Új Néplap, 1990. október (1. évfolyam, 149-174. szám)
1990-10-19 / 165. szám
4 1990. OKTÓBER 1 Az Új Néplap Mezőtúron Mezőtúron történelem születik Elhiszem én, hogy nem mindenki elégedett az ország átalakulásának ütemével. Akik azt remélték, hogy egyik pillanatról a másikra fordul ki sarkaiból a világ, most a lassú változást jobb esetben ácsorgásnak, rosszabb esetben visszafelé lépdelésnek vélik. Pedig a mélyben visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Nem revolúció, hanem evolúció. Szüret táján kézenfekvő a hasonlat: forr, erjed a közélet „mustja’ ’, s ilyenkor gyilkos gázok is szabadulnak, sőt a seprűt is kiveti magából az erjedés. Mezőtúron járva másba sem ütközik az ember, mint változásokba, melyek személycserékben, piacösztönözte nekibuzdulásokban, régi ábrándok újraál- modásában és titkon lappangó vágyak megvalósításában öltenek testet. Amúgy semmi szenzációról nem tudunk beszámolni: nem szállt le ufó a főtérre, vulkán sem emelkedett ki a Berettyó medréből, csak éppen napról-napra íródik a város újkori történelme. És a 600 éves településnek végre jó esélye van arra, hogy olyan sorsot éljen meg, amilyet szab magának. Korábban kinevezték, most megválasztották Az igazgató főorvos nem titkolja, jól érzi magát Dr. Ambrózy Péter, a mezőtúri városi kórház igazgató főorvosa szemmel láthatóan boldog ember. A közelmúltban kollégái újraválasztották, méghozzá nem is akármilyen, de 82,6 százalékos szavazati aránnyal.- A kérdés talán ostoba, de örül a megválasztásnak?- Hogy a fenébe ne, hiszen eddig kinevezett igazgató voltam, most magam mellett tudhatom a kollektíva támogatását, ettől érthetően határozottabb leszek a döntéseimben, és talán némi szigorúságot is megengedhetek magamnak.- Önnek a kinevezése sem volt egyszerű.- Valóban, a városban sokáig húzta a kötelet a tanácsi és a pártvezetés, és ennek a hatalmi harcnak voltam én az egyik figurája. Az MSZMP városi végrehajtó bizottsága semmiképp nem akart hozzájárulni a kinevezésemhez, hiszen nem voltam párttag, és a származásom sem volt az a nekik való. Végül úgy lettem igazgató, hogy már meg is bántam, amiért jelentkeztem. Ezek után nagyon kellemesen érintett a kollégák bizalma.- Ha már itt tartunk, az a néhány százalék miért nem voksolt Önre?- Nézze, én nem is bánom, hogy voltak ellenzőim, hiszen ma már nem túl rokonszenves a 99 egész valahány százalékos szavazati arány. Egyébként a hiányzó százalék négy embert jelent, el tudom képzelni, hogy olyan önjelölt igazgatókról van szó, akik nem jutottak el a pályázat szándékáig, csak a tagadásig. A szemekből nem tudom kiolvasni, kik voltak ők, és nem is keresem az ellenzőimet. A kórházban a főépület rekonstrukciója véget ért, nem kortesfogásként, hanem már a megválasztásom után némi pénz is került a bérek emelésére, így hát jó a hangulat, és biztos vagyok benne, hogy ennek a betegek látják majd a hasznát. Mi ez, ha nem rendszerváltás? .....- ——.......................——................................................................................................— » A lig hiszi el bárki is, hogy nem volt megrendezve az esemény, márpedig nem beszéltünk össze egyetlen szereplővel sem. Amikor megérkeztünk a városi tanácsra - városházára? polgármesteri hivatalba? -, a tanácselnök ajtajáról éppen akkor vették le a táblát. Papp János, a leköszönő elnök bizony kissé idegenül mozog abban a tágas irodában, amelyik kevés híján két évtizeden át a munkahelye volt. Hát persze, hogy megkérdeztem, hogy mit visz magával a nyugdíjas évekre, de a nyilatkozat mindössze egy lemondó legyintés volt, s egy keserű megjegyzés: - Azt mondta mindenki, ezek a kommunisták a nyakunkra ültették a tanácselnököket. Hát akkor hogy van az, hogy több mint nyolcvan százalékukat újjáválasztották a helyhatósági voksolások során? Erre a kérdésre nem könnyű a válasz. Ellentmondásos, miként Papp János mezőtúri karriere. Egy fiatal, szélvészlábú futballistát ismertek meg a mezőtúriak a városban, aki sportpályafutását befejezve a város közéletére tette fel életét. De nem szakadt el a sporttól sem - legalábbis a Mezőtúri Honvédtói nem. Azt csak kevesek tudják, hogy a mérkőzések látogatásától eltiltotta az orvos, mivel az izgalom szó szerint életveszélyt jelentett a számára. így otthon hallgatta végig a sporthíreket, s amikor az kedvenc csapatának vereségéről tudósított, a papucsát a rádióhoz vágta. Mindene volt a város, és éppen polgáraitól kapta a legnagyobb „pofont”. Elindult az országgyűlési képviselői választáson, ám nem jutott mandátumhoz. Ettől kezdve más ember lett. Alighanem akkor döntött arról is, hogy polgármesterként sem próbál szerencsét. Utódjának csak azt kívánhatjuk, legalább ennyire szeresse azt a népet, akit majd szolgálnia kell. Lekerül a tábla a tanácselnök ajtajáról. Erős kezekben az ecset A város szívében egy vasgyúró küllemű fiatalember éppen lapunk reklámját pingálja a sarki ház falára. A vállas férfi kezében kissé furcsán fest a törékeny ecset. Nem is állom meg szó nélkül, hogy meg ne kérdezzem: miként keveredett erre a pályára? Kovács Tamás, az áfész dekoratőre elmondja, hogy a szükség vitte a festékek birodalmába. Birkózó volt ő, nem is akármilyen, Kelet-Ma- gyarország bajnoka volt ifjúkorában, aztán nem vették fel a Testnevelési Főiskolára, viszont dekoratőrt keresett az áfész, hát jelentkezett. Itt sem lett sikertelen ember, három évvel ezelőtt a Budapesti Tavaszi Fesztivál nemzetközi kirakatversenyén második helyezett lett, ami már komoly rangot jelent a szakmában. Akinek ecsetje van meg festékje, és csalogatóan szép fehér felület áll rendelkezésére, az előbb-utóbb elcsábul, s képeket is pingál. A mezőtúri mestert az idő szorítása tartja vissza attól, hogy saját gyönyörűségére művészkedjen. Pedig témának ott a csodálatos folyópart, az irigylésre méltó panoráma, amiért a fővárosból és az ország más tájairól zarándokolnak a Takács- tanyára szobrászok, festők, rajzolók. De aki itt' él, annak nincs ideje saját magával foglalkozni.- A lakásom is tapétázva van és nem festve, mivel a suszternak is lyukas a cipője - mondja nevetve Kovács Tamás, és szorgalmasan pingálja tovább az Új Néplap fejlécét a lealapozott tűzfalra. Egy talpalatnyi Olaszország Vége van a Kaszablankának - mondja Rácz Tamás. Aki vendégeskedett a város szórakozóhelyein, ismerhette az Omnia presszót, amelyik csendben halódott, miként sok száz társa szerte e hazában. Szemmel láthatóan gazdái semmi újat nem tudtak kitalálni, mérték az italt annak, aki betévedt, az árak pedig - hát azok olyanok voltak, amilyet a központ előírt. Hogy sokallták avagy kevesellték a mezőtúri honpolgárok? Ez már bizony senkit nem érdekelt, így az Ómnia pontosan akként kongott az ürességtől, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Aztán jött egy talpraesett vállalkozó, Rácz Tamás, és egy talpalatnyi Olaszországot varázsolt a presszó helyébe. Hogy honnan jött az ötlet? Egy olasz vadász meghívta egy nyolc hónapos vendégmunkára, s mire hazatért az egykori szakács, már mindent más szemmel látott. Gyorsan kibérelte az Omniát, berendezte, és niűködtetni kezdte, de úgy, hogy a középpontban mindig a vendég érzi magát. Hogy mi a titka? Ezt a tulajdonos nagyon szellemesen így fogalmazta meg:- Tudja, mi volt a mi szakmánkban: Kaszablanka. Kaszáltunk szemérmetlenül, aztán csodálkoztunk, ha a vendég elmaradt. Hát ennek a világnak most már vége van. Az árakat nem lehet tovább emelni, az olcsóságra kell törekedni, és aki nem bírja a versenyt, az feladja. Hogy mennyire komolyan gondolja mindezt Rácz Tamás, elég ránézni a Bella Italia árlapjaira, vagy akár ebédidőben körbenézni az asztaloknál. A 60 forintos menü, meg a 39 forintos korsónkénti rangos sör mindennél többet mond. Levelet írtak az öregdiákok Fennállásának fél évezredes jubileuma felé ballag a mezőtúri öreg alma mater. Sorsába az öregdiákok kívántak beleszólni, akik az ötvenéves érettségi találkozójuk alkalmából levelet írtak dr. Kocsis Elemérnek, a zsinati tanács elnökének, a Tiszántúli Egyházkerület püspökének. „Főtiszteletű Püspök Úr! Ősi gimnáziumunk sok kiváló képességű polgárt adott a hazának. Ha művelt főkre valaha szükség volt, úgy ma még inkább. Tudomásunk szerint, a zsinati rendelkezést és a presbitérium határozatát megelőzve, az öregdiákok Pozsgay Imre volt miniszterúrhoz küldtek kérelmet az iskola egyházi tulajdonba adásáért. Érthetetlen számunkra, hogy az eltelt időben semmi érdemleges nem történt e nagy múltú intézmény ügyében. Amíg az egyház kibírta a 45 év halálos szorítását, sőt, életképessége jelét adta, amikor kívül-belül felújította belvárosi nagytemplomát, és most folyik az újvárosi százéves templom tatarozása, az egyház parókiáinak, gyülekezeti termeinek helyreállítása, a gyülekezet gondoskodó, áldozatos szeretetéről tanúskodik, addig a szomszédságában lévő gimnázium elhanyagolt, gazdátlan, elárvult külsejével nagyon lehangoló látványt nyújt: külső vakolata málladozik, tetőzete beázik, stb. Tanévnyitás előtt vagyunk, de egy négyzetméter javítás az iskolán nem történt. Miért?! Az alma matert szerető öregdiákok és az egyház presbitériumának kérelme pedig pusztába kiáltott szó. Azt az érvet is hallottuk akadályozó tényezőként, hogy az egyháznak indulótőkét kellene biztosítani az átvételhez, illetve a működtetéshez. Az az iskola, mely most funkcionál, nem hogy tőkét tudna felmutatni, de tanárainak fizetése is gondot jelent számára. Főtiszteletű Püspök Úr! Ősi iskolánk iránt érzett aggódásunk és felelősségérzetünk indít bennünket arra, hogy tisztelettel felkérjük Önt: az illetékes tárca miniszterével tárgyalja meg, és sürgesse az intézet mielőbbi egyházi tulajdonba vételét. Mezőtúr, 1990. augusztus 25. Tisztelettel: 20 öregdiák, közöttük Her- bály Lajos, Fekete István, Herbály Ferenc és prof. Tóth Béla, Innsbruck’ ’ Szinte postafordultával érkezett a püspök úr válasza, ami kijózanító realitásokat tartalmazott, és mindenképp lehangoló lehetett a fellelkesült öregdiákok számára. Dr. Kocsis Az öreg iskolára bizony ráférne a tatarozás. Elemér szerint azzal kellett volna kezdeni, hogy hány millió forintot tud adni e célra az egyházközség, mert nem petícióra, hanem javaslatra van szükség napjainkban. Az egyház és az állam körültekintő és gondos tervei készít az iskolák egyházi tulajdonba vételére, így négy híres alma mater - a sárospataki, debreceni, pápai és a budapesti Baár-Madas iskola - már visszakerült a régi gazdáihoz. Hogy milyen anyagi áldozatok árán, ezt alighanem meg tudnák mondani az egyház vezetői. Többre jelenleg nincs pénze az „eklézsiának”, így hát a mezőtúri maturandusok vezérlőelve a türelem lehet. Az oldalt összeállította: Palágyi Béla Fotó: Tarpai Zoltán
