Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-08 / 181. szám

990. NOVEMBER 8. 5 Szőke ciklonok A Rádió Szolnok kereskedelmi műsorának rövid időn belül két ismert popcsa­logány is vendége volt. Az egyik visszatérőben, a másik a csúcsokat töretlenül ostromolva hallatt magáról. Furcsa, hogy icipicit emlékeztetnek is egymásra, bár az ilyen párhuzam két énekes sztár között meglehetősen vakmerő. Mindenesetre mindketten lemezt jelentetnek meg nemsokára, mindketten a nagyérdemű kedvencei közé tartoznak, s mindketten készségei álltak az olvasók rendelke­zésére. Ezen a héten Karda Beátát, jövő héten Csepregi Évát mutatjuk be nektek. Csak azért is! mnvKOR\ UNiinSiou J Varga Mihály Első Emelet-ra­jongó. Ez látszik listája első há­rom számáról is. Utána belemar­kolt a nemzetközi választékba. Ám hadd legyen! Adott levelé­ben egy-két ötletet is. Jóllehet a Tinitükör zenével foglalkozik, azért megemlítjük: várjuk leve­leiteket, írásaitokat. Addig is nézzük Misi dalait: 1. Első Emelet: Kis generáció 2. Első Emelet: Rázz fel! 3. Első Emelet: Lány a villa­moson 4. Bon Jovi: Blaze of Glory 5. 247:1 can’t standt it 6. DNA featuring Suzanne Vega: Tom’s diner 7. New Kids on the Block: Step by Step 8. Depeche Mode: Policy of true 9. Bonanza Banzai: Megváltó 10. Dr. Beat: Rock ’n roll Elfelejtettük, hogy újra eszünkbe juthasson Új bőrben! ■M HÚSZON INNEN —TÍZEN TÚL kV2 WJ\ A megfelelő hangot a megfelelő időben Ez a Minimális Program Karda Beáta! A régi névnek új csengése van. Egy énekesnő, aki majd egy évtizede eltűnt, s csak megválaszolatlan kérdéseket és rajongókat hagyott maga után. Igaz, néhányszor szárnyra kap­tak híresztelések külföldi feszti­válszerepléseiről, kislánya szü­letéséről... Legutóbb három év­vel ezelőtt, amikor fergeteges show-műsort rendeztek Som La­jostól, a Piramis volt vezetőjétől való válásakor. Aztán idén au­gusztus 17-én újra láthatta őt az ország, mikor Vitray Tamás mű­sorában vadonatúj terveiről be­szélt. Akkor úgy tűnt, újra helyet követel magának az élvonalban.- Hogy vagy?- Ne is kérdezd, a múlt héten végig szobafogságban éltem. Kötőhártya-gyulladást, s jó adag fáradtságot kellett kipihennem. Előbbi még tart. Egyébként most kezd véget érni egy hosszabb időszakom is, amely afféle álló­víz volt életemben.- Néhány hónapra gondolsz, vagy arra a kilenc esztendőre, ami eltelt utolsó lemezed óta ?- Igen... Kilenc hosszú év! Rengeteg. Akkor született meg a kislányom, s akkor született meg életem első, s mind ez idáig utol­só nagylemezem is, a Figyelem, itt vagyok! Átmentem anyuká­ba. Azóta is egyedül élek lá­nyommal... Úgy érzem, nem va­gyok egy szerencsés alkat, de a pályát, a fene vigye el, azért sem hagytam abba.- Tényleg, mi az igazság a vá­lásod körüli mendemondákból?- Semmi különös nem történt, túllihegett téma lett belőle. Úgy indult, életem első és utolsó há­zassága lesz. Munka, szeretet, gyerekek. Romantikus alkat va­gyok, akkor is, ha ezt a színpadon feledtetni tu­dom. Még a pályámról, akkori sikereimről is le­mondtam volna a csalá­domért. S ami lett belő­le: hatalmas félreértés, mindkettőnk óriási té­vedése. Pech és kész! Azért normális körül­mények közt léptünk ki egymás életéből, s nem igaz, hogy engem ő va­laha is megvert.- Mi a véleményed a hazai tinisztárokról, Dóráról és Szandiról? S kik neked, mások ked­vencének a kedvenceid ?- Igazán tehetségesek azok a kislányok, de szerintem túl korán ke­rültek a csúcs közelébe. Félő, hogy magasra jutnak, s hagyják, hogy onnan nagyot zu­hanjanak. Kedvenceim? Az ab­szolút nekem már régóta Whit­ney Houston. Attraktív, s igazi őstehetség. Szeretem Michael Jacksont is.- Érdekes, a köztudatból ez alatt a kilenc év alatt sem tűntél el teljesen. Mi a magyarázat ar­ra, hogy az emberek mai napig felkapják fejüket neved halla­tán?- Sok-sok kislemez s a külföl­di szerepléseim kapcsán mind­végig hallattam magamról, még ha egy időre ki is estem az ismert sztárok zárt körei­ből. Az NDK-ban komoly sikere­im voltak ez idő alatt is.-S a visszatérés... vagy berob- banás?