Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-29 / 199. szám

1990. NOVEMBER 29. Nézzétek, itt vagyok! Enyém a 18- as szám. sem jutott volna soha, hogy hol­mi szépségversenyre nevezzen. Az idén érettségizett a Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szak- középiskolában, és két nap pihe­nés után már szülei mátraszent- istváni vendéglőjében, a kör- nyékszerte népszerű Vidróczki csárdában mérte a bort, szolgálta ki a nagyérdeműt. Hétvégeken pedig sütött, főzött, ugyanis ez a hobbija. Szerencséjére az édesanyja gondolt egyet, és benevezte a lá­nyát a Queen of Hungary, azaz Magyarország királynője szép­ségversenyre. Mi tagadás, ezt megtudva kevés híján elájult, de nem volt mit tennie, már indulnia JLAUUUJjClt a sutes-fozes „Mellesleg” a szépségverseny országos döntőse 1. Praying for Time (George Michael) 2. Black Cat (Janet Jackson) 3. It maust have been love (Roxette) 4. I’m your Baby tonight (Whitney Houston) 5. Bye, Bye Szása (Pa-Dö-Dö) 6. Tom’s Diner (DNA feat. Suzan­ne Vega) 7. Közeli helyeken (Bi­kini) 8. Tonight (New Kids on the Block) 9. Crying in the Rain (A-ha) 10. Step back in Time (Kylie Minogue) Állt a bál a Tiszán túl! Beát Zalatnay Sarolta faggatja ter­veiről legfeljebb gazdagabb lett egy csodálatos élménnyel, hiszen bármikor elmondhatja majd a gyerekeinek, ismerőseinek, nemcsak nézője, de részese is voltam a szépségverseny orszá­gos döntőjének 1990 novembe­rének a végén. Nézzétek, itt van­nak a képek is... D. Szabó Miklós Fotó: Nagy Zsolt A szolnoki Kanizsa Beáta oly­annyira visszafogott és szerény 18 éves ifjú hölgy, hogy eszébe illett az elő- és középdöntőben. Nem reménykedett, éppen ezért meglepetésként érte, hogy beju­tott a legszebb tizennyolc közé, így részt vehetett a Hilton Szál­lóban rendezett országos döntő­ben. Bizony, a torkában dobogott a szíve, amikor végigvonult a do­bogón, bár némi megnyugvást biztosított neki, hogy valahol a nézőtérről édesanyja, édesapja és öccse figyeli a lépéseit, hall­gatja a mondatait - és neki druk­kol. Nem hiába, mert a zsűritől kapott pontok alapján végül is a kilencedik helyen végzett az or­szágos döntőben. Aki azt gondolná, hogy a 165 centiméter magas, 50 kiló súlyú, 60 centis derék- és 88 centis Az élet megy tovább: csaplárosnéként a Vidróczki csárdában mell-, illetve csípőbőségű, sötét­barna hajú lánnyal ezek után el­szaladt a csikó, az téved. A ver­senyt követő hétfőn már Mátra- szentimrén a csárdában állt mo­solyogva a pult mögött. Főzte a kávét, adta a söröket, üdítőket. Elvégre az élet mit sem változott, Az est koronázatlan királya és királynője pezsgőcsendélettel. Szokatlan csörgés és csattogás törte meg a Tiszaliget halotti csendjét múlt héten pénteken, az estéből éjszakába hajló órákban. A „csecsemő” főiskolán tudniillik HÚSZON INNEN —TÍZEN TÚL „kitört” a gólyabál. Mégpedig a legeslegeslegelső! De nem utolsó­sorban. A régi-új falak közt otthon­ra találó majdani külkeresekedők a ligetre boruló ködzivatarra fittyet hányva, hamar tetőfokukra hágtak, kicsordult medréből a hangulat. A nagyestélyi és kisfröccs jegyében eltelt szolid órák remélhetőleg a résztvevők fogékonyságát is előse­gítették a matematika és angol nyelv befogadására. Annyi biztos, hogy egy lépéssel közelebb kerül­hettek egymáshoz, illetve tanáraik- hoz. (técsi) (Fotó: Illyés) mrwKOR UNILPWU Szabó Csilla (Szandaszőlős, Kiss J. u. 13.) e heti tippsora nagyrészt nemrég „berobbant”, s azóta is az európai listák élén tanyázó slágerekből áll. Zene le­gyen a talpán az a magyar dal, amely fel akar kerülni TOP 10- ére. November 20.! Stop. Szolnok! Stop. És Neoton! Non-stop. (Fotó: Illyés) Mosolyogni kötelező Tábori élmények - Amerikából Amerika sajnos még mindig messze van, oda eljutni „szaba­don utazgatós” világunkban sem könnyű, A fiatalok között az utóbbi években divatba jött egy viszonylag olcsóbb és egysze­rűbb módja az Újvilágba utazás­nak - ez pedig nem más, mint a Camp America-szervezet. En­nek keretén belül a fiatalok nyá­ron több hetet egy amerikai tá­borban dolgoznak, s utána akár be is járhatják az USA tájait. Egy ilyen táborban vett részt Kucsa József 26 éves, szolnoki fiatal­ember is, akivel tapasztalatairól és élményeiről beszélgettünk.- A műszaki egyetem ve­gyészmérnöki kari újságjában fi­gyeltem fel erre a lehetőségre - kezdi a beszélgetést Jóska -, s mivel utolsó éves egyetemi hall­gató voltam, úgy éreztem, ezt nem szabad kihagynom, ki kell próbálnom a „nagy kalandot”. No és persze az angol nyelv gya­korlása sem volt egy utolsó szempont!- Te milyen munkára jelent­keztél?- Én úgynevezett tábori mun­kás voltam, a konyhán dolgoz­tam. Konyhamunkám nem volt nehéz, megkönnyítette a dolgom a sok modem konyhai eszköz - a mosogatógéptől a szárítógépig. A tábor nagyon szép helyen volt, New Yorktól kb. 100 km- re, Connecticut államban, egy hatalmas erdő kellős közepén. Körülbelül 160-an lakója volt - gyerekekkel, felnőttekkel együtt. Nyelvi problémáink nem vol­tak, mindenki türelmes volt a másikhoz, igyekezett segíteni, ahol tudott. Ha azt vették észre, hogy rosszkedved van, szinte rád szóltak, hogy ne légy szomorú. Majdhogynem kötelező volt mo­solyogni, vidámnak lenni. Ők úgy voltak vele, hogy a jókedv, mosolygás nagyon fontos - mint ahogy ez hozzá is tartozik az amerikai életformához.- A gyerekek biztos élvezték a táborozást. Számukra milyen programok voltak?- Rengeteget játszottak, spor­toltak a hatalmas zöldterületen. Volt egy mesterségesen duz­zasztott tó, abban horgászni úsz­ni, kajakozni, kenuzni lehetett. Ezenkívül kosárlabdáztak, egy baseballszerű játékot játszottak, illetve festettek, rajzoltak, kirán­dultak - egyszóval egy kicsit az életre nevelődtek. Az idejük napról napra, percről percre be volt osztva, unatkozó gyereket nem lehetett a táborban látni. Számomra egyébként a leg­meglepőbb pozitív dolog a tábo­ron belüli maximális bizalom volt. Semmi sem volt elzárva, az autókban benne volt a slussz­kulcs, az éléskamra is mindig nyitva állt. Egyébként is, az em­berekről soha nem tételeztek fel rosszat, mindenkit egyforma módon kezeltek. Azért az na­gyon jólesik, ha bíznak az em­berben! Viszont ezzel szöges ellentét­ben állt New York „bizalmatlan­sága”, mely város nekem nyo­masztó, félelmetes és idegen volt. Ott egyébként 3 napot töl­töttem, majd pedig egy londoni egyhetes tartózkodásra futotta a keresett pénzből. Végül is min­dent egybevetve úgy érzem, hogy nagyon megérte ez a kis „kiruccanás” a tengerentúlra! (Többen érdeklődtek már Jós­kánál a cím után, ahová írni le­het. íme a pontos cím: CAMP AMERICA, DEPT RTN 02A, 37A Queens Gate, London SW 5HR) B. GY. A fő jelszó: „Keep smiling!” (Mindig mosolyogj!) 5 Mozimesék ,Ted Kotcheff: Hóbortos hétvége Minden évtizednek meg­van a maga filmje, amelyben nyugtalan, bőrükbe férni nem akaró hullák körül zaj­lik a képtelen történet. Em­lékszem például egy réges- régi csehszlovák komédiára, amelynél jobbra-balra dől­tünk a röhögéstől, két rendőr esetlenkedésein, ahogy egy koporsó és „rakománya” elől menekültek. Ted Kotcheff felvállalta e bőkezű téma egy újabb film- revitelét. Apait, anyait bele is ad olyannyira, hogy könnyekig elérzékenyülünk - a röhögéstől -, ahogy kici­kizi az öreg kaszást. Hogy hogyan kezd hozzá? A meg- sárgult recept szerint: végy két, bájosságában is esetlen és esetlenségében is bájos, lökött suhancot (amolyan modern hülyegyerekeket), egy bájos cicamicát és egy sajnálatra nem méltó, kihű­lőfélen lévő, bajkeverő ha­lottat. Sztoridat végtelenítsd korlátlan lehetőségeket tál­cán kínáló, kellően szerteá­gazó cselekménnyel, mind­ezt forgasd meg újvilági szószban, öntsd nyakon hu­morral, s helyszínül - ha csak teheted - válaszd valamelyik tengerpartot. És kész! Jól rázd össze mindezt, s zúdítsd nyugodtan a nézők elé, hadd fürdessék benne kedvükre tekintetüket. Mellékhatás­ként bizton számíthatsz tisz­tes bevételre és elismerésfé­lére. Feltehetőleg fontos lé­pést tettél halhatatlanságod felé, de annyi szent, hogy minden ötödik nézőben, aki kifordul a moziból, megra­gad neved. ... Egyikük én lettem. Mi­tagadás: tetszett a film. Pár mondat erejéig lapozzunk bele a „forgatókönyvbe”. Most már azzal nem árulok el titkot, a főszerepet egy en­gedetlen, még halálában is rokonszenves, ernyedt hulla játsza. Barnie-nek hívják. Hozzá kell tenni, csuda te­hetséges ebbéli mivoltában. Vannak pillanatok, mikor már a néző gyanakvását is felkelti: tejó ég, ez egy bábu vagy tényleg kimúlt! Sajnál­nunk mégsem illik, mivel két lüké alkalmazottját láb alól eltenni szándékozván éri a buta halál. (Ők ugyanis cégénél rájönnek valami tur­pisságra, spéciéi a főnökü­kére.) Még csak nem is szen­ved sokat, vér nélkül, csend­ben leheli ki lelkét. Szó sze­rint csak egy tűszúrás az egész! Mi malőr, hogy hul­lánk (volt) társasági lény, kacsalábon forgó, tenger- melléki kéjvára nyüzsög al­kalmi ismerőseitől, akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy márpedig Bar- nie nincs többé... Azaz na­gyon is, hogy van, mert lép- ten-nyomon felbukkan, „mozgékonyabb” mint va­laha. A két megriadt „hulla- gyalázón”, a házhoz rendelt bérgyilkoson (nem kell fél­ni, ez sem igazi) és a tündéri cicamicán túl felbukkannak más, félig és teljesen őrült figurák is. Akad akinek csak Bamie Porschejára fáj a fo­ga, s átviharzik a vásznon egy kótyagos amazon is, aki a testében kitört tűzvészt ol- togatná elhunyt hősünk fecs- kendejével. S addig-addig hánykoló­dunk a szertelen mese habja­in, míg egyszer csak fájón kell tudomásul vennünk, hogy még a legkuszább tör­ténetek is kibogozódnak és véget érnek egyszer. Fel­gyullad a fény, szedelőzkö- dünk... Ötven forintért ennyi járt! técsizé 1 Sportcsarnok! Stop.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents