Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-13 / 185. szám
4 Rongálok minden kilométerkőnél Ellopják, eltörik, elhajlítják Az ősz és a tél az autósok számára sok kellemetlenséget tartogat. Rosszabb útviszonyok mellett a nedves, ködös éjszakákon különösen fárasztó a vezetés. Az élesen felfestett szaggatott vonal, illetve a műanyag vezetőoszlopok adnak ilyenkor nélkülözhetetlen segítséget a tájékozódásban. Mikor a szaggatott vonalat eltakarja a felhordott sár, a fényvisszaverő lapokkal ellátott szélességjelző oszlopok még mindig adnak kellő bizton-, ságot a vezetéshez. A Közúti Igazgatóság Jászberényi Üzemmérnöksége a 100 kilométeres hosszúságú jászsági útjain évente 6-800 ilyen oszlop cseréjével, pótlásával számol. Elvileg ennél jóval kevesebb volna a normális használatból eredő kár, de észrevehető a szándékos rongálás, törés, lopás. Egy ilyen oszlop visszahelyezése 160 forintba kerül. A beütemezett kárnál azonban jóval nagyobb a pusztán szórakozásból eredő rongálás. Különösen Jánoshida és Jászalsó- szentgyörgy, illetve Jászfény- szaru és Pusztamonostor közötti szakaszon jellemző, hogy egy-egy diszkó utáni reggelen az útkarbantartók rendre az út melletti szántásból szedik össze a kedvtelésből elhajigált vezetőoszlopokat. Nem új jelenség ez, korábban azonban nem volt még ilyen mértékű rongálás. Mindezek nemcsak fölöslegesen jelentenek többlet- költséget a karbantartóknak, hanem veszélyesen rontják a közlekedés biztonságát is. Ebbe a sorba tartozik a nyár végi automata forgalomszámláló berendezések eltulajdonítása is. Haszna nem volt belőle a kíváncsi tettes(ek)nek, de tönkre tett(ek) egy fontos mérési sorozatot. Ötévenként ugyanis fokozott forgalom- számlálást tartanak a közutakon, melyből fontos következtetést vonnak le az adott szakasz forgalmi jellemzőiről. Azok alapján tervezik, ütemezik az útkarbantartást, a megerősítést, aszfaltozást, esetleg a szélesítést. Az úgynevezett kézi forgalomszámlálás kontrolljaként először idén egy ügyes kis szabadalommal gépi számlálást is végeztek. A Jászságban négy kis berendezéssel tíz helyen kívánták az adatokat rögzíteni, mégpedig úgy, hogy a burkolatra szigetelt rézvezetéket ragasztottak fel. Ezek a huzalok érzékelték az áthaladó forgalmat és az árokban elföldelt szerkezet rögzítette a jeleket. Néhány nap múlva azonban kettőt eltüntettek, máshol az üres dobozt vitték el, majd felszaggatták a vezetékeket is. Ezután nem is folytatták a kísérletet tovább a maradék kettővel. A közvetlen anyagi kár nem jelentős, 60-70 ezer forint, az adatok azonban hiányoznak, amely nem kis gondot jelent a kiértékelőknek. A tíz helyett ugyanis csak négy szelvénynél volt eredményes a számlálás. L.P. Néplap 1990. NOVEMBER 13. Szerelvény a szállodasor utcájában. Előzni csak kamikázéknak. Tessék, csak tessék. A hátsó utasok élveznék a csattanást... natautóbuszszerelvénysétakocsi (a megfelelő résznél kérjük dudálni) szolgálatba állt a mindenfélére kapható, pihenni vágyó sokada- lomban. S jött-ment, jött-ment, amíg utolsót nem csengettek. Közvetlenül az első csengetés előtt. Végtére is, ha nincs gyerek, az egész Lilli-Put úgy nem ér semmit, ahogy van. Viszlát, túrkevei csodajárat jövőre, ugyanitt. Hány forinttal drágábban...? Kép és szöveg: Igriczi Zsigmond Rendszám is van: 835-18, megállóhely is. Beszállás a siófoki körjáratba. De jó is volna, ha most is olyan jó idő lenne! csengőszóval méltatta, ami annyit tett: tessék, tessék, lehet beszállni. Előkerült a nyári képek mellett a fiókrendezéskor egy pár tavaszi, melyekkel nem tudtam mit kezdeni. Túrkevén jártamban, ahol aTi- szántúli Autójavító Kisvállalat innovációs tevékenységéről - magyarán arról, mi a fenét találnak ki, ha bedöglik az IFA-piac - érdeklődtem, s csak úgy mellesleg belebotlottam egy furcsa szerzetbe. Messziről vonat-vonatocska, közelről álcázott mikrobusz, még közelebbről fapados városnéző szerelvény. De ahogy én Keve Cityt ismerem, aligha van szükség motorizált kitekintésre az egyik saroktól a másikig. Ezt tán nem ide készítették. De akárhová is, megdolgozhattak a különös és persze nagyon egyedi masinával. Annyira elmerültem az akkori ügyeletes gazdaságpolitikai zsenialitásban, hogy el is felejtettem megkérdezni, hova-minek-mivégre és mennyiért? Mindenesetre: katt jobbról, katt balról, egy-két képet megér, a film elbírja. Aztán egy kánikulai délutánon a siófoki Matróz étterem előtt csilingelős, dudálás, és: tessék, tessék, lehet beszállni. A régi ismerős, a saját lábán a Balatonhoz vándorolt túrkevei kismotorvoHopp, egy csudabogár az autójavító udvarán a műhely falánál, méla csendben. „Mi lesz velem?” ugyanis erre következtetnek abból, hogy a szerelvény vezetője meg nem állt útközben senkit lepofozni. Ha hallotta volna az utánakül- dött megjegyzéseket - mi van öcsi, elvesztetted a talpfákat? Nézzétek már, eltévedt a vicinális! Húzódj félre a cirkuszjárattal! - alighanem a szerelővasas tárgyaláshoz folyamodik. De ha mégis hallotta, akkor bizonyos, hogy szelektív a hallása, mert az „anyagyereakisvonatonénisaka- rok” alaphangú szózatokat vidám Utazás Lilliputba - forintért Tessék, csak tessék, hölgyeim és uraim, cserkészek és úttörők, s mindenki, akinek pénze van! Forintért, csörgő magyar inflációs obulusokért, amíg a készlet tart. Mármint az Önöké. Egy menet hatvan forint, Lilliput-járat indul. Útvonal: Túrkeve-Dunaföldvár- Cece-Simontomya-Enying-Sió- fok. No, itt a hatvan, az ide tartó út csak a ráadás, az üzemi járat. A Balaton-part déli fővárosában míg csak volt kivel, szorgosan tette körutazásait a „színtelen” vonat a gyerekek örömére, az előzésre hasztalan váró autósok bosszúságára. Végigrepesztett a városon, le a parti sétányra, a szállodasorra, s a vezető időnként harminckettőről harmincnégyre fokozta a sebességet, úgyhogy valójában a hangsebességnél gyorsabban sikerült közlekednie. Szakértő elemzők Levél a komától Mint hisztérikus kölykök Igaz kománk! Örvendünk, hogy viszontlátott téged a szülőföld, annak már kevésbé, hogy nem valami vidám alkalomból. De talán már tompul benned a fájdalom, ezért én sem feszegetem utazásod apropóját, sajnálattal nyugtázom, hogy nem találkozhattunk, és szorítunk neked, hogy hosszantartó legyen az az érzésed, miszerint te már csak ott vagy otthon. Én meg az itthoniakról írnék. Kedves Lajos, itt az élet továbbra is zajos. (Használhattam volna keményebb jelzőt is, de így legalább rímel.) Kománéd borzasztó sokat idegeskedik, esténként rángat a tévéhez, hogy megint Cornelius Rosiianu a bemondó, biztos valami disznóság készül újra. Ezt a pojácát te nem ismered, egészen szürke figura volt régen, amikor a diktátorhoz intézett dísztáviratokat olvasta be. Most a vátrások kebelbarátja. Egészen elkes- kenyíti a száját és laposan néz, amikor például bemondja, hogy valahol felrobbant egy gyár, és ezzel kapcsolatban a Románia Maré című újságban dokumentum jelenik meg a bizonyítékokról, hogy a tettesek magyar diverzánsok. Miután elhangzott egy felemelően ünnepélyes műsor Avram láncúról, ez a keskeny szájú mondta be azt, amiről ittjártadkor te is hallottál, hogy éppen most kapták a hírt, Marosvásárhelyen öt magyar polgár felmászott Avram láncú szobrára és letépte róla a román zászlót. Neked megsúgom komám, itt úgysem hallják: ha én román lennék, aki eddig csak itt, Bukarestben vagy környékén élt, ettől a hírtől felkerekednék Maros- vásárhelyre, elővenném a helyi rendőrfőnököt, hogy ott holmi magyarok miért mászkálhatnak unzsenír a számomra drága szobron. Vagy legalább megvernék egy magyart. De itt semmi mozgolódás. Elhangzik egy vérlázító hír, az emberek pedig rá sem hederítenek (nem úgy, mint az erdélyi románok), esetleg az érdeklődőbbek várják a cáfolatot. Senki sem lepődött volna meg, ha a cáfolat így hangzik: nem öt magyar polgár, csak négy, nem a szoborra mászott fel, hanem a szemközti zsúfolt buszmegállóban várakozott, a szobron pedig nem is volt zászló. Leveledből tudom, hogy te is sejtetted a hamisságot, mégpedig igencsak helyesen. A teljes valóság az, hogy négy magyar fiú egy román kislánnyal bebotorkált a szobor körüli virágágyásba és letaposott néhány fűszálat. Részegek voltak. (Mi csak tudjuk, hogy ilyenkor az ember könnyen összetéveszti az ágyást az ággyal.) Mivel kérdezted, küldöm a jelentést az ítéletről: a gyorsanítélő törvényszék fejenként két év börtönbüntetést szabott ki - a négy fiúnak... A televízió nagyon sokszor leégett már az ilyen lázító hírekkel, Rosiianu mégis minden második vagy harmadik napon keskenyre húzza a száját a tévéhíradóban. Hogy ő nem szégyelli meg magát, az érthető, de a televízió? Az intézmény?... Na jó, nem teszem magam naivnak, nehogy azt mondd, hogy mi van velem, miért nem akarom észrevenni, hogy mindez irányított, kiszámított akciósorozat része?! Persze, hogy az. A mesterek pedig „a tudatosan épülő társadalom” ideológiáján nevelkedett doktorok. Csakhogy a szocializmusban volt valami céltudatosság, minden eszközt, módszert annak az (egyébként elérhetetlen) célnak vetettek álá. De most mi a cél? Tovább lejáratni a hatalom hírközlő szerveinek a tekintélyét? Hiszen maholnap egyetlen szavukat sem fogják elhinni. Még azok sem, akik írják vagy bemondják. Külön talán az a Románia Maré. Ennek a főfiguráit ismered, az egyik Eugen Barbu, Ceausescu irodalompolitikusa, a másik Vadim Comeliu Tudor, egykori udvari költő. (Jobb román lapokban így írják a nevét: V. C. vagy W. C. Tudor.) Ez a hetilap akkorákat hazudik, hogy még nacionalista románok is belesápadnak a szégyenbe, hogy ilyen szemét lapot miért nem tiltanak be. Olyan ez a Románia Maré, mintha a nürnbergi per idején Németországban megjelenhetett volna egy zsidógyűlölő, Hitler-ajnározó újság. Már nem is nagyon olvassák, Bukarestben ott áll nagy halmokban, csak az a baj, hogy veszik a magyarok, mint a cukrot, egyesek humornak, mások vérnyomásemelőnek, megint mások pusztán kíváncsiságból, hogy milyen újabb rágalmakat találtak ki ellenünk. Alig bírjuk lebeszélni róla a székelyeket, hogy ne ők tartsák el a pénzükkel ezeket a csau-keselyűket. Drága komám, megint nagyon halkra fogom a szavam, nehogy itt meghallják: nem értem ezeket a fickókat. Mégiscsak tanult emberek, a fejükben van a tudományos kommunizmus egész építménye, hát azt sem képesek belátni, hogy kevesebb dérrel-durral sokkal többre mennének? Itt van a bukaresti magyar suli ügye, már jeleztem neked, mekkora cirkuszt rendeztek itt, amíg visszakény- szerítettek két román osztályt. Na már most. Minden normális ember azt hitte, hogy ezután egy darabig teljes csend lesz, legalább amíg jól beindul a tanítás, aztán lassan-lassan ez a két beépített osztály elkezd mozgolódni, mit tudom én, esetleg úgy, hogy a magyar tanárok ellen tüntetni kezdenek, ha buktami merészelnének a román osztályokban, követelnék vissza a román tanárokat és így tovább, de csak a tanév közepe táján, amikor már lehetetlen volna minden más megoldás, mint a vegyes iskola és vegyes tanári kar visszaállítása. De addig szelíd bárányokként viselkednének, hogy ha a magyar tanulók vagy szülők csak egy szó kifogást is emelnének jelenlétük miatt, nyomban felpattanhassanak: áhá, nem bírjátok a szagunkat! Lajos drága, elképesztően sötét jövő várna a romániai magyarokra, ha ilyen okos ember lenne a Vatra meg a Románia Maré élén. Mert ehelyett mit csináltak? Szeptember 15-től, a tanévnyitótól még egyetlen nyugodt nap sem volt a bukaresti magyar iskolában. A román osztályok tüntetnek az egyébként román igazgató ellen (nemzetáruló), a fizikatanár ellen (mert zsidó), szünetben ablakot törnek ki, hogy az üvegcserép megsebesít egy tanárt az udvaron, „ismeretlen” tettesek betörik az igazgatói iroda, a titkárság ajtaját, stb., stb. Es mindehhez a Románia Maré szerkesztőségétől kapják a kiképzést. Hát van ott ész? Arra kényszerítették a magyar szülőket, hogy komoly lépésre szánják el magukat. Egyik nap iskola helyett a templomba küldték a gyermekeket, odacsődítettek egy rakás újságírót, követségi embert, hogy lássa a világ, mik történnek. Egy darabig az volt az érzésem, hogy valami tettlegességet akarnak kiprovokálni, és akkor beindulna a marosvásárhelyi forgatókönyv. De ha látják, hogy nem megy, minek erőltetik a dolgot? Lajoskám, eljutottam a felismerésig, hogy mindebben még annyi tudatosság sincs, mint a szocialista építőmunkában. Ezek olyan hisztérikus kölykök (nem tanulók), akik nem tudnak belenyugodni kedvenc játékuk elvesztésébe és annyira belehergelték magukat az őrjöngésbe, hogy képtelenek leállítani a motort. Nagyon sajnálom kománédat, a leveleidben próbáld meg te is nyugtatni, hogy ne guruljon be minden alkalommal, mert ha csak egyetlen embert ideglázba hajtanak, akkor már célt értek el ezek a pokolfajzatok. Bizony sokaknak jól fognak a te vigasztaló szavaid, még akkor is, ha a magyarországi ellentmondásos világról írsz. Az úgyis egy más világ. Milyen más világ! Én csak tudom, még emlékszem, a vendéged voltam a nyárom. Kománédra is nagyon ráférne egy kis lazítás. Hívjad. Bíz’ isten, nem azért, mintha pár napra szabadulna akarna tőle y Árpád, a komád