- Kicsit furcsa ez a nagy visszatérés, amire készülök. Azt hiszem, én igazándiból el sem tűntem, ugyanúgy énekeltem to­vább, csak éppen kicsit elfelej­tett az ország.- Mi lesz az új lemezen?- Amire készülök, gyűjtemé­nyes album, remek számokkal. Igaz, nagy merészség kellett hozzá! Novai Gábor, Dolly, Demjén Feri, Komár Laci és régi szer­zőm, Nagy Tibor dalaival. Címe még nincs.-técsizé- Fotó: Illyés Igen nagy találékonyságról tesznek tanúbizonyságot az új együttesek névadói. Itt van pél­dául a Minimális Program.- Zenénk egyszerre gyors és lassú, lágy és vad - mondja Far­kas Péter, az együttes tagja, ami­kor stílusirányzatuk felől érdek­lődöm. A szolnoki fiatalok a Klub 200-ban és egy tiszaligeti hétvé­gén hallhatták őket. Az öttagú zenekarban Almási Zoltán gitá­rozik, Szekeres József basszus- gitáron játszik, Pál Tibor billen­tyűs, Fekete László dobol és Far­kas Péter szaxofonozik.- Élvezzük azt, amit csinálunk - folytatja a szaxofonos. - Úgy érzem, a közönségnek is tetszik ez a zene. Az egy éve alakult csapatnak háromnegyed órás programja van. Ebben kizárólag saját szer­zemények szerepelnek. - Az „Igazi zenész saját zenéjét játssza” - idéz különösebb sze­rénység nélkül beszélgetőtársam a Generál együttes dalából. - De­mokratikus csapat vagyunk, a számokat közösen írjuk.- Mi kell a továbblépéshez, ah­hoz, hogy fejlődjetek? - kérde­zem az együttes szóvivőjét.- Egy menedzser segítsége - hangzik a válasz. - Szerintem ilyen szakemberek közreműkö­dése más együttesnek is jól jön­ne. Szervezésre egyszerűen nincs időnk. Ez külön képessé­get igényel; ismeretség, biztos kapcsolatok kellenek.- Szolnokon szépszámú együttes zenél. Nem tartjátok ri­válisoknak őket?- Nem. Az biztos, hogy néhá- nyan császárnak érzik magukat. Azt hiszik, hogy félelmetes jó zenét játszanak. Másrészről az is bizonyos, hogy nem tőlünk les el új fogásokat Paco de Lucia vagy John McLaughlin. Számunkra az a leglényegesebb, hogy szere­tünk játszani. Olvastam egyszer arról, hogy mi a legfontosabb a zenében. „Pusztán” arról van szó, hogy a megfelelő hangot a megfelelő időben szólaltassuk meg. Mi is így vagyunk ezzel. Ez a mi mini­mális programunk. Sz. Z. Azt hiszem, én igazándiból el sem tűntem. Az MP felirat a sisakon többértelmd. Lehet: Military Police, Minimális Program és egy-két tag volt foglalkozására utaló is (Magyar Posta). PETÁK AGNES HANGVERSENYE A ZENEISKOLÁBAN A HÁRFA MŰVÉSZE Különös, ritkán hallott hangszer hangjai töltötték meg a Bartók Béla Zeneiskola au­láját. Az érdeklődő gyermekek és felnőttek Peták Ágnes hárfajátékában gyönyörköd­hettek. A hangverseny után alkalmam adó­dott az Operaház művészével beszélgetni.- Ha jól tudom, pályája éppen a szolnoki zeneiskolából indult.- Igen, szüleim hétéves koromban írattak be. Mivel volt otthon egy pianínónk, zongo­rázni tanultam. Akkoriban énektanár akar­tam lenni. Céljaimat hogy elérjem, zenei középiskolába jelentkeztem, zongora szak­ra. A felvételin megfeleltem, de olyan nagy volt a túljelentkezés, hogy másik hangszer választását javasolták. Felajánlották a tubát, az ütőket, a kürtöt, a hárfát. Ez utóbbi tetszett legjobban, ezt választottam. Nagyon meg­szerettem a húrokat, több örömöt okoznak, mint a billentyűk leütése. Innen már egyene­sen haladt a pályám. Felkerültem Pestre, a főiskolára, ahol hároméves tanárképzőt, majd újabb hároméves művészképzőt vé­geztem. ’85-ben művész-tanár diplomát sze­reztem. Már főiskolás koromban játszottam az Operaház zenekarában, ahol most már teljes jogú tag vagyok. így alakult.- Tehát nem egy zongorista vagy énekta­nár kényszerpályájáról van szó az Ön eseté­ben?- Soha nem éreztem kényszerpályának. Örülök, hogy nem zongorista vagyok. Úgy érzem, jól bejött a választásom.- Szólóhangversenyét élvezhettük az imént. A hárfa egyébként is ritka hangszer, de szólózni keveseket hallani.- Hazánkban nem olyanok a körülmé­nyek, hogy bárki vállalkozhatna rá. A pers­pektíva a zenekarba kerülés. Külföldön más a helyzet. Ha valaki hárfaművész akar lenni, az megveszi magának a hangszert, otthoni gyakorlásokkal erre specializálja magát. Ezt, amin most játszottam, a Szolnoki Szim­fonikus Zenekartól kaptam kölcsön. Egyéb­ként nálunk úgy lehet hárfát vásárolni, mint autót; meg kell rendelni. Az ára is egy jobb kocsié körül mozog. Annak idején, mikorén kaptam a szüleimtől a hangszeremet, éppen autót akartak cserélni édesapámék. Nem si­került, azóta is az öreg Skodával járnak. Szállítani is nehéz az instrumentumot, na­gyon megviseli az időjárás a húrokat. Volt már olyan, hogy előadás közben szakadt el egy, de ott volt mellettem a teljes készlet - persze zörgős zacskóban -, és egy kis huza­vona után sikerült kicserélnem.- Egy zenész igen elfoglalt életet élhet. Hogy jut ideje a családjára?- Igen kusza az időbeosztásom. Délelőtt próba, este előadás. Szombaton, vasárnap rengeteg az elfoglaltság. Hétfő lenne a sza­badnapom, de ilyenkor is bejöhet filmgyári munka, kamarahangverseny és még sok minden. Ezek ellenére legfontosabbnak a családommal eltöltött időt tartom, ügyesen próbálom beosztani.- Művészektől meg szokták kérdezni, mi az, amit álmaikból már megvalósítottak, és mire vágynak még?- Nagyon szeretek Wagner Tannhäuser- jében, Puccini és Verdi operáiban játszani. Az lenne jó, ha csak az Operaházban kellene dolgoznom, és abból meg is lehetne élni.- Köszönöm a beszélgetést! BCS Fotó: ICS Mozimesék Peter Hyams: Hajszál híján Ugye (unalomig) isme­rős már a reklámokból: ... Egy nő, aki véletlenül gyil­kosság szemtanúja lesz, hajszál híján áldozattá vá­lik. (Amolyan szürke; ame­rikai leszámolásról van szó.) Egy államügyész, aki a hölgy nyomára akad a messzi északon, s rá akarja bírni, hogy tanúskodjon ré­gi ellenfele, a felbújtó gengszter ellen, hajszál hí­ján üldözőik karjába rohan. S két-három (vagy négy­öt?), szmokingos, „élére vasalt”, napbarnított ban­dita, akik hajszál híján el­kapják kettejüket... S a tör­ténet folyamán még egy-két hulla (bőven a jó ízlés hatá­rain belül), lehetőleg fejbe lőve. Nos, a filmet hajszál hí­ján sikerül is jól befejezni. Ami ennek útjába kerül, mindössze a forgatókönyv, amelynek írója minden bi­zonnyal egy gyors mozdu­lattal szerette volnamárösz- szecsapni - orrunk előtt - a mesekönyvet. Sok-sok haj­szálvékony hajszálon lóg tehát filmünk. No, sebaj! Rendezőnknek sem emésztette föl minden ener­giáját csupán a rendezés, biztos, ami biztos, megírta, sőt fényképezte is e höm­pölygő, üldözésekkel tarkí­tott maratoni versenyfutást, ami egy meghitt bírósági tárgyalásba torkollik. Ma­gával a sztorival nem is kel­lett túl sok idejét veszteget­nie őkelmének, annál in­kább azokra az operatőri brillírekre, amelyektől hemzsegnek a képsorok. Peter Hyams tehát három ember munkáját végzi ..., elvégre ő tudta legjobban, mit akar. A siker reményé­ben segítségére siet két nép­szerű sztár is: Gene Hack- man (már fóbiáim vannak tőle, mintha mindenütt őt látnám!) és Anne Archer. Ő már elbűvölt bennünket Michael Douglas oldalán a Végzetes vonzerőben, ám most nem kap valami ferge­teges nagy szerepet. Jósze­rivel megriadt őzikét alakít. Gene Hackmannek sem kell új bőrbe bújnia, ugyan­azt a belevaló, szellemes fi­gurát játssza el, immár so­rozatban - hajói számolom - harmadszor. A film kellemes egyve­leg. Bemutatott és kilátásba helyezett kegyetlenkedé­sek, éles fordulatok, nagy­szerű fény-árnyék játékok, édeni táj, remek képbeállí­tások, s néhány nagyvona­lú, poéndús dialógus. Vagyis a szokásos, bevált klaviatúra egymásba kopta­tott „alkatrészei”. Sablon ide, sablon oda, jó kis ka­landfilmet láthattok, ha az utca hidege éppen erre a filmre űz benneteket. S ne­hogy hajszál híján lemarad­jatok az első kockákról, amelyek sci-fibe illően va­rázsolják elő sejtelmes kö­dökből és párákból a film címét. Cserébe próbáljátok meg elnézni Hyams úrnak azo­kat a fránya, félkész utolsó perceket. Bizonyára meg­háromszorozott ereje is el­fogyott, s a története idő előtt kilehelte lelkét. Béke poraira! técsi V _________________J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents