Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-12 / 184. szám

1990. NOVEMBER 12. 3 Néplap Uj kábel teleVIZlO-reTldSZer A '80-as évek végétől számtalan műholdról érkező rádió- és tv-program jele vehető világszerte. A műsorok nagy száma kedvezően hat a kábeltelevíziós rendszerek terjedésére. Az évszázad végéig várhatóan a kisebb közösségekben (kistelepüléseken, különálló lakóterülete­ken) is megkezdődik a kábeltelevíziós hálózatok kiépítése. A tíztől néhány ezerig terjedő, közepes méretű hálózatok építéséhez fejlesztette ki a Híradástechnika Szövetkezet programozható kábeltelevíziós fejállomását. Ez a fejállomás a rádió- és tv-jelek feldolgozásához szükséges valamennyi programozó egység segítségével a helyszínen széles frekvenciatartományban programozható, így bővítés vagy továbbfejlesztés esetén sincs szükség bonyolult áthangolásokra. Az új rendszer nemzetközi bemutatóját november 29-ikén tartják Orosz­lányban, ahol a teljes magyar szakembergárda megismerkedhet vele. Képünkön Bacakó Károly és Benyovszki Gábor az új rendszerrel a bemérőszobában. (MTI-fotó: Balaton József) A család, az otthon visszahúz Mit ér a nő, ha munkanélküli? Szeptemberben a négyezer- hatszáz munkát kereső több mint 43 százaléka nő volt megyénk­ben. Háromnegyed részük nem rendelkezett munkaviszonnyal, amikor a munkaerő-szolgálati irodánál jelentkezett. Elenyésző azoknak a száma, akik a háztar­tásból jönnének dolgozni: több­ségüknek megszűnt a munkavi­szonya, leépítették, elbocsátot­ták vagy ő lépett ki a cégtől. Nem a munkaadó, az élet különböztet meg A munka után járók között száznyolcvanegy pályakezdő lány és huszonkilenc nyugdíjas volt. Jellemző a női munkakere­sésre, hogy szeretnének szellemi munkakörben elhelyezkedni. Ezzel szemben a (szeptemberi kínálat) több mint ezerötszáz munkalehetőség közül közel hétszáz volt olyan, amelyet föl lehetett ajánlani nőknek, és csu­pán nyolcvanhat biztosított szel­lemi munkakört. A munkanélküliek között het­venöt felsőfokú végzettséggel rendelkező volt: elsősorban ag­rár végzettségű, pedagógus, épí­tész. A munkaadók részéről nem tapasztatható semmiféle hátrá­nyos megkülönböztetés, nem ra­gaszkodnak a férfi munkaválla­lóhoz olyan tevékenységnél, amelyet a gyengébb nem is ké­pes elvégezni. Mégis: a nőknek sokkal nehezebb elhelyezkedni, mint a férfiaknak. Egyik oka a képzettség, az is­kolai végzettség. Persze ennek birtokában is maradhat valaki ál­lás nélkül. Hiszen ma már egyre jellemzőbb, hogy - különösen a kft.-k - olyan embert keresnek, akinek többféle végzettsége van, pl. bérszámfejtés mellett elvégzi a személyzeti munkát is, és ért a számítástechnikához. Szellemi- és segédmunka azonban kevés akad. A betanított pedig nem nőknek való, szakmunkásként se tudnak elhelyezkedni, mert nincs szakmájuk. A másik ok a nők családban elfoglalt helye: az anyaság, a háztartás ellátása, vezetése. Emiatt sokan egyműszakos munkakört szeretnének. Nagy az érdeklődés a részmunkaidős foglalkoztatás iránt, csak ebből kínálat nem nagyon van. Ha a férj két műszakban dolgozik, ak­kor a feleség általában nem vál­lal hasonlót. Ingázásra is kevés­bé vállalkoznak, mint a férfiak. Vállalkoznak, váltanak, ha kell Az a tapasztalat, hogy a szeb­bik nem nehezen viseli a munka- nélküliség kétségtelenül kétség­beejtő állapotát. Az első egy-két hónapban még bizakodóak, az­tán, amikor félév múlva sincs semmi lehetőség számukra, in­gerültek lesznek. Jellemző rájuk, hogy nemcsak a kötelező jelent­kezési időpontokban keresik fel a munkaerő -szolgálati irodát, hanem közben is be-bemennek érdeklődni. Ha vállalkozó kedvről, váltás­ról van szó, nem maradnak el a férfiak mögött. Sokan helyez­kednek el például mezőgazdasá­gi vállalkozásban, és részt vesz­nek az átképzésekben is. Tanfolyamok indultak A munkaerő-szolgálati iroda több tanfolyamot is indított a megyében, főleg pályakezdők részére. Négy tanfolyamuk volt kifeje­zetten nők részére. Akik itt ta­nultak, azok ruhaipari varróként, műanyag feldolgozóként, fűz- vesszőfonóként, híradástechni­kai dolgozóként helyezkedhet­nek el. A most induló tanfolyamok­kal is a pályakezdőkre gondol­tak: tanulhatnak többek között adóügyintézőnek, pénztárgép­kezelőnek, banki és komplex ügyintézőnek. Kunszentmártonban és Karca­gon pedig gazdaasszony képző tanfolyamot hirdettek meg. Itt mindent tanulhatnak a lányok, a kiskerti termeléstől kezdve a tar­tósításon keresztül a vendéglátá­sig. Idegenforgalmi ismeretekre is szert tesznek, így vállalkozók le­hetnek a falusi turizmusban. P.É. napló Szeretnék most nagyon tárgyilagos lenni. A téma miatt. Karcagon az elmúlt esztendőben csaknem né­gyezer ember fordult segítségért a Családsegítő Központhoz. Úgy gondolom, ez nagyon nagy szám. A kisdedeket, karonülő gyerekeket is be­leszámítva minden hatodik ember segítségre szorult. Nem feltétlenül anyagira. Ám ez a szám ebben az esztendőben tovább nőtt, jövőre egé­szen biztosan felülmúlja majd az ideit is. Leron­gyolódó, elszegényedett, zaklatott, konfliktu­sokkal teli világunkban egyre többen szorulnak ilyen vagy olyan segítségre. Egyre több a krízis- helyzetben lévő ember. Mind többen vannak a-'ok, akiknek nincs pénzük beteg gyermeküket a főváros vagy valamelyik közeli nagyváros jeles kórházába elvinni. Nő azoknak a száma, akiknek már nincs mit enniük. Igen, egyre több az éhező. Egy ilyen kis városban, mint Karcag, tudnak vagy másfél tucatról. A hivatásukat ko­molyan vevő szakemberek fejében már itt is meg kellett fordulnia az ingyenkonyha gondo­latának, ám ők jól ismerik a kunsági embert is, annak büszkeségét, önérzetét, ezért nem nyitot­tak ingyenkonyhát, hanem ingyen ebédjegyeket adtak a rászorulóknak, hogy egy kollégiumból elvihessék az ételt, feltűnés nélkül, másokkal együtt, nem csorbítva ezzel önérzetüket. Azt mondtam, ingyen ebédjegyeket adtak a szűköl- ködőknek, holott azt kellett volna írnom, hogy adtak volna, ugyanis a kényszerből koplalók nagy része nem fogadta el. Inkább éheznek. Öten elfogadták a térítésmentes ebédjegyeket, de azok mindegyike sem váltotta ki. Én értem őket. Körmendi Lajos 1'BeszéíjüníjróCa! _____________________________ Nézőpont éppen most Ezek az álláspontok enyhén szólva különböző­ek. A második képzeletbeli boríték felbontása után, azt hiszem, nyilvánvalóvá válik az olvasó számára, miért került egymás mellé és miért éppen ebbe a rovatba a hozzám eljuttatott két levél. Mindkettő aláírói az idősebb korosztály tagjai. Tehát az első: „A miniszterelnöki hivatal helyettes államtitká­ra közlése szerint a helyettes államtitkárok, állam­titkárok és a miniszterek október 23-a alkalmából kettő havi bruttó fizetésüknek megfelelő összeget kaptak jutalomként. Ez az összeg szinte jelentékte­len, különösen akkor, amikor még a 22 milliót sem éri el 200 fő részére. De még jelentéktelenebb akkor, ha tudomásul vesszük, hogy nem is igényelt költségvetési átcsoportosítást. Sajnálkozásunkat fejezhetjük ki azért, hogy még ebből a jelentéktelen összegből is képesek voltak levonni a nyugdíjjárulékot, adóelőleget, társada­lombiztosítást, és