Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-06 / 128. szám
Für Lajos körlevele JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Magyar-spanyol külügyminiszteri tárgyalások Cervantes Intézetet terveznek Budapesten Ma: Húszon innen* tizen túl A szerkesztőség postájából Duplájára nőa honvédség költségvetése? Für Lajos honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség hivatásos állományához levelet intézett. Az ennek tartalmát ismertető sajtótájékoztatón a tárca vezetője elmondta: a levél aktualitását az adta, hogy hamarosan elkészül az új magyar biztonságpolitikai koncepció és katonai doktrína. A levélnek az is célja, hogy eloszlassa a hivatásos állomány körében helyenként még ma is tapasztalható bizonytalanságot. Für Lajos kijelentette: a Magyar Honvédségnél nem lesz „nagytakarítás”. A miniszter arról is szólt, hogy mielőbb emelni kell a katonák fizetését. Elhangzott: míg az idén mintegy 40 milliárd forint a honvédség költségvetése, addig jövőre legalább 77 milliárd forintra lesz szüksége a tárcának. A jelentős költségnövekedést az infláción kívül többek között a honvédség átszervezése okozza, valamint az, hogy 1991-től már csak dollárért lehet beszerezni a szükséges alkatrészeket, illetve új technikát. Teljes az egyetértés a világpolitikai kérdésekben Francisco Fernandez Ordonez, Spanyolország hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó külügyminisztere és magyar vendéglátója, Jeszenszky Géza külügyminiszter szerda délután, tárgyalásaikat követően találkoztak a honi és a nemzetközi sajtó képviselőivel. Jeszenszky Géza a megbeszéléseket dióhéjban összegezve megállapította, hogy a világpolitikai kérdésekben, illetve Európa ügyeinek megítélésében teljes egyetértés alakult ki a spanyol diplomácia vezetőjével. Ismét megerősítést nyert, hogy a fiatal magyar demokrácia élvezi Spanyolország támogatását; a többi között hazánk európa tanácsbeli felvételének ügyében is. A tárgyalási tematikát ismertetve Jeszenszky Géza elmondta, hogy a kulturális kapcsolatokat áttekintve megvitatták a spanyol kultúra hazai terjesztésére hivatott Cervantes Intézet Budapesti felállításának lehetőségét. A kulturális életre és a gazdaságra egyaránt érvényes, hogy Spanyolország - szándékai szerint - növelni szeremé magyarországi jelenlétét. A külügyminiszteri tárgyalások után a Parlamentbe vezetett Francisco Fernandez Ordonez útja; Antall József kormányfő a délutáni órákban dolgozószobájában fogadta a spanyol diplomácia irányítóját. Hongkongi menekültek letelepüléséről tárgyaltak Ha a kormány igent mond, jönnek Tegnap délelőtt a Megyei Tanács tárgyalótermében megbeszélésre került sor - magyar részről az SZDSZ szolnoki képviseMDF-sajtótájékoztató Nyitott a Justitia-terv Jóllehet a Magyar Demokrata Fórum parlamenti csoportjának júniusban elkészített igazságté- teli csomagterve régi formájában idejét múlta, hiszen a kormány a benne foglaltakat egyértelműen rendezte, illetve folyamatosan rendezi, számos javaslatot másképp, árnyaltabban valósít meg, a frakció politikai álláspontja e kérdéskörben változatlan. Az MDF-frakció a Justitia-terv egész szellemiségét vállalja; teljes politikai súlyával, minden erejével támogatja a kormányt, hogy a régi rendszerben szerzett kiváltságokat, érdemeket törvényesen szüntessék meg, az ország helyzetéért felelős egykori politikai és állami vezetők felelősségét vizsgálják ki, nevüket hozzák az ország közvéleményének tudomására. Egyebek között erről beszélt Kónya Imre, az MDF parlamenti frakciójának vezetője a párt szokásos szerdai sajtótájékoztatóján. Kónya Imre hangoztatta, hogy a Justitia-terv nyitott, témáit illetően határa valóban nincs megszabva, jellegénél fogva sok minden beletartozhat, de minden csak a törvényesség határain belül. Az igazságtétel kérdéséhez végső soron hozzátartozik minden, ami a nemzeti múlt tisztázásával kapcsolatos, ilyen értelemben a múlthoz kötődő emlékművek felállítása, netán visszaállítása is - tette hozzá. A terv olyannyira nyitott, hogy más pártok, társadalmi csoportosulások igazságtételi javaslatát is kész befogadni. Kónya Imre szerint az SZDSZ javaslata a hálózati személyek névsorának nyilvánosságra hozatalára - szelleménél fogva - szervesen illeszkedik a Justitia-tervbe, mert részét képezné a tisztánlátásnak. A frakcióvezető ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy az SZDSZ törvénytervezete nem kellően átgondolt, abban rendkívül sok a bizonytalansági tényező, mert a hálózati listára indokolatlanul is felkerülhettek személyek. A cigánycsaládok beilleszkedéséről tanácskoztak A Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő cigánycsaládok beilleszkedéséről beszélgettek tegnap Szolnokon, a Megyei Tanácsnál. A tanácskozáson a megyében 24 ezer lelket számláló etnikum jövőjével kapcsolatban megállapították, hogy a tanultabb réteg nem vállalja fel a perifériára szorult társak problémáit. Az értelmiség nélkül maradt népréteg beilleszkedése ezért is nehezebb. Személycserék kulcsfontosságú hivatalok élén A kormány Nagy Lajost, a Magyar Köztársasáság Nemzetbiztonsági Hivatalának főigazgatóját és dr. Dercze Istvánt, a Magyar Köztársaság Információs Hivatalának főigazgatóját érdemeik elismerése mellett, nyugállományba helyezésük miatt tisztségükből 1990. szeptember 10-ei hatállyal felmentette. Dr. Boross Péter tárca nélküli miniszter szerda reggel az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta: a személycserékre a rendszerváltozásból adódó személyi konzekvenciák levonása miatt kerül sor. Az új vezetők törvényes kinevezésére a későbbiekben történik intézkedés. A személycserék szervesen illeszkednek a depolitizált titkosszolgálatok megteremtésének folyamatába. Megjegyezte, a hozzá hasonlóan kellemetlen feladatokat megoldóknak kívánja, hogy olyan úriemberekkel legyen dolguk, mint Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal és dr. Dercze István, az Információs Hivatal felmentett vezetője. Antall József miniszterelnök szeptember 5-én a Parlamentben fogadta Francisco Fernandez Ordonez spanyol külügyminisztert. MTI-fotó: Soós Lajos lói, a Gazdasági Kamara Északalföldi Regionális Szervezete, a Szolnoki Városvédő Kör, a Könnyűipari Szövetkezet szakmai tagozata, valamint a Városi Tanács elnöke, míg a Szolnokra települni szándékozó hongkongiak részéről az NSZK-ban működő, de hongkongi tulajdonban levő Possard Befektetési és Tanácsadó Vállalat képviselői között. A hongkongiak és Magyarország között a közvetítő, lebonyolító szerepet az Inter-Bridge vállalta. A Possard cég képviselői hétfőn a tízezer, Magyarországra települni szándékozó hongkongi ügyében a kormánnyal tárgyaltak, kedden Csepelen jártak, tegnap pedig Szolnokon. A betelepülési szándék megvalósításának ez még csak a kezdő lépcsőfoka, melyen a Possard cég a lehetőségeket vette számba. Szolnokon elsősorban a textilipar és a könnyűipar fejlesztési terveiről érdeklődtek. A tárgyaláson megjelent két hongkongi üzletember elmondta, nem arról van szó] hogy minden áron itt akarnak! letelepedni, pusztán csak lehetőséget keresnek arra, hol fektethetnék be a tőkéjüket, hol van szükség az ipar tőkeerős fejlesztésére, új beruházásokra. Magyarországot, mint alternatívát jónak találják, amagas szintű tárgyalások viszont nehézkesek, nehezen haladnak előre, pedig - mint hangoztatták - , ha a kormány igent mondana betelepülési szándékukra, a többlépcsős bevándorlási terv megvalósításának előkészítése akár azonnal el is kezdődhetne, míg a konkrét megvalósulási szakaszra 1995- 97 között kerülne sor. Hasonló jellegű tárgyalásra ma Kecskeméten, majd Miskolcon és Dunaújvárosban kerül sor. A tárgyalás végeztével a hongkongi fél elmondotta, ők ezzel a kezdő lépéseket megtették, a továbbiakban Magyarország döntse el, befogadja-e azt a tízezer embert, vagy nem, aki tőkéjének Magyarországon való hasznosítását ezzel felajánlotta. Sörgyári változások Martfűn Negyven százalékkal nőtt a termelés, vegyes vállalat lett a gazdasági társaságból A néhány hét óta vegyes tulajdonú Martfűi Sörgyár Rt. termékbemutatója az OMÉK-on, és belső fotónkon a licencadó Ottakringer-gyár által berendezett, reprezentatív vásárvárosi márkasöröző Öt évvel ezelőtt kezdte meg a termelést Martfűn az Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár, s mindjárt abban az esztendőben be is mutatkozott a 70. OMÉK- on. Reprezentatív termékkiállítása és a licencadó osztrák Ottakringer Sörgyár által berendezett márkasörözője most is ott található a kőbányai vásárváros "B" pavilonjában. Ott beszélgettünk egy-egy pohár sör mellett (igen, munkaidőben, a szerkesztő bocsássa meg nekem!) a két OMÉK közötti változásokról Dudás Jánossal, a sörgyári részvénytársaság ügyvezető igazgatójával.- Az eltelt öt év alatt - vette sorba a változásokat - évi 250 ezer hektoliterről 330 ezer hektoliterre növeltük a kapacitásunkat. Mintegy 250 milliós beruházás keretében elkészült egy 0,33-as palackozósor, és egy KEG-hordótöltő berendezés. Korszerűsítettük a sörszűrést, 10 ezer hektoliteres eijesztőte- ret és ezer négyzetméter alapterületű műhelyet-raktárt adtunk át rendeltetésének. ( Folytatás a3. oldalon j