Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-29 / 172. szám
1990. OKTÓBER 29. Néplap Kisvendéglő a művelődési házban A népművelő tálal Az utóbbi években már megszoktuk, hogy a MÁV Szolnoki Csomóponti Művelődési Háza időről-időre újdonságokkal lep meg bennünket. Legutóbbi meghívójuk mégis minden várakozást felülmúlt. A művelődési ház éttermének megnyitására invitáltak bennünket. tenek a népművelők is. Csupán ifjú Morva László szakáccsal bővült a létszám. A fiatal szakács már megjárta Tengizt, ahol természetesen többedmagával 4500 embernek főzött. Ehhez képest szinte gyerekjátéknak tűnik süt- ni-főzni egy negyven személyes étteremben. A kínálat gyors regtávon, megőrizve az igényességet, a kulturált környezetet szeretnék üzemeltetni a Barosst, s a bevételt a művelődési ház fenntartására, programok finanszírozására fordítják. Tulajdonképpen nem tudja az ember eldönteni, örüljön-e vagy szomorkodjon azon a tényen, hogy a népművelők, a művelődési házak ilyen lépésekre kényszerülnek. Nemrégiben a martfűi művelődési házban kávéházat nyitottak, ugyancsak abban a reményben, hogy a bevételből igényesebb rendezvényeket, színházi esteket is meg tudjanak venni. Ezekre ugyanis egyre kevesebb a fizetőképes kereslet. Egy négytagú család például, jóllehet igénye lenne színházi előadásra, pódiumműsorra, hangversenyre, de képtelen megspórolni a 100- 150 forintos belépőjegyek árát, de nem tudja kifizetni a tanfolyamok díját sem. Nem tehet mást, lemond a művelődésről. S ahogy fogy a közönség, úgy néptele- nednek a művelődési házak is. Ebben a helyzetben örvendetes, hogy a népművelők vállalkozásokba kezdenek a köz, s a kultúra érdekében, de egyben elszomorító is, hogy csak ilyen áron képesek fennmaradni, működni a művelődés hajlékai. T.G. Fotó: K.É. A bárpultnál a gondnokból lett "főár", s az első vendégek A ruhatár helyén mintegy egymillió forintos átalakítással a múlt hét óta várja a vendégeket a hangulatos Baross Kisvendéglő. A személyzet a művelődési ház addigi dolgozóiból áll, a gondnok felcsapott pincérnek, a takarítónő a konyhán segédkezik, de ha a forgalom úgy hozza, besegígelikből, egytálételekből, italokból áll. Házias ízek, kellemes, kulturált környezet, harmadosztályú árak várják a betérőket. Á szakmai besorolás szerint a kisvendéglő lehetne másodosztályú is, de a ház dolgozói nem gyors meggazdagodási céllal hozták létre az éttermet. Hosszú Elfeledett mesterség újraélesztője ifj. Nagy Ferenc ötvösművész munkái az MMIK-ban A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkatársai különös figyelemmel követik a megyénkből induló művészek sorsát, akik között tucatjával akadnak olyanok, akik falvainkból, városainkból indultak az országos hírnév, a világhír felé. Egyiküknek, ifj .Nagy Ferenc ötvösművésznek nyflt kiállítása az MMIK Galériáján. Ezt az alkalmat ragadtam meg, hogy a művészt pályájáról kérdezzem.- Kiállításán Magyarországon ritkán látható zománctechnikával találkozhatunk, pedig az ön által alkalmazott sodronyzománc ősi magyar díszítő eljárás.- Igen. Erdélyi magyar ötvösök találták ki, és alkalmazták először, később az egész világon elterjedt. Ma is mindenhol használják, csak érdekes módon hazánkban igen kevesen tudják csinálni. Gondolataimhoz, képeim témájához sokáig kerestem a megfelelő technikát. Festőként indult pályám, konstruktív elképzeléseim, Barcsay hatása a tükrözésben szinte egyenesen átvezettek a zománcfestéshez. Néhány ilyen képem - még a nyolcvanas évek elejéről - vezeti be a kiállítást. Ahogy kezdtem magam felfedezni a magyar népművészetben, olyan módszereket kerestem, melyekkel a ma emberéhez szólva, mégis hitelesen fejezhetem ki mondanivalómat. Sok-sok küszködés árán találtam meg az elfeledett rekesz- és sodronyzománc eljárásokat. Szinte a semmiből kellett óriási gyötrelemmel újra teremteni minden fogását a mesterségnek. Azok az ötvösök, akik valamikor értették elhaltak, újak nem tanulták meg, tehát csak eredeti leírásokra, valamint a fennmaradt tárgyakra lehetett támaszkodni. Nagy küzdelem volt, de megérte. A népművészet tükrözései, a színritmusok csodálatosan érvényesülnek ezekkel a módszerekkel.- A magyar monda és legendavilág motívumrendszerei jelennek meg müveiben.- A boltíves rendszer, amit alkalmazok munkáimban, valóban egyrészt a kapu-motívumra utalnak, a Nap, a Hold, a csillagok formáját idézik, és megjelenik az Élet-fa is. Úgy gondolom ezek alkalmasak hétköznapok, a napi élet gondjainak megfogalmazására. Ami mellett mások közönyösen elmennek, azt a művésznek észre kell venni, és a soha rá nem érő emberek látóterébe kell helyezni. Itt sok mindenről lehetne beszélni, de elég, ha csak a környezetvédelemről szólunk.- Mi lehet az oka, hogy a mai emberek kevéssé fogékonyak a művészetre?- Az utóbbi évtizedek vizuális nevelése, illetve annak hiánya okozza azt, hogy a szülők ritkábban járnak kiállításra, nemigen fogyasztják az igazi kultúrát. Talán fogékony gyermekeik előtt is szégyenük, hogy nem értik a képeket, nem tudnak beszélni róla. Óriási lehetőség előtt állunk. Az új oktatási rendszer kidolgozásánál fokozott hangsúlyt kell helyezni a rajztanításra, a vizuális nevelésre.- Mi foglalkoztatja most leginkább, mik a tervei?- Szolnokhoz kötnek életem első szakaszának művei, még ma is visszavágyom a Jászságba. Úgy érzem, csak testileg költöztem el falumból is. Csak azért kellett annak idején elmennem, hogy valóban azt csinálhassam, amit szeretek. Lehetőséget kaptam, hogy úgy dolgozzam, ahogy elképzeltem. Végül is az alkotási folyamatban nem én vagyok a fontos, hanem a munkáim. Minden annak van alárendelve. Kecskeméten négy éve dolgozom, de a város még sohasem hívott meg kiállítani. Ellenben rengeteg megrendelésem van, egyetemi rektori láncokat, polgármesterek láncait, dísztárgyakat is készítek. Egyre inkább keresettsége van az ötvösségnek. BCS Németh Gyula emlékezete Leleplezték Karcag főterén a világhírű tudós szobrát Németh Gyula szobra szülővárosában Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Török Filológiai Tanszéke, a Szegedi József Attila T udományegyetem Altájiszti- kai Tanszéke és a szülővárosban alakult emlékbizottság - dr. And- rásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter védnökségével - hirdette meg Karcag nagy fia, Németh Gyula turkológus, akadémikus születése 100. évfordulójára rendezendő ünnepségsorozatot. A karcagiak szívük mélyén tovább melengették a jubileumra Németh Gyula emlékét, de a jeles nap mégsem sikerülhetett teljességében, hiszen a világhírű tudós, egyetemi tanár életét és munkásságát méltató, elemző tudományos tanácskozás az ismert belpolitikai okok, közlekedési nehézségek miatt elmaradt. Pedig a magyar tudomány kiválóságai - Hazai György és Róna- Tas András, az MTA levelező tagjai, Kakuk Zsuzsa egyetemi tanár, Pálóczi Horváth András régész akartak a Németh Gyula ünnepség részesei lenni. Sajnos szándékuknak rajtuk kívül álló okok miatt nem tehettek eleget, így "a jó kunok" - ahogy Németh Gyula a karcagiakat nevezte - kissé zártkörűen, de bensőségesen emlékeztek városuk nagy fiára. A tudós leánya, dr. Németh Zsófia jelenlétében Z. Tóth György városi művelődési vezető emlékezett Németh Gyulára, majd a város főterén dr. Sántha József főorvos méltató szavai után leplezték le a világhírű tudós szobrát, Győrfi Sándor Mun- kácsy-díjas alkotását. Ezt követően helyezték el a család és a karcagiak koszorúit Németh Gyula és felesége, dr. Sebestyén Irén nyelvész Déli temetőben lévő sírján. Németh Gyula életművének ismertetésére - 1890. november 2-án született - későbbi lapszámunkban visszatérünk.-tiÁllati! Gyermekzsivaj és kanári trillák Jó ég! Hol vagyok? Tudtommal én egy általános iskolába léptem be az imént, itt pedig papagáj rikácsolástól és gerlebú- gástól vibrál a levegő. De mit keresne egy suliban ez a sok trópusi hang? No, ezt megnézem magamnak... A szolnoki Ecseki útiak szerencsés nebulók, fülük hozzászokhatott már a szokatlan hangzavarhoz. Imádott tanárbácsijuk, Marik Tamás idehozott közéjük egy csipetnyit a "paradicsomból". Berendezte az egyik sarkot kicsinyke állatkertnek. Egymás hegyén-hátán kalitkák, volierek, medencék és terráriumok adnak szállást mindenféle szárnyas, szőrös, páncélos és pikkelyes lé- nyecskéknek. Valóságos élő szemléltetőeszköztár! Nemrég keltek ki tojásaikból azok a teknősporontyok, melyeket jövőre eredeti élőhelyükre mentenek. A környékbeli kiszáradt tocsogókban sorsuk a pusztulás lett volna. De került már ide állatka, amelyet gazdája hozott a hóna alatt, fogadják be, nem tudná már hová tenni a lakótelepi lakásban. Kicsöngetnek. Sürgölődnek, forgolódnak a kis kék köpenyek kedvenceik között, Tamás vezényel. Mindenkinek megvan a dolga. Vizet cserélnek, ellenőrzik az akváriumban a hőmérsékletet, akad aki csakúgy bámészkodik, lődörög. Nem is biztos, hogy tudják, miközben csudára élvezik a dolgot, megtanulnak valami nagyon-nagyon fontosat: az élet tiszteletét! Mikor megsimogatnak egy-egy jószágocskát, s érzik a kis test melegét, ugyanaz a melegség talán szétterjed bennük is. Ha kellően mélyre hatol ez a belső érintés, meg is ragad ott, nem számít az évek múlása. Tamás is - aki csak néhány éve került ide - nagyon jól tudja, hogy ez sokkal több, mint szakköri tevékenység. Azt akarja megmutatni ezeknek a gyerekeknek, hogy ők és mi igazi jó barátok lehetünk. A cél, hogy elkísérje őket a felnőttek világába is ennek az itt eltöltött néhány évnek az élménye. Elképzeléseinek megvalósításához a tantárgyi kollektívában és az iskola vezetésében is partnerekre talált, jövőre már külön biológia-orientált osztályt is szeretnének indítani. Kezdődik az óra. Álldogálok a szaktanterem ajtajában, s hinni sem akarok a szememnek. Tenyérnyi hely sincs a falakon, mindenütt képek, montázsok,... s rajtuk élet. Ámulatom tovább nő, mikor "a tanárbácsi" magával hurcol az iskola zárt udvarába, ahol mesebeli tavacska rejtőzik. Száz méterre lomhán tombol a lakótelepi zűrzavar, de itt benn, ebből semmit sem érezni. Maga az éden! Mikor búcsúzkodok, az motoszkál a fejemben, hogy mindenkinek el kellene mondani, amit itt láttam... técsizé Fotó: Illyés
