Új Néplap, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)
1990-11-01 / 175. szám
12 1990. NOVEMBER 1 Néplap Szerzetesélet Jász- Nagykun-Szolnokban Emlékművek - politikai jelképek Sztálin-szobor a Tisza partján Lapunk hetekkel ezelőtt foglalkozott e témával. Az írás sajnálatos módon néhány helyen technikai okok miatt több hiányosságot és pontatlanságot tartalmazott. Ezért, valamint azon ok miatt, hogy sikerült e témáról felkutatni újabb adatokat, ismételten írunk a szerzeteséletről. Szolnokon 1685-ben telepedtek le a ferencesek. 1685-től 1916-ig a várban, 1723-tól 1950-ig a mai belvárosban működtek. Itt volt a Kapisztrán Szent János Ferences Rendtartomány legnagyobb lélekszámú plébániája 30.400 hívővel. 1927-ben 5.369 gyermek és fiatal hitoktatását végezték. 1924-től két évtizeden át szerkesztették és kiadták a Katolikus Élet című helyi lapot. 1948-ban 9 páter és 4 fráter végezte az említetteken kívül sok más feladatot is magában foglaló szolgálatát. Az első világháború után nagy fellendülés következett be a szerzetesség terjedésében és hatókörében. Ekkor kezdődött a magyar szerzetesség harmadik virágkora. A férfirendek közül három települt le ekkor Jász-Nagykun-Szolnok megye területén. A Verseghy-kultusz ápolásának és az anyanyelvi kultúra országos módszertani gondozásának fontossága indokolttá teszi, hogy Szolnokon létrehozzunk a következő években egy olyan intézményt, amely magas színvonalon képes ellátni ezeket a feladatokat. Elképzelésem szerint az anyanyelvi központ kezdetben a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár szervezeti keretén belül működne (6-8 főnyi munkatársi gárdával), majd pedig néhány év múlva önállósulna. Ez az „önállóság” természetesen csak viszonylagos lenne, hiszen továbbra is kapcsoaltot tartana a megyei könyvtárral, s ezenkívül minden olyan intézménnyel, szervezettel és egyesülettel, amely valamilyen módon hivatásának tekinti a magyar szellemiség ápolását. Kiemelten fontosnak tartom az iskolákkal létrehozandó folyamaA Keresztény Iskolatestvérek Társasága 1923-ban jött Homokra, a Benczky Fiúotthont vezették, ahol 200-300 fiú élt és nevelkedett oltalmuk alatt. A fiúk - 6-tól 18 éves korukig - elemi, polgári és szakmunkásképző iskolában tanultak. Tanműhelyeikben termelő tevékenységet is folytattak, hozzájárulva az intézet fenntartásához. A testvérek legnagyobb lélekszá- ma 15. A társaság itt működő újoncházának 18 növendéke volt. A női rendek közül az Isteni Megváltó Leányainak Kongregációja nem 1919-től, hanem 1929- től tanított Kenderesen. Az Isteni Üdvözítő Nővérek (Salvator Nővérek - Soreres Divini Salvatores) 1930-ban kezdték meg a tanítást Karcagon. 1937-ben 342 leányiskolái növendéke volt a 4 nővérnek. A Szegénygondozó Nővérek Társulata (Congregatio Sororum Pauperibus Succurentium) egri kezdeményezésre alakult 1930- ban. Szolnokra 1931-ben jött 3 nővér, az 1925-ben felépült Eötvös téri szeretetházba. Jászberényben 1936-tól külső, majd 1948-tól - a Hatvani úti városi szeretos, kölcsönös munkakapcsolatot, az ifjúság anyanyelvi kultúrájának csiszolása érdekében, a pedagógusok alkotó jellegű közreműködésével. A lehetőségektől és az igényektől függően, fokozatosan válna országos hatókörű intézménnyé, amely vállalná a magyar nyelvkultúra céltudatos, összehangolt fejlesztését, a nyelvművelés szakmai, módszertani segítségét, az egészséges új nyelvi jelenségek népszerűsítését, nem utolsósorban pedig szervezetten felkarolná a jó kezdeményezéseket. Együttműködne a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetével, kialakítva egy hosszabb időre szóló, átgondolt munkamegosztást. A Verseghy Ferenc Anyanyelvi Központ a nem kimondottan tudományos jellegű tevékenység jelentős részének áttetotthonban - belső gondozást végeztek a nővérek, akik ekkor 6-an voltak. Szent Benedek Leányainak Társasága (Oblatae S. Benedicti) 1934. évi csépai alapítása után - ahol a 120 óvodás mellett egy elemi iskolai osztályt is tanítottak - 1947. szeptember 4-én Tiszaugon, majd 1948. szeptember 7-én Me- zőtúr-Csugaron létesített zárdát. Ugon elemi iskolában tanítottak, majd a hitoktatás lett fő feladatuk, miként Csugaron kezdettől fogva. Mindkét helyen 3 nővér tevékenykedett. Minden zárdájukban vezettek tanfolyamokat (pl. szabás-varrás), törődtek a betegekkel és a szegényekkel, egyesületeket és társulatokat vezettek, amellett, hogy gondoskodtak saját létfenntartásukról is. A hazai szerzetesrendek első világháború után kezdődött fejlődése 1945. után sem szűnt meg. Ezt bizonyítja a szervita rend két ága, valamint a Szent Benedek Leányai által létrehozott 4 zárda. Ezzel azonban a magyar szerzetesség harmadik virágkorának végéhez értünk. (k.k.) vállalásával, a „hétköznapi” nyelvművelés társadalmi üggyé válásának elősegítésével, a jó értelemben vett anyanyelvi ismeretterjesztés új alapokra helyezésével teljessé tehetné az e téren folyó, jelenleg kissé féloldalas munkát. Nagyobb távlatban elláthatná az anyanyelvi központ - a nemzetközi kulturális egyezményekkel összhangban - a határainkon kívül élő magyarok nyelvi, irodalmi kultúrájának bizonyos mértékű gondozását, népszerűsítését is. A tevékenységi kör fokozatos kitágulása előbb-utóbb szükségessé teszi majd egy könyv- és lapkiadással, kiadványszerkesztéssel foglalkozó részleg kialakítását, továbbá egy olyan számítógépes információs központ létrehozását, amely a nemzetközi informatikai rendszerhez kapcsolódik. Az utóbbi hetek, hónapok politikai eseményei, a rendszerváltás következtében megkezdődött a múlt szimbólumainak, mindenekelőtt az emlékműnek és szobrok eltávolítása. Bár ettől még nem lesz könnyebb az életünk - joggal gondolják így sokan -, bizonyos esetekben mégis elkerülhetetlenek ezek az intézkedések, hiszen egy új társadalmi rendszer nem tűrheti meg a régi, a megdöntött hatalom dicsőségét hirdető jelképeket. Szolnokon is eltávolították a művészetileg egyébként sikeres Lenin-szobrot, a Kossuth térről pedig a sokak számára érthetetlen pózban álló bronzfigurát, mely égbemutató kezével sok mindenre emlékeztetett, csak éppen a munkásmozgalom hőseire nem, akiket szimbolizálnia kellett volna. Azt persze már kevesen tudják, hogy a szobor eredetileg zászlót emelt volna magasra nyújtott kezében. Amikor azonban Kovács Ferenc szobMindez szakembereket, tárgyi, technikai feltételekt igényel, ezért a költségeket többféle forrásból szükséges fedezni. Bizonyára lesznek önköltséges, sőt: nyereséges szolgáltatások, esetleg vállalkozások. Emellett, úgy gondolom, számításba vehető a Soros Alapítvány és a Magyarok Világszövetségének segítsége. Nem lebecsülendő lehetőség az egyházak, a külföldön élő jómódú, magyar származású írók, művészek, tudósok, üzletemberek, továbbá a hazai szponzorok anyagi, erkölcsi támogatása sem. Ennek megvalósulásával rendkívül sokat nyerne a magyar nyelv, a magyar kultúra, nem is szólva részletesebben arról, hogy egy új, korszerű szellemi központ jönne létre Szolnokon, elősegítve a vidék, a keleti országrész kulturális felzárkózását. Kópiás Sándor rászművész a mű gipszmodelljét a város vezetőinek bemutatta, akkor derült ki, hogy a főtéren már meglévő három zászlórúd mellett a kis zászlócskát tartó szobor nevetséges benyomást keltene. A művész ezután a tervezetet megváltoztatta, a szobor kezét kiegyenesítette, majd elkészítette az égre és földre mutató, csupasz tenyerét kitáró, erőltetett pózba helyezett bronzalakot. Bár az 1963-ban felavatott Kossuth téri kompozíció a lakosság tetszését soha sem nyerte el és hamarosan idétlen viccek tárgyává vált - („Állj meg, és gyere be a múzeumba!” „Ott voltunk, és ide jutottunk”, stb.) - szerencsére a városképen nem sokat változtatott. Eltávolítása fel sem tűnt a járókelőknek, annyira jellegtelen volt. Aligha ismert ma már egy korábbi elképzelés, a szolnoki Sztálin-szobor terve, mélynek, ha megvalósul, a város legszebb része esik áldozatul. 1950. április 3-án a megyeházán tartott felszabadulási díszközgyűlésen terjesztette elő a megyei pártbizottság egyik osztályvezetője a javaslatot: „Szolnok legszebb helyén, a megyeháza mögötti Ti- sza-parton hálánk és szeretünk jeléül állítsunk fel a Nagy Vezérhez méltó emlékművet, egy Sztá- lin-szobrot.” A megyegyűlés egyhangúlag és lelkesen fogadta el az előteijesztést. A szoborhoz felhasználták volna Horthy István 12 mázsás bronzfigurájának anyagát, mely 1945-ig a Kossuth téren állt. Sztálin lábához pedig a Horthy-szobor mellékalakját, a fehérmészkőből készült szűrös paraszt figuráját kívánták állítani. A koszorút elhelyező paraszt, melynek szobra jelenleg a hősi temetőben lévő n. világháborús emlékmű része, a magyar nép háláját és alázatát fejezte volna ki a Nagy Vezér előtt. A szobor, ha megvalósul, aligha éli túl 1956 viharát, de Szolnok belvárosa helyrehozhatatlan károkat szenved. A tervezet szerint a Kossuth Lajos utca házait, a megyei székház és a 60-as Csemegebolt között, továbbá az F. Bede László utca épületeit, köztük az evangélikus templomot is lebontották volna. A főutca és a Tisza-part között nem állt volna más, csak Sztálin szobra. Ezt az óriási területet Sztálin térnek akarták elnevezni. Az előzetes számítások szerint a költségek az akkori viszonyok szerint horribilis összeget, mintegy 962 ezer forintot tettek volna ki, melynek fedezését az egész megyének, a járásoknak, városoknak és a termelő üzemeknek kellett vállalni. Amikor néhány nap múlva a „nagyszabású városrendezés” tervezete is nyilvánosságra került, a megyei közgyűlés merészebb tagjai aggodalmuknak adtak hangot. Juhász Imréné főispánasszony szavai azonban csakhamar „meggyőzték” az aggá- lyoskodókat: „... a terület megfelelőnek való kialakításával egyes épületek lebontásától sem lehet visszariadni, mert itt nem áldozathozatalról van szó, hanem minden lehetőséget fel kell használni felszabadulásunk jelentőségének hiánytalan kidomborítására.” Juhászné Szolnok Megye Törvényhatósági Bizottsága nevében a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez teijesztette fel a szoborállításra vonatkozó kérelmet. Sajnos a miniszter válaszát a levéltári iratok nem tartalmazzák. Azt mindenesetre tudjuk, hogy a Sztálin-szobor ügyét gyorsan és feltűnésmentesen levették a napirendről. Úgy tűnik, hogy a megyei vezetők kolosszális ötletét, Szolnok központi részének lebontását még az akkori párt- és államvezetés sem fogadta lelkesedéssel. Persze lehet, hogy másról volt szó, hiszen ez idő tájt még nem készült el Sztálin 12 méteres budapesti szobra, melynek felállítását egy vidéki városnak aligha illett a Horthy- ból öntött Sztálin-szoborral megelőzni. Dr. Cseh Géza Létesüljön Szolnokon Verseghy Ferenc Anyanyelvi Központ Ősz „
