Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-03 / 177. szám
12 néplap 1990. NOVEMBER 3. Orvosok és betegek HUMOR HUMOR HUMOR A felvételi iroda előtt ül egy férfi vérző arccal.- Neve?- Kovács János.-Nős?- Igen, de karamboloztam, és ott sérültem meg... * * *- Mennyire lefogyott a felesége, szomszéd!- Igen. Egy régi kínai diétának köszönheti. Már három hete nem eszik mást, csak rántottlevest.- Köménymaggal?- Nem. Pálcikával! * * *- Megszöktem a műtőasztalról, mert az asszisztensnő azt mondta, hogy a vakbél-operáció gyerekjáték, nem kell reszketni tőle.- Ezért szöktél meg?- Igen, mert nem nekem mondta, hanem az operáló orvosnak! * * * Az orvos így szól a betegéhez:- Smidth úr, mától kezdve szigorúan tilos innia, dohányoznia, a nők után futkosnia, világos?- De doktor úr, mi lesz a férfias életvitelemmel, ha minden jótól eltilt?- Tudja mit? Borotválkozni ezután is borotválkozhat! * * * Falusi hallgatóság előtt antialkoholista előadást tart az orvos, közben két képet mutat be a hallgatóságnak.- Nézzenek csak ide! - mondja. - Ez a kép egy egészséges ember máját ábrázolja, aki nem fogyasztott alkoholt. Ez a csúnya, foltos, likacsos, összezsugorodott máj pedig egy alkoholistáé volt. Amikor a hallgatóság végignézte a szemléltető képeket, az orvos megszólít egy idős embert, aki az első sorban ül:- Na, bácsikám, milyen tanulságot vont le ebből az előadásból?- Doktor úr, nem eszem több májat! * * *- Mondja, Mosemé, tapasztalták már a családban valakinél az elmebetegség jeleit? - kérdi az orvos.- Igen, doktor úr. A nővérem egyszer kikosarazott egy milliomost! # * *- Tetszik tudni, doktor úr, az első még megy valahogy... A másodiknál, de főleg a harmadiknál azonban már erős szívdobogást kapok, s hasztalan pihenek közben, a negyediknél egészen kifulladok.- De uram, Ön elfelejti, hogy 80 éves elmúlt. Ebben a korban kettőig is gyönyörű eljutni.- Az lehet. De sajnos én az ötödiken lakom. A sebész odamegy a frissen operált beteg ágyához, aki épp akkor kezd ébredezni a narkózisból.- Kitűnően sikerült az operáció! - mondja a sebész az ébredező betegnek.- Köszönöm, doktor úr. Azt szeretném mondani, én csak azért mentem be a műtőbe, hogy az elromlott vízcsapot megjavítsam! * * *- A kutyám mentette meg az életemet.- Hogyan?- Amikor beteg voltam, nem engedte be a lakásba a körzeti orvost! * * *- Doktor úr, az utóbbi időben sok gondom van a feleségemmel. Éjjel álmában azt kiabálja: "Nem, Béla, nem!"- Idáig rendben van, kérem.- Hogy lenne rendben, hiszen engem Tamásnak hívnak?- Mondom, hogy rendben van, ameddig Bélának azt kiabálja, hogy nem!- Bőhm úr, segített az a poten- cianövelő-szer, amelyet két héttel ezelőtt írtam fel magának?- Ó, nagyszerű hatása volt, doktor úr!- És mit szólt hozzá a felesége?- Nem tudom. Azóta nem voltam otthon. * * * Egy bombacsinos, fiatal nő panaszkodik az ideggyógyásznak:- Doktor úr, bármi történik velem, öt perc múlva elfelejtem!- Ez remek! - lelkesedik fel az orvos. - Akkor azonnal vetkőzzön le, és feküdjön oda, arra a díványra! * * * Idősebb hölgy mondja a barátnőjének:- Fantasztikus, hogy mennyit fejlődött az orvostudomány. Amikor fiatal voltam, tetőtől talpig le kellett vetkőznöm az orvosnál. Ma már elég, ha a nyelvemet kinyújtom!- Kíváncsi vagyok, meddig akarsz még az energiatakarékosságra hivatkozni- Mégis mit gondolsz, hogyan tudnék én segíteni privatizáció-ügyben? • Nincs okunk panaszra, a jövőhöz képest egész jól élünk- Nem készülünk mi semmire, drága biztos úr, egyszerű, békésjárókelők vagyunk Hruscsov titkai (3.) Szuszlov nem olvasta a Zsivagót Nagyezsda Allilujevnát, Sztálin feleségét nem sokkal a halála előtt láttam, azt hiszem az októberi forradalom ünnepén. Kaga- novics másnap összehívta a titkárokat és tájékoztatott, hogy Nagyezsda Szergejevna váratlanul meghalt. Újabb egy-két nap múltán Ka- ganovics megint összehívta ezeket az embereket és azt mondta: „Sztálin megbízásából beszélek. Arra kért, hogy hívjam össze önöket, és mondjam el, mi is történt valójában. Allilujevna nem természetes halállal halt meg. Öngyilkos lett.” A részleteket természetesen nem ismertette és mi sem kérdeztünk semmit. Lezajlott a temetés. Sztálin, úgy látszott, a fájdalomtól megtörve állt a sírnál, Nem tudom, mit érzett belül, kívülről azonban bánatosnak látszott. A történtekről bővebbet én is csak Sztálin halála után tudtam meg. Igaz, bizonyítékok nincsenek. Egyszerűen arról v^n szó, hogy megkérdeztük Vlasziktól, Sztálin testőrségének parancsnokától, hogy vajon mi késztethette Nagyezsda Szergejevnát az ön- gyilkosságra. Elmondta, hogy a díszszemle után mindenki Voro- silovhoz ment vacsorázni a Kremlbe. Az ilyen ünnepeken mindig Vorosilovnál volt a vacsora. Ezúttal is egy szűk körű csoport vett részt: a szemle parancsnoka és a Politikai Bizottság néhány tagja. Egyenesen a Vörös térről érkeztek. Ez időben elég hosszú ideig tartottak a díszszemlék. Mint mindig, most is ittak. A végén mindenki távozott. Köztük Sztálin is, aki a felesége nélkül vett részt a vacsorán. De nem ment haza. Már éjszaka volt, nem tudom hány óra lehetett. Nagyezsda Szergejevna aggódni kezdett. „Hol lehet Sztálin?” Keresni kezdte. Telefonált az egyik dácsára és a szolgálatban lévő őrtől kérdezte, hogy ott van-e Sztálin? „Igen” - felelte az őr - „Sztálin elvtárs itt van.” „Ki van vele?” Az őr egy asszony nevét említette, aki közismerten szép nő volt. Egy bizonyos Guszev katonatiszt felesége volt és ő is részt vett a vacsorán. Sztálin vele együtt távozott és most mindketten a dácsában alszanak. Allilujevna tehát mindent megtudott a katonától. Sztálin másnap reggel tért haza, nem tudom mikor és Nagyezsda Szergejevna akkor már nem élt. 1958-ban nagy felhajtás volt Borisz Paszternák Doktor Zsiva- gója körül. Szuszlov, aki abban az időben az agitációs és propagandaosztály vezetője volt, úgy tájékoztatta a Politikai Bizottságot, hogy a mű gyenge és szovjetellenes, tehát nem szabad kiadni. Azt hiszem, senki sem olvasta a könyvet, még Szuszlov sem, ő valószínűleg háromoldalas összefoglalót kapott egyik beosztottjától. Sajnálom, hogy közöm volt a könyv betiltásához. Alkalmat kellett volna adnunk az olvasóknak, hogy kialakíthassák a maguk ítéletét. A Doktor Zsivago betiltásával nagy kárt okoztunk a Szovjetuniónak, a külföldi értelmiség, még azok közül is sokan, akiknek nem volt ellenszenves a szocializmus, ellenünk fordultak. Most azt mondják, hogy már nincs cenzúra. Ez hülyeség, csak a gyerekek hihetik el. Mondhatom igen könyörtelen a cenzúránk. A műbírálatot nem volna szabad a certzúrával azonosítani. Bárcsak úgy közeledtem volna a Paszternák-ügyhöz, mint Szolzsenyicin: Iván Gyenyiszovics egy napja esetében, 1962-ben. Ezt a könyvet elolvastam, nehéz volt, de hatásos. Szuszlov mindent ellenőrzés alatt akart tartani. Azt mondta, nem engedhetem meg a Doktor Zsivago kinyomtatását, mert nem értenék meg az emberek. Azzal, hogy nem avatkoztam be Szolzsenyicin könyvének publikálásába, azt a véleményt fejeztem ki, hogy a kommunista pártban és a szovjet nép körében elharapózott káros jelenségeket el kell ítélni. Az olvasók falták Szolzsenyicin könyvét. Érdekelte őket, hogy miképpen kerülhet egy becsületes ember ilyen körülmények közé. Nos, Sztálin volt az oka, mert ebből a szempontból bűnöző volt és a bűnözőket bíróság elé kell állítani, és a társadalomnak is el kell ítélnie őket. (folytatjuk)
