Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-29 / 148. szám
flgéplap 1990. SZEPTEMBER 29. Szombati jegyzet Egy szenzációs riport helyett A hír, ami a fülünkbe jutott: megyénk egyik általános iskolájának tanára állítólag nem valamiféle pedagógusi kedvességtől, avagy atyai szeretettől vezéreltetve simogatta (enyhén szólva) a még igazán gyerekszámba menő kislányokat. A tanintézet igazgatónője nyilván nem szívesen avat be a részletekbe. Az eset még a nyári vakációban történt egy iskolai kiránduláson, a szülői írásos bejelentések nemrég, a tanévkezdés után érkeztek, tehát - szerinte - meglehetősen későn, hiszen ezt az "észrevételezést" megtehették volna hamarabb is a szünet nélkül működő helyi tanácsnál. Ráadásul az ügy csak az áldatlan közigazgatási rendszer miatt tartozik rá, ugyanis a társközség iskolájában dolgozik az inkriminált kolléga,és ott tanulnak az izgalmas kiránduláson részt vett lányok, csak hát az igazgatóság ugye, emebben a községben van. A kivizsgálás - mint hallottam - a helyi és a megyei tanács illetékeseinek bevonásával megtörtént, az igazgatónő beszélt külön-külön a "sértett" lányok szüleivel és azt a bizonyos sértést elkövető pedagógussal is. A szülők fenntartották panaszukat, a tanár tagadta, hogy bármi is történt volna, kérte, hadd találkozhasson a szülőkkel, azok viszont elzárkóztak ettől, a kivizsgáló feltételezése szerint azért, mert attól tartottak, hogy így felfedik kilétüket (a tanár előtt ugyanis ez mindmáig titok), és ha esetleg a tanár úr marad a helyén, még "megbosszulja magát" a gyerekeken. A tantestület többi tagja sem úszta meg annyival, hogy a háttérben pusmoghatnak a sztoriról,és élvetegen csámcsoghatnak rajta, őket is megkérdezték: tudtak-e a kolléga ilyenszerű hajlamairól avagy megnyilvánulásairól? Hát csak természetes, hogy ezt felelték: nem, csak azt látták, hogy szünetekben a kislányok simogatják gyakran a tanár bácsi kezét, karját... Mi történt a kiránduláson, illetve mit sérelmeznek a szülők? Az igazgatónő állítása szerint semmi égbekiáltó nem történt, a panaszosok azt tették szóvá, hogy az éppen átöltöző kislányokhoz nem véletlenül nyitott be a "bűnös"; hogy miközben úszni tanította a lányokat, kezével hozzáért "bizonyos testrészeikhez"... Ez utóbbi "rémhistórián" bármennyit töprengjek, elképzelhetetlennek tartom, hogy - nem úszómedencéről lévén szó - ne érjen hozzájuk "kényes helyen", hisz a fülüktől fogva mégsem tarthatja őket a víz színén; más kérdés, hogy a hozzáérés mennyi ideig tartott, és egészen pontosan hova nyúlkált, ha nyúlkált... Az a gyanú is felmerült az igazgatónőben, hogy mondvacsinált problémáról, műbalhéról van szó, melyet esetleg egy-két tanárkolléga szervezett. Nagyon egyszerre érkezett ez a spontánnak nehezen minősíthető négy szülői bejelentés, és nagyon jól időzítve: ahelyhatósági választások után várhatóan szétválnak a társközségek, amott is lesz iskolaigazgató-választás, idejében ki lehetett ütni aringből a legesélyesebb riválist... És mégis meglehet - talán ennek még nagyobb is a valószínűsége -, hogy a tanárunk tényleg beteges hajlamoktól űzetve, másképp közeledik a tanulólányokhoz, mint egy "normális pedagógus". Van az ügynek néhány mozaikdarabkája, melyekből inkább a vétkességének képe állhatna össze: ezen a kiránduláson ő a lánycsoportot, felesége pedig a fiúcsoportot választotta (ez merőben ellenkezik az általános gyakorlattal); a "tanár bácsi" tagja egy bizonyos szexológiai egyletnek; saját kezdeményezésére foglalkozott "a családi életre való nevelés" szexuális kérdéseivel; három évvel ezelőtt már folytattak ellene kivizsgálást (homályos elmarasztalásban is részesült) a tanulólányaihoz való kifogásolható közeledése miatt... Persze, mindez feltételezés csupán, a tisztánlátáshoz egy sokkal alaposabb vizsgálódásra lenne szükség. Jobb híján megtehetné ezt egy, csak a szenzációra éhes, vérbeli riporter is. Inkább lemondok a hízelgő jelzőkről, egyelőre nem teszem meg ezt, és csak röviden vázolnám, miért. A kevésbé fontos indok: azt mondta az igazgatónő, az ügy "első fokon lezárult", a megreklamált kolléga benyújtotta a lemondását (ezekkel a szavakkal: nem a szégyent, a mocskot hagyom magam mögött), már nem tanít, a szülők - legalábbis egyelőre - nem indítottak bírósági eljárást, a dolog kezd elcsitulni. Ennek ellenére piszkálgattam volna az ügyet (bár nem nyilvánosan) mindaddig, amíg meggyőződöm a pedagógus ártatlanságáról vagy az ellenkezőjéről, ha fennállna annak a lehetősége, hogy az esetleges vétkes a pályán marad, és netán máshol, más iskolában tovább is feszíti a húrt. Ám az igazgatónő azt mondta, világosan rávezette a személyi lapra, miért fogadta el a kolléga lemondását, ezzel viszont kizárt, hogy az ország valamelyik iskolájába felvennék. Ha mégis ártatlanul érné pedagógusi működésének kerékbetörése, a tanár úr csak magára vessen: büntetlenségének tudatában kérhetett volna (és még kérhet) kivizsgálást önmaga ellen, amely - a pletyósok kivételével - mindenki előtt tisztára moshatná. Ha nem kéri ezt a kivizsgálást, már semmi és senki sem bizonyíthatja jobban, hogy tényleg vaj van a fején, avagy - az ő megfogalmazását kölcsönvéve - a maga mögött hagyott mocsok tőle származik. Legfőképp a lányok miatt mondok le ideiglenesen a maszek detektíveskedésről. Ha azt a szintén lehetséges változatot tételezem fel, hogy valóban megesett a fajtalankodás, a lányok közül a "nagyobbakat", a 12-14 éveseket érhette lelki sérülés, s ezek a sebek talán behegedőben vannak, nagyobb a kár, mint a haszon, ha feltépde- sem; a "legkisebben", a mindössze 8 évesben meg minek tudatosítsam oktondi kérdezősködés- sel azt, amit maga eddig jóformán "észre sem vett"? Ennyire, amennyire mégis szóvá tettem az esetet, mert a fentiekből is kihámozható tanulságokon kívül van olyan is, amit hámozni sem kell, így ahogy van, fogyasztható. Az például, hogy a kisközösségek összetartásáról, erejéről, tisztaságáról, a jószándékról, a becsületességről, a ba- jok-kellemetlenségek megelőzéséről, az áskáló- dás száműzéséről, az egymás segítéséről, a szép- ről-jóról-csodálatosról ne csak a gyerekeknek prédikáljon a tanár, hanem saját kis munkaközösségében úgy gyakorolja, hogy követésre méltó legyen. A Tisztelt Tantestület csak a "magas politikai vezetéstől" várja a nagy változást, a tisztába tevést? A szemléletváltást nem lehetne "idelent", egymás között is elkezdeni? A v December 15-ére tervezik a kisújszállási telefonközpont átadását. Az új, automata, crossbar típusú központ százszázalékos bővítést jelent a telefonhálózatban, és így bekapcsolódik Kisújszállás az országos távhívó rendszerbe. Fotó: I. Cs. Tiszabőn akármerre jár az ember a faluban, mindenfelé füstös képű, borzas lurkókba botlik. Viháncol- nak, fürdenek az utca porában. Az egyik ház udvarán álló ágy dunyhái alól fekete kislány csodálkozó szemmel néz felénk. Itt az idegennek mindenfelől kijár egy-egy vizslató tekintet. Voltak, akik segítettek, voltak, akik nem Vannak szerte az országban látványosan lerongyolódott, zsákutcába, a szakadék szélére jutott - juttatott? - falvak. Kétségkívül közéjük tartozik Tiszabő is. De úgy tűnik, hogy mára ez a település felébredt lázas álmából, s az ott lakók tesznek is érte, hogy feljebb kerüljön. Erről Négyesi Zoltán tanácselnök így beszél:- 1985-ben - akkor lettem én itt tanácselnök - készítettünk házilag egy szociológiai felmérést, hogy feltérképezzük, valójában mi is a helyzet a faluban. Ebből sok minden kiderült: például az, hogy mindössze 50 férőhelyes az óvodánk, ám ugyanakkor 110 háromhat év közötti gyerek él a községben. Az általános iskolában szükségtantermekben folyt az oktatás. Rossz a kereskedelmi ellátás, s az idős emberek gondozása sincs megoldva. Ennek kapcsán hozzáláttunk a dolgokhoz. Voltak, akik segítettek, voltak, akik mosolyogtak vagy legyintettek. Biztos, ami biztos, a megyei tanács anyagi hozzájárulásával aztán csináltattunk a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem szociológiai tanszékének munkatársaival egy újabb felmérést, s menetközben a részeredményeket letettük az illetékesek asztalára. Ebből már elhitték, hogy tényleg nagy a baj, mert kiderült, hogy Tiszabő a megye 74 települése közül a legszerencsétlenebb helyzetben van. Hogy mennyire szegények vagyunk, erre csak egy összehasonlító adat: itt a lakosság 80 százaléka a létminimum alatt él. Ezt mutatja, hogy amikor áttértünk az új tanácsi gazdálkodásra, s a személyi jövedelemadó jelentette a fő bevételi forrásunkat, nos akkor kiderült, hogy itt átlagosan 981 forint az adó mértéke évente és fejenként. Az utánunk következő Nagyivánban ez az összeg már 1700 forintra rúg. Ennek a felmérésnek a hatására elindult egy olyan kedvező folyamat a faluban, ami hál’ istennek mostanáig tart. Sok dolgot sikerült megvalósítanunk. Fölépítettünk egy óvodát, egy 400 adagos konyhát, négy tanteremmel bővítjük az iskolát, csináltunk 600 méter utat, most pedig újabb egy kilométert, létrehoztunk egy gázcseretelepet, hogy csak a leglényegesebbeket említsem. A falusegítő szolgálat - amelynek alapfeladata a szabadidős, közművelődési, községi, kulturális tevékenységek szervezése, irányítása, az ifjúság-, a felnőtt- és családvédelem, valamint a szociális feladatok ellátása - is úgy jött létre, hogy az akkori Egészségügyi Minisztérium kiírt egy pályázatot, mi jelentkeztünk, és nyertünk. A Pestről jött, nad- \ rágós ember A tiszabői Széchenyi István Falusegítő Szolgálat vezetője dr. Bognár Szabolcs. Róla idáig csak annyit tudtam, amit az idén megjelent Magyar Ki, Kicsoda című könyv 77. oldalán olvastam. Jogász, és dolgozott a fővárosban gyámügyi csoportvezetőként, családgondozóként, valamint a Művelődési Minisztérium ifjúságvédelmi osztályán. Számtalan könyvet írt a hátrányos helyzetűekről.- Engem ott fogott meg az egész,- meséli - amikor először eljöttem ide, és körbejártam a falut. Sose felejtem el, a tanácselnök azt mondta: azért bántották őt, mert tizenegynéhány millióért fölépítettek egy óvodát, ami túl fényűző Tiszabőnek. Itt kezdtem megérezni, hogy van egy ember a faluban, aki európai mércével gondolkodik, mert meggyőződésem, hogy csakis a nagy ugrás segíthet ezen a településen. Én ennek vagyok a híve. Ebben az egy cseppben benne volt minden. Hisz ha valaki óvodát épít, az a jövőnek épít. Persze most már tudom, hogy miért volt ilyen nagy az ellenállás, honnan fújt a szél. A falu lakosságának 51 százaléka cigány, s náluk rengeteg a gyerek. De ugyanakkor közöttük csak egy érettségizett van. Ki kell mondani: alkalmatlanok arra, hogy a falu sorsát irányítóként a kezükbe vegyék. Ám azért, mert a magyarok kevesebben vannak, mesterséges gyűlöletet nem kéne kelteni. Ugyanis ha hosszú távon együtt akarunk élni, akkor a másik felet nem lehet kollektíván a betonba döngölni. Nos, lényeg az, hogy izgatott a feladat, hiszen eddig csak egy-egy emberrel, itt viszont egy egész faluval kell foglalkozni. Ezt persze egyedül lehetetlen volna megcsinálni, de szerencsére társakat is találtam Tiszabőn. Nagyon fontos, amit mondok, mert egy Pestről jött, nadrágos ember itt nem sokat számít. Nekem tízszer - százszor többet kell bizonyítanom, és itt kell élnem. Ez ma már így is van. És akkor sem költözöm vissza a fővárosba, ha veszélyeztetett terhes a feleségem. Ide van beíratva a lányunk és ide születik az újabb gyerekünk. Másképp nem lehet semmiféle eredményt sem elérni, csak úgy, ha sugárzóm a többiek felé, hogy sorstársatokként akarok veletek dolgozni. A faluban járva-kelve, emberekkel beszélgetve persze az is kiderült, hogy nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel dr. Bognár Szabolcsot és a falusegítő szolgálatot. Erre két példát is felhoztak. Az egyik: vásároltak egy Lada személygépkocsit a falusegítő szolgálatnak, ezzel viszik az időseket időszakos orvosi vizsgálatra, a cigánygyerekeket pedig alkalmassági vizsgára, vagy éppen orvoshoz, ha valami komolyabb baj akad. Nos, ezekből semmi egyebet nem szűrt le a falu népének egy része, csak azt, hogy már megint furikázik Bognár úr és cigányokat szállít. Vagy: néhányan megkeresték a helyi rendőrt és föltették neki a kérdést: van-e annak törvényes akadálya, hogy dr. Bognár Szabolcsot a családjával együtt úgy, ahogy van, fölpakolják egy autóra, kivigyék a faluból, és a legközelebbi útkereszteződésnél leráncigálják őket a kocsiról.- Tudok erről, csak az a baj, hogy a kételkedők elfelejtik - reagálja le a hallottakat a falusegítő szolgálat vezetője -, hogy nem mi miattunk jutott ilyen sorsra Tiszabő, amit sokan egy elátkozott „négy hás” - hihetetlenül halmozöttan hátrányos helyzetű -, pusztulásra ítélt, ám speciális okok folytán lélekszámúban és szenvedésében növekvő zsáktelepülésnek tartanak. Hisz it 1965 és ’82 között végrehajtott ci gánytelep felszámolásával nen sokkal többet tettek buzgó nagyja ink, mint két, egymás mellett vi szonylag kiegyensúlyozottan élő de egymástól homlokegyenest el térő életformát és normát képvise lő - közösséget csak úgy kísérlel képpen összekevertek. Ázzál a jel szóval, hogy ha két magyar köz beköltöztetnek egy cigánycsalá dot, a magyarok majd megneveli őket. Családjogi műszavakat kö! csönözve: a házasság véglegese és helyrehozhatatlanul megrorr lőtt, ám ugyanakkor ez a frigy töt bé már fel nem bontható. Az elte húsz esztendő alatt a falu cigánylí kosságának a száma négyszereséi emelkedett, ugyanakkor a nem c gúnyok meg a felére csökkente! kihaltak vagy elvándoroltak. Sz< val, tétlenkedésre nincs idő, mii ahogy nem is ülünk a babérjait kon. Tíz hónapja vagyok Tiszi bőn, azóta van már videónk, n döntjük el, hogy mit vetítünk a m< ziban. Nyertünk 4 millió forinti különböző pályázatokon, s a le] utóbbi eredményünk az volt, hoj eljött ide Göncz Árpád köztá sasági elnök, és vigyázó szeme rajtunk tartja, s megígérte, hoj ismét visszatér. A kapcsolaté ennyi idő alatt kiépültek, a termi viszont ezután várható. Ennyi ic azonban elég volt ahhoz, hogy ej szemléletet adjunk az embert többségének. Arra gondolok, hoj a község minden lakója egy cs patban egy focit és egy kapura rú hat. Magyarán: bárki bármit cí nálhat, az csak munkamegosztt jelent, de a szívünk, lelkünk, szt lemiségünk csak egy irányba hú hat. Kell az is aki trágyázik, a összeszedi a szemetet, csak enm a falunak az érdekében tegye. Föl kell emelnünk őket Mányi Tivadarék házát bái megirigyelhetné. Az udvaron bí na képű apróságok hancúrozn; Kiabálásunkra a háziasszony lép az ajtón. Beszélünk erről-arról, s esik a gyerekekről, a családról.- Mióta laknak Tiszabőn?- Hát amióta élünk. Itt már mert van villany, tévé, mosóg meg centrifuga. Korábban a gánytelepen, ahol laktunk, nt volt semmi. Sokat változott a he zet, amióta itt van a Szabolcs e társ. Rengeteget segítenek, és n nem annyian aljaznak le benni két mint korábban. A faluháztól nem messzire ör< ember szöszmötöl a kapuban. S; ba elegyedünk. S amikor a ci] nyokra terelem a beszélgetést, böki:- Van közöttük azért rendes i majd így folytatja -, azt halle hogy föl akarják hozni őket arr szintre, ahol a magyarok vann Sose fog sikerülni. Nem nag) vagyok kibékülve velük, pedig gém még sosem bántottak. Köz tűk lakok, de itt még nem vés: el semmi. Olyan is előfordult ír hogy bement a tyúkom hozzáju konyhába, oszt átszóltak, he menjek, mert megtojt a kenden gos. Hallgatom az öreget, s a nácselnök szavai járnak a feje ben: - Föl kell emelnünk ől mert különben bennünket is lerángatnak a sárba. Nagy Til Címfotó: Mészáros Já
