Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-13 / 211. szám

Néplap 4 1990. DECEMBER 13. Cikkünk nyomán Szeretnénk pontot tenni az ügyre Bonyodalmak egy (hiányzó) árok miatt címmel, 1987. decem­ber 8-án mutattuk be az örményesi Balogh Lajos portáját - benne azt a siralmas állapotot, amit a mélyen fekvő házhoz zúduló csapadékvíz okozott. A szomszédos áfészbolt rekonstmkciójával járt együtt az „áldás”, mert úgy feltöltötték a te­repet, hogy az 70-80 centivel ke­rült magasabbra a több mint 100 éves szolgálati lakástól. Balogh bácsi ásott ugyan egy védőárkot, de az nem volt képes elnyelni a nagy mennyiségű vizet. - Nem le­hetne a védőrendszert a bolt olda­lánál kialakítani, hiszen onnan ér­kezik a csapadék? - szegeztük a kérdést az áfész akkori elnökének, Pólyák Mártonnak. - Ha a levélíró ehhez ragaszkodik, keresnek vala­milyen megoldást - volt a válasz. Olvasónk már hogyne ragaszko­dott volna a megoldáshoz, de azt addig-addig keresték, míg a bíró­ságra került az ügy. Ebben az év­ben született meg a döntés, mely szerint kártérítésre kötelezték az áfészt, valamint arra, hogy a csapa­dékvíz elvezetését szolgáló csator­narendszert 60 napon belül készít­tesse el. (A határidő szeptember 4-e volt.) A kárt megtérítették, az árokásáshoz viszont - ügyvédi fel­szólításra - október 8-án fogtak. A kerítés mellett vitték végig az árkot úgy, hogy az nem felel meg a cél­nak, nem képes elnyelni, elvezetni a vizet! Ismételt közbenjárásunkra most ott tartunk, hogy Bukta Jánosné, a Fegyvernek és Vidéke Áfész el­nök asszonya - miután helyszíni szemlét tartott és elismerte a pa­nasz jogosságát - megígérte: egy­két héten belül betemetted a régi árkot, és a kerítéstől 3 méterre épít­teti meg a rendszert úgy, hogy az áfész melléképülete alatt vezetik derítőbe a vizet. Reméljük, hogy olvasónk meg­elégedésére tehetünk pontot az ügyre.- cs -A gyalogosok védelmére még várni kell A szolnoki Szatmári Tibor leve­lét „Balesetveszély a cukorgyár közelében’ ’ címmel közöltük - no­vember 29-én. Sok olvasónk osz­totta a véleményét - köztük dr. Ga­­rai Lajos levele is, és valapiennyi­­en a buszváróhoz vezető gyalogát­kelő létesítését, a veszélyes útsza­kasz jó megvilágítását sürgetik. Losonzi Zoltán, a Szolnoki Közúti Igazgatóság osztályvezető főmér­nöke ezzel kapcsolatban az alábbi­akat írta: Igazgatóságunk és a helyi ön­­kormányzat szakemberei előtt is­meretes, hogy a cukorgyári autó­­buszmegálló az út és a Tisza-gát közé szorított, ezért öböl kiképzé­sére nincs lehetőség, s mivel egy ív belső oldalán van, a beálló autó­busz a gépjárművezetők kilátását akadályozza. A sebességkorlátozás ellen szól, hogy többen - az útszakasz beépí­­tetlensége miatt - a 80 km/óra se­besség engedélyezését szorgal­mazzák. Nem is indokolt 60 km/óra alá korlátozni a sebességet, hiszen a gépjárművezetők és a gya­logosok körültekintésével, helyes magatartásával a beleset megelőz­hető. A Szolnok-kiskunfélegyházi út belterületi szakaszának szélesítési tervei szerint az autóbuszmegálló­kat öböllel alakítják ki, a gyalo­gosok számára - kiemelt megvilá­gítással - gyalogátkelőhely lesz. Az út szélesítésével a jövő év során jelentős mértékben haladunk a cukorgyár felé; a megállók kiépí­tésének ideje az előrehaladás, vég­ső fokon a pénzügyi lehetőségeink függvénye. A biztonságosabb autóbuszmegállók megépítéséig kérjük mind a járművezetők, mind a gyalogosok körültekintőbb, fi­gyelmesebb közlekedését, indo­kolt esetben a gépjárművek