Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)

1990-10-29 / 172. szám

1990. OKTÓBER 29. 3 Megalakult a munkástanácsok megyei szövetsége Október 28-án, vasárnap öt üzem: az AKKUFER Akkumulá­torüzeme (Szászberek), az ATEV (Szolnok), a Dohányfermentáló (Szolnok), a Ganz-Danubius Da­ru- és Gépgyár RT (Tiszafüred) és a Tiszamenti Vegyiművek (Szolnok) munkástanácsának képviselői a Szakszervezetek Művelődési Házában megalakí­tották a Munkástanácsok Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szö­vetségét. (Hat további munkásta­nács képviselői ígéretük ellenére nem jöttek el - minden bizonnyal azért, mert féltek a közlekedési nehézségektől.) Az elfogadott alapszabály sze­rint a szövetség a megyei mun­kástanácsok konzultációs fóru­ma, amely megvitatja a munkás­tanács-mozgalom időszerű kér­déseit, egyezteti a különböző üzemek munkástanácsainak ál­láspontját. Ajánlásokat, felhívá­sokat fogadhat el, de - ezt külö­nösen hangsúlyozták az alapítók - nem hozhat olyan határozato­kat, amelyek kötelezőek volná­nak a megye munkástanácsaira. Minden munkástanács maga dönt arról, mit fogad el az ajánlá­sok közül, csatlakozik-e valami­lyen közös akcióhoz vagy nem. A szövetség fő célja, hogy se­gítse a munkástanácsok érdekvé­delmi munkáját, és - az érdekvé­delmi munka legmagasabb foka­ként és legfőbb céljaként - a mun­kástulajdon, általában a dolgozói tulajdon kivívását. A szövetség nyitott szervezet, csatlakozhat hozzá bármely, a dolgozók érdekeit képviselő munkástanács. Mezőtúron mar van polgármester A taxis demonstráció ellenére Mezőtúron rendben megtartotta alakuló ülését szombaton a városi képviselőtestület. Polgármesterré Ádámné Bogdán Piroskái válasz­tották minősített többséggel. Az alpolgármesterek szemé­lyében most még nem döntöttek, ez a jövő heti pártközi egyeztető tárgyalásoktól függ majd. A város új vezetése a hétvégi taxis akció kezelését felelős­séggel, a város érdekeit figyelem­be véve végezte. Mindvégig kap­csolatot tartottak a megyei tanács elnöke által vezetett katasztrófa­elhárítási bizottsággal. Ismét lesz katonai repülőgépvezető-képzés Jelentkezőket vár a Kilián Főiskola Ebben a tanévben nem vettek fel új hallgatókata Kilián György Repülő Műszaki Főiskolára, pe­dig nagyon sok fiatalban él a vágy, hogy katonai repülőgépve­zető legyen. Véglegesnek tekint­hető ez az állapot, avagy csak átmenetinek? - ezzel a kérdéssel kerestük fel a Megyei Hadkiegé­szítő és Területvédelmi Parancs­nokságon a tiszti, tiszthelyettesi utánpótlással foglalkozó Mészá­ros Gábor őrnagyot.- A Kilián Főiskola az 1991/92-es tanévre várja azok­nak az érettségizett, egészséges fiataloknak a jelentkezését, akik kedvet és tehetséget éreznek a katonai repülés iránt és élethiva­tásuknak tekintik a haza légteré­nek fegyveres védelmét - hang­zott a válasz.- S mik a jelentkezés feltételei?- Magyar állampolgárság; büntetlen előélet és erkölcsi kifo­gás alá nem eső magatartás; egészségi alkalmasság; középis­kolai végzettség; 17-23 éves kor.- A pályázati határidő?- 1990. november 15.- Ha jövőre indul a képzés, mi­ért kell ilyen hamar jelentkezni?- Azért, mert a pályázók általá­nos egészségügyi alkalmassági vizsgálatát a kijelölt honvédkór­házakban novemberben és de­cemberben, azt követően pedig januárban és februárban a kecs­keméti Repülő Orvosi Intézet­ben végzik. Akik alkalmasak, azok a szolnoki főiskolán felvé­teli vizsgán vesznek részt.- A jelentkezésről, a felvételi vizsgáról és a képzés rendjéről honnan szerezhetnek informáci­ót az érdeklődők?- Ezek az ismeretek fellelhetők az idén kiadott Felsőfokú Felvé­teli Tájékoztatóban, valamint a tisztképzésre kiadott és minden középiskolában megtalálható pályázati felhívásokban. Részle­tesebb információkat a lakóhe- lyileg illetékes, illetve a Megyei Hadkiegészítési Parancsnokság pályaválasztási munkatársai nyújtanak az érdeklődőknek. Igaz, de nem úgy és nem azért A csarnok áll, a pletyka nem IFolytatás az első oldalról.1 A kósza hírekkel az Olajbá­nyász SE ügyvezető elnökét, Ba­logh Lászlót és a Szotév Rt. ügy­vezető igazgatóját, Vincze Sán­dort szembesítettem. Ötvenből százmillió- Nem kívánunk beszállni a Szotév pocskondiázásába, - kezdte Balogh László. - Atörténet röviden: a sportegyesület szere­tett volna egy komoly sportcsar­nokot. A terveket a pesti műszaki egyetem készítette el, és az 1986- os árakon 52 millió forintért a kecskeméti Dutép vállalta volna el a kivitelezést. Ekkor a csarnok nézőtere kétezer személyes lett volna, szálloda, étterem és szauna is lett volna az épületben. A városi tanácstól másfél évig nem kaptuk meg az építési engedélyt. Hozzá­teszem, hogy akkor még a tiszali- geti sportcsarnok közvetlen szomszédságában épült volna. Hol a homlokzatot kifogásolta a tanács, hol azt, hogy a két csarno­kot miért nem kötjük össze. Köz­ben az idő telt, és az eredeti tervek szerint építendő csarnok már több mint 100 millió forintba került volna. Két évvel ezelőtt újabb ter­vet kellett készíteni. Ekkor már csak ezerötszáz nézőről volt szó, a szálloda, a szauna, az étterem szóba se került. Közben a Dutép megszűnt. Az új tervezés és a ki­vitelezés is a Szotévé lett. A Szo- tévnek már volt gyakorlata eb­ben, hiszen hasonló szerkezetű tartókkal készült sportcsarnokot építettek már a Széchenyi város­részben is, Tiszafüreden is.- Mennyiért vállalta el a Szotév és mennyit kellett végül fizetni?- Ötvenöt millió hatszáznyolc- vanezer forintba került.- És a szerződésben is ennyi volt?- Tiz-tizenkét millió forinttal lett több, mint amiben megálla­podtunk. Csakhogy közben mó­dosítanunk kellett a szerződést. Korábban úgy gondoltuk, hogy csak edzőcsamok lesz és a verse­nyeket a városi sportcsarnokban rendezzük. De rákényszerül­tünk, hogy a versenyeket is itt rendezzük. Ezért négyrétegű versenyparkettát kellett lefektet­ni, ami a szerződésben eredetileg nem szerepelt. Mint ahogy az se, hogy az egyesületnél dolgozó emberek számára az irodákat is itt kell biztosítani, mert a Mészá­ros Lőrinc úti irodaházból kiszo­rultunk.- Arról is szólt a pletyka, hogy az eredetileg nagyobbnak terve­zett csarnok vasvázát megvették, aztán eladták a Szotévnak, az pe­dig drágábban újra eladta Önöknek.- Ebből az igaz, hogy megvet­tük és eladtuk a Szotévnak. De nem vásároltuk vissza.- Azt is rebesgetik, hogy a Szo­tév az építkezés közben leállt, mert önök nem akarták kifizetni az új árat.- Ők nagy lendülettel kezdtek neki az építkezésnek. Kiderült, hogy a “forró drót” az épület alatt megy át. Védőcsöveket kel­lett lerakni, és addig állt a mun­ka. A Szotévnak jól megy Vincze Sándor:- Amikor a versenytárgyalá­son miénk lett az építkezés, a mi ajánlatunk volt a legkedvezőbb. Míg mások részfeladatokat vál­laltak volna, és így többe került volna az építkezés - mi a komp­lett kivitelezésre tettünk ajánla­tot. Valóban 10-12 millióval több lett az összeg, mint amire eredetileg szerződést kötöttünk. A többletköltségben nemcsak a versenyparketta és az irodák vannak benne, hanem pl. a kon­diterem is. Amikor a szerződést kötöttük, akkor például a meg­rendelésben nem szerepelt a né­zőtér kialakítása. Először ol­csóbb burkolásban állapodtunk meg (pl. PVC), végül a kőburko­lat lett a csarnokban. A megren­delő természetesen eltérhet az eredeti szerződéstől, de ha a mű­szaki tartalomtól el kell térnünk, azt meg kell fizetni. Egyébként a sportegyesület elégedett volt a csarnok minőségével és a határi­dő tartásával is.- Ha tehát minden rendben a beruházás körül, akkor Ön sze­rint miért keringenek a Szotév- rbl ilyen hírek?- Fogalmam sincs. Valószínű­leg valakik hallottak valamit, de nem úgy adták tovább. Egy biz­tos, vannak megrendelőink (megyén kívül is) akik évek óta visszajárnak hozzánk, mert elé­gedettek velünk. Most egyre ke­vesebb az építkezés, a kivitele­zők között harc folyik. Más épí­tőipari cégeknél leépítés van, mi bővítettük a kapacitást, mert sok a megrendelésünk. Ez - gondo­lom - irigységet szül. * Nos, ennyi a történet. A két, a sportcsarnok építkezésében ér­dekelt fél szerint minden rend­ben van, visszaélés nem történt. Mindketten elégedettek. Aki nem hiszi, járjon utána. Aki meg többet tud, írja meg ne­künk. Paulina Éva A megostromolt kenyér sorsa Pénteken, valamivel dél előtt leugrottam kenyérért öt percre. Gondoltam csak, hogy öt percre. Meg sem fordult a fejemben, hogy több mint két óra lesz belőle. Persze, tudtam a nemrég kezdődött balhéról, a taxisakcióról, a torlaszról a Tisza-hídon, de mi köze lehet ennek az én mindennapi kenyeremhez? Ott állok naív kérdésemmel jó ideig az üzlet bejáratánál, hisz bemenni sem lehet, nincs kosár, előbb azért kell kisebb közelhar­cot vívnom a kijárati részen. Végre bejutok, és az általam elképzelhetetlenről meggyőz a látvány: kenyér nincs, zsemle nincs és egyál­talán semmi olyan pékáru sincs, amivel le lehetne nyelni egy tisztességes ebédet. Már a kakaós csiga is fogytán. Felötlik bennem le­hetőségként a kukoricadara, de az sincs. Ta­lán a keksz, kezdek kapkodni magam is, de az ötlettől már forog a gyomrom, egyszer egyetemistaként (nem volt pénzünk) hánnan összedobtuk a vacsorát: az egyiknek volt sza­lonnája, a másiknak lila hagymája, a harma­diknak keksze (ebből volt a legkevesebb); nagyon belaktunk, egy hétig olyan beteg vol­tam, hogy ha még lett volna mit, akkor sem tudtam volna enni... De most, itt az üzletben keksz sincs. De még mindig nem értem, miért nincs kenyér. A kenyeres részlegnél az üres polcok előtt hirtelen főszereplővé vált eladók állnak, a néhány lépéssel arrébb várakozók tömege árgus szemmel figyeli mozdulataikat. Tessék mondani, kézit csókolom, miért nincs ke­nyér... Hisz háború ugyebár nincs, még kilá­tásban sincs, tudtommal búza van, liszthi­ányról senki sem beszélt, a pékek nem sztráj­kolnak, a kenyérgyár nem robbant fel, a sü­töde és a Széchenyi lakótelep között az út nincs eltorlaszolva... Akkor meg mi van? Csak pánik van. Kénytelen vagyok tudo­másul venni. Mert hallom, reggel megjött a szokásos mennyiség, csak betojt a magyar, kitört a felvásárlási láz, tízesével hordták a cipókat. Mese nincs, pánik van, saját sze­memmel látom, hogy kenyér híján a várako­zást megelégelők - biztos, ami biztos alapon - kapkodják-gyűjtikrjtálpiozzák kosaraikba a lisztet, a tésztát, a cukrot és - a legborúlátób­bak - a sót, a gyufát... Mint egy robbanásra, meglódul a tömeg: vagy tíz darab három kilós kenyér érkezett. Mindegyiket háromfele vágják, hogy - úgy­mond - jusson mindenkinek. Minő tévedés: nagyon keveseknek jut. A szerzemények bol­dog tulajdonosai a megnyert ostrom elégté­telével állnak a pénztár előtt kígyózó sorba, a többiek indulnak máshova vadászni. No­csak, lent sincs demokrácia: a másik üzlet fehér köpenyes dolgozója egy egész kenyeret kapott, még el sem dugja, a helyzet szülte felsőbbrendűségét büszkén viseli a hóna alá fogott hatalmas kinccsel: most'ő az egyen­lőbb az egyenlők között. Állítólag négyre ígértek egy újabb szállít­mányt, még csak kettő van, kimegyek ciga­rettázni, közben teszek egy tiszteletkört az üzlet körül. Hátul éppen egy kenyérszállító kocsi érkezett, kezdenek lepakolni. Úgy lát­szik, rám ragadt a pánikhangulat, eldobom a cigit és rohanok vissza, első vagyok a pultnál (az előbb is elsők között voltam, csak éppen másfele osztogatták a földi boldogságot), szólok az elárusítónak, hogy vegye észre: nem hátulról jöttem előre. Nehezen bár, de megérti: kenyér érkezett. Mennek és jönnek vissza a kenyeres polcokkal, nem a pulthoz hozzák, kitolják középre közprédára. Ma­gukból kivetkőzött, mindenre elszánt harco­sok indítják meg az újabb ostromot. Egymást lökdösik, tapossák, verik fejbe a magasra tartott bevásárló kosarakkal; harisnyák sza­kadnak, kabátgombok gurulnak, kiabálás, vi- sítozás, valakit nyakon öntenek tejjel, mert kiszakadt a zacskó a tülekedésben. Akik a tegnap még kifogásolták, hogy miért nincs kerek kenyér, csak hosszúkás (vagy fordít­va), most nem válogatnak. Lehet lapos, lehet sületien, lehet égett, lehetne félig száraz, le­hetne bármilyen mértani alakzatú, már-már egymás kezéből tépik. Edzett vagyok az ilyesmihez, ismerem a beszerzés számos for­télyát, állíthatom, hogy e téren - igencsak gazdag tapasztalataim birtokában - most előnyös helyzetben vagyok: negyven évig éltem Romániában. Tudom, hogyan lehftj egy hegyesen kitámasztott könyökkel hason, nyakon, vesén meg egyebütt szúrva feltar­tóztatni a hátulról előre tolakodót; egy “vé­letlen” rúgással vagy taposással lehajolásra kényszeríteni a mégis elém befurakodottat és ilymódon szabaddá téve a teret, fölötte át­nyúlva megkaparintani szívünk vágyát; már átéltem azt is, hogy ami a kezemben van sem az enyém, míg haza nem viszem, velem nem fordulhat elő az, mint most több harcostár­sammal, hogy a kosarukból emelik el a már tulajdonuknak hitt eledelt; öreg “élelmi­szerharcosként” magamhoz szorítom és leta­karom a hadizsákmányt, így az enyémet nem köpheti le mérgében az, akinek már nem jutott... A velem egy nyelvet beszélőkkel szembe­ni szolidaritás ki nem alvó reflexének műkö­dése következtében, kint az utcán szólok egy ismerősömnek: siess, kenyér érkezett. Nem siet, azt mondja, neki már annyian ígérték meg, hogy szereznek kenyeret, hogy ha csak a fele betartja a szavát, egy hétig nem lesz erre gondja. Tényleg komoly a dolog, ve­szem ismételten tudomásul, hisz íme, már szervezkednek a polgárok egymásért - és egymás ellen. Nyilvánvaló: sokaknak azért nem lesz kenyerük, mert sokaknak a kelleté­nél is több van. Talán nem tévedek, ha feltételezem: a blo­kád kezdeményezői nem akarták, hogy a la­kosságnak ne legyen kenyere. Pénteken ke­nyérügyben azért lett szükségállapot, mert a magyar - drámára hajló lelki beállítottsága folytán - szükségállapotot facsarint egy olyan állapotból is, amikor erre semmi szük­ség. Szombaton átszólt a szomszédasszony: nincs szükségünk kenyérre? Aztán kérdezte ugyanezt több más ismerősöm is. Kizárt, hogy baráti szeretetből, gondoskodásból. Ha el ózó nap kérdik, elhittem volna. De szom­baton már - hála a pékek és mások teljesen fölöslegesen előidézett rohammunkájának - minden bolt tele volt friss kenyérrel. A ke­nyérgondjaim felől szombaton érdeklődők­ben bizonyára az sejlett föl, hogy hősiesen megszerzett kenyérkollekciójuk rájuk fog rohadni. Ha sürgősen nem adnak túl rajta, kénytelenek lesznek - ebben a szűkös gazda­sági helyzetben - kidobni a kenyeret. Molnár H. Lajos 4 l Eredményes volt a pártalku Alakuló ülést tartott Jászberény képviselő testületé “Mi lesz itt?” köszöntek vissza a választásokról megma­radt plakátok tegnap délután a jászberényi képviselőtestület alakuló ülése előtt. A hangulatot, a forgalom megbénulásán túl, már napok óta szította a pártok nagy része által a polgármesteri, alpolgármesteri poszt ügyében megkötött alkuja. Ellenplakátok jelentek meg, kérdőívek keringtek a városban, még javában folyt a kötélhúzás, a papíron már eldőlt hatalmi harcban az utolsó percekig. Nagy várakozás előzte meg tehát a 4 órakor kezdődő alakuló ülést, mellyen a Déryné Művelődési Központ nagytermében 350- 400-an jelentek meg. Szigeti Ist­ván korelnök vezetésével kez­dett ülésen az első pillanattól ta­pintható volt az izzó feszültség. Érvek, ellenérvek, rendreutasí­tás, kitörő tapsok és közbekiáltá­sok vezették be már az ügyrendi bizottság megválasztását is. A tét - nyílt titok - a polgár- mester személye volt, ünnepé­lyessége mellett ez adta az alaku­ló ülés különlegességét. Az el­lenzéki kerékasztalban résztve­vők, egykori ellenzéki pártok képviselői, napokkal korábban már megalkudtak a tisztségre, dr. Magyar Levente személyében, kizárva ezzel minden más lehe­tőséget, és lényegében formális­sá téve az alakuló ülés ezen ré­szét. A függetlenek azonban mégsem adták fel a harcot, erre utalt a pártalkut kérdőre vonó felhívás. A 27 tagú testületből végül (egy érvénytelen szavazat mellet) dr. Magyar Leventére 19- en, és az ellenjelölt dr. Novotny Jánosnéra 7-en szavaztak. A sza­baddemokrata polgármesternek 48.750 forint fizetést állapított meg a testület. Az alpolgármes­terek személyéről is született előzetes megállapodás. Az ülé­sen ugyan merültek fel újabb ja­vaslatok, de közülük senki nem vállalta a megbízatást. A szava­zás eredményeként dr. Boross Dezsőt alpolgármesterré válasz­tották, Kiss István azonban nem kapta meg a szükséges mandátu­mokat. A másik alpolgármester sze­mélyéről és tiszteletdíjuk mérté­kéről megegyezés hiányában ké­sőbb dönt a testület. Lukácsi Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents