Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-05 / 178. szám

1990. NOVEMBER 4. 15 Néplap Vezseny és Tiszaiig A kistelepülések is élni akarnak Utolsó helyen a közművelődés Képzeljük el, hogy 2020 van! Állunk, de inkább jobb, ha ülünk Jász-Nagykun-Szolnok megye térképe előtt, s mondjuk Vezsenyt keressük. Nem találjuk... No, de hát 1990-ben még megvolt - hüle- deznénk. Igen, hát akkor még megvolt, de azóta mint szerep nél­küli község, megszűnt. Ez volt a "szisztematizálás" magyar módra - emlékezhetnénk, de térjünk in­kább vissza a mába! Hiszen Ve­zseny, mint sok más hasonló sors­ra szánt település él és élni akar. Már már nyoma sincs a mestersé­ges településfejlesztési program­nak, amely számos kis falu sorsát hivatott "halálra ítélni". Közéjük tartozott Vezseny is, ahol többek között a kultúra jövőjéről érdek­lődtem. Elöljáróban néhány jellemző adat a községről. Az ötvenes évek­ben még 1600-an éltek a Tisza- parti településen, jelenleg csak­nem a felére csökkent a lakosság, s mintegy ötven százalékot tesz ki a nyugdíjasok aránya. A hetvenes évek közepén a körzetesítésnek ál­dozatul esett Vezseny is, társkö­zség lett, s ezzel egyidejűleg meg­szüntették az iskolában a felső ta­gozatot. Voltak olyan ötéves tervi­dőszakok, amikor a településen egyetlen ház sem épült, s az utóbbi tíz évben csak egy óvodával gya­rapodott a falu. A művelődést az iskolán kívül egy klubkönyvtár besorolású mű­velődési ház és a könyvtár szolgál­ja. A "kultúr" - ahogy a helybeliek a művelődési házat nevezik - a nagyteremből és a klubhelyiség­ből áll, a könyvtár pedig az iskolá­ban a felső tagozat helyén várja az olvasókat. Mindkét intézmény ve­zetője, egyben egyetlen alkalma­zottja, Kálmán Dezsőné örömmel újságolja, hogy ötvenezer forintot nyertek a közelmúltban egy pályá­zaton, amelyből játszóudvart ala­kítanak ki a klubkönyvtár mellett. Nagyon jól jött a pénz, hiszen a két intézménynek mindössze 378 ezer forint az idei költségvetése. Hogy mire futja ebből? Vajmi kevésre. Mindössze néhány bál, nótaest volt az idén a "kultúr"-ban. Új könyvet pedig 20 ezer forintért vá­sárolt eddig Kálmán Dezsőné az idén. Az árakat figyelembe véve nem túl sokkal gyarapodott a nyolcezer kötetes könyvtár, amelynek egyébként több mint kétszáz, többségében felnőtt olva­sója van. A könyvtárban könyv­klub is vátja a gyerekeket, s nem­rég alakult meg a Lutra klub. A nagyobbaknak pedig az ifjúsági klub jelenthet szórakozást a műve­lődési házban, s rövidesen német tanfolyam indul, ha lesz rá fizető­képes kereslet. Mozivetítés har­madik éve nincs. A jövőt tekintve Kálmán Dezső­né bizakodó:- Én úgy látom - mondja -, hogy az új önkormányzat fontosabb sze­repet szán majd a kultúrának, mint a régi vezetés. A testület tagjait ismerve merek bizakodni. Hatvani Lajos, a község polgár- mestere nem ennyire optimista. A település januártól ismét önálló, ezernyi gonddal-bajjal. Utat kell építeni, támogatni a nyugdíjaso­kat, fenntartani az óvodát, az isko­lát stb. Az idei alapköltségvetés mindössze 10,5 millió forint. Apropó, iskola.- A hatvan felső tagozatos gye­rek naponta ingázik az iskolába Tiszajenőre, Szolnokra, Tószegre, kit hová írattak a szülők. A napok­ban a falufórumon a résztvevők kérték, hogy "hozzuk haza" az is­kolásokat, s ezzel teljes mértékben egyetért az önkormányzati testület is - szögezi le a polgármester. - Ehhez azonban bővíteni kell az is­kolát, s természetesen szaktaná­rokra van szükség. Ha rangsorolni kell a teendőinket, akkor bizony a kultúrház és a könyvtár nincs az elsők között. Hatvani Lajos utóbbi mondatát szinte szó szerint újra hallom He­gedűs Jánosné, Tiszaug polgár­mester-asszonyától. S ez törvény- szerű, hiszen Tiszaug is "halálra ítélt" település volt, s most szinte a nulláról indul. A faluban 970-en élnek, a lakosság fele nyugdíjas, s jövedelmi viszonyaikra jellemző, hogy több mint 700 ezer forintot fizettek az idén szociális segélyre. A művelődési ház, a könyvtár alig több mint 200 ezer forintot kapott az idei költségvetésből. Ebben ter­mészetesen benne van az épület rezsije, s a négy-négy órában al­kalmazott szakképzetlen könyv­táros és népművelő bére is. Elkép­zelhető, hogy mennyi marad a tar­talmi munkára, könyvbeszerzésre. Olyan műsort, amelynek ára meg­haladja a tízezer forintot, már csak ráfizetéssel tervezhet a művelő­dési ház. A jegyárakat ugyanis nem emelhetik akkorára, hogy fus­sa a kiadást, mert akkor szinte nem is lenne közönség. Mozivetítés he­tente három alkalommal van a fa­luban. Ennyi is csak azért, mert korábban még a tanács erre az évre átvállalta a gépész helyett, s kifi­zette a megyei moziüzemi vállalat­nak a bérleti díjat. Ha ez nem tör­tént volna meg, a vállalat meg­szüntette volna a vetítést Tisza- ugon is. A falu lakói - már akinek persze futja - Kecskemétre járnak szín­házba, az Idősek Klubja tagjainak még bérlete is van, s alkalmanként közös kirándulásokra mennek. S mit vár a jövőtől az új önkor­mányzat? Hegedűs Jánosné úgy véli, hogy a lábadozó kistelepülé­sek nem tudják megoldani saját erőből gondjaikat. Már kiszámol­ták, hogy a helyi adóbevételeik alig haladják majd meg a 2 millió forintot. Ha nem részesülnek köz­ponti támogatásban, akkor még 2020-ig sem kell várni, hogy el­tűnjön a falu az ország térképéről. Tál Gizella Gyászhírek HÁLÁS szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, nagyapánk, BÓKA ISTVÁN temetésén részt vettek, virágaikkal együttérzésükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család, Tiszaföldvár. *39695/1* KÖSZÖNETÉT mondunk BODROGKÖZYZOLTÁN elhunyta alkalmából a temetésen megjelenteknek és mindazoknak, akik bánatunkban részvéttel osztoz­tak. A gyászoló család.*39036/1* KÖSZÖNETÉT mondunk mind­azoknak a rokonoknak, szomszé­doknak, munkatársaknak, ismerő­söknek, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk PÓLYÁK JEREMIÁSNÉ temetésén részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. *39422/1* HÁLÁS szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, közeli és távoli is­merősöknek, barátoknak, a Keres­kedelmi Szakmunkásképző Ill/b osztályfőnökének, diákjainak, a Vár ABC kollektívájának, a SZŐ VAUT és keverőüzem dolgozóinak, akik szeretett férjem, édesapánk BALOG FERENC temetésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Szol­nok Megyei ÁÉV és a Mezőgép Törzsgyárának önzetlen segítségü­* Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szobrász tárlata Karcagon Igaz mese egy régvolt kisfiúról A karcagi Győrffy István Nagy­kun Múzeumban ritka művészeti élményben van részük azoknak, akik megnézik Somogyi Árpád Munkácsy-díjas szobrászművész tárlatát. Húsz-egynéhány kisplasztika - közülük jónéhány térbeni életkép - szoborterv, hozzávetőlegesen ugyanennyi plakett, érme vall az alkotójáról. S persze azoknak a szépszámú köztéri szobroknak fényképe, amelyeket termé­szetesen csak a felállítási helyükön láthatunk eredetiben (Budapesten, Karcagon, Kisújszálláson, Mező­túron, a Hortobágyon, Győrött, Egerben, stb.). Somogyi Árpád nem "kompli­birkákat, pásztorokat tudna b ab­ból gyúrni! Volt a kisfiú szüleinek házától nem messzire egy fazekas­mester, aki később világhírű lett, szívesen tanítgatta a gyereket, hogy kell bánni az agyaggal, hogy szobor legyen belőle. Kántor Sán­dornak hívták ezt a mestert. A kis­fiú aztán gimnáziumba járt, rajzta­nára rögtön meglátta, nem akármi­lyen fiú ez! Akkoriban még jobban szerették egymást az emberek. Tő­kés Sándor, a rajztanára elvitte a suhanc gyereket az ország akkori legnagyobb szobrászához, Med- gyessy Ferenchez, hogy tanuljon. Néhány év ha múlt, és a klottgatyás legény már a főiskolán tanulhatta a Veress Péter portréja kált" ember, örömünkre alkotó művész, akiben nagy alázat mun­kál. Jól érződik ez a szobrain, nála a nép fogalma nem blöff, hanem tisztaság, szépség. Népi realista, állapította meg a neves műtörté­nész, Pogány Ö. Gábor Somogyi munkásságáról. Manapság sokan pufogtatják, hogy innen, meg onnan nőttek ki művészi gyökereik. Somogyi Ár­pádnak semmit sem kell bizony­gatnia: karcagiságát, szülővárosá­nak egyéniségformáló világát mindvégig megőrizte, sőt, úgy lá­tom, az utóbbi években még hang­súlyosabban, ihletettebben sugall­ja műveiben. Egy kis népmese az életútja is. Kisfiúként megismert egy botfara­gó embert, s maga is elővette a bicskáját. Később a fazekasok agyagára fájt a foga, hü, micsoda Pásztor rackajuhokkal szobrászmesterséget, s ott sem akárkitől, hanem Pátzay Páltól. Azóta bizony ez a kunsüvölvény jól megemberesedett, de semmit se felejtett el gyermekkoráról. Mestere a portrénak, a lelkűk ül a megmintázottak arcán, talán So­mogyié a legjobb Veress Péter portré, de a Pufók lány is remeklés, ahogy a tüzes balkáni napsugár zsugorította bőrű Bolgár paraszt is. Bronzba öntött pusztai csend­életei számunkra is unicumot je­lentenek. A pásztor sugárzó böl­csessége, a juhok nyugalma, (de irigylem őket!) a valóság idillje. Külön is több szót érdemelnének Somogyi Árpád pásztorviseletei. A hosszú szőrű birkabőr subák alatti ember a testtartásától kapja meg jellemét. A subától nem látom magát a testet, de Somogyi úgy viselteti a subát, hogy tudom, kifé­le ember van alatta! A megfáradt Móricz Zsigmondja is subával ta- karódzik, a csomós birkabőr a földből kinövő életereknek látszik. Gyönyörű megfogalmazása Mó­ricz jelentőségének. Egy emlékműtervről kellene még sok-sok mindent elmonda­nom - a Don-kanyar -, de inkább csak jó tanácsot adok: aki csak te­heti, nézze meg. A hóviharnak ne­kidőlő, egymást támogató, ván- szorgó katonákat lát, akiknek már szinte nincs lábuk, lefagyott, akik­ről megérezzük, hogy már csak öt, tíz percig élnek... Somogyi Árpád kiállítása az év végéig tart nyitva. Tiszai Lajos Fotó: Tarpai Zoltán MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel: 44-618) Szerkesztő: Bálint Erika 17.00- 18.30: Alföldi Magazin. Szer­kesztő: Tamási László (tel: 41-133) A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés per­cek. Régi kedves dallamok -17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Bio­farm bemutató Kisújszálláson - az ország- gyűlésről jelentjük - MTESZ küldött- értekezlet - Vendégünk: Dr.Mrena István a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke - Sport - 18.00-18.30: Szóváltás - közben: Zeneturmix - A Víz- és Csatornaművek jövője Kossuth 8.05: Hangszemle - 8.20: Nyitány - 9.05: Napközben. Közérdekű magazin - 11.10: Hagyományápolók - 11.33: Világostól Vi­lágosig - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Házunk tája - 13.05: Klasszikusok délidőben - 14.05: Most je­lent meg - 14.35: Fúvósátiratok - 15.00: URH-n: Országgyűlés - 15.05: Népdalok, néptáncok - 15.55: Oravecz Imre versei - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Éneklő Ifjúság - 16.30: Nyitnikék - Kisiskolások műsora -17.05: Eco-mix. Gazdasági maga­zin - 17.30: Mese-zene gyerekeknek - 18.00: Esti Krónika -18.30: Ráadás -19.05: Sportvilág -19.15: Láttuk, hallottuk, olvas­tuk- 19.30: Hol volt, hol nem volt... -19.40: Mertz: Hazai virágok -19.50: Gong - 20.05: Agrárműhelyek - 20.30: III. Humorfeszti­vál - 3. elődöntő (ism.) - 22.00: Késő esti Krónika - 22.30: Teremtsünk egzisztenciát!- 23.05: Két balettszvit Petőfi 7.37: Sportreggel - 8.05: Rivaldafény­ben: a Griff és a Lord együttes - 8.50: Délelőtti torna - 9.03: Egy gyékényen - 9.27: Böngészde a zenei antikváriumban - 10.40: Fülszöveg -10.45: Magyarán szólva (ism.) - 11.03: Hogy tetszik lenni? - 11.35: Gyulai Gaál János szerzeményeiből - 12.00: Nóták - 13.03: Slágermúzeum - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés -14.00: Kívánságműsor - 17.00-19.00: RádióMa - benne: 17.30: Segíthetünk? - 17.50: A- B/CD - 18.20: Böngésző - 19.03: Kölyök- rádió - 19.30: Popregiszter - 20.00: Garázs- 20.30: Nóták - 21.03: Zeneközeiben - 22.11: Rádiójáték-Szín. Csél, avagy a kriti­kus apotheozisa. Eötvös József vígjátéka a reformkorból - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Albumajánlat - 0.05: Candy Dulfer dzsesszegyüttesének felvételeiből Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.10: Virágh András orgonahangversenye - 10.10: A hét zeneműve - 10.40: Rómeó és Júlia - részle­tek - 11.20: Zenetörténeti értéktár - 12.05: Zenekari muzsika - 13.00: Kilátó - 13.45: Concertino Praga ’90. - 13.56: Holland Fesztivál, 1989. - 15.21: Undine - részletek- 16.05: Zenekari muzsika - 16.48: XIV. debreceni nemzetközi Bartók Béla kórus- verseny - 17.22: Baranyai László Chopin- zongorahangversenye -18.30: Népek zené­jéről. Orosz zene -19.05: Angol nyelvlecke kezdőknek - 19.20: Por favor. Spanyol nyelvlecke kezdőknek - 19.35: Poulenc: A karmeliták párbeszédei, közben: 20.35- 20.50: Kritika két hangra - 22.22: Zenekari muzsika - 23.00: A véges végtelen - 23.30: A hét zeneműve - 0.10: Hangverseny-kü­lönlegességek - 1.25-2.00: Az I Musici di Roma kamarazenekar játszik Televízió Városi Televízió műsora 20 órától Híradó hétfőtől hétfőig -20.20: Szolnok és a közbiztonság (magazin tel.: 34-637) 21.40: Exkluzív interjú dr. Horváth Ba­lázs belügyminiszterrel -21.55: Sport: Sztárvendégünk Niki Lauda - labdajátékok, összefoglaló -22.15: Üvegdzsungel. Szí­nes, szinkronizált amerikai akciófilm 23.50: Rendőrség más nézőpontból Be­szélgetés Moldova Györggyel -0.10: Mű­sorzárás 1. műsor: 8.50: Tévétoma nyugdíjasoknak - 8.55: Képújság - 9.00: A HÉT (ism.) - 10.00: Bonyodalmak egy bundás nő körül. Angol bűnügyi filmvígjáték (ism.) - 10.50: Delta. Tudományos híradó (isfn.) - 11.15: Képúj­ság - 14.55: Parlamenti Napló - 17.50: Ka­tolikus krónika -18.00: Kalendárium 1990.