sebes­ségének ellenőrzését. Kimerülőben a vértartalék Eredményes véradónapot szer­vezett a múlt hónapban a kisújszál­lási Tisza II. Termelőszövetkezet vöröskeresztes szervezete. A mű­velődési házban rendezett önkén­tes véradáson száznegyvenegyen jelentek meg, s nekik köszönhető, hogy a mezőtúri véradóállomásra 49 liter vért tudtak szállítani. A szövetkezet és a Vöröskereszt szer­vezet vezetősége fehér asztal mel­lett látta vendégül a véradókat, s miután elismeréssel szóltak az ön­zetlen segítségnyújtásról, kitünte­tést adtak át a 10, 15, 20, 25 alka­lommal vért adó donoroknak. A Vöröskereszt városi titkára, Fülöp Gábomé kérte a jelenlévőket: le­gyenek élő agitátorok az önkéntes véradók szervezésében, hiszen or­szágosan kimerülőben a vértarta­lék, mely a betegek gyógyításához, egyes gyógyszerek készítéséhez nélkülözhetetlen. Farkas László véradó Kisújszállás Nem kaphattunk a kedvezményes videóból Jó néhány hónapja figyelem a műszaki üzletek kirakatait, polcait, mert a családomat karácsonykor egy videóval szeretném meglepni. Mivel régen a műszaki szakmában dolgozom (vas-műszaki magánke­reskedő vagyok), megtanultam, hogy vásárlás előtt érdemes tájéko­zódni. A nyár eleji nyitás óta rend­szeresen felkeresem a szolnoki Ag­­rokertész kisáruházat, ahol mező­­gazdasági kisgépeket vásárolok. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy már elektromos- és hiradástecnikai berendezéseket is forgalmaznak - közte videót is. Elhatároztam, hogy itt veszem meg a 38.000 forintért kínált Samsungot. Legnagyobb örömömre megtudtam, hogy de­cemberben - a jelentős készlet mi­att - várhatóan 30 százalékos áren­gedménnyel adják. Sógoromat is rábeszélve a vásárlásra, november 26-án két készülékre feliratkoztam a boltvezetőnél. Három nap múlva ismét felkerestem a kisáruházat, amikor már a készülék végleges árát is megtudhattam, és az üzlet­vezetőkészségesen mondta: ráérek december 3-a után menni érte, mert hétfőn várhatóan sokan lesznek. Ennek ellenére - nyitásra - megje­lentem. Ám a boltvezető közölte: az Agroker Vállalat dolgozói még pénteken (XI. 30-án) elvitték a ké­szülékeket az üzletből - azt a kettőt is, amire feliratkoztam. Felháborított az eset, mert ahol rendszeresen vásárolok, már ott is csalódnom kellett a korrekt emberi magatartásban; mert a leértékelt áruk egy része sem illette meg az egyszerű vásárlót! Kijelentem, hogy ilyen dolog az üzletemben soha nem fordulhat elő - akkor sem, ha a helyzetem speciális: egy Jubilált a Nem lázas szurkolótábortól és elszánt sportolóktól volt hangos november 23-án 17 órakor a tisza­­ligeti sportcsarnok. Ezúttal fennál­lásának 25. évfordulóját ünnepelte itt a szolnoki Tallinn Körzeti Álta­lános Iskola, melyre meghívták azokat a pedagógusokat, akik az elmúlt 25 év alatt ebben az iskolá­ban tanítottak, azokat a diákokat is, személyben főnök és beosztott va­gyok. Törő Imre T örökszentmiklós „Tallinn” akik itt végezték el a nyolc általá­nost, valamint a pedagógusok munkáját segítő szülőket. Az ünnepi műsor befejezése után többemeletes torta elfogyasz­tása várt a diákokra, a felnőttek pedig az iskolában folytatták a meghitt beszélgetést - visszaemlé­kezve a jelesebb történésekre. Kovács Gyuláné Szolnok Kellemetlen monogram Nyári Zoltánná (Kisújszállás, MÁV állomás 8/3.) kérésére kö­zöljük, hogy a Lusták a dolgo­zók? című olvasói levelet - e ro­vatban jelent meg december 10- én és Ny. Z.-né monogrammal -nem ő írta. Mint elmondta, ez év november elsejéig a helyi Fákon Ruhaipari Vállalatnál dolgozott, így a korábbi és jelenlegi munka­helyén is neki tulajdonítják a so­rokat, mely számára kellemetlen. A baromfitenyésztés is veszteséges A Miért nem álltak szóba a dol­gozókkal? című (XI. 1.) levélhez szólt hozzá egyik olvasónk (kéré­sére neve, címe a szerkesztőség­ben), és többek között ezt írta: A Törökszentmiklósi Baromfifel­dolgozó Vállalat szakszervezeti titkára nem fordult el a dolgozók­tól, igenis próbálkozott a prémium ügyét testületi ülés elé vinni, de mivel nem volt elég erélyes, rábe­szélték, hogy év végén, a tapasz­talatok alapján korrigálható az új prémiumrendszer. Azok kiabálnak rá kígyót-békát, akiknek kijárta a nagy összegű segélyeket, lakás­­építési kölcsönt, üdüléseket stb. A levélben említett 460 ezer forint „export prémium” volt. Ebből öten részesültek, összesen 172 ezer forintot vettek fel, a fennma­radó összeg adó, ami visszaszállt az államra. Az „exportprémimot” a volt kereskedelmi minisztérium utalta, nem a vállalati eredmény­ből fizették. A munka megteremtése vezetői feladat volt eddig, de kérdés, hogy ezután ki lesz képes munkát adni. Nálunk, ha valaki selejteí termelt, nem érte bántódás, mert a darabo­lás során eltűnik vagy bedolgoz­zák a Ripp-Roppba, másik részét pedig szabványon kívüliként érté­kesítik. (Ez nemcsak a környéken, a szomszédos megyékben is ked­velt áru.) Igaz, jellegünkből adó­dóan több a nő nálunk, és az is igaz, hogy becsülettel helytállnak. Az viszont túlzás, hogy éjt nappal­lá téve kell dolgozniuk. Kétszer 8 órás műszakban dolgoznak - 40- 47 Ft közötti órabérrel, teljesít­ménybérben -, az éves átlagos szá­zalék 104 körül van, + 33 %-os délutáni pótlékért. Eddig az itt ke­resett bér a városban és környékén igen ismert volt, most már - az égig emelt árak miatt - nem az. Ne a vezetőket okolják ezért is. Tudo­másom szerint a várható létszám­­leépítés nemcsak a fizikai dolgo­zókra vonatkozik, hanem a veze­tőkre is. Hogy ez bekövetkezik, annak külső okai vannak: a több­szörösen emelt takarmány- és gyógyszerár, a megnövekedett energia sajnos veszteségessé tette a baromfitenyésztést. A vezetők viszont nem zárkóz­nak el sem a véleménycserétől, sem a tájékoztatástól, mert ha így lenne, nem tudtam volna ezeket a sorokat megírni. Tájékozódhatunk vállalati gyűlésen, a szakszerveze­ti bizalmiaktól és más fórumokon is. A tiszta víz belekerül mind­annyiunk poharába, csak nem kell hagyni, hogy egyesek zavarossá tegyék. Végül: nemcsak a dolgo­zókkal, de az újságíróval is szóba álltak és állnak a vállalatnál; a rá­dió riporterével akkor is, ha az ké­ső este érkezett. „Nyitott szemmel járó, fizikai dolgozó” Kísértetbusz a Pelikán előtt Kék színű, piszkos, rendszáma: BX 14-16. Ikarus gyártmányú. Csak este jelenik meg. Utasa nincs. Beáll a parkolóba, a megáll­ni szigorúan tilos tábla mellé. Megérkezés után a vezető eltűnik, csak hajnalban, 2-3 óra tájban jön ismét. Beszáll a járműbe, és bein­dítja a motort. A kipufogódob le van szakadva, így a zaj a környék­beli lakosok számára szinte elvi­selhetetlen. A vezető a buszban ül, fésülködik, eszik, tesz-vesz, majd a csaknem egyórás zajcsinálás után eltűnik - mielőtt a parkoló őre beszedhetné tőle a díjat. Üres jár­művét ismeretlen helyre vezeti. Dr. Nagy János Szolnok Mi lesz a marháimmal?” »» Olvastam a Néplap november 29-i számában, hogy december 2-án országos állatvásárt tartanak Jászapátiban, majd másnap a mó­dosítást, mely szerint „állat­egészségügyi okok miatt” elma­rad a vásár. Ennek dacára mégis megtartották! Igaz, nem hivatalo­san, de a sertés kivételével sok kicsi és nagy jószág - közte kecs­ke, birka, szarvasmarha cserélt gazdát. Hátrányosan érintett a második számú közlemény, amit komo­lyan vettem, ezért nem hajtottam el a bikaborjúimat a vásárra. S nem értek egyet azzal az intézke­déssel, hogy az állítólagos sertés­betegség miatt az egyéb állatok adásvételét is korlátozzák. Az állattartással kapcsolatos gondjaimat néhány soros versi­kémben ekképp tömörítettem: Szalmát esznek állataim, nincsen takarmányom. / Nem kaptam egy szálnyi szénát én ezen a nyáron. / Jaj, Istenem, mi lesz itten, ha el­fogy a szalma. / Éhen döglik is­tállómban mind az összes marha. / Vágóáron kínálgatom fűnek meg a fának. / Jó emberek, vegyé­tek meg az éhező marhámat. Jakusovszky Pál Jászapáti A tárgyalóteremből Ellopták a lopott kerékpárt Karcagon soha nem látott mé­reteket öltött a kerékpárelkötés. Úgy tűnik, a drasztikus benzin­­áremelések következtében ked­veltek lettek a drótszamarak, amelyek fittyet hányva a közel­­keleti válságra, illetve az olajár­­robbanásokra, két decivel egész évben vígan furikázzék a gazdá­jukat. Vagy éppen azt, aki ellop­ta őket. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy a Karcagi Vá­rosi Bíróság példás ítéleteket ho­zott a közelmúlt „kerék­párkölcsönzői” ellen. Az egyik személy, egy 23 éves fiatalember, aki nem kimondot­tan lelkiző alkat lehet, hiszen a Karcagi Temetkezési Vállalat udvaráról is elkötött egy Ladát. Az sem zavarta, hogy erősen pi­­tyókás volt, és vezetői engedélye legfeljebb házőrző sétáltatására lehetett. Egy sző, mint száz, 88 ezer forint kárt okozott a tulajdo­nosnak. A tettéért kirótt bünte­tést az amnesztiával megúszta. Azt hinné az ember, okult belőle, de nem. Október derekán a nagy­nénje adott neki 2 ezer 600 forin­tot, hogy fizesse be az összeget különböző csekkekre. Nos, ezer forintot eliszogatott-költött be­lőle, ezért kárpótlásként az egyik üzlet elől elkötött egy piros 26- os bringát. A tulajdonosa, egy kisfiú észrevette, utánarohant, amikor „hősünk” kegyesen „megengedte”: majd együtt el­mennek a fiú szüleihez tisztázni, tényleg övé-e a gép. Útközben azonban lemaradt, a nyeregbe pattant, és elviharzott. Bement inni egy távolabbi presszóba, és mire kijött, valaki a lopott kétke­rekűt szintén ellopta. A kár 3 ezer forint, és ezt írásunk szerep­lője kész megtéríteni a legény­kének, de hát ennyivel nem úszta meg. Ugyanis a városi bíróság lopás vétségéért 11 ezer 200 fo­rint pénzbüntetésre is ítélte, ami még nem jogerős. Egy 53 éves férfi is hasonló vétségért fizet. Ivott, amely kö­vetkeztében elfelejtette, hol hagyta és zárta le a kerékpárját. Mivel nem találta, gondolta, gép nélkül nem megy haza, ezért ele­meit egy másik kerékpárt. Igen ám, de ennek a hátsó kerekét a tulajdonos leláncolta, ezért ő fel­emelve tolta a masinát. Időköz­ben a sajátjára is ráakadt, így két kerékpárral ballagott. Szeren­csétlenségére összetalálkozott a rendőrökkel, és szerfölött nehéz volt meggyőzni őket, honnan a másik, hátul lelakatolt bicikli, amelyhez még akkor is görcsö­sen ragaszkodott. Kiderült, „kölcsönvette’ ’, így az ügy a vá­rosi bíróságra került, ahol első fokon 16 ezer 500 forintja bánta. Ugyanis lopásért ennyire büntet­ték. Remélve: a kétkerekű köz­kedvelt járművek ottani meglo­­vasítói tanulnak a példás ítéle­tekből, hiszen ennyi pénzt egyik jármű sem ért meg. D. Sz. M. Hozzászólás cikkünkhöz * „Ejnye-ejnye, Polgármester Ur!” A Néplap december 1-jei szá­mából, az Egy kézben a művelő­dés című cikkből tudtam meg a művelődési ház igazgatói státu­szom megszűnésének „igazi” okát, mert a felmondó levelekből nem derült ki. Pedig kettő is van belőle. Ezekben az állásom meg­szüntetésének indoka: az önkor­mányzat így döntött. A polgármes­ter úr szerint: „Ennek több oka is van. Részint anyagiak miatt, de legalább ekkora súllyal esett latba, hogy az igazgató az utóbbi időben már nem úgy vezette az intéz­ményt, mint korábban.” Ejnye-ejnye, Polgármester Úr! A nyolcéves „közös munkánk” során legalább egyszer bejöhetett volna a művelődési házba, és leg­alább egyszer figyelmeztethetett volna (akár szóban, akár írásban), hogy már nem úgy vezetem az in­tézményt, mint korábban! Most, hogy tudom az „igazi” okokat, arcpirulva megvallom, másra gon­doltam! Annyi mindent hall az em­ber, hogy máshol miképp számol­nak le az ellenzékiekkel. Megté­vesztett az is, hogy mindjárt a má­sodik testületi ülésen egyszerre négy ellenzéki - köztük én is -, később a vb-titkámő is, „lapátra” került. Képtelenségnek tartottam, hogy egy újdonsült testület előze­tes vizsgálat nélkül tárgyilagos, igazságos döntést tudjon hozni. Ennek természetes feltétele lett volna, hogy meghallgassák az ille­tékeseket is, mert a nyulakat is csak futás közben lőhetik le a va­dászok - megadva nekik a védeke­zés lehetőségét. Most már tudom, hogy eltávolításom nincs össze­függésben azzal, hogy a választási küzdelmekben ellenzéki képvise­lőjelölt voltam. Következéskép­pen azzal sem lehet összefüggés­ben, hogy kritikus hangon ítéltem meg az Ön tanácselnöki tevékeny­ségét. Ó, hogyan is gondolhattam ekkora gonoszságra? Az évi 12 ezer forintos, tartalmi munkára fordítható keretből való­ban nem tudtam annyit produkál­ni, mint a korábbi években. Azt a 40-50 ezer forintot, amit Ön a cikkben említett, csak szerettem volna megkapni erre a célra! En­nek ellenére mindig működtetni tudtam 4-5 szakkört, klubot. Az elmúlt években még gyermekszín­­ház-sorozatot is szerveztem. Igaz, felnőtteknek szóló szórakoztató műsorokra már ebből a kevés pénzből nem tellett. A gyerekek irt tanulták meg a számítógépek ke­zelését, voltak közhasznú tanfo­lyamok, „Téli esték”-sorozatok. A megyében az elsők között vezet­tük be az aerobic-kondícionáló testnevelést és a videomozit. Kissé restellkedve vallom be, hogy saját pénzemből előlegeztem meg az if­júsági klub „önerőből” vásárolt diszkófénytechnikáját. Talán ezért is kérdezgették a gyerekek: „Jóska bácsi, miért tetszik itthagyni ben­nünket?” Fel a fejjel, gyerekek, hiszen most kis falunkban közpon­ti helyre került a művelődés, a kul­túra ügye, egyenesen az iskola igazgatójának a hátára, igaz, hogy csak „púpnak”. A könyvtárért aggódom csupán. Ez ugyanis olyan szakterület, amely legalább egy középfokú könyvtárosi szaktanfolyammal rendelkező kezelőt igényel. A je­lenlegi irányítók körébeh azonban a könyvtár fontossága fel sem me­rült (egyébként meghirdették vol­na az állást). így távozóban elmo­solyodom a népművelő kollégáim optimizmusán, akik azt tanácsol­ják, hogy a kultúra megmentésére hozzunk létre egyesületeket, tár­sulatokat. Hát nem „egyszerűbb” és „hatékonyabb” módszer ennél az, ahogyan ezt Rákócziújfaluban csinálták? Földi József Rákócziújfalu Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné A szerkesztőség postájából

Next

/
Thumbnails
Contents