összeköttetés a ma Brit-szigetek néven ismert földrajzi egység és a későbbi Európa között - az utolsó jégkorszak végén. Utána az elő­nyomuló tenger - csakúgy, mint a csatorna fölött gyakori köd - a bjit időjárás-jelentésekben régebben gyakori kifejezéssel élve „elszige­telte” Európát a szigetországtól. A brit különállást fizikailag és lélektanilag egyaránt megszüntető alagúton 1993-tól lehet majd köz­lekedni. Valójában három párhu­zamos alagút fut majd egymás mellett, kettőn vonatok közleked­nek majd, egy pedig - a ma meg­nyitott járat - szolgálati és bizton­sági alagút lesz. Most kompon szállítják a vasúti kocsikat a csa­tornán, a Párizs-London utazás hét órát tart. A csatornán át három órára rö­vidül majd a Párizs-London út, már az első évben 28 millió utas és 16 millió tonna áru számára. és külön szakmunkásképzősök ka­tegóriájában indult fiatalok műso­rába. December 9-én, vasárnap de­rül majd ki, hogy a megyei döntő­be jutott Berényi Tünde, Berkó Zsuzsa, Joó Zsuzsa, Juhász Lász­ló, Kolonics Edit, Tuska Tünde és Weinrauch Yvett közül kik képvi­selik majd megyénket a jövő év tavaszán, Nagykőrösön megren­dezésre kerülő országos verse­nyen. Felvételünkön Tuska Tün­de, a Pálffy János Szakközépisko­la diákja, aki „A hegedű”-t adta elő. -b- Fotó: K. É. December £-23-ig farmer vásár N&. férfi étgyerniek farmer cikkek 20-30°/ /feEI^DMÍ^KÁPHSIÖK SZOTÉV MÁRKABOLTJÁBAN SZOLNOK ADY ENDRE (fr IS. Figyelem! Külföldi cég jó üzlet! érzékkel rendelke­ző munkatársakat keres érdekes, rendkívül ma­gas jövedelmet hozó te­vékenység végzésére. A belépéshez 100.000,- Ft szükséges, Havi kereseti le* hetöség minimum ugyan­ennyit „Lehetőség" Jeligére e kiadóba. *41516/1 * Enged-e a 47-ből a kisgazda tagság? A Független Kisgazdapártnak nincs információja arról, hogy a tervezett kormányátalakítás a párt vezetői közül kiket érint - jelentette ki Gerbovits Jenő új­ságírók kérdésére válaszolva szombaton Zsombón. A Csongrád megyei község­ben rendezett kisgazdapárti nagygyűlést követő sajtótájé­koztatón a párt főtitkárhelyette­se, tárca nélküli miniszter annak a véleményének adott hangot: nem hiszi, hogy a miniszterelnök a Kisgazdapárt nagyválasztmá­nyi ülésének előestéjén ehhez a kérdéshez hozzányúlna, a kor­mánynak van ennél fontosabb dolga is: a költségvetés. Arra a kérdésre, feladta-e a párt a föld­kérdésre vonatkozó, a 47-es álla­potot visszaállító követelését, a miniszter válasza: nem. Amióta azonban leírták elképzeléseiket a földről, sok minden történt. Fi­gyelembe kell venni a javaslat társadalmi, padementi fogadta­tását, kivitelezhetőséget. Mind­ez arra ösztönzi a pártot, hogy ne kösse meg magát, vállaljon vala­miféle kompromisszumot. A kormányt is szorítja a földkérdés megoldása. Elképzelhető - mondta a miniszter -, hogy a tag­ság viszont nem fogad el semmi­féle kompromisszumot. Ebben az esetben kilép-e a Kisgazda­­párt a kormánykoalícióból - erre a kérdésre Gerbovits Jenő han­goztatta: vannak ilyen álláspon­tok is. Véleménye szerint a párt­nak fel kell mérnie, miből szár­mazik nagyobb előnye, többek megítélése szerint a koalíciós részvételből, nem pedig a kilé­pésből. A miniszter bejelentette, hogy a Gabonaipar és a Parasztszövet­ség az abraktakarmány importá­lásában kölcsönös közreműkö­dést vállalt. A Gabonaipar a beszerzési ár­ra a kezelési költségen kívül nem rak rá semmit. A vidéki vállala­tain keresztül jut el a takarmány a boltokba. A Parasztszövetség igyekszik megakadályozni, hogy az importált takarmány a feketepiacon kerüljön forgalom­ba. Téliért sikerült meggyőzni Teller Ede, az Egyesült Álla­mokban élő, magyar születésű világhírű fizikus, aki szomba­ton érkezett rövid látogatásra Magyarországra, vasárnap dél­előtt a Paksi Atomerőműbe lá­togatott. Megérkezése után azonnal, a Paksi Atomerőmű Vállalat irodaépületének elő­csarnokában megkezdte annak részletekbe menő firtatását, hogy ez az erőmű mennyire biztonságos üzem. A rögtön­zött tudományos minikonfe­rencia olyan témákat is felölelt, amelyek még sehol a világon nem egyértelműen tisztázottak, például, hogy az atomerő­művek reaktortartályai, ame­lyeket 30-40 évi használatra terveztek, biztonságosan mű­­ködnek-e két, három évtized után, Teller Ede ugyanis fölhív­ta a figyelmet arra, hogy az erős sugárzásnak kitett acél, a reak­tortartály anyaga hajlamos le­het a ridegtörésre, tehát baleset­­veszélyessé válhat. Az atom­erőmű szakmérnökei, fizikusai végül is meggyőzték őt arról, hogy az erőmű belső biztonsági berendezései minden körülmé­nyek között alkalmasak a ka­tasztrófaelhárításra. Csaknem 5 órás paksi láto­gatásának befejezéseként Tel­ler Ede új ságírók kérdéseire vá­laszolt. Mint mondta, meggyő­ződött arról, hogy a Paksi Atomerőmű irányítói értik a dolgukat, tudásukkal a gyakor­latban megvalósul a biztonság. A professzor láthatólag jól érezte magát Pakson, örömmel ismerkedett az atomerőmű mű­ködésével. A harmadik reak­torblokk operátori naplójába ezt írta: „Remélem, nem számí­tok üzemzavarnak.” (MTI) Roman ünnep - magyarkifütyüléssel (Folytatás az I. oldalról) Az első ízben nemzeti ünneppé emelt évforduló alkalmából Gyu­lafehérváron megtartott koszorú­zás, a katonai díszzászlóalj felvo­nulása mellett a nap központi ese­ménye a román parlament ülése volt, amelyen megjelent Ion Ilies­cu elnök és a román politikai élet számos más vezetője. Iliescu beszédében egyebek kö­zött a párbeszéd megkezdésére és a meglévő ellentétek leküzdésére hívta fel az ország valamennyi po­litikai erejét. Ezt követően a parla­ment ünnepélyes nyilatkozatot fo­gadott el, amely felhívást tartal­maz az ország valamennyi politi­kai pártjához, mozgalmához és szervezetéhez, hogy járuljanak hozzá a demokrácia visszaállításá­hoz és az ország felvirágoztatásá­hoz, az egységhez és a kölcsönös megértéshez, illetve az építőmun­ka megkezdéséhez. A TASZSZ Gyulafehérvárról keltezett jelentése szerint a téren összegyűltek bekiáltásokkal és füttykoncerttel próbálták meg egyes felszólaló pártvezetők, így Szőcs Géza, a Romániai Magyar Demokrata Szövetsége főtitkárá­nak a beszédét megzavarni. Hírügynökségi jelentések sze­rint a városban pénteken éjszaka Totóeredmények 1. Bari-Internazionale 1:1 X 2. Bologna-Atalanta 1:1 X 3. Cagliari-Sampdoria 0:0 X 4. Ancona-Cremonese 0:2 2 5. Ascoli-Foggia 5:2 1 6. Barletta-Udinese 0:1 2 7. Brescia-Taranto 0:0 X 8. Cosenza-Messina 1:0 1 9. Padova-Avellino 1:0 1 10. Reggiana-Pescara 1:1 X 11. Reggina-Lucchese 1:1 X 12. Salernitana-Modena 1:1 X 13. Triestina-Verona 1:1 X Pluszmérkőzés: 14. Lazio-Roma 1:1 X katonai és rendőri járőrök cirkál­tak, jelentős biztonsági erőket mozgósítottak. A román hadsereg egyik veze­tője nyilatkozatban figyelmezte­tett az ünnepség előtt arra, hogy a fegyveres erők tüzet nyírnak Gyu­­lafehérvárott, ha egyesek megkí­sérlik megzavarni a szombati ün­nepségeket. A hadsereg körzeti parancsnoka békés felvonulást ajánlott, függetlenül a résztvevők politikai, vallási vagy etnikai ho­vatartozásától. * Szabad György, az Ország­­gyűlés elnöke a román nemzeti ün­nep alkalmából táviratban üdvö­zölte Alexandra Birladeanut, a ro­mán parlament szenátusának elnö­két és Dán Martiant, a román par­lament képviselőházának elnökét. A táviratban ez áll: Románia nemzeti ünnepén jókívánságaimat fejezem ki Excellenciádnak. Kívá­nom, hogy országa államalkotó népeinek hazájuk felemelkedését, Románia valamennyi polgára által olyannyira óhajtott jog és jólét biz­tosítását célzó erőfeszítéseit siker koronázza. Bízom abban, hogy Románia nemzeteinek baráti együttélése nem a távoli jövő ígé­rete. EXPORTBÓL VISSZAMARADT LÁBBELIK VÉGKIÁRUSÍTÁSÁT | TARJUK 1 480,- Ft-os | egységáron I Mezőtúron, Ia Művelődési Házban | december 4-én, 9-17 óráig. *41512/l* DOHÁNYFERMENTÁLÓ VÁLLALAT pályázatot hirdet a Szolnoki Gépifermentáló Üzem közgazdasági osztályvezetői (főkönyvelői) munkakör betöltésére. A megbízás öt évre szól. A közgazdasági osztályvezető feladata: Az üzemigazgató irányítása alatt végzi az üzem közgazdasági munkáját. Az üzem nagysága: létszám: 174 fő árbevétel: 284 MFt termelés értéke: 500 MFt A munkakör betöltésének feltételei: Közgazdasági egyetem vagy számviteli főiskola Vállalati közgazdasági munka irányításában szerzett 10 év szakmai gyakorlat. Bérezés 25.000 Ft-32.000 Ft + 50 vagy 70 % prémium Szükség esetén egy éven belül szolgálatllakás-megoldás. A pályázatot az előirt okmányokkal a megjelenéstől számí­tott 30 napon belül kell a vállalat személyzeti vezetőjéhez benyújtani. Cím: DOHÁNYFERMENTÁLÓ VÁLLALAT, 1106 Budapest, X. kér. Tárna u. 1-3. Telefon: 1473-706/29 A munkakör a pályázat elbfrálása után azonnal betölthető. *41094/1* ajMENIAlq

Next

/
Thumbnails
Contents