Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-06 / 154. szám
P KULTURÁLIS PANORAMA JA 9 Joseph Kadar elektrografíkái Az elektrografika (Art Elektrograp- hique) gyűjtőneve mindazon grafikai alkotásoknak, amelyeket elektromos vezérlésű gépekkel hoznak létre (Xerox, Copy Art, Xerographie, Computer Art, stb.). Magyarországon még fiatal grafikai műfajnak számít, irodalma szinte nincs, művelőinek bemutatására az Amyékkö- tők című új folyóirat vállalkozott. A legjelentősebb elektrografikusok között több, külföldön élő magyar művészt találunk, így Vera Molnárt, Victor Vasa- relyt, Kamill Majort és a hetvenes évek végétől Joseph Kadart. Joseph Kadar Debrecenből elszármazott festő, grafikus, szobrász, fotográfus és lapszerkesztő, az elektrografika grafikai műfajként való elfogadtatásának fáradhatatlan harcosa. Alapítója az európa legjobb elektrografikusait magába tömörítő Groupe 90 foknak, szerkesztője a világ első speciális elektrografikai folyóiratának, a Revue d’Art-nak, és szervezője a párizsi nemzetközi elektrografikai kiállításnak. 1969-ben telepedett le a francia fővárosban, s 21 év után először tért haza Magyarországra, hogy önálló tárlaton mutassa be alkotásait. A győri Xántus János Múzeum képtárában megrendezet kiállításon 80 fekete-fehér, monokróm és színes elektrografikát, többnyire fotokópia- géppel készített egyedi munkát állított ki. A fekete-fehérek Panasonic gépekkel készültek, s ugyanezekkel alakította a művész piros-kék kompozícióit, illetve aranybama tónusú lapjait. A tárlaton szerepeltek olyan alkotások is, amelyeket színes fotokópiagéppel állított elő (Rank Xerox 1005), s a színégetés hőfokának növelésével matt felületűvé alakított. A művész kísérleteinek eredményét összegzik azok a művek, amelyeket ugyanaz a gép tudatosan előidézett sokkhatására drapéria- vagy harmonika- szérűén meggyűrt. A kiindulási alapként felhasznált motívumok, kompozíciós elemek és anyagok, a valódi tárgyak (corpus, összegyűrt papír, préselt olajtartály, stb.), a fény mozgása, vibrációja, szilárd és cseppfolyós anyagok (fa, kő, textil, világos folyadékok), fotók, kollázsok, a csúsztatással torzított, nyújtott vagy zsugorított formák valós és irreális, misztikus és látomásos tartalmakat, filo- zófikus gondolatokat közvetítenek mély érzékenységgel párosulva, a művész „géppel meghosszabbított” keze nyomán. Alkotásai ellenállhatatlan hatású benyomások egy nagyváros lüktető életéről, a bennünket körülvevő világ formai gazdaságáról, a végtelen dimenziókban kikristályosodó rendszerekről, valós lenyomatok hétköznapi környezetünk használható vagy használhatatlannak Mindig közérthetőségre törekedtem Szemlélődés fiatalságról, Öregségről... kezdeményezések. Mindeközben alkalmam volt - 24-25 évesen - a kor nagy olasz komponistájánál, Ottorilno Res- pighinél is tanulnom egy ideig, aki a század egyik nagy impresszionistája. Azután belekóstoltam a második bécsi iskola, Schönberg, Webern munkásságába, a dodekafóniába is. Mindez olyan sajátos ötvözetet alkotott bennem, amely végül is kialakította a magam mérsékelten modem muzsikáját. Igen: kipróbáltam a dodekafóniát, de noha nem abban a szigorú értelemben, azzal a precíz skolasztikával, ahogyan azt Schönbergék alkalmazták. Én ettől mindig eltértem egy kissé, illetve olykor éppen csak nyomokban volt föllehető egyik-másik kompozíciómban. Éppen, mert jó értelemben vett közérthetőségre törekedtem.- Nem riadt vissza operettek komponálásától sem...- Egyáltalán nem. Igaz, ezeket még fiatalon írtam, de úgy érzem, nem kell restellkednem miattuk. A Csínom Palkóra, ami olyan népszerű lett, egyenesen büszke vagyok. Zeneszerzői munkásságom legnagyobb részét a dalok alkotják; sok-sok magyar költő versét, de természetesen külföldi poéták verseit is gyakran megzenésítettem. Zenekari és kamaraművek, egyházi kompozíciók, kórusművek, különböző összeállítású kiszenekarokra alkotott szerzemények mind-mind helyet kaptak életművemben. Nincs olyan műfaj, amit nem próbáltam ki. Színpadi műveim közül A bűvös szekrény című operám és a Furfangos diákok című táncjátékom vált különösen ismertté. És van egy operám fiókban, tíz éve őrzöm, Márai Sándor egyik művére íródott. Egy úr Velencéből a címe. Jövőre bemutatja az Operaház.- Legújabb alkotásai?- Talán a Naplójegyzetek című zon- goraciklusomt emelném ki. Ezek 1986- 87-ben készültek. Csöndes, intim hangulatú kompozíciók. Szemlélődés, elmélkedés az élet hol örömtelibb, hol fájdalmasabb mozzanatairól, nappali, éjszakai hangulatokról, a szerelem örökkévalóságáról, öregségről, fiatalságról; mindarról, ami egy ilyen nagy kort megélt embert foglalkoztat... Szomory György Nincs jövő? Dualite (1989, színes elektrografika) ítélt tárgyairól. És vallomások a művész személyiségét, gondolkodásmódját meghatározó, nagy mesterek szellemiségéhez való kötődéséről (például a Kassák emlékére készített sorozat, Hommage a Léger, Hommage a Van Gogh). Változatos tematikájú műveit a művész alaposan kidolgozott elmélete, a dualizmus (a közel- s távollátás egyidejű kettőssége, az adott térben és időben lezajló események, folyamatok, mozgások relativitása, a dimenziók nézőpontok szerinti szabad egymásba áramlása) fűzi közös gondolati szálra. Joseph Kadar elektrografíkái a modem művészet technikai vívmányokra építő fejlődésének új útját, a grafikai műfaj megújulásának számos lehetőségét vázolják elénk. N. Mészáros Julia- Rendhagyó világnapi köszöntő A videoklippek világa - ez a remek vadászterület - nemrégiben újabb elejteni való vadat tálalt fel: No future - ez a felirat volt olvasható az egyikben a díszletként szolgáló falon, mely előtt hisztérikusan rángatózó táncosok ropták a breaket. Nehéz időket élünk; mindennap bőrünkön érezzük a társadalom és a gazdaság terén lejátszódó óriási viharok hatását. A sok gond és probléma okozta stressz nem kíméli sem a felnőtt, sem a fiatal, korosztályt. A tinédzserek kilátásai^ bár jó részükben a szülők majom- szeretete méregdrága cuccok vásárlásával hamis illúziókat táplál - valóban nem túl rózsásak. Az önálló lét feltételeinek megteremtése a legtöbb esetben hiú reménynek tűnik, s a bizonytalanságtudatot még csak fokozzák a pályakezdés nehézségei, amelyek most már szinte minden foglalkozási ágra kiterjednek. A tudásszomjat valahogy nem sikerül felkeltenie elavult oktatási rendszerünknek a tanulóifjúságban, s így a szabad idő hasznos eltöltésének szerepét gyakorta a léha szórakozás veszi át, melynek minden módjához szorosan hozzátartozik az, amit ezek a fiatalok zenének neveznek. S amit ennek felszentelt papjai üvöltenek az unásig ismételgetve mondanivalójukat, azt ugyebár el kell hinni. No future - hallja, olvassa a mindenféle nehézségekkel küszködő tinédzser, s ha addig netán voltak céljai és elképzelése a jövőt illetően, mintegy megbabonázva hinni kezdi, amit nem lenne szabad - s hogy ez az út hová vezet, arról a kórházak sürgősségi osztályainak orvosai, vagy az öngyilkossági statisztika többet tudnának mesélni. Az a műfaj, amely ily rútul megcsúfolja a művészet egyik legmagasztosabb hivatását: a pillanatnyi bajok béklyóját