Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)

1990-09-14 / 135. szám

16 1990. SZEPTEMBER 14. 1990. szeptember 14., péntek, Szeréna, Roxána napja. A Nap kél 6.19-kor, nyugszik 19.01 órakor. A Hold kél 0.38-kor, nyugszik 16.49 órakor. Kissé melegebb idő Pénteken túlnyomórészt derült, száraz időre számítha­tunk. Már csak mérsékelt északi, északnyugati szél várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17-21 fok között lesz. ■ (MTI) Képes Eseménynaptár NDK írószövetségének lapját í szerkesztette, majd - prágai j születésű lévén - a cseh diplo- ' mácia szolgálatába lépett, és ' Csehszlovákiát több ország- , ban képviselte nagykövetként. A 245 évvel ezelőtt, 1745-ben ; ezen a napon hunyt el Martin Altomonte osztrák festő, a bé­csi barokk legtermékenyebb alkotója. Számos oltárképe és freskója díszíti Ausztria temp­lomait, s ő alkotta a győri kar- melita templom mellékoltárá- ; nak festményeit is. A 130 esztendeje, 1860-ban halt meg Karl Baedeker nyom­dász, a népszerű földrajzi és történeti útikalauzok szerzője. Az első „Baedeker” a Rajna I vidékéről készült, és 1828-ban jelent meg. Korda Sándor moziban Ölve vagy halva. Kunszentrnár- ionban a Körösben Kötéltánc (16). Jászapátiban a Tán- í csicsban Erkölcstelen mesék (18). Kunhegyesen a Szabad- ' ságban Saigon - a tiltott zóna. ; Kunmadarason a Petőfiben Csoda Manilában. Tiszafüre­den a Tiszában Lévy és Góliát. [ Karcagon a Dérynében Segít­ség, felnőttem! Martfűn a Ti­szában Micsoda nő! Tisza- földváron a Táncsicsban Az emlékmás. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ A galérián Gilbert Lupfer francia képzőművész kiállítá­sa. A fotógalérián Tízéves a Jászkun Fotóklub - jubileumi kiállítás. A Heuréka bemuta­tóterem nyitva 14-től 18 órá­ig: 16 órától ismeretterjesztő videofilm-vetítés. Mozi Szolnokon a Nemzetiben 4- I kor, fél 7-kor és 3/4 9-kor Va- í dászat a Vörös Októberre. A Kertmoziban Rendőrakadé- ;< mia 5. A Koktél moziban 5- 'i kor Nagy kékség, 7-kor A me­nekülő ember. A Tallinnban ’ 5-kor és 7-kor Erik, a viking, 9-kor Nincs kiút (új telefon- l száma: 35-731). A Tisza mozi ) A-termében fél 5-kor, fél 7- l kor és fél 9-kor Higgy neki, í, hisz zsaru! A B-teremben fél I 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor I Zsaroló zsaruk. A videomozi- ■ ban fél 5-kor Szahara, fél 7-kor l és fél 9-kor Erkölcstelen lá- I nyok. Jászberényben a Lehelben 4-kor, 6-kor és 8-kor Heves­jeges. Mezőtúron a Szabad­ságban 4-kor, 6-kor és 8-kor Robotzsaru 2. Törökszent- miklóson a Dózsában Por- sche-tolvajok. Túrkevén a 35 évvel ezelőtt, 1955. szep­tember 14-én halt meg Franz Carl Weiskopf német író, aki az új világ hajnaláról írt verse­ivel tűnt fel. A Hitler-uralom elől emigrált, és az emigráns német irodalom egyik repre­zentánsa lett. Sokat utazott, és érdekes útikönyveket is írt. Hazatérve az emigrációból, az A mellbőség távol áll a politikától Randevú az Asszonyklubban Többen talán azért idegenkednek a nemrégiben a megyeszékhelyen megalakult Asszonyklubtól, mert pártházban működik. Tófenék úti klub- helyiségének díjtalan használatát ugyanis a Szocialista Párt kínálta fel. Szerda délután az előzetesen közhíreit szabás-varrás tanfolyam megnyi­tóján tízen voltunk mindössze, de mint kiderült, a Szolnoki Háziipari Szövetkezetét négyen képviselték. Szakemberek, akik a tanfolyam előa­dói, akik segítenek beavatni a résztvevőket mindazokba a fortélyokba, amelyek segítségével olcsóbban öltözködhetnek a család tagjai. Ók vala­mennyien társadalmi munkában vállalták a feladatot, s miután bemutat­koztak, és Szabó Lászlóné műszaki vezető ismertette, hogy milyen sor­rendben tartják majd a szerdai foglalkozásokat, munkatársai - egy kivé­telével - el is búcsúztak. Maradtunk hatan, akik buzgón figyeltünk Borikára, Németh Istvánné- ra. A pontos mértékvételbe, majd a szoknya szabásmintájának elkészíté­sébe avatott be minket. Voltaképpen a tanfolyam öt hallgatóval indult, hiszen jómagam úgy csöppentem oda, azért hívtak, hogy segítsek. Rövid konzultációnkon, a foglalkozást követően kiderült, hogy az Asszonyklub első randevúján tizenketten voltak, közöttük fiatalok, meg a házbéli nyugdíjasok is, a tanfolyam iránt legalább tízen érdeklődtek, a létszám mégis minimális. Pedig mindössze 200 forintba kerül az egész. Ennyiért mit lehet ma tanulni? Valaki megjegyezte: biztosan nem akarnak politizálni. Nos, ha az valakit megnyugtat, bizton állíthatom, hogy a mellbőség s a szoknya hossza egészen más témakörbe tartozik, mint a politika. - rónai ­GYORSAN AKAR JOGOSÍTVÁNYT? Még áremelés előtt jöjjön! Folyamatosan indul minden hónapban oktatás a Szolnoki 1. Sz. Gépjármüvezető-képző Munkaközösségnél. Jelentkezzen, ne késlekedjen: Szolnok, Mikszáth u. 1. Szombat reggel Japán menü a képernyőn Szombat reggel 6-9 óráig látható a TV 2-n a Virradóra, a szegedi stúdió zenés hírműsora. A tartalomból: Japán menü - Az utolsó fiákeres - Sztárintim Bródy Jánossal - Nyílik az S.O.S. Gyermekfalu Kecskeméten - Bezsámoló a SZEOL-Újpesti Dózsa labdarúgó-mér­kőzésről - Szteppelő kisfiú - Tinitelefon. A műsor telefonszáma: 62/12-715, telefondoktor: 26-122 (Szolnokon 56/31-635). A »7 JELENTI | Gyalogost gázoltak Új piac a láthatáron A héten Szolnok belvárosában két helyen is gyalogos lett közle­kedési baleset szenvedő alanya. A Szövetség ABC előtti zebrán Kocsi Gábor 22 éves, martfűi la­kos kedden tehergépkocsijával gázolt el egy gyalogost, aki sze­rencsére csak könnyebben sérült meg. Szerdán ugyancsak az Ady Endre úton történt baleset, ekkor azonban az úttesten áthaladó idős asszony súlyos sérülést szenvedett, mert egy személy- gépkocsi elütötte. A szabálytalan személyszállí­tás is baleseti forrás, mint egy karcagi példa bizonyítja. A 23 éves Takács Imre egy mezőgazdasági járműszerelvé­nyen nem az előírásoknak meg­felelően szállította Farkas Józse­fet (