Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-05 / 178. szám
4 1990. NOVEMBER 4 Néplap A szerkesztőség postájából A kalauz Bartapusztánál leszállította a gyereket A 16 éves fiam október 29-én, a kisújszállási vasútállomásra 6.34 órakor Debrecenből érkező vonattal igyekezett Szolnokra, mivel naponta ezzel jár a kereskedelmi és vendéglátó iskolába. Amikor a kalauz a bartapusztai megálló előtt kérte a jegyeket, a fiam akkor vette észre, hogy otthon felejtette a bérletét, ami a másfél éves bejárása alatt először fordult elő. A kalauz azt mondta, hogy azonnal szálljon le a vonatról. A fiam kérte, hogy ezt ne tegye vele, mert fél nyolcra be kell érnie az iskolába. Kinyitotta a táskáját és megmutatta a könyveit, tanfelszerelését - mintegy igazolásként, de a kalauzt nem érdekelte. Könyörtelenül megparancsolta, hogy szálljon le. A fiam ennek dacára a vonaton maradt. Amikor a kalauz észrevette, a már elindult vonatot megállította, és erélyesen leszállásra kényszerítette a gyereket. Kérdezem: A MÁV szabályai szerint megtehette ezt egy iskolás gyerekkel? Bármelyik tanulóval előfordulhat, hogy otthon felejti a bérletét, s akár a nyílt pályán is leszállíthatják a vonatról? Baróti Sándorné Kisújszállás Nem férhet kétség ahhoz, hogy a kalauz szabálytalanul járt el. Ha már emberség sem szorult belé, azt mindenképpen tudnia kellett volna, hogy kiskorút, diákot semmilyen közúti járműről nem szállíthatnak le, ily módon nem zárhatják ki az utazásból. Az esetre felhívtuk a MÁV Debreceni Igazgatóság figyelmét, s az ügyre - szélesebb körű tájékoztatással - rövidesen visszatérünk. Közbenjártunk Újból kiutalták a nyugdíjakat Az elmúlt napokban - olvasói levél alapján - megírtuk, hogy három csorbái ember nyugdíja nem érkezett meg szeptemberben a kisújszállási postára. Boros Béláné, a postahivatal vezetője mellett mi is beléptünk a segítő-kereső szolgálatba. Néhány napon belül elértük, hogy a még mindig “kószáló" nyugdíjat újból kiutalják, hiszen ennek híján három család küszködött megélhetési gonddal. Járandóságukat október 31 -én kézhez kapták. A szeptemberben utalt összeg elkallódá- sával kapcsolatban annyit sikerült kiderítenünk, hogy azt a csorbái postafiókhoz irányították. Oda, ami réges-rég nem létezik, 1978-ban megszűnt. Noha máskor is előfordult, hogy egy-egy küldemény a címükön érkezett - értelemszerűen és szerencsére a kisújszállási postához. Végül is nem csoda, ha rossz címzéssel előbb-utóbb az országot járja egy-egy levél vagy csomag, de sajnálatos, ha közte a várva várt nyugdíj is. Abban igaza volt a panaszos- pedig 100 forintra csökkentették a nak, hogy nem használ annyi ára- részszámladíjat, mot, mely indokolná a 320 forintos Október 20-án felkeresték a paelőleget, de a csökkentést évköz- naszost és leolvasták az óraállást, ben kérnie kellett volna. Reklamá- mely szerint (7910 kW) jövő év lására eltekintettek a szeptemberi januárjában - az éves elszámolásösszeg befizetésétől, ezt követően nál - 356.30 forint jár vissza. Köszönet a becsületes buszvezetőnek Fáradtan, 13 órai vasúti szolgálat után igyekeztem hazafelé október 28-án délelőtt, amikor a szolnoki 24-es számú buszon felejtettem a táskám. Nagyon bántott, hiszen benne volt a rádióm, egy pár bőrkesztyű és más egyebek. Megörültem, amikor másnap a vasútállomásnál lévő Volán-irodában hiánytalanul átvehettem. A buszvezető találta meg és adta le, amiért ezúton is köszönetét mondok. Gál Károly Szolnok őszi szántás a nagyrévi határban (fotó: K.É.) Hozzászólás cikkeinkhez A szülő jogán - a kórházügyhöz Ki-bekapcsolták a villanyórát Buskó Ödönné olvasónk évekre visszamenő áramszámlával és különböző felszólítási iratokkal a kezében kereste fel szerkesztőségünket. Elpanaszolta, hogy acibakházi állandó lakásán, ahol csak ritkán tartózkodik, ki-bekapcsolgatják a villanyórát - noha mindig becsületesen és pontosan fizette a díjat. Olyannyira, hogy a helytelenül megállapított átalánydíj miatt nemhogy hátraléka lenne, hanem túlfizetése van. A valóságos fogyasztás és a többletfizetés tisztázása végett kerestük meg a TITÁSZ tiszaföldvári kirendeltségét. Miután kivizsgálták az ügyet, Sivák Péter kirendeltségvezető és Tárkány Mihály művezető egybehangzóan ekképp tájékoztat: Területükön évente egyszer - novemberben - olvassák le a villanyórát, így a panaszosnál if. Buskó Ödönné óraállása 1988. novemberében 7121 volt, tavaly 7884, így a fogyasztás ’89 novemberéig 763 kW, értéke 1869.4o forint. A részszámlák alapján 1700-at fizetett ki, a különbözet 169.40 forint, amit ez év januáijában kellett volna befizetnie. Mivel a tavaly novemberben esedékes 340 forintos részszámláját nem rendezte, ezt az összeget is hozzá kellett adniuk. (Következménye volt, hogy kikapcsolták az órát.) Fizetnivalója így 509.40 forintra nőtt. Hátralékét ez év júliusában rendezte - a 125 forintos visszakapcsolási díjjal együtt. Közben az újabb részszámlafizetés (március-május) is esedékessé vált, de mivel éppen kikapcsolva állt az óra, az összeget jóváírták. A júliusi részdíjat viszont már kérték, amit a fogyasztó megtagadott - mondván, hogy most fizette ki a számlákat. Emiatt a szerelők július végén újból kikapcsolták az órát, s ebből lett a bonyodalom... Köztisztasági pihenőben (fotó: T.Z.) örömmel olvastam lapjukban Paulina Éva sorozatát, melyben a valós helyzetet próbálja feltárni a megyei kórház, illetve a megüresedő szovjet kórház ügyében. Természetesen nem kerülte el a figyelmem a szeptember 24-i számban közölt MDF-elképzelés sem. Megfordult a fejemben, hogy vajon kikből állhat az a bizottság, amelyik ilyen javaslattal él? Lehet, hogy tehetségtelen orvosok, akik a pálya szélén állva ellendrukkolnak, mert már a kispadon sem jutott számukra hely? Vagy műkedvelő civilek, akik a “nagy ötlettől” remélik a tényleges hatalomba kerülést? Netán közülük is akadna pályázó ama alternatív kórház alternatív vezető státusaira? A választ nem tudom, de annyi bizonyos, hogy a mostaninál is szomorúbb időknek nézünk elébe, ha ilyen szemléletű és mentalitású emberek fognak “gondoskodni” rólunk az önkormányzatokban. Remélhetőleg ezen megsértődnek, de a programjuk után ítélve mást nem is vár tőlük az ember, így hát nem kérek elnézést. Jó okom van rá, hogy felháborodásomnak hangot adjak, bár megjegyzem, hogy soha sem dolgoztam az egészségügyben. A sors úgy hozta, hogy az utóbbi négy év alatt többször megfordultam ápoltként a Hetényi Kórházban. Én és családom sokat köszönhetünk az ott dolgozó orvosoknak, gondozóknak, főképp a koraszülött osztálynak. Azt, hogy most három kisgyermek boldog anyukája lehetek és azt is, hogy a várva várt első gyermekünk életben maradt, hiszen mindkettőnk percei meg voltak számlálva. így hát anyai érzéseim folytán érthető, hogy ez az osztály áll szívemhez legközelebb, ezáltal az egész gyermekgyógyászat, tehát a gyermekkórház ügye is. Mint szülőnek, úgy érzem, jogom van ahhoz, hogy szükség esetén a legmegfelelőbb szakmai színvonalon lássák el a gyermekemet. Ezt pedig az alternatív kórház semmiképp nem biztosíthatná. Nem értem, kiknek a felhatalmazásából akar a bizottság fejlesztés helyett rombolni? Azt hiszem, hogy a Hetényi országos összehasonlításban sem szégyenkezhet. Volt alkalmam kipróbálni egyik nagyhírű klinikánk szülészeti-nőgyógyászati osztályát is és ki merem jelenteni, hogy a szolnoki betegellátás a hasonló osztályon felette áll az említettnek. Ugyanis a Hetény iben azt éreztem, hogy az itt gyógyító orvosok “egy csapatban játszanak”, ami a betegekre jó hatással van. Kiknek állhat érdekében a már együttműködő erőket szétzilálni, szétbomlasztani? Akik illetékesnek érzik magukat a majdani döntéshozatalban, hogyan gondolkodhatnak ilyen dilettáns módon? Felezzünk! - mondják. De nem gondolják végig, hogy egy viszonylag ép egészből két roncsot akarnak létrehozni. Miért megint a “hátramenéshez” ragaszkodnak? A gyermekkórház gondolata tiszteletre méltó és valószínűleg nem csak Szolnok, de a megye lakosságának is örömére szolgál. A tárgyalóteremből Nyújtófával fogadta a hívatlan vendéget Semmitmondó, zavaros vallomás, ellentmondások közt bukdácsoló védekezés. Semmilyen választ nem tudott adni arra, hogy milyen szándékkal indult el otthonról azon a nyári estén. Barátot akart meglátogatni, vagy haragost elszámoltatni? A kihallgatás során sok mindenről szólt, valójában semmit sem mondott Jáni Lajos Alattyán, Liliom út 19. szám alatti lakos homályos nyilatkozatánál is világosabb volt, többet mondott az a találkozás, amely végül is Jánit a vádlottak padjára juttatta. A színhely: Du- becz László Alattyán, Petőfi út 7. szám alatti lakos háza, annak is a közlekedési folyosója. Jáni ott futott össze ez év július 19-én este Dubecz Lászlónéval, a ház asszonyával. Feltehetően a hívatlan vendégnek jutó hideg fogadtatás miatt szóváltás támadt közöttük. Néhány mondat után a szócsata komolyabbra fordult, tettlegesség- gé fajult. Dulakodni kezdtek és az erősebb, a hívatlan vendég durván és elszántan rátámadt az asszonyra. Kíméletlenül a falnak lökte, aztán mintha erejét akarná fitogtatni, arcul ütötte. A zajra a férj, Dubecz László sietett ki a szobából. Jáni azonnal váltott, békén hagyta az asszonyt, de csak azért, hogy a ház gazdájával, a férjjel folytassa a dulakodást. Az új ellenfél már nagyobb erőbedobást követelt, így fordulhatott elő, hogy nem figyelt az asszonyra, észre sem vette, hogy az a konyhába sietett, ahonnan nemsokára egy nyújtófával a kezében tért vissza. Néhány perc múlva a fejére mért ütés juttatta eszébe, hogy a nyújtófa egy asszony kezében mindig hatásos fegyver. Az ütés a földhöz vágta, és ez alkalmat adott a Dubecz házaspárnak arra, hogy felnyalábolja és az udvarra vigye. Ott felszólították a betolakodót, hogy távozzon, hiszen senki sem hívta. Az eszmélő Jáni azonban nem hallgatott a szép szóra, újból Dubecz Lászlóra rontott. A támadásban azonban ezúttal is nagyobb volt a düh, mint az erő, ezért elhatározta, hogy más módszerrel folytatja a harcot. Abbahagyta a dulakodást és ezúttal ő rontott be a konyhába. Hamarosan visszatért, de nem nyújtófával, hanem egy éles pengéjű húsvágó bárddal a kezében. Mivel fenyegetése elől Dubeczék az utcára menekültek, Jáni - mint aki már unja a harcot - eldobta a bárdot és eltávozott. A Jászberényi Városi Bíróság Táborosné dr. Varga Rozália tanácsa hozott ítéletet a harcias Jáni Lajos ügyében. Magánlaksértés és könnyű testi sértés miatt öt hónap börtönbüntetésre és 3 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Abörtönbün- tetés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős.- ésal Nagy szükségünk van rá. Most, amikor nő a koraszülések, a veleszületett rendellenességek száma, amikor egyre több csecsemő és kisgyerek betegszik meg a fokozódó környezeti ártalmak miatt; amikor egyre több balesetveszélynek vannak kitéve gyermekeink. Igenis kell a gyermekkórház, mert nem igaz, hogy nincs kihasználva a gyermekosztály, sőt zsúfoltság van és emiatt sok kritika is érte az utóbbi időben. De a körülményekről nem az ott dolgozók tehernek. Ostobaság olyat kijelenteni, hogy egy gyermeket ok nélkül fektet az orvos kórházba. Kíváncsi lennék rá, hogy például az ominózus javaslat szerint hogyan feleznék meg a koraszülött részleget. így is kevés a működőképes, a mentőautókban is használatos inkubátor. Az életmentő berendezésekből többre lenne szükség, és persze ápoló személyzetre is. Egy-egy ultrahang-vizsgálatra csak másik osztályon van lehetőség, ahol rengeteg felnőtt várakozik. Képzeljük el, ha másik kórházba kellene szállítani emiatt az alig életképes kisbabákat, akiket az “idegen” levegőtől is óvni kell... Hogyan oldható meg, hogy a speciális szakorvosok fele az egyik kórházban, fele a másikban viziteljen? Mert nem csak felszerelésre nincs pénz! Az MDF szakbizottságának véleménye a versenyhelyzetről szintén képtelenség. Ugyanis ahol egy kórház helyett két felet akarnak “alkotni”, az annyi, mintha ketten versenyeznének: melyikük bírja tovább levegő nélkül. Versenyhelyzet csakis akkor állhatna elő, ha lennének magánkórházak és velük vetélkedő, jól felszerelt állami kórházak. Addig viszont, amíg ilyenekről szó sincs, a legkevesebb, amit tehet a hivatal, hogy ha segíteni nem tud, legalább ne gördítsen akadályt. Azért from egyszerűen így, hogy a hivatal, mert a beteg gyermek és az aggódó szülő szemfrontjából lényegtelen a “felségjelzés”. Egyre megy, hogy a tanácsi szakigazgatási szerv, vagy az önkormányzati szakbizottság, vagy egy senki által fel nem hatalmazott bizottság szorgalmazza a megosztást és elemzi a fejlődést. Úgy látszik, nagyon messze vagyunk még attól, hogy a rendszerváltás a fejekben is végbemenjen. A magyar egészségügy gyógyítható, változtatni lehet és kell is rajta. Éppen ezért szükségtelen, hogy önjelölt “illetékesek” telepedjenek az egészségügy nyakára. Bízzák a gyógyítás ügyét azokra, akik ott dolgoznak, akikben él a hivatásszeretet és valóban tenni akarnak a jelenlegi állapot jobbításáért. Ne a névtelenség homályába burkolózó “felelős vezetők” és túlbuzgó hivatalnokok döntsenek önös érdekeik szerint. Lenne viszont más fontos dolguk. Az, hogy kiszolgálják a gyógyító munkát, próbálják kitalálni, hogy mit lehetne tenni és ne azon töprengjenek, hogy mit miért nem lehet. Gondolkodjanak el például azon, hogyan lehetne létrehozni a megyében egy alapítványt a gyemekosztály, vagy éppen a gyermekkórház javára, amiből a legégetőbb gondokon enyhíteni lehetne? Vagy egy bizonyos cél érdekében: miként juthatna a kórház egy speciálisan felszerelt rohamkocsihoz, amivel a megye településeiről szállíthatnák a koraszülötteket, a súlyosan beteg csecsemőket és kisgyermekeket? Az ilyesmit nem feltétlenül “belülről” kell kezdeményezni, mert akkor nem marad idő a tényleges munkára. Egy durva hasonlattal élve: ne a szakácsot küldjük a bányába sóért! Végezetül kérem a szülőket, a leendő szülőket és mindenkit, aki egyetért a gyermekkórház gondolatával, hogy támogassák azt, nyilvánítsák ki akaratukat, adjanak hangot egyetértésüknek. Bízom benne, hogy sokan vagyunk, akik hasonlóképpen gondolkodunk és a nemes célokat erőnkhöz mérten erkölcsileg és anyagilag is támogatnánk. Nehéz időkebélünk, de mindent meg kell tennünk gyermekeinkért, amit lehet. Sőt! Amit nem lehet, azt is meg kell próbálni! Tarjányiné Vérségi Erzsébet lörökszentmiklós Az odalt összeállította: Csankó Miklósné f