a végén alig jutott személyenként 40-50 ezer forint. Még szánalmasabb az eset, hogy ezek az emberek nem részesültek a szokásos 13. havi fizetésből sem a 7 hónapi fáradságos munka után. Szomorú, de való igaz lehet, hogy a régi rendszer kormánya olyan üres kasszát hagyott, hogy az iga­zán rászorult kormánytisztviselőknek csak ilyen csekély összeget tudtak jutalmul adni. Ne hagyjuk elszegényedni ezeket az embereket. Javaslom, mindazoknak a nyugdíjasoknak, akik ketten élnek egy nyugdíjból (havi 6000-7000 Ft) ajánljuk fel felesleges forintjainkat (vagyunk mi vagy 400.000- en) a rászoruló vezető kormánytisztviselőknek, mert jóérzésű nyugdíjas állampolgár nem nézheti tétlenül, hogy magas rangú vezetőink nem kapnak 13. havi fizetést. Nekünk csak legfeljebb egy db velőscsontról kellene lemondani. ígérjük meg, hogy mi is tudunk valamit ígérni. Nekünk is elég sokat ígértek már eddig.” A második levél jóval hosszabb, törekedvén ar­ra, hogy a lényeg és az összefüggés ne vesszen el, némileg kurtítottan kerül az olvasó elé: „Magyarok! 45 éves diktatúra után végre szaba­don megválaszthattuk a szabad és demokratikus parlamentünket. Végre kommunistáktól mentes kormányt tudtunk létrehozni. E kormánynak bizal­mat adtunk. Kormányunk olyan feladatokat vállalt magára, melyek megoldása meghaladja az erejét. Olyan feladatokat vállalt magára, melyeket megoldani csakis a mi, a NÉP segítségével tud megoldani. Az elmúlt negyvenöt év minden emberi képzeletet fel­ülmúló káoszt és értelmetlenséget hagyott maga után. Rábíztuk a kormányra, hogy oldja meg a kibontakozás problémáját. Tudjuk, hogy a kor­mányban lévő emberek is csak emberek. Csodákat ők sem tudnak tenni. Ha 10 millió ember 10 milli­óképpen akarja megoldani a feladatokat, akkor semmire sem megyünk. Magyarok, ha a kormány végre elindult egy úton, mégha az az út nagy terheket is ró ránk, a népre, hagyjuk, hadd menjen végig azon az úton, melyet választott. Ne akadályozzuk, hanem segít­sük. Mi is tudjuk, hogy amit a kormány jelenleg csinál, az nem jó nekünk. Ám gondolkozzunk, Emberek! Bármiféle kormány tudna-e jobbat? Nem!... Tehát hagyj ukarendcsinálástarraaz erőre, amely vállalta azt, és ne rosszindulatúan gátoljuk, hanem segítsük a nehézségek tudatos vállalásával. Ne engedjük, hogy sanda, hatalomra törő politikai erők játékszere legyen az ország és a jövőnk. Kor­mányunk járhat tévúton, lehetnek a módszerei ért­hetetlenek, de meg kell adnunk nékik, hogy végig­járják a választott útjukat, mely út végén ott lehet a jólétünk...” Az első levélhez talán annyit: mindannyian em­lékszünk: ahogyan romlottak a gazdasági viszo­nyok, úgy növekedett az elmúlt esztendőkben a kitüntetettek, megjutalmazottak listája. A központi lapok helyzete annyival volt kedvezőbb a megyei­ekéhez képest, hogy nekik csak a „nagy” kitünte­tések elnyerőinek névsorát kellett közölni, míg az utóbbiakban a szakmai, ágazati elismerések listáját is közre kellett adni. Évről évre hosszabbat. Ha semmilyen más tanulsága nem lenne a rend­szerváltásnak, csak annyi, hogy a kiemelkedő tel­jesítményt és az elért eredményt kellene jutalmaz­ni, az is megszívlelendő. Finoman szólva tehát, tapintatlanság féléves munka után jutalmat felven­ni, kiváltképp ha eredményről még a legnagyobb jóindulattal sem beszélhetünk. Ami a másik levelet illeti - hát ez egy másik nézőpont, másféle hangvételű. Talán egy aprócska finomításra e kontraszthoz azért mégiscsak szük­ség van. Ugyanis rendcsinálás címén látott már „csodákat” ez az ország. Ha jobboldalra nézett, akkor is, ha baloldalra nézett, akkor is. Persze, rendnek kell lennie a lelkekben, a fejekben is. Én azonban rend helyett inkább stabilitást kívánnék. Noha tudom, nehezebb ezt kimondani, nehezebb ezért kiáltani. Hát még elé! Hajnal József Cukorgyári capriccio "Édes" éjszakák A kocsi ablakain szinte csorog a köd, ahogy csendben autózunk a város peremén. Az utak némák, hideg fények ülnek még (már?) egy-két ablakban. Hajnal egy óra van. Szinte hallani, ahogy szu­emberiek. Megijednek persze, azt hiszik, valami ellenőrzés akar ez lenni. Nehéz megmagyarázni, hogy szó sincs erről. Azért a kétsé­gek mégis ottmaradnak tekinte­tükben. A vezérlőterembe kísér kalau­zunk, ahol összegyűlnek néhá- nyan jöttünkre. Azt mondják, csendes éjszaka ez a mai. Benyit egy bősz úr, s szakmai kifejezé­sekkel telik meg körülöttünk a le­szog, forgolódik ágyában a város. Az ember azt hihetné, elaludt min­den. Szolnoki Cukorgyár: ível a leágazó út fölött a tábla. Ide jöt­tünk. Meglátogatni az éjszaka em­bereit, beleskelődni nyúlós, álma­tag perceik mögé. A főkapu zárva. Beljebb fények válnak ki a mindent beborító, vas­tag ködből. Lomhán dolgozik a gyár. Valahonnan előkerül a kapu­őr. Nem kelletlenkedik, már csö­rög is kulcsa a zárban. Hatalmas udvaron vágunk át, s óriásként tor­nyosul fölénk a morajló, fortyogó, gőzölgő monstrum. Hetvenhato- dik évét tapossa! Az első lépéseink bizonytala­nok az ajtón túl, a gyár testében. Sehol egy teremtett lélek. A levegő tompa dübörgéstől zakatol. Aztán előttünk terem valahonnan három­négy dolgozó. Kicsiny, színes fol­tok a bénító méretek tövében. Mégis ők lehelik a működést a gé­pezetbe. Törődöttek, őszinték ezek az arcok, most méginkább A gyár nem pihen, míg az utolsó répából is cukor nem lesz. Negye­dévig meg sem áll, aztán az eszten­dő hátralévő részére nyugalomba vonul. Szeptembertől decemberig éjjel-nappal ugyanazok a szagok, ugyanazok a zajok, ugyanazok a mozdulatok. A dolgozók javarésze ezért két szakmához is ért. A műszakvezető siet segítsé­günkre, hogy el ne tévedjünk a labirintusban. Korlátlan jogkörrel van felruházva, ha baj van, azt éb­reszt fel, akit akar. Az anekdota szerint elődje is lábujjhegyen jár­kált, nehogy felijessze munkásait. Az a jó, ha csend van, s el-el lehet bóbiskolni. Akkor biztos, hogy nincs baj. Beszélgetünk árakról, örömökről, bajokról. Nekiszege­zem a kérdést, de ő sem tudja miért járnak a csillagokban a cukorárak. Ő a termelőkre hárítja, a termelők rá - feldolgozóra és a kereskedők­re, a szerencsétlen vásárló pedig mindhármukra. Röpköd a labda és egyre keserűbb a cukor! vegő. Álom ellen jól jön az efféle epizód. A panaszt egymás szájába adva anyagi nehézségeikről be­szélnek. Kevés a pénz, szomorú az arc, de a futószalagok haladnak végtelen útjukon. Sétálgatunk még a csövek, tar­tályok erdejében, s itt-ott életet le­lünk. Fáradtan vánszorognak a percek. Amott egy sarokban apóka szunyókál ráncai fölött. ’58 óta itt üldögél minden este ezen a szé­ken, s ha nincs miért ébren lenni, szépeket álmodik. Szervezete óra­mű pontossággal működik, 5-10 percenként felriad, s körülnéz. Nincs már miért maradnunk. Kilépünk vissza, az éjszakába. A csillagok is ásítoínak a ködfüg­göny mögött. Egy macska éji útját rója a falakhoz lapulva. Ebben a pillanatban az óra a falon 2 óra 25-re vált. Jó éjszakát kívánunk az öreg falaknak, s eltűnünk újra a sűrű ködben. Égy óra múlva már "édeseket" álmodunk régi árakról. técsi Fotó: Illyés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents