Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-04 / 126. szám
1990. SZEPTEMBER 4. Néplap SZÓL A RÁDIÓ Sportszombat Szeptember első napján ugyancsak sokat dolgoztak a rádió sport- riporterei. Sportszombat címen reggel 7.03-kor jelentkeztek először és 23.03-kor utoljára a Petőfi adón mindenféle sporthírrel, riporttal, tudósítással. A délelőtti órákban főleg a nemzetközi hosszú távú Triatlon Grand Prixről szólt a tudósítások zöme. Délután László György szerkesztésében bemutatkozott a "kistestvér" nagy vezére, Vitray, a Telesporttal. Természetesen volt körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről, meglehetősen sok vidéki kapcsolással, és a sportszombatot sporthíradó zárta. Miután az emberek egyre jelentősebb tömegének nincs pénze arra, hogy mérkőzésekre járjon - pláne arra, hogy vidékről egy-egy rangos nemzetközi találkozóra fölutazzon Pestre -, a rádió jól vállalkozik: legalább szóban legyen ott az eseményen a hallgató - aki meglehet közben kis kertje termését takarítja be, vagy nagytakarításba fog - szombaton. Galgóczi Erzsébetre, a tavaly elhunyt írónőre emlékezett a héten a rádió, egy irodalmi est ismétlésével és a Használt koporsó című rádiójátékkal. Az emlékezés oka: most lenne hatvan esztendős a magyar falu avatott ismerője, a Kos- suth-díjat méltán kapott, örök ellenzéki író. Ez utóbbi ismétlés különben hétfőn hangzott el, s akkor kezdődött a Petőfi adón, amikor a Kossuthon véget ért a Göncz Árpád köztársasági elnököt bemutató Wi- singer-látogatás. Igaz, nem jelölte a műsorfüzet, de ismétlés volt ez is, először akkor volt hallható, amikor pár napja volt még csak köztársasági elnökünk a rokonszenves író-műfordító. Talán a közvetlensége, egyszerű megnyilatkozásai miatt hallgattam meg még egyszer, s még valamiért: ő elismerte, a jelen magyarjának bizonyosan oka van, hogy komor hangulatú, lehajtott fejű. Sok a gondja, főleg a megélhetési problémái, mondta ki a köztársasági elnök, s magamban arra gondoltam, ezt sok más politikusnak ki kellene végre mondani, el kellene ismerni, s nem azzal vádolni a sokaságot, hogy elfordult a politikától, nem érdekli a kibontakozás. Dehogyisnem, mondanák sokan, csak hát ugye, élni kell, s az életfeltételek nagyon meghatározóak, még a hangulatban, a napi közérzetben is. Még egy ismétlésről (egyébként még mindig sok ismétlés jellemzi a rádió műsorát), amelyet viszont most először fogtam ki - éjszaka, a Petőfi adón. Horváth Ádám rendező csevegett arról, mi foglalkoztatja mostanában, hol járt, amiről érdemes kis eszmefuttatást adni a hallgatónak. Nos, a legérdekesebb az volt, amit a pilisi Parkerdőről mondott, szinte láttatta a szépséges tájat, a fákat, a tisztásokat, s a védett madarakat, fészkeiket, amikre az erdészek úgy vigyáznak. (SJ) Szomorú!.. . ..így összegezte vasárnap este riportösszeállításának konklúzióját a televízióban a Hét jól- fésültségével, ügyesen kiválasztott szemüvegével megfontoltságot, nyugodt magabiztosságot sugalló műsorvezetője. Szomorú, folytatta egy óriási hangsúlyt kapó hatásszünet után, hogy népünk-nemzetünk ennyire járatlan a közelmúlt történelmében. Elkeserítő - harsogta csendesen a kommentátor csüggedt arca, hogy a riport utolsó kérdésére ("Szeretnéd, ha Erdély újra Magyarországhoz tartozna?") egy diáklány csupán tanácstalanul elfordította fejét, és az utca végét nézte. Szomorú, hogy a Hét, például Bodor Pál ugyanebben a riportban elhangzott szavait (arról beszélt, hogy műveiben irredentizmusnak, Erdély visszakövetelésének még nyomait sem lelhetik fel román vádlói) ezzel a "szomorúval" teljesen elfeledtette. És még szomorúbb, hogy ez a riport és a hozzáfűzött kommentár a második bécsi döntés évfordulóján került Magyarország (majdnem lényegtelen, hogy ezzel egy időben egy sokkal szélesebb világ) közvéleménye elé. Hogy talán csak szerkesztői dilettantizmusból követte azonnal az elmaradt választ a "szomorú"? Szomorú, de a "legfontosabb nemzeti" média esetében ez vajmi kevéssé vigasztaló.- vész Innováció az oktatásban Tizenkét évfolyamos iskolakísérlet Szolnokon is Egészséges szellemiségű egy oktatási intézmény, ha a pedagógusok újító kedve, lelkesedése természetes és elfogadott a vezetés részéről; ha a napi pedagógusléiből fakadó gondokon túl tudnak lépni, a problémáknak csak olyan jelentőséget adva, amennyit éppen szükséges; ha a hivatás- és gyermekszeretet vezéreli a pedagógus minden cselekedetét. Egészséges légkörű az a tantestület, ahol az intézményvezetőkre és a tanárok többségére a felsoroltak ajellemzőek. A kor kihívásainak megfelelni, az oktatásügyben jó irányba elmozdulni - ami a társadalom oldaláról egyre sürgetőbb igény -, ez a jövő útja. A szolnoki Újvárosi Általános Iskolában nagy dologra vállalkoznak. Olyasfajta optimista kisugárzás, hit érezhető Hajdú Agnes igazgatónő személyiségéből, megfontolt, határozott mondataiból - miközben beszél -, amire csak olyan vezető lehet képes, aki mögött ott áll egy egész tantestület. Öt iskola összefogott Közel egyéves vajúdás, kiscsoportos, munkaközösségi viták, nevelési értekezletek előzték meg a tantestületi döntést, míg határoztak arról, hogy csatlakoznak a tizenkét évfolyamos általános és szakképző iskola modelljét létrehozó iskolatársuláshoz. A program összefogója dr. Loránd Ferenc, az OPI főmunkatársa, aki megnézte az iskolát, majd felajánlotta a társulásba való belépést. Öt általános iskola - ebből három megyénkbeli - szövetkezett a közös fejlesztő munkára. Budapestről a Bokányi Dezső; Salgótarjánból a Petőfi Sándor; Ti- szaföldvárról a Belterületi; Tiszafüredről a Széchenyi István; míg Szolnokról az Újvárosi Általános Iskola. A tanév végén egyhetes tábort szerveztek Tiszafüreden, ahol a felsorolt iskolák pedagógusai tizenegy tantárgyi munkacsoportot alakítottak a tantervkészítő munkához. Szolnokon az alsó tagozatos, illetve a történelem és társadalomismeret tanterv fog elkészülni. A tervezett iskolatípus a nyugatnémet Gesamtschule mintájára fog működni - mondja Hajdú Ágnes -, de azt nem egy az egyben vesszük át, hanem az itteni körülményeket, helyi sajátosságokat figyelembe véve alakítjuk ki. Célunk az iskolai esélyegyenlőség megvalósítása, tehát nem az elitképzés. Ezt indokolja az a tény is, hogy tanulóink 80 százaléka fizikai dolgozók gyermeke, cigány tanulóink aránya pedig 13 százalék. Iskolánk kapuja fölé kiírhatnánk: "Ki itt befolyamon már az új tantervek szerint fokozatos átállással történne az oktatás. Alapítványuk nyitott Addig azonban még nagyon sok teendő vár a lelkes tantestületre. Nagyon fontosnak tartják a szülők bevonását, tájékoztatását - amire hamarosan sor kerül -, véleményük kikérését már ebben a kezdeti szakaszban is. A program megvalósításához nem is kevés anyagiakra van szükség. Ezért az öt iskola alapítványt hozott létre "Az iskolai esélyegyenlőségért" címmel. Már gyűlik a forint a pécsi, pesti adományozók jóvoltából. Szolnok megyei felajánlásokat is szívesen vennének. Pályázatot adtak be a Közoktatási Fejlesztési Alaphoz, ahonnan 600 ezer forintot nyertek. Bár a munka dandárja még hátra van, úgy tűnik, az "újvárosiak" jó úton járnak. Koronázza siker erőfeszítéseiket! Csirke József Hat kimerítően szép nap rokonaink között Véget ért a 7. Finnugor Kongresszus A Tiszántúl fővárosa sohasem volt híres kellemesen enyhe nyári időjárásáról. Most az augusztus végi kánikula, az enyhet adó Nagyerdő fái ellenére is, különösen próbára tette a 7. Finnugor Kongresszus résztvevőit. Olykor még a melegebb nyárhoz szokott magyarok is támolyogtak, nemhogy hűvösebb klímához szokott északi rokonaink, akik a kedvező politikai lehetőségeket kihasználva igen nagy számban érkeztek a Szovjetunióból. Az észtek eddig is mindig szép számmal képviseltették magukat magyar kongresszusokon, de szinte először nyílt alkalmuk kisebb rokonnépeinknek, hogy átléphessék a nyugati határt. Nemcsak vogul, osztják, mari kutatók, hanem egy népes, a medveünnepet négy napon át folyamatosan bemutató, nagy együttes is. Kiállítások sora nyílt, külön programokban adtak lehetőséget filmek, videofilmek megtekintésére, sőt sor került helyszíni gyűjtésre is, amennyiben udmu- rokkal, komikkal népzenekutatóink felvételeket készítettek. Mindezt forró busszal megtett kirándulások is kiegészítették, s nyelvészek, történészek, néprajzosok a szatmári tájjal is megismerkedhettek. Soha nem felejtem el azt, hogy milyen földöntúli élvezettel szedték a gyümölcsöt szinte alig ismerő, mert északi övezetben lakó rokonaink egy penyigei szilvásban a fáról a hamvas gyümölcsöt, ízlelgették a nemtudom, a besztercei. (vagy berbencei) és a lószemü szilva édes vagy savanykásabb kibuggyanó nedvét. A mátészalkai múzeum udvarán, a szekérszínben disznótoros vacsora fogadta őket. Ugyanilyen élmény volt sokak számára a debreceni boltok, üzletek gazdag kínálata is. Jó hírünket vitték, s élménysze- rűen ivódott mindez beléjük. Szép számmal jelentek meg elegánsan udvarias, gazdagabb finn rokonaink is, s jelenlétüknek a finn nagykövet ezer fős, szerda esti fogadása is nyomatékot adott. Minden eddiginél népesebb volt tehát a kongresszus, s lehetőség arra, hogy legkisebb testvéreink, a vogulok és osztjákok is közvetlenül hírt adjanak magukról. Csak a néprajzi szekcióban 97 előadás hangzott el, többnyire orosz, német, angol nyelven. Ki-ki váltogathatta a fegyelmezetten 15 percig tartó előadásokat szekciónként, s hallhatta a régészet, történelem, nyelvészet, néprajz, zenekutatás legújabb eredményeit; személyes kapcsolatokat alakíthatott ki mindenki hasonló témában másutt kutató' kollégáival. Ezek a kapcsolatok még a jövőben fognak kamato- zódni, de emberileg máris gazdagodtak az egymásra figyelők. Sokakat izgatott az észt politikai helyzet, de a konferencián mégis a kisebb népek jövendő sorsa, a végső beolvadás, eloro- szosodás elkerülésének lehetősége keltett figyelmet. Ez a kongresszus mintegy megerősítette őket abban, hogy nem fognak teljesen eltűnni; rokonaik, társaik vannak a segítségnyújtásban. K. Kovács László, a finnül is kitűnően beszélő néprajz- tudós külön esti kis szemináriumot tartva egészítette ki a Néprajzi Intézetben mindazt, amit szárazabb tudományossággal a pulpitusról hallhattunk a nap folyamán. "Alig vagyunk 25-30 ezren finnugorok, s mindenütt nagyobb népek vesznek körül bennünket, ám kis létszámunk ellenére igen nagy a jelentőségünk, erős a jelenlétünk. Erjesztő anyag, katalizátor a finnugorság, s saját lélekszámánál lényegesen többet nyújt; érzékeny a kultúrára, s folyamatokat indíthat el. íme a finn vagy magyar példa - s most az észtek is a balti változások élharcosai; tőlük indult el a változtatás igénye. Elképzelhető, hogy kisebb rokon népeink sem eltűnni, hanem megerősödni fognak egy új folyamatban." ISem szó szerinti idézet ez, de lényegileg ez a summája másfél órás, lenyűgöző magánelőadásának. S reményt nyújtott a szárazabb, ténysze- rűbb szakelőadások bizony nemegyszer eléggé lehangoló, kisebb rokonaink sorsát szinte reménytelennek rajzoló képe mellé. Megyénk két előadóval (dr. Dienes Erzsébet és jómagam) képviseltette magát, de hírünk ennél nagyobb volt, hisz a múlt ősszel a TÍT és a Damjanich Múzeum már egy "előkonferenciát" rendezett Szolnokon; s most is vendégül láthattuk Alexej Peter- sont, a tartui Nemzeti Múzeum direktorát. A Tallinn mellett immár Tartuval is állandósult kapcsolataink most kiegészültek ud- murt és mari lehetőségekkel is, s talán mi is közreműködhetünk, segíthetünk valamit e népek megmaradásért folytatott küzdelmében! Szabó László Kotán János, a taktaközifafaragó Fúró-faragó emberből nőtte ki magát naív művésszé Kotán János, aki négyéves kora óta Ti- szaladányon él. Édesapja mezőőr és halász volt. A fiának is efféle sor jutott. "írott" szakmája nincs: mezei munkákból, kosárfonásból tartotta el magát, később ácsként dolgozott. A helyi téesz bognármühelyéből ment nyugdíjba. Az utcáról maga faragta székely kapu köszönt ránk, odabent pedig az időnként kiállításokon is szereplő kisplasztikáit mutatja meg a látogatóinak. MTI fotó Sziszüphosz gyermekei Esőkabátban kuporgok a karcagi presszó teraszán. Az égből ömlik a lé, egykedvű könyörtelenséggel. Alig száz méterre vagyok a célomtól, s bár véd a kabát, cipőm, a zoknim . már merő latyak. Idő teltén észreveszem: nem vagyok egyedül. Jánoska ül a másik asztalnál, mindenki Jánoskája. "A bolond" - mondják az itteniek, ugratják, kihasználják, aztán félrelökik. Gondolkodom: féljek-e tőle. Aztán csak legyintek, s előkotrok egy cigarettát.- Finom ugye, nagyyság?- Fene se tudja, Jánoska. Kérsz? Kér. Észre sem veszem, már beszélgetünk. Egy-egy arra tévedő járókelő döbbenten mér végig, nem érti a szituációt. Rajtam vajszínű nadrág, frottírpóló, búzakék kötött kardigán, átlátszó nejlon esőkabát. Jánoska agyonnyűtt pulóverén gyerekökölnyi lyukak, nadrágja széthullani készül a túlérett varrások mentén. Arca időtlen, mint a tenger, plasztikus ráncok mindenütt, de mozdulatlanok. Amíg beszél, nem rám néz, csak maga elé dermed. "Bolond vagyok, nagysád, bolond bizony. Inkább legyek ez, ne a csóróságom látsszon! Persze, minden bolond csóró, nem is tudnák letagadni. Miért van ez? Maga tudja? Karcagi születésű? Nem? Én az vagyok. De hát homoki lettem igen hamar, ott volt egy ilyen gyógypedagógiai izé. Tizennyolc éves koromig ott voltam. Aztán Pórtelek, Székesfehérvár. Huszárok. Mit? Ha kérdez, belezavarodom!... Aztán jött a börtön. Baráth István mondta a betörést, lopást, meg, hogy mi lesz a részem, ha megteszem, amit kér. A rész az mindig jó, az pénzt jelent. Nekem alig volt valaha is. Megcsináltam, aztán épp, hogy lökött nekem valamit. Akkor már nem bántam, lebuktunk igen hamar, én aztán a rendőrségen mindent kipakoltam. Két évet kaptam, de csak egyet kellett leülnöm. Leülnöm? Az állampusztai szőlészetben dolgoztattak minket. Mindig jó gyerek voltam, az őrnek is segítettem az otthoni kerti munkában. Amikor kiengedtek és újra megláttam ezt az Istvánt, csak annyit gondoltam: "Az Isten pusztítson el!" De mondani nem mondtam semmit. Aztán Pestre mentem, matróz akartam lenni. Kormányos! De csak tengtem, víz közelébe se szagolhattam. Kigondoltam valamit: annyi. Ki van gondolva, nincs tovább. . Itthon aztán estik kifordítottak az énemből egyszer, majdnem embert is vertem, amikor az anyámat elütötték! El akart menni az úrvezető, egy daruskocsist kértem meg; álljon keresztbe az úton. Hamar kinn volt a rendőrség, de amikor galléron akartam ragadni a fickót, a szolgálatos újabb börtönnel fenyegetett. "Jánoska, ne csináld a balhét, maradj a seggeden, majd mi elintézzük!" Anyám az úttesten elnyúlva, én meg nem üthetek! Ütöttek már kisebb dolgokért is, tudom én, kutyáért, macskáért, száz forintért, de azok mind normálisak voltak! Nem ütöttem hát, csak gyűlöltem. Azért, mert el akart iszkolni az a szemét! Anyám még megvan, hál Istennek! Most a Kisvénkertben lakunk, tíz sor kertfölddel elvagyunk. Nekem állandó munkát nem adnak sehol, ők tudják, miért. Szenet hordok, a vásárcsarnoknál segítek a kofáknak, hordom a ládákat ide-oda, ahogy akarják. Ha valaki nagy tételben vásárol, megyek: segíthetek-e? Ezt-azt vidd oda a kocsimhoz - mondják. Odaviszem. Erre még jó vagyok. Tudja, nagysád, úgy érzem: az egész életem egy nagy fusera! Minek is élek? - néha megkérdezem magamtól. De nem akarom itthagyni ezt a cirkuszt, mert élni jó. A tavaszt szeretem a legjobban, meg az esőszagot! Ezt itt. Érzi?"- Érzem. Kérsz még egy cigarettát? Valahonnan az ég pereméről előmászik a fény, csillog-villog az ezernyi tócsán: zöld jelzés az útnak indulónak.- Tudod, mit? Itthagyom ezt a doboz Szo- fit. Emlék, Jánoska, szuvenír! Felállók, és elindulok a "normálisak” közé... lépsz, mindvégig ne hagyj fel semmilyen reménnyel." Célunk az első szakasz - ez a harmadik évfolyam - végére, hogy a tudásanyagot nagyon alaposan ismerje meg a gyerek. Semmiféle olyan dolgot nem fogunk kérni, ami megterheli - folytatja az igazgatónő. Tanuljon meg írni, olvasni, számolni. E szakaszon belül "normális" dolog lesz, ha valaki például anyanyelvből még "elsős", de számtanból már "másodikos". A 2. szakaszban, 12 éves korig továbbra is legfontosabb feladat az egyéni készségeknek megfelelő továbbhaladás. A 3. szakaszban, a 7-8. évfolyamon szélesedik a választható és egyéb irányú tevékenység. A 4. szakasz a 9-11. évfolyam. Itt az egyénileg választott megfelelő fokozatban lehet tovább tanulni. A mai fogalmak szerinti szakmunkás-, szakközépiskolai képzésben, érettségire való felkészülésben lehet majd részt venni. Nagyon lényeges, hogy az egyes képzési formák "átjárhatók" legyenek mindkét irányban. Iskolai segítséggel menet közben lehet majd magasabb vagy alacsonyabb képzési formához csatlakozni, az egyéni haladástól függően. Az 5., befejező szakasz a 12. évfolyam. Elképzeléseink szerint itt az érettségire, illetve továbbtanulásra való felkészülést már-már egyéni tanulási lehetőségek nyújtásával kívánjuk biztosítani. A társadalom igényén sok múlik Hogy milyen szakmákban képeznek majd tanulókat? Az igazgatónő szerint ebben a társadalom igénye dönt majd. Hiszen az Újvárosi tipikusan munkáskörzeti iskola, természetes hát, hogy a környékbeli gyárak, üzemek - akik már eddig is sokat segítettek az iskola bővítésében - igényeit figyelembe fogják venni. Terveik szerint 1992-től lépcsőzetesen indítanák az új program alapján történő tanítást. Minden szakasz első évfolyamán, tehát az 1., 4., 7. évJánoska
