Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-01 / 201. szám

16 Néplap 1990. DECEMBER 1 1990. december 1., szombat, Elza napja A Nap kél 7.10 - nyugszik 15.56 órakor. A Hold kél 14.48 - nyugszik 6.11 órakor. Szeles, egyre hidegebb idő Észak felöl többször megnövekszik a felhőzet, kevés napsütés ennek ellenére mindenütt valószínű. Eleinte még elszórtan várható záporesö, hózápor, később már a sík vidékeken is csak hózápor lehet. Az északi, északkeleti szél tovább erősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz I és -4 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet kevéssel fagy­pont fölött lesz. (MTI) Képes eseménynaptár 190 évvel ezelőtt, 1800. de­cember 1-én született Kápol­­násnyéken Vörösmarty Mihály, legnagyobb romantikus köl­tőnk. Országos sikerét a 25 éves korában megjelent Zalán futása c. nemzeti eposz hozta meg, amit a Cserhalom, Tündér­völgy, Két szomszédvár kis­­eposzok követtek. O írta legbá­josabb mesejátékunkat, a Cson­gor és Tündét (1831). Ezt köve­tően irodalmi lapok kiadása foglalkoztatta (Athenaeum, Fi- s gyelmeztető), és 1837-ben írta j második nemzeti himnuszun- í kát, a Szózatot. Feleségéhez szól A merengőhöz című költe- I ménye (1843). Az 1848/49-es szabadságharc után bujdosásra kényszerült, s bár kegyelmet kapott, írói pályája megszakadt. Már elborult elmével írta utolsó nagy verseit. Ezek közül 1 A vén cigányból idézünk: „Húzd, de még se - hagyj bé- j két a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a vi­lágon, Majd ha elfárad a vész ha- j ragja, S a viszály elvérzik a csatá- i kon, Akkor húzd meg újra lelke­sedve, ... Elza Az Elisabeth /Erzsébet! név német rövidüléséből származik. Jelentése: Isten az én esküvésem. Becéző alakjai: Elzácska, Elzus/kal. Verses népköltészet Szerelmi dalok, a szerelmi népdalok elődjei a középkor virágénekei. A lírai dalok közül a szerelmi dalok a legkevésbé alkalomhoz kötöttek: a legtöbbet foglalkozási és egyéb különbségtétel nélkül bárki elénekelheti. A szerelmi da­lok egyik legkedveltebb eleme a madárka, mely szerelmi üze­netet visz. Gyakran szerepel a szerelem kertjének illatos virága is, mely a középkori várkerteket, majd a ház előtti parasztker­teket idézi. Megtalálhatjuk az elidegenedés, az elhagyás, sza­kítás, a végleges búcsú fájdalmát is, de a legtöbb mégis a kedves szépségét dicséri gazdag hasonlatokkal. Mozi Ma és holnap Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7- kor és fél 9-kor Vad orchideák. A Tallinnban 5-kor, 7-kor és 9-kor Családi ügy, szombaton 3-kor Rém-mese. A Koktél moziban 5-kor IV. Henrik, 7- kor Szömyecskék 2. A Tisza mozi A-termében ma és hol­nap 3-kor Nebulók, fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Szárnyas fejvadász. A B-teremben a ve­títés megszűntjátékteremként működik. A videomoziban fél 5-kor Rock-mozi: Phil Col­lins, fél 7-kor és fél 9-kor A pumpáló Irén (18). Jászberényben a Lehelben ma és holnap 4-kor és 6-kor Lököttek, 8-kor A kala­pácsfejű. Mezőtúron a Sza­badságban ma és holnap 4-kor Brémai muzsikusok, 6-kor és 8-kor Higgy neki, hisz zsaru! Törökszentmiklóson a Dó­zsában Segítség, felnőttem! Túrkevén a Korda Sándor moziban Roxane. Kunszent­mártonban a Körösben Haj­szál híján. Jászapátiban a Táncsicsban Furfangos gálya­rabok. Kunhegyesen Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Szombaton 9 órától transz­cendentális meditáció. A Heu­réka bemutatóterem és a ga­lériák szombaton nem láto­gathatók. Vasárnap 10 órától IV. or­szágos középiskolai Arany Já­nos balladamondó verseny. 18,30-tól transzcendentális meditáció. A galérián Aknay János festőművész kiállítása. A fotógalérián VI. megyei fo­tópályázat kiállítása. A Heu­réka bemutatóterem nyitva 15-től 18 óráig. Frekvencia Videobox (Jászberény, Kossuth u. 109.) Szombaton egész nap a 48 óra és A tűzjáró, vasárnap a Tiltott dolgok és a Keresztapa I-II. című filmeket vetítik. SZUPEREXPRESSZ DECEMBERBEN 4- én átvehető Wartburg 1,3-as kiutalás kedvez­ményes áron eladó. Ér­deklődni: Rákóczifal­­va, Kolozsvári út 10. sz. alatt hétköznap 15 óra után, hétvégén egész nap. *41805/ 2* _______________ ELADÓ 4 éves Dácia és Commodore 64-es személyi számítógép, floppyval, nyomtató­val. Érdeklődni: 41- 464-es telefonszámon. *41826/ 1* 1990. december 4-én átvehető 1300-as Wartburg Standard ki­utalás színválasztással eladó. Érdeklődni: Jászberény, Ebhát 18.*41835/2* 40.000 kalóriás kétak­­nás kazán eladó. Jász­­boldogháza, Arany Já­nos u. 10. *41837/2* 3,5 éves megkímélt Trabant 601 eladó. Ti­­szaföldvár, Ó- Nagy B. út 38/a. *41890/1* 4 EVES Polski Fiat 126-os eladó. Szajol, Újtelepi Virágüzlet. *41891/ 1*____________ 3 EVES Suzuki kis­busz reális áron eladó. Érd: 36-126.*41894/ 1* VAROSKÖZPONT BAN 2 szobás, telefo­nos lakás üresen kiadó. Érd: Szolnok, Bimbó út 37. Gönczi. *41897/ 1*----7------7----------------------­MÁSFÉL szoba össz­komfortos, VII. emele­ti lakás kiadó. Szolnok, Bajcsy-Zsilinszky úton. Érd: 56/34-064-Ma: világnap A nők és az AIDS berben fog kifejlődni a betegség, köztük 200 ezer a gyengébb nem­hez tartozik. Bár minden ember kiszolgálta­döntik el, hogy használják-e a ne­mi kapcsolatban. A nő viszont nem védekezhet. Sok társadalomban, kultúrában Frissítsük fel a legfontosabb ismereteinket az AIDS-ről!- Ma még gyógyíthatatlan betegségnek számít- Ha valakinek a szervezetébe kerül a vírus, azonnal fertőzővé válik- A betegség kialakulhat akár a fertőzés után 8-10 évvel is- Magyarországon bárki jelentkezhet (sok helyen jeligével) in­gyenes AIDS-szürésre, azaz vérvizsgálatra.- A testnedvek közül az ondó, a vér, az anyatej, a hüvelyváladék terjeszti a betegséget. Normál hétköznapi érintkezéssel és szú­­nyogcsípéssel nem kapható el.______________________________ December elseje 1988 óta az AIDS világnapja. Az első világnap a betegség elleni globális mozgó­sítást hangsúlyozta, a második a betegség és az ifjúság kapcsolatát, a mai pedig a nők és az AIDS kérdését. Az Egészségügyi Világszerve­zet szerint nyolc-tízmillió ember fertőződött meg világszerte a ví­russal. Körülbelül hárommillió - vagyis egyharmaduk - nő. Ez év közepéig az Egész­ségügyi Világszervezetnek 150 or­szágból több mint 250 ezer beteget jelentettek, de körülbelül 800 ezer­re becsülik az AIDS-eseteket. A századfordulóra 15-20 millió fer­tőzöttel és 5-6 millió beteggel szá­molnak. Úgy jósolják, hogy jövő év végéig több mint félmillió em­tott a gyógyíthatatlan betegség­nek, úgy tűnik, a nők kiszolgálta­tottsága mégis nagyobb, mint a férfiaké. A férfiak védekezési le­hetősége adott (az óvszer), és ők kerül olyan helyzetbe, hogy még csak nemet se mondhat az óvszert nem használó férfinak. Nem be­szélve arról, mi lesz az eltartott nőkkel, ha AIDS-ben megbeteg­szenek, és a család kitaszítja őket? A nők akkor is szembetalálják ma­gukat a halálos kórral, ha ők nem betegek, nem fertőzöttek, csupán AIDS-es férjüket, gyereküket ápolják. Ezért az idén elsősorban a nők és a betegség kapcsolata a téma a különböző rendezvényeken, fóru­mokon. Magyarország a gyengén fertő­zött országok közé tartozik. A fer­tőzöttek és betegek számának je­lentős emelkedését néhány év múlva jósolják. A megelőzésre a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet az Auto­matic Kft.-vel akciót indított ha­zánk településein óvszerautomata felszerelésére. Iránytaxi Szolnok. Újabb kísérletnek lehetnek tanúi és részesei december­ben a város lakói. A Jászkun Volán taxi üzletága iránytaxi üzembe állítását tervezi a napokban. Az újfajta vállalkozásban egyelőre egy Latvia típusú kisbusz vesz részt. A szolgáltatás lényege, hogy a busz egyrészt kötött útvonalon közlekedik, minthogy irány-, másrészt oda megy, ahová a kedves utas óhajtja, ettől -taxi. Ez a meglehetősen furcsa megfogalmazás a gya­korlatban sokkal egyszerűbb. Az iránytaxi legelőször december 10- én 5.30 órakor indul a Vosztokról, további útvonala: buszpályaudvar, vasútállomás, temető, megyei kórház, cukorgyár, de igény esetén kimegy a Vegyiművekhez is. Ezt követően visszafelé halad a városba és a buszmegállókban ugyancsak bárki felszállhat rá. A 11 férőhelyes kisbuszban egy ülőhely ára 50 forint lesz. Ez talán soknak tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy a kórháztól a vasútál­lomásig akár 150 forintba is kerülhet egy „sima“ taxis fuvar, busz pedig nem jön, már megfontolandó, hogy érdemes-e gyorsabban elérni a célt, vagy rostokolni. A taxi tehát buszpótlóként is jelentke­zik, ami azt jelenti, hogy bármelyik buszmegállóban felbukkanhat. Programajánlat Virradóra í— -----------------------------------:— [ HÍREK — HÍREK — HÍREK Szolnok. Fiatalok! Gyors kere­seti lehetőség karácsony előtt: áru­sítsátok a Torkolatot! A lap átve­hető az Irodalmi Kávéházban, (x) Karcag. Autóvásár lesz vasár­nap, ezenkívül Jászberényben, Szolnokon, Törökszentmiklóson, Cegléden, Debrecenen, Szegeden, Szentesen és Tiszakécskén. Szolnok. Minthogy a Széchenyi lakótelep nemigen bővelkedik könyvesboltban, a lakótelepiek könyvvásárlását könnyítendő az ünnepekre, a Városi Központi Könyvtár (Széchenyi krt. 22.) az Afész könyvesbolttal közösen a könyvtárban naponta 8-18 óráig (csütörtökön 4, szombaton 2-6 órá­ig) könyvújdonságokat árusít de­cember 3-ától. ma, meggy és szilva csemetét ülte­tett ki a lakosság. Szolnok. Előrehozta a januárra előjegyzett rendszámok kiadását a Közlekedési Igazgatóság. Ennek megfelelően - a torlódások elkerü­lése érdekében - azok, akik január 2-15-e között lettek előjegyezve, december 3-7-e között - a hét azon a napján és időpontjában, amely a január hónapira is azonos - vehetik át gépkocsijuk rendszámait. Szolnok. A Centrum Áruház­ban ma 13-15 óráig vakok, moz­gás- és hallássérültek, csökkent fi­zikai és szellemi képességűek vá­sárolhatnak. Egyes áruféleségeket ebből az alkalomból 20 százalék kedvezménnyel árulnak. Szolnok. A kemény, lendületes punk zenét játszó győri Auróra együttes a Viszlát Iván című nagy­lemezét mutatja be koncerten de­cember 9-én 19 órától a Járműjaví­tó művelődési házában (Körösi u.1-3.). Jászberény. A Munkás és Ifjú­sági Házban működő Kismama klubban december 3-án 16 órától Szülők iskolája lesz. Témák: ha a szülés nem sima úton történik; a szülés és a műtét alatt történő ér­zéstelenítés. Öt órától Nagy Tünde gyógytornász vezetésével terhes­­torna lesz. Szolnok. Ismét jógázhatnak az érdeklődők ma 5 és 6 óra között a Széchenyi lakótelepi zöld iskolá­ban. December 3-án 16.30 órakor pedig a MÁV Csomóponti Műve­lődési Házban jógatanfolyam in­dul. Tiszaföldvár. Népművészeti vásár lesz december 3-án 9-16 órá­ig a művelődési házban. Népi szőt­teseket, hímzéseket, kosarakat, lengyel iparművészeti termékeket lehet vásárolni, ezenkívül lesz könyv- és papagájvásár is. Jászberény. A Palotásy János Zeneiskola tanári hangversenyt rendez december 3-án 17.30 órától a Déryné Művelődési Központban. Szolnok. Az érdeklődő pedagó­gusok számára szervezett vitasoro­zat keretében Vidákovich Tibor kí­sérletvezető (JATE) a vizsgarend­­szerről beszél december 3-án 14 órától a megyeházán. Szeged. Holnap reggel 6 órától ismét Virradóra, a Szegedi TV Stú­dió zenés magazinja. A műsor a szegedi Forrás gyógyüdülőből je­lentkezik. Ízelítő a tartalomból: Forrás titok - Fitness szalon - Cure magánklinika - G-2000 alapítvány- Advent első hete - Sztárintim Zo­ránnal - Házi praktikák - Kecske­méti díszkovács - Rajzfilm - Játék- Zene. A műsor telefonszáma: 62/12-715. A rendőrség sebességmérő gép­kocsija ma 6-14 óráig a Szolnok- Karcag útvonalon, 14-22 óráig Szolnok belterületén, holnap 6-14 óráig a Szolnok-Kenderes, 14-22 óráig a Szolnok-Jászberény, hét­főn 6-14 óráig a Szolnok-Tisza­­földvár, 14-22 óráig a Szolnok-Új­­szász útvonalon végez ellenőrzést. Szolnok. A Tüdőgondozó Inté­zetben (Hősök tere 2-4.) december 3-ától a hétfő, szerda, csütörtöki délelőtti rendelési idők 14-17 órá­ról 13-18 közötti órára változnak. Jászszentandrás. Többezer fo­rint értékű dísz- és gyümölcsfa cse­metét osztanak ki a község lakói között az utak, közterek fásítása, szépítése érdekében. Idén ősszel összesen 600 vérszilva, aranyal-Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság közlése szerint a 48. já­tékheti lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: az 5 találatosokra egyenként 4.397.317 forintot; a 4 találatosokra 97.787 forintot; a 3 találatosokra 1.498 forintot; a 2 találatosokra 49 forintot fizetnek. Sabin cseppek A Népjóléti Minisztérium utasításának megfelelően, országszerte de­cember 3-án kezdődik a járványos gyermekbénulás elleni védőoltások ez évi harmadik, egyben utolsó szakasza, a már közismert Sabin cseppek adásával. A védőoltás kötelező mindazon csecsemők és kisgyermekek részére, akik 1987. július 1. és 1990. szeptember 30. között születtek. A szülők a gyermek egészségügyi könyvét ne felejtsék otthon, és vigyenek magukkal kiskanalat. Az oltások gyors és zavartalan lebonyolítása érde­kében a megkapott értesítésen feltüntetett helyen és időben pontosan jelenjenek meg. Lázas, beteg gyerek nem kaphat oltóanyagot, ezért az ilyen esetet jelezni kell az oltóorvosnak. | Traffipax - | es telefonon. *41900/ 1* HÍZÓK eladók! Szol­­nok, Kassai u. 92-ben. *41908/ ÚJSZILVÁSON 500 négyszögöl szőlő ol­csón eladó. Érdeklőd­ni: Varga, Szolnok, Csokonai u. 23. 1/6. vagy telefonon: 43- 921. *41912/1* 30459. sz. Skoda Favo­­rit kiutalás eladó. " 109.000" jeligére a ki­adóba. 8 HETES németjuhász kutyák eladók. Érdek­lődni: Szolnok, Ék u.16. OLCSÓN eladó a Szolnok, Dózsa Gy. úton lévő udvari kis ház, előszoba, főzőfül­ke, szoba, tároló. Érd: Szolnok, Várkonyi tér 4. II/6. egész nap. *41930/1*____________ SZOLNOK, Csokonai u. 25-27 garázssoron garázs eladó. Érd: 44- 793-as telefonon. *41931/1*____________ 2,5 EVES, PIROS 126 PtDLSKI FIAT el­adó. Érdeklődni: hét­végén egész nap és hét­köznap 20 óra után a 33-305-ös telefon­számon lehet. *41963/ l*_____________________ SKODA Favorit kiuta­lás 1990. évre vissza­igazolva eladó. Tóth, Tószeg, Rákóczi út 14. *41967/1* Egy jó Mikulás-est sikeréért Szolnok. Megírtuk már, hogy a Széchenyi város­részben működő Kismama klub december 7-én a Széchenyi gimnáziumban, a Széchenyi városrész gyermekeinek Mikulás estet rendez, ahol műsort ad a Bojtorján együttes és Halász Judit. Arra kértük akkoriban olvasóinkat, hogy segítsék pénzadomá­nyaikkal az est létrejöttét, és azt, hogy ajándékot adhassanak minden megjelentnek. Időközben hat­száz meghívót már kiküldtek, így ha mindenki el­megy, ennyi gyereknek nyújtanak át mikulás csoma­got. Felhívásunk eredményeképpen sokan segítettek, amiért köszönet, azonban még 20 ezer forint hiányzik az est teljes megvalósításához. A felajánlott pén­zösszegeket az OKHB Rt. 450-88889/4509-0196 számlára küldhetik el, amelyre írják rá: Kismama klub, Télapó. Szolnok. Az AIDS-szel kapcso­latos kérdésekre válaszol dr.Berta Mária főorvos hétfőn délutánon­ként fél 3-tól fél 4-ig a 41 -111/105- ös telefonon. Tiszabő. Tegnapi lapunk utolsó oldalán a Ki vitte el? címmel kö­zölt képes anyagunkra megnyugta­tó választ kaptunk. A tiszabői el­ágazásnál levő Krisztus szobrot felújítás miatt vették le. Rövidesen visszakerül eredeti helyére. Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás és Hajnal József Tipográfia: Bódi Béla, és T. Katona László A híreket összeállította: Tóth András, akivel a 42-211-es telefonszámon közölhetők újabb információk. Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszeikesztő: Hajnal József Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály az AS-B Kft. Jász-Nagykun-Szoinok Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Pf.: 105., I. sz. Irodaház; tel.: 42-211, tx.: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor u. 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatal­nál, a posta hírlapüzleteiben és a Hír­lapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp., XIII. Lehel u. 10/a 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Posta­bank Rt. 219-98636 021-02799 pénz­­forgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 1740 forint, fél évre 870. negyedévre 435. egy hónapra 145 forint. Példányonkénti ára 5.80 Ft ISSN 0865-915X

Next

/
Thumbnails
Contents