- 18.45: Reklám - 18.50: Esti mese. Jó barátok -19.00: Cimbora - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: Zenés tv-színház: Kártyaaffér hölgykörök­ben - 21.00: Reklám - 21.05: Új Hullám - 21.50: Makacs álmok. Dokumentumjáték - 23.25: Híradó 3. - 23.40: BBC-híradó 2. műsor: TV 2 Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - 17.45: Bumm!!! - 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója -18.25: Gyerekeknek! Csip- csupcsodák. Holland rajzfilmsorozat (ism.)- 18.41: TV 2 - 19.00: Káin nevetése. Fran­cia tévéfilmsorozat VI/6. rész - 19.54: TV 2 - 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Telesport - 23.00: TV 2 - Napzárta Újvidék 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: TV-napló - magyarul - 16.25: Gyer­mekműsor - magyarul - 16.40: RTV kalauz -16.55: Műsorismertetés -17.00: TV-napló- 17.20: Intermezzo - 17.25: Sportkrónika - 17.45: TV-esszó -18.15: Ember és alkotása- szlovák nyelvű műsor - 18.45: Gyermek­műsor-szlovákul - 19.15: Rajzfilm -19.25: Reklám - 19.30: TV-napló - magyarul - 20.00: Napjaink - magyar nyelvű belpoliti­kai magazin - 21.00: Reklám - 21.05: Több mint játék-21.55: TV-napló-22.15: Zenés műsor - 23.00: Műsorzárás Eurosport 7.00: D.J.Kat-show - 9.30: Eurobic - 10.00: Kaland - 12.00: Műkorcsolya - 13.00: Eurobic - 13.30: Tenisz - 15.30: Forma-1 - 17.30: Labdarúgás - 19.30: Eu- rosport-hírek - 20.00: Vitorlázás - 21.00: Biliárd - 22.00: Ökölvívás - 23.00: Ameri­kai labdarúgás - 24.00: Eurosport-hírek - 0.30: Repülés Super 7.00: Pirkadat - 9.10: Egyveleg - 16.00: Forró drót - 17.00: Élő videóshow - 18.30: Kék éj - 19.30: Hírek - 19.45: Időlánc - 20.00: Thaiföldi panoráma - 20.30: Isztam­bul - 21.00: Távlatok - 21.30: Fókusz - 23.15: Turisztikai magazin -0.15: Nemzet­közi hírek - 0.30: Kék éj SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! - 8.35: Szomszédok - 9.05: Szerelemhajó - 9.50: Teletipp - 10.05: Teleüzlet - 10.30: A nagy apacs - 12.15: Szerencsekerék - 13.00: Te- lebörze - 14.05: Casimir és tsa - 14.30: Teletipp - 14.40: Szerelemhajó (am.sor.) A selyemkendő titka - 15.30: Kérem a követ­kezőt! (sor.) Két fafej - 15.55: Teleüzlet - 16.05: Daniel Boone (westemsor.) - 17.10: Szomszédok (ausztrál sor.) Született vállal­kozó- 17.35: Teletipp -17.45: Műsorismer­tetés - 17.50: Hotel (am.sor.) Döntések - 18.45: Híradó, időjárás -19.05: Szerencse- kerék - 20.00: Trapper John M.D. (am.sor.) Jósnő és szimuláns - 21.00: Második leütés (am.film) - 22.55: Újdonságok és történetek- 23.40: Dühöngő ifjúság (angol film) - 1.15: Trapper John M.D. (ism.) - 2.05: így láttuk - 2.10: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: Halló, Európa - jó reggelt, Német­ország! - 8.35: Telebutik - 9.10: A Spring- field-sztori - 10.00: Ketten egy ötlettel (am.sor.) Menekülés bilincsben - 11.00: Játssz velünk! - 11.10: Telebutik - 11.35: Rizikó - 12.05: Forró nyeremény - 12.35: Rendőrségi beszámoló (am.sor.) A Mary Jenkins-ügy - 13.00: Gazdag és szép - 13.25: Kalifornia klán - 14.10: A Springfi- eld-sztori - 14.50: A hatalom ára (am.sor.) Társak - 15.43: Nettó - 15.55: Időutazók (am.sor.bef.rész) Az új Hasfelmetsző Jack- 16.45: Rizikó - 17.15: Forró nyeremény - 17.45: Játssz velünk! - 18.00: Kalifornia klán(ism.)-18.45: Híradó, időjárás-19.15: A csapat (am.akcióf.sor.) Az új hölgy - 20.15: Légifarkas (am.sor.) Vak gyűlölet - 21.10: Kísértés (am.film) - 23.20: Kulturá­lis magazin - 23.50: Playboy Late Night - 0.45: Birkózás - 1.20: Power kapitány (am.sci-fi-sor.) - 1.45: Aerobic t

Next

/
Thumbnails
Contents