Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-17 / 189. szám

:plap kulturális panoramaja 9 Tanulmányúton Amerikában Az őserdőben is pedagógus volt Ki ne szeretne egyszer szétnéz­ni a jobbára csak filmekből ismert Amerikai Egyesült Államokban? Megmászni a Grand Canyont - már persze csak amennyire lehet sétálni egyet Chicagóban, meg­csodálni a hatalmas, hömpölygő Mississippit, az Ohiót, lefényké- pezkedni a Fehér Ház előtt. Hogy miért pont ezeket említettem? Azért, mert többek között ilyen képeket mutatott Csernóczkiné Páll Katalin, a szolnoki Kossuth téri középiskolai kollégium neve­lő tanárnője, aki nemrégiben ért haza az Egyesült Államokból. Az ifjú tanárnő három éve vég­zett az egyetemen orosz-földrajz szakon, de mint ismeretes, az orosz tavaly óta már nem tartozik a „keresett” tantárgyak közé. Csernóczkiné is bekapcsolódott hát a TIT átképző tanfolyamába, s az idén középfokú nyelvvizsgát tett angolból. Áz átképző tanfolya­mon a hallgatóktól sikerült meg­kapnia egy londoni iroda címét, amely munkaközvetítéssel foglal­kozik az Egyesült Államokba. El­fogadták a jelentkezését, s kilenc hetet töltött el egy nyári táborban, majd utána hat hétig bejárhatta a fél országot.- Hogyan érezte magát az ame­rikai gyerekek táborában?- Természetjáró tábor lévén fes-. tői környezetben, a Mississippi és az Ohio összefolyásánál volt a tá­bor egy valódi őserdőben. A vi­szonyok is ez utóbbinak felelnek meg. Én például egy hétig a rajom­mal - harminc gyerekkel - egy szikla alatt laktam. A diákok he­tenként változtak, nagyon kedve­sek, aranyosak voltak. Magyaror­szágról ugyan azt sem tudták, hol van, de érdeklődtek az életünkről, a magyar gyerekekről. Óriási túrá­kat tettünk éjjel-nappal, hegyen, vízen, árkon-bokron át. Tetszett nekem a gyerekek felszabadultsá- ga, mentalitása. Ha valami nem sikerült, nem keseredtek el, majd sikerül holnap. Önfeledten tudnak hancúrozni, lármázni, de amikor kell, hallatlanul fegyelmezettek.- Mire emlékezik a legszíveseb­ben?- Nehéz választani. Soha nem felejtem el például a Grand Can­„Arizonából két napig utaztam a Yellowstone Parkba” - mutatja a térképen Csernóczkiné Páll Kata­lin. yont, a Yellowstone Parkot, ahol egy reggel arra ébredtem, hogy egy hatalmas bölény ül a sátram mellett. Tudtam, moccannom sem szabad, amíg el nem távozik a hí­vatlan vendég. A park egyébként számomra, mint földrajz szakos­nak különösen sok szép élményt nyújtott, de szívesen emlékszem a városokra, az emberekre, s meg­lepve tapasztaltam, hogy az ame­Alkotóműhelyben „Forró-ságok” tárlata Egy fiatal, Forró Valé­ria első kiállítása nyílt pénteken Szolnokon, a Technika Házában. Ere­deti szakmáját tekintve dekoratőr; olyan foglal­kozás művelője, amely önmagában is alkalmas az önkifejezésre.- Négy évig dolgoz­tam a Skálában, akkor végeztem el a debreceni kirakatrendezői, dekora- tőri iskolát. Jelenleg vál­lalkozom, és tagja va­gyok a Tisza Mozi Kft.- nek is. Nem volt még kiállítá­som, ez az első is nagyon hirtelen jött. Ismerőse­imnek tetszettek a képe­im, és biztattak, hogy mutassam meg őket a nagyközönségnek. He­lyet kezdtünk keresni, és a Technika Háza adott lehetőséget a bemutatkozásra. Két hét alatt sikerült kiállítható­vá tenni azt a 29 alkotást, amit elhoztam.- Érdekes technikával dolgo­zik!