Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-03 / 125. szám
1990. SZEPTEMBER 3. 3 Egy tüzes napon a Tüzesi-dülőben Beszéljünk róla! Rekviem a barnáért ■ Hát igen, az a bizonyos barna már csak emlék. Pedig milyen mosolygós volt sokszor. ízlelgettük szánkkal az ízét, és valljuk be, finom kis gyönyörrel járt a dolog. Aztán eltűnt. De mielőtt ez a szomorú fordulat bekövetkezhetett volna, elismerhetjük, hogy már a vége felé igen gyakran elveszítette a tartását. Néha úgyszólván meg is savanyodott. Mert nem törődtek vele. Egyszerűen nincs, ma már csak emlék. Mint ahogyan emlék, méghozzá meglehetősen keserű az is, hogy amikor három forintért megve- hettük, ugyanakkor a fehéret 3,60-ért adták. Hozzá közel álló emberek, nevezhetnénk akár pékeknek is őket, mondják, hogy jó termék volt. Az összetétele, az elkészítés módja, a jellemzői alapján állíthatják mindezt. S most ugyanez a sors várna a fehérre? Ez is egy jó kis kenyérfajta. Csak egy nagy hibája van, méghozzá az, hogy kimondták, központilag, mennyi lehet a felső határa az árának. És bármilyen furcsa is, ez a baj. Mert hiába az alföldi, az úgynevezett erzsébeti és még sorolhatnánk, mi mindenfélék, és hiába azok elmúlt heti igen szépen megemelt ára, ez a szerencsétlen fehér marad árilag ott, ahol van, és ez a veszte. Mert a dolgok természetéből következik, hogy a gyártók - a sütőipari emberek - és a kereskedők azt a kenyeret rakják ki szívesebben, nagyobb mennyiségben a polcra, amelyen nagyobb az árrés, nagyobb a haszon. S bárki állíthatja ennek az ellenkezőjét, mármint azt, hogy szociális és népjóléti vagy egyéb karitatív megfontolásokból ő a kisebb nyereségű cikket, jelen esetben a fehér kenyeret gyártja, adja szívesebben - erre nem túlzottan nagy az esély. A barna rá a bizonyíték. Egyszerűen, ami nem nyereséges, az kikopik a piacról. Habár az ára miatt az emberek ezt vásárolnák szívesebben, egyszer csak azt hallják: nincs. Valami más lép a helyébe, és azon vesszük észre magunkat, hogy a tömegáru kilog- rammja húszon felül van._______________________ Vannak olyan hangok, amelyek szerint az áremelésre azért volt szükség, hogy lépést tartsanak egyéb cikkek áraival a sütőipariak bérei. Kétségkívül szép béremelések voltak az elmúlt időszakban a sütőipari vállalatnál, azonban ellentmond ennek az, hogy csupán csak töredéke a bérek okozta költségemelkedés annak, amelyet más kenyérkészítéshez szükséges termékek, hogy mást ne mondjunk, a liszt, és sorolhatnánk a többieket is, árának emelkedése okoz. És tegyük hozzá: a sütőipariak nincsenek egyedül a béremeléssel, ők ugyanolyan részesei az úgynevezett ár-bérspirál emelkedésének, mint bárki más. Fehérkenyér-ügyben mi lett volna a jobb megoldás? Állami támogatásért aligha folyamodhatnánk, bár egy szociális elveket messzemenően szem előtt tartó országban az alapvető népélelmezési cikkek, éppen azért, hogy állják a sarat a piaci versenyben, központi dotációt élveznek. Tudva az államháztartás veszteségeiről - kuvaiti ügy, cserearányok romlása, keményedő elszámolás a Szovjetunióval, a kelet-európai országokkal - mindezek alaposan megrigálják az állami büdzsét. Maradt tehát fehérkenyér-ügyben az a megoldás - ezt “élvezzük” most'-, hogy más sütőipari termékek drasztikus áremelésével ellensúlyozzák a fehér kenyérnél elszenvedett veszteségeket. Igaz, ha nincs ez a maximálás, lehetséges lett volna ez utóbbinál olyan minimális áremelés, amellyel ellensúlyozhatják az egyéb alapanyagok és energiahordozók árainak növekedését, s nem kényszerülnek másoknál az irdatlan mértékű ármódosításra. Bár első ránézésre mindez hasonlóképpen a többihez nem váltott volna ki belőlünk, fogyasztókból túlzottan nagy örömöt, de legalább garanciát kapunk arra, hogy marad a minőség. Valahol talán nemcsak a fehér kenyér, hanem az élet minősége is. Hajnal József Ha egyre több az üresedő zsebű, mint a"tehetős", meddig képes még adakozni az ember? Egyáltalán: kik adakoznak manapság? Az agrometeorológusok immár az évszázad aszályaként emlegetik az idei szárazságot. A ti- szaugi határban alkalmi kalau- zomként-sofőrömként “szegődött” Egedi Pétert, a Tiszamenti Tsz egyik vállalkozásvezetőjét is majdhogynem zavarba hozom a kérdéssel: mikor esett utoljára valamirevaló eső a vidéken?- Olyan, ami igazán felüdítette a határt, talán valamikor június derekán. Meg is látszik a szőlő- ültetvényeken, mert ugye, ha nincs téli-kora tavaszi fagy, nyár eleji jégverés, hát van hónapokig tartó szárazság. Cukorképző napfényben, abban nincs hiány, de lé, a töppedt bogyókban, alig. Márpedig szőlőhéjból meg - magból nem lesz bor, legfeljebb seprő... Érdeklődöm beszélgetőpartnerem mezőgazdasági nagyüzemekben általam még nem nagyon hallott titulusa felől. Megtudom, hogy a közvetlen terme- lésirányítók-szervezők számára kimunkált belső érdekeltségi rendszer révén lettek négyen brigádvezetőkből vállalkozásvezetőkké.- Tudja - gondolkodik hangosan -, hiába a szakértelem, a tagok szorgalma, meg bármiféle érdekeltség, ha az időjárás mostoha. Még a vetőmagnak termelt kukoricánkból is kellett lesilóz- nunk a szárazság miatt. A bevétel pedig kellene nagyon a szövetkezetnek. Ezért is igyekszünk étkezési szőlőként túladni a legkorábban érő borszőlő, az Irsai Olivér termésének egy részén. Hát igen, abból legalább rögtön pénnzt látnak. A szőlősgazdák között járja egy régi mondás: egyik termés a tőkén, a másik a pincében, a harmadik a bankban. Nem sok aktualitása maradt mára e bölcsességnek - mindezt már Kovács Sándor kertészeti főága- zatvezetőtől tudom meg, akivel a Andó Mihály: - Sajnos nemcsak a darazsak meg a seregélyek dézsmálják a termést. téesz szőlőfeldolgozó üzemének közelében futunk össze.- A mai kamatfeltételek mellett, akármilyen is a szőlőtermés, nem gondolhatunk készletezésre, teli pincékre. A kereskedők, akik így szüret kezdetén étkezési áruként megveszik a szőlőt, “zsebből” fizetnek. Ami nekik nem felel meg, azt pedig most egy kiskunfélegyházi kft.-nek szállítjuk. Tizennyolc forintot kapunk kilójáért, a minőségi bornak való hivatalosan meghirdetett ára se szokott több lenni 15 forintnál. Hogy itt a mi saját feldolgozónk, palackozónk? Ki tudja, hogy a mai, mindenki mindenkinek tartozik világban mikorra kerül az egyszámlánkra az eladott bor ára! A téesz borkombinátjánál nem nagy még ilyenkor, szüret elején a forgalom. Az üzem veEgedi Sándorné: - az idén a szabadidőnk is a szőlőre ment, hét hektár zöldmunkáit vállaltuk bérben az urammal zetője, Győrfi Imréné éppen mustfokoláshoz készülődik.- Naponta négy-öt csille áll a hídmérlegre, 150-200 mázsa szőlőt szállítanak el Kiskunfélegyházára. Meg hát a kereskedők jönnek étkezési szőlőért Pestről, Miskolc környékéről. Jó pénzt adnak az áruért, kilónként 20-21 forintért. Persze tudjuk jól, kétszer annyiért adják tovább. Hiába, övék a nagyobb haszon, hiszen mi dolguk gombafertőzéssel, gazzal, szárazsággal meg seregéllyel? Nézzék a fokolót: ez a must is 18,2-es. Nincs itt hiány cukorban, csak hát mennyi bogyóból jött össze annyi lé, hogy megteljen a fokolótégely? Azért, hogyha egy hét múlva erre jár, nagy lesz ám már itt is a forgalom. Akkor már kétszáz szolnoki meg pesti diák vödreiből telnek majd a szőlőszállító csillék. Jó közepes termésről beszélt a főágazatvezető, így hát jut majd bizonnyal nedű a téesz palackoGyőrfi Imréné: - A mustfokkal nincs baj, de a lé nagyon kevés a bogyókban. zójából Tüzesi-kékfrankos, Tü- zesi-olaszrizling meg még négyféle feliratú címkékkel kikerülő üvegekbe is. A számításaik szerint mintegy 16-17 ezer tonna szőlőt dolgoznak fel az idei szezonban. A névadó határrész, a Tüzesi-dűlő felé igyekszünk tovább Egedi Tiborral. Nincs szükség különösebb nyomolvasásra, hogy rátaláljunk a szüretelő asszonybrigádra. A szőlősorok szélén egymásnak támasztott kerékpárok mutatják a hollétüket, meg azután ahol tucatnyi asz- szony és leány szorgoskodik a tőkék között, ott ugye nem lehet síri csendre számítani. Évődik is a vállán karikás ostorral, kezében távcsővel ácsorgó Andó Mihály:- Kell is ilyenkor strázsálnunk a szőlőt. Nincs az a seregélycsapat, amelyik ennyi asszonybeszédre odébb ne surrogna. Persze - fordítja komolyra a szót - ilyenkor el is húzódnak ezek a falánk madarak a hőség elől a Holt-Ti- sza partján álló fák közé. Este jönnek, naplemente előtt, meg kora reggel. Akkor azután, ha nem pattognánk az ostorokkal, egy óra múlva a fél táblán csak szőlőcsumát találnának a szüre- telők. Nyugdíjasként húszforintos órabérben teszik magukat hasznossá Andó Mihály és szőlő- csősztársa, Pápai János. A távcső a nyakban? Az pedig fizimiskát, gépkocsirendszámot messziről felismerni segít. Merthogy, mint mondják, két lábon járó, négy keréken guruló “seregélyek” is meg-megdézsmálják a téesz 500 hektáros termő szőlőjét. Amíg a csőszökkel beszélgettünk, jól eltávolodott a szőlősorok között a traktor vontatta csille. Meg is telt jó félig szőlővel, sűrűn adogatják fel az asszonyok a teli vödreiket. T.F. (Folytatás az 1. oldalról) Ők valószínűleg tudják, mire adnak pénzt és többé-kevésbé értékes, értékesíthető tárgyakat. De ezeknek végül is mi lesz a sorsuk, eljutnak-e a címzetthez, és a meghirdetett célt szolgálják-e? Szolnokon nemrég a Fidesz, az SZDSZ és a Szeta gyűjtött.- Mi előbb a brassói munkásfelkelés évfordulójára gyűjtöttünk - mondja Várhegyi Attila, a fiatal demokraták megyei irodavezetője -, könyvet, gyertyát, jelvényeket árusítottunk, a befolyt összegből gyógyszereket vásároltunk, és a Fidesz kijuttatta Brassóba. Részletekről nem tudok csak annyit, hogy országosan 180.000 forint jött össze erre a célra, mi csak az általunk gyűjtött pénzt adtuk le, a többit központilag rendezték. Volt olyan egyetemista lány, aki odajött, és azt mondta, pénze nincs, de felajánlja a gyűrűjét... Legutóbb szolnoki csoportunk Perjési Viktornak, a gerincműtétre szoruló gyereknek gyűjtött. Narancssárga dobozokat készítettünk, és ezekkel több alkalommal kiálltunk, a dobozokba pénzt dobtak az emberek, 16.000 forint gyűlt össze, ezt befizettük a számlára...- Láttam egyszer a buszmegállóban , hogy Fideszes gyűjtött, tíz méterrel arréb egy MSZP-tag. Egyáltalán: hogy megy ez? Elképzelheti), hogy valaki, nem fiatal demokrata, egy Fidesz-táblával és egy kalitkával kiáll “gyűjteni", s ehhez a szervezetnek semmi köze?- Elképzelhető. De valószínű, két órán belül telefonálnának a tagok közül, hogy miért nem szóltál, hogy gyűjteni kell? Azért nem olyan egyszerű illegálisan koldulni, van az emberekben egy bizonytalanság, illetve bizalmatlanság, ez tény. Gyakran előfordul, hogy kérik az igazolványt, ezért ez mindig ott van a srácoknál és megmutatják. Szerintem helyes is, ha az emberek ezt elkérik.- Na és ha egy tagjuk markol a dobozban lévő pénzbe, és saját magának is eltesz valamennyit?- Volt ilyen? Mert a guta meg is üt!- Én nem tudom, csak azt kérdem, elképzelhető-e ilyesmi?- Hát a lehetősége nincs kizárva, de ilyen esetről nem tudok. És hogy ne is fordulhasson elő, erre csak egy garancia van: hogy ezek a fiatalok nagyon tisztességesek. Ők kezelik a tagdíjakat, ők rendezik a pénzügyi kérdéseket, tízezreket forgatnak és számlával számolnak el. Ha bizalmatlanul fordulnék feléjük, ez az egész szétesne. Azt is tudja mindegyik, hogy rögtön kivetné őket a társaság, márpedig számukra a legfontosabb, hogy tartozni akarnak valahova. Meggyőződésem, hogy inkább kéme kölcsön egy százast, minthogy a közös pénzhez nyúljon.- Nagyon szép dolog egy beteg gyerek ügyét felkarolni. Hogyan született az ötlet, jártak-e Viktornál, látták-e szerencsétlen helyzetét, a nehéz körülményeit?- Akkor nem néztünk utána, és tudom, hogy ez joggal felróható. Személy szerint nem foglalkoztam ezzel a gyűjtéssel, és lehet, hogy hiba volt. A srácok saját kezdeményezésükre és nagy lelkesedéssel kezdtek a gyűjtéshez. Két dolog volt fontos, az első: egy gyerek, aki beteg. A másik: a srácok csinálni akartak valamit, nyáron holtszezon van, és ezt találták ki... “Uborkaszezonra”, ötletszerűen vagy sem, az SZDSZ Szolnok Megyei Szervezete és a Szeta az utóbbi hetekben szegénységellenes akciót hirdetett meg. Az adományként összeszedett használt ruhákból eddig 30.000 forint jött be a kiárusítás folytán. Kik adtak, kik vásároltak?- Több olyan személyről tudok - mondja Szalai Sára, az akció “főszervezője” -, aki adott is, vásárolt is. Néhány nyugdíjas azt mondta, most vásárolta meg a karácsonyi ajándékot. Általában a középréteg adományozott. Vidékről is hoztak be használt ruhát kerékpárral. Olyan is volt, aki megkérdezte, mire kell, más meg nem kérdezett semmit. Képzeljen el egy idős nénit, a botjára támaszkodva alig tudott feljönni azon a néhány lépcsőn, de olyan boldogan hozta a kis cuccát, hogy esetleg vannak nála szegényebbek is, akin tud segíteni. Egy másik megható momentum: a Tisza Taxitól rendeltünk egy kamiont a szállításhoz, amikor a sofőr, Papp Sándor megtudta, mi célból lesz a szállítás, nem fogadta el a viteldíjat, azt mondta, vegyük ezt a Tisza Taxi és az ő hozzájárulásának...- Mi lesz a pénzzel?- Hát már a ruhákból vittünk a szegényeknek, mint a Szeta ajándékát, de nekik elsősorban élelmiszerre van szükségük. A pénzösszeg egy része az SZDSZ szociális osztályáé, a másik a Szetáé. Az SZDSZ elképzelése a végső pénzösszegtől függ, hisz az akció még tart. Vagy karácsonyi ajándékként vagy másként, de a rászorulók fogják megkapni.- Ki dönti el, hogy ki a rászoruló?- A családsegítő központtól is kapunk neveket, de én is járok ki családokhoz.- Elfogultság kizárva?- A Szetánál szigorúak a szabályok, például figyelembe kell vennem a gyerekek számát, vagy a nyugdíjszelvényt is el kell kémem. Es nem egyedül döntök, az SZDSZ megvétózhatja a döntésem.- Ön kap valamit a pénzből?- Nem szabad. El sem fogadnám.- Ne értsen félre, én semmi rosszat nem tételezek fel önről, de mit szólna ahhoz, ha megvádolná valaki, hogy saját magának is gyűjt?- Hogy megvádolnának?... Hát végül is ez elképzelhető... Nem is tudom, mivel védekezhetnék. Talán azzal, hogy többen, vagy kilencen végeztük ezt a munkát, mindenki ott volt, amikor összeszámoltuk a pénzt. Egy külön takarékkönyvbe tesszük az összeget...- És ha kétségbe vonnák az elosztás pártatlanságát?- Ez is elképzelhető... Mert tényleg vannak “hangos rászorulók”, akik több helyről is felvesznek segélyt, míg mások nem is tudnak a lehetőségekről. Fel fogjuk mérni Szolnok szociális térképét, egy szociális bizottságot kell létrehozni több párt és réteg képviselőiből. Most még eléggé esetleges a segítségnyújtás. Ezt a munkát össze kell hangolni. Valami hasonlót javasolnék én is. M. H. L. napló Ha elromlik valakinél mondjuk a villanybojler, szinte megáll az élet. Az ember fején átvillan a rémület: mi lesz este a fürdetéssel? Hogy fogunk holnap kimosni? Az első kétségbeesés után következik a megnyugvás: semmi baj, beszólunk az ilyen hibák javítására szakosodott, s azt időnként a televízióban is reklámozó áilami vállalathoz, s ők hamar kijavítják a hibát. Figyelik? Az emberben még a régi beidegződések uralkodnak, amikor is volt az állami vállalat, és kész, más lehetőség eszébe sem jutott a magyarnak. Miután a családunkban pontosan a fent említett nélkülözhetetlen berendezés hibásodon meg, méghozzá éppen Szent István hosszú ünnepe előtt, már bejelenteni sem sikerült, viszont a gázon melegített víz, a kínkeserves mosás, azaz az ünnep után rögvest szóltunk az állami cégnek. Jó, jönnek. Türelmesen várakoztunk, megadóan melengettük a vizet a gázon a fürdéshez, mosáshoz, persze mosni csak munkaidő után mertünk, esetleg előtte, hátha jön a szerelő. Nem jött. Bejelentésünk után egy héttel bátorkodtunk érdeklődni. Jó, jönnek. Másfél hét telt el, amikor megjelent a szerelő. Megnézte a villanybojlert, aztán elment, mondván, hogy majd hozza a szükséges alkatrészeket holnap vagy holnapután, egyébként is mi vagyunk az okai a csúszásnak, mert nem mondtuk meg, mi baja a bojlernek. Igaz, csak annyit mondtunk, nem melegíti a vizet, azt elfeledtük megemlíteni, hogy ez a vezeték vagy az a tömítés a rossz. Mert amúgy biztosan kéne hozzá értenünk. Eltelt az ígért egy nap, a második nap, a szerelő nem jött. Közben lepergett két hét bosszankodással teli megannyi napja. Ha nem lenne történetesen nyugdíjas a háziasszony, vajon most kivett volna két hét szabadságot? Lemondtuk az állami vállalatnál az igényelt szolgáltatást. Elmentünk egy maszekhoz délután, azonnal jött, rögtön megcsinálta. Ennyi. Hogy ki marad meg a piacon, gondolom, nem kétséges. Körmendi Lajos