segítő szerepet, a jövőbe vetett hit és remény táplálását, az elvetendő, meg nem hallgatandó hazugságaival, pesszimizmusával együtt. A művészeteknek - így a zenének is - felbecsülhetetlen értéke a nehéz időkön való átsegítés képessége. Hányán és hányán mondhatjuk el magunkról, hogy a zene volt az a fogódzó, amely átsegített az élet hozta nagyon nehéz időkön, segített átvészelni azt, amiről azt hittük, elviselhetetlen. A Zene - de nem az a zene, melynek gondtalanul élő „művészei” felelőtlenül hirdetik a kilátástalanság eszméjét. A szolnoki Bartók Béla Zeneiskolában két népes osztályra való növendék készül buzgó tanulással arra, hogy majdan muzsikus váljék belőle. Ezek a gyerekek - sok-sok, az értékes zene által megérintett társukkal együtt - remélhetően már nem válhatnak hazug eszmék hirdetőinek áldozataivá. Aki ma elhiszi, hogy a zenetanulásra érdemes rááldozni egész életét, az elhiszi, hogy van jövő, egy szebb jövő, melyért érdemes ma rendkívül kemény munkát igénylő pályán elindulni. S az ő jövőbe vetett hitükben gyönyörködni sokkal felemelőbb, mint a legcsillogóbban kivitelezett, de pesszimista életszemléletet sugalló videoklip- ben. Szathmáry Judit el. Nádas Péter rokonszenves felfogása szerint az irodalom „mindenféle minőségű és bármilyen pártállású művek szerves összessége és folytonos párbeszéde; egymást minősítik, és nem valamiféle politikai vagy társadalmi eszme szempontjából minősülnek.” A Hitel 17. száma kezdte el, a 18. folytatja Csoóri Sándor Nappali hold című esszéjének közlését. E mű nyári naplóként indul, de nagyon hamar átcsap a legfontosabb gondok taglalásába, sorskérdéseinkkel viaskodó esszébe. Csoóri Sándor jellegzetes módján: önmagát, önmaga létének legszemélyesebb kérdéseit is belevonja a meditációba, amely az elmúlt évek nagyesszéinek szerves folytatása, „kiegészítése” az azóta történő történelem újabb és újabb tapasztalataival, amelyek korántsem csupán lelkesedésre adhatnak okot. Csoóri Sándor pontosan látja a sokat dicsért „csendes forradalom” ellentmondásait, hátulütőit, a népet, amely „régen titokban legyintett a politikára, most nyíltan legyint”, s nem nyugodhat bele ebbe a helyzetbe, hiába tudja a történelmi sors megannyi meghatározó elemét, az országot, „ahol a Himnuszt is csak bűntudattal lehet énekelni, vagy úgy sem”. Vasy Géza- Professzor úr! Ön az idén tölti be 85. évét, és szerencsére - ahogy látom - jó egészségnek örvend. Zeneszerzőként és pedagógusként egyaránt tiszteli önt zenei közéletünk. Elégedett embernek vallja magát?- Nagyrészt igen. Mindig arra törekedtem, hogy zenémmel örömöt szerezzek' az embereknek,^ s úgy hiszem, ez javarészt sikerült is. Éppen ez a törekvés intett mindig mérsékletre, például a különböző, csábító avantgarde törekvések kipróbálásában. Soha nem akartam elrugaszkodni a valóságtól, nem akartam egy szűk réteg számára komponálni csupán, s ezzel esetleg^ elidegeníteni magamtól másokat. így aztán nem is számítottam soha a „kísérletező” alkotók közé.- A tiszteletre méltó életkor, amit betöltött, egyben ennek a viharos századnak is a krónikája. Miként élte ön meg - maradva csak a művészetnél - a közben lezajló ngy zenei változásokat?- Én még az igazi klasszikus hagyományokon nevelkedtem. A főiskolán Siklós Albert és Weiner Leó növendéke voltam; azé a Weineré, akitől első kézből vehettem át részben a közép-európai, másrészt a bartóki, kodályi örökséget. És diákkoromban találkoztam azokkal a népzenei ismeretekkel is, amelyek mentésére, őrzésére, ápolására éppen akkoriban indultak meg a nagy Nagy csönd övezi ezt a budai lakást. Villamosok, autóbuszok zaja alig hallatszik fel, s mintha a házigazda - sok-sok. milliárdnyi hang, alig suttogó hangok és lávaomlásszerű hangzuhatagok létrehozója - is csöndesebben lépne ebbbe a szentélybe... Mindez talán csak képzelődés: úgy érzem a nyugalmas lakásban, mintha a nyolc és fél évtizedet megélt zeneszerző féltve, vigyázva óvná, dédelgetné ebben a csöndben minden korábbi teremtményét, hogy el ne illanjanak az időben... A zavarba ejtő vendégszeretetnél, amellyel Farkas Ferenc fogad, talán csak kissé riadt, befelé szemlélődő pillantása hozhat jobban zavarba; mintha azt kérdezné: közel évszázadnyi teherrel a vállán, életben, politikában és művészetben megélt fájdalmas hullámzások élményével a háta mögött mit mondhat nekem, a szemtelenül fiatalnak? Mit akarok halla- ni, tudni...? ________________________ F arkas Ferenc portréja. Alkotók műhelyében Cím nélkül (1989, elektrografika) Az Esterházy név igencsak ismert a magyar történelemben, de hányán tudnak Esterházy Jánosról? Bizony alig néhá- nyan, pedig büszkén kellene emlegetnünk őt. E szinte telje ismeretlenséget próbálja oldani az Új Forrás negyedik számának melléklete Molnár Imre és Tóth László összeállításában. Esterházy János (1901- 1957) a szlovákiai magyarság egyik legfontosabb képviselője volt, aki már a két világháború közötti időszakban is síkra- szállt a magyar kisebbség jogaiért, Szlovákián belüli autonómiájáért. A bécsi döntés után is Szlovákiában maradt, hogy a maradék nemzetiség érdekeit képviselhesse. 1942-ben ő volt az egyedüli, aki a parlamentben nem szavazta meg a zsidótörvényt, s ettől kezdve a fasiszták folyamatosan üldözték. 1945-ben a szovjet hadsereg mégis letartóztatta, Moszkvába vitték, s tízévi nevelőmunkára ítélték. Közben 1947-ben szlovák bíróság távollétében halálra ítélte a „fasizmus kiszolgálásáért’ ’. Két év múlva átadták a csehszlovák szerveknek, akik a szovjet táborokban szerzett betegsége ellenére folyamatosan rossz börtönkörülmények között tartották fogva, haláláig. A visszaemlékezők szerint Esterházy János egyrészt jelentős politikussá vált a háborús években, másrészt példaszerű emberré a fogság megpróbáltatásaiban. Keresztény hite segítette őt tartásának megőrzésében, társainak segítésében. Utolsó kívánsága az volt, hogy szülőföldjének, Nyitrának börtönében halhasson meg, de kérését nem vették figyelembe. Holtteste a mai napig nincs méltón eltemetve, valamelyik rabtemetőben rejtezik. A befejezett múlt csak látszólag befejezett, mindegyre elénk tolulnak tények, emlékek, amelyekről nem lehetett szólni. Érthető hát, ha minden tudományágnak, minden művészeti ágnak szembe kell néznie saját múltjával, saját történetével. Ez késztette arra az Alföldet, hogy körkérdést intézzen irodalmi életünk számos képviselőjéhez arról, hogy milyennek látja 1945 utáni irodalmunkban: „az értékek átrendeződésének folyamatát, az irányzatok kérdését, a határon túli magyar irodalom integrálódásának lehetőségét, milyen elsikkadt értékekre hívná föl a figyelmet, s hol lát divat szülte túlértékeléseket”. A válaszok közlését a szeptemberi szám kezdte meg. Domokos Mátyás, Határ Győző, Nádas Péter, Gyertyán Ervin és Lengyel Balázs cikkei arról tanúskodnak, hogy a kérdéskör elevenen érint mindenkit. Természetesen nagyon eltérőek a vélemények; Abban azonban egyetértenek, hogy végre nem bármiféle politika, hanem a2 irodalom igazi érdekeit kellene nézni, s ez csak a minőségi szempont révén érhető Képzőművészet Zene, zene, zene... Folyóirat-tallózó '