- Tulajdonképpen én találtam ki, de vannak olyanok, akik visszaélnek azzal, hogy megis­mertettem velük ezt a technoló­giát. A kisméretű képeim olyanok - barátaim szerint -, hogy muszáj őket kézbe venni. Nem biztos, hogy a falra teszi ki az ember, jól mutatnak az asztalon, a polcon is. Visszafogott színeket haszná­lok, általában a barna árnyalatai dominálnak. Praktikussá a fény- árnyék ellentét, a csillogás teszi őket. A címek választásánál meg­próbálok szójátékokat kitalálni, mint például a nevemre utaló „Forró-ság”, vagy a „Sejtek”, a „Kiszögelés”.- Kiknek az érdeklődésére szá­mít? ősz, a kiállítás egyik darabja.- Ismerősök, barátokéra első­sorban, de várjuk a „szakma” képviselőit is. Talán Pestről ér­kezik egy galériaigazgató. Jó lenne, ha minél több érdeklődő jönne be az utcáról. Az igazság az, hogy legszívesebben minden munkámat megőrizném, de ha valaki vásárolni akar, nem zár­kózom el előle. Egyébként a ki­állítást Girnt Vilmos főiskolai docens nyitotta meg, akivel együtt tanultam rajzolni Pogány Józsefnél.- Gondolom, nem ez lesz az egyetlen kiállítása...- Remélem, nem. Szeretném, ha munkáim tetszenének az em­bereknek. Amíg nézik, addig el­felejtenék a mindennapok gond­ját. Képeim közül ötöt már Svájcban megvettek, jó lenne, ha kiállítani ott is lenne lehetősé­gem. Szeretnék sikereket elérni másik hobbimban is, a másod- osztályú bajnokságban tekézem.- Sok sikert mindkettőben! B. Cs. rikaiak egyáltalán nem olyan sza­badelvűek, mint ahogy itthon gon­doljuk róluk. A boltokban például nem árulnak szeszes italokat, csak arra kijelölt üzletekben, azokban is csak 21 éven felülieknek, s ezt sze­mélyi igazolvánnyal valóban iga­zolni is kell.- Mik a további tervei?- Most felsőfokú angolnyelv­vizsgára készülök, s jövő nyáron szeretnék ismét visszamenni vala­melyik táborba, s megnézni a nyu­gati partvidéket is, ahova most nem jutottam el. A fiatal tanárnő végezetül meg­kért arra, hogy tegyük közzé a lon­doni címet, hátha más is szeretne eljutni Amerikába. íme a cím: Camp America Dept RTN 02A, 37A Queens Gate, London SW7 5HR, England. „ T.G. Tv-előzetes s Újra Irgalom Ismét képernyőre kerül az Ir­galom, Németh László regényé­nek 1972-ben készült hatrészes tévéfilmváltozata. Kertész Ág­nest Széles Anna alakította, aki akkor kolozsvári színésznő volt, de egy esztendeje már hazánk­ban él, és a Thália Színház mű­vésze. A forgatás akkori körül­ményeire most így emlékezik:- Csodálatos időszaka volt az életemnek, s bár régen volt, még­is szinte minden pillanatára em­lékszem. Kellemes volt együtt dolgozni Hintsch György rende­zővel, Sík Igor operatőrrel, de a legnagyobb élményt mégis a szí­nészkollégáimmal való együttlét jelentette. Távolról ismertem őket, olvastam, hallottam róluk korábban. Ám a személyes isme­retség például Törőcsik Marival, Mensáros Lászlóval máig meg­határozó volt. Tulajdonképpen a szerepet is Törőcsiknek köszön­hetem, ugyanis a próbafelvételek után ő hívta fel rám a figyelmet. Négy hónapig forgattunk. Előtte részt vettem filmfesztiválon Ka­iróban, Cannes-ban, de ez a ma­gyarországi lehetőség nekem mindennél többet ért. A szerep is közel állt hozzám, bár akkor még korántsem voltam olyannyira komoly, érett, mint a filmbeli Ágnes. Talán hihetetlen, de a kész fil­met még nem láttam, a forgatás után'ugyanis vissza kellett tér­nem Kolozsvárra, ahol nem tud­tuk a magyar adást fogni. És ak­kor hol volt még a video? Szóval számomra is most ér­kezett el az idő, hogy visszanéz­zem magam. Nagy izgalommal és kíváncsisággal várom a soro­zat bemutatását - és remélem, nem okozok csalódást sem a né­zőknek, sem magamnak... (V. J., Tvr-hét) Fővárosi bemutató szolnoki színekben Páratlanul merész vállalkozás - mondhatnánk, ha a Doktor Zsiva- go színrevitelével a Szigligeti al­kotógárdája nem is oly rég nem hajtott volna már végre e mostani­hoz hasonló, bátor cselekedetet. Regényből drámát formálni min­dig kockázatos; olyan regényfo­cselekmény gyors folyását, amely­nek középpontjában egyre re­ménytelenebből vergődve vívja küzdelmét a Buendia nemzetség anyja, egy csodálatos asszony (olykor mintha valamelyik nép­mesénkből lépne elénk), az idő­És ott van Garas Dezső, aki mily meghatóan mulatságos tud lenni örökös fantáziálásával, ahogy minden új találmány felgyújtja képzeletét, majd ahogy a keserű tapasztalatok folytán egyre jobban elborul értelme. Kettejük, férj és feleség életízű évődése igazán ma­lyamot színpadra „kény­szeríteni”, melynek cselekménye szétáradó, világa valóságost és va­lóságfelettit egyesít, misztikus, mesésen csodás világ - egyenesen „színházveszélyes”. Kedvem vol­na részletezni, Scnwajda György milyen ragyogóan oldotta meg re­ménytelennek tűnő feladatát - ő írt drámát a regényből -, de erről bő­vebben majd az áprilisi, hazai pre­mier alkalmából, amikor közös él­ményünk lesz itthon is Marquez színházzá varázsolt Száz év magá­nya. Ezúttal a pesti sikerről - telt ház minden alkalommal - néhány gondolatban. Különös utazás ez a varázslatos este, egy nagy család életének szö­vevényes útjain egy törékeny, mégis hatalmas asszony vezet ben­nünket végig, kézen fogva szoro­san. A lélek tájain barangolunk, ahol feloldódnak a valóság határai, csodába illő dolgok történnek - például halottak járnak rendre vissza -; olyasmik, amik messze túl vannak a reálison. Mégis, mindez a legtermészetesebben van együtt a Taub János-i szigorúan megkomponált, finoman stilizált színpadi világban, egy lebilincse­lő, de ugyanakkor szikkasztó láto­másban. Az élet, mely konkrétabban vé­ve egy darab latin-amerikai való­ság (százévnyi, vagy ki tudja hány), mintha a sorscsapásos ma­gány - „háború, rossz nők, eszelős hóbortok, harci kakasok” - hatal­mas sivataga lenne! Mennyire ki- fejezőek ebből a szempontból Szé­kely László egyszerűségükben is imponáló, fakósárga, homokszínű vászonfüggönyei, melyek ugyan- nakkor gyakorlatiasan szolgálják a Törőcsik Mari és Garas Dezső. közben szeme világát is elvesztő Ursula, aki vaksága ellenére is mindenkinél tisztábban lát, mert nem a szemével, ő a leikével érzé­keli a dolgokat. A világot, amelyik alaposan összezavarodott. „Mi­lyen szépen süt a nap, és mégis milyen sötét van’ ’ - hangzik el Ur­sula szájából a játék kezdetén. S ebben a „képtelenségben” mint­egy benne sűrűsödik a mondandó lényege, ami aztán a lélek sivatagi tájain barangolva oly érzékletesen bomlik ki az előadásban, amelynél egységesebb produkciót keveset láthatunk. Tökéletesen működő gépezet, minden csavar pontosan a helyén, írhatnám, ha ezt a „gépi­es” hasonlatot nem érezném mél­tatlannak a lélekkel teli, árnyala­tokban dús, fegyelmezettsége elle­nére is felszabadult, játékos, paro- disztikus humort is felvonultató, remek színházhoz. Amelyben minden szereplő legjobb tehetsége szerint teljesít. Persze rendkívüli eseménnyé mégiscsak egy színésznő páratlan bravúrja avatja, az Ursulát alakító Törőcsik Marié, aki egyszerre tud igazán hétköznapian kedves és már-mármítikusan fenséges lenni; egyszerre szenvedő, küzdő, csa­ládjáért minden erejével hadakozó anya, vele, benne, általa éljük át az elmagányosodás elleni küzdelem szorongató drámáját, ugyanakkor libbenően könnyed kalauzunk, sőt az események kritikus kommentá­tora is. Kettős szerep, de Törőcsik zsenialitásában oly tüneményesen olvad egybe, oly ritka pillanatok­kal szolgál, hogy nincs, aki ellen­állhatna neki. Tartópillére ő a Bu­endia családnak - és az előadásnak. gával ragadó (kár, hogy Garas a második részben - szerepe szerint - többnyire csak asszisztál a játék­ban, karóhoz kötve, elméje megza­varodván). Furcsa, szomorú végű utazás ez a Száz év magány. A végén hálál, a Buendiák pusztulása. S amikor kialszanak a fények, fájón hasít be­lénk a kérdés: vajon van-e erő, kel­lő józanság és bölcsesség, amely megakadályozhatná az idők ily módon való megzavarodását - „el­romlott az idő gépezete” -, hogy ne veszítsük el egymást, hogy ne éljünk úgy együtt, hogy közben távolra szakadunk egymástól, hogy ne szakadjon ránk sorsszerű­én a gyötrő magányosság. Ha azokra a képekre gondolok, amikor a Buendiák békés falujára rátör a politika, s vele együtt bekö­szönt a hatalmi önkény, kicsinyes pártmarakodások kezdődnek (mi­lyen ismerősnek tűnnek az elszo- morítóan mulatságos, ezúttal kriti­kusan, parodisztikusan megfor­mált jelenetek) - még jobban összeszorul a lelkünk. Ez az előadás bizony a mi ma­gányunkról is szól; volt és lehetsé­ges magányunkról. Gondos, szép munka ez a Száz év magány. Jó lenne méltatni Kézdy György, Meszléry Judit, Győry Emil, Mertz Tibor, Derzsi János, Egri Márta, Kozák Ágnes és a többiek remek villanásait, de részleteseb­ben arról is majd akkor, ha hazaér­kezett hozzánk is a Száz év ma­gány. Istenem, milyen messzi is az az április! Valkó Mihály Az idén is közzétette jövő évi falinaptárait a Képzőművészeti Kiadó. Közöttük a kéz­művesség történetét bemutató 12 metszet a kínálat egyik szenzációja. Trentsensky Má­tyás ezek eredetijét az 1830-as években Bécsben készítette. „Mátyás Corvinái” kö­zül az énekeskönyv iniciáléképei szerepel­nek egy másik naptáron. A magyar klasszi­kus festészetet most Glatz Oszkár bujáki táj­képei, népviseleti és zsánerképei reprezen­tálják. Hagyományos a Képzőművészeti Ki­adónál a városképes falinaptár. A jövő évi lapokon a Budapesti alkony színes fotói sze­repelnek. Egy kisebb méretű (A/4-es) naptár pedig nagyobb városaink jellegzetes részle­teit mutatja be. A címlapon egy szép kőszegi felvétel szerepel. Patyi Árpád fotóművész tájképfotói pedig az évszakok változását, hangulatát érzékeltetik a Lírai tájak címet viselő falinaptáron. Hortobágy és a pásztor- viseletek elevenednek meg Eifert János szí­nes fotói alapján, és az egyre népszerűbb japán törpefákban is gyönyörködhetünk egy másik naptáron. Az aktnaptárak ma már nem számítanak újdonságnak. Két falinaptár-vál­tozatot „tervezett” a Kiadó, de végül csak Jung Zseni fotóiból készült egy 13 lapos összeállítás, valamint egy aktplakátnaptár. Egy másik poszteren nagy sebességgel szá­guldó síelőt látunk. A római katolikus fali­naptár a Pannonhalmán őrzött ereklyéket mutatja be. A gyerekek számára Walt Disney világhí­rű figurái díszítik a naptárlapokat, a házi­asszonyok számára a virágcsendélet-repro- dukciót 52 ételrecept egészíti ki. A hagyo­mányos mininaptár jövő évi lapjaira műem­lék templomok fotói kerültek. m • _ Száz év magány Művészet - falinaptárakon

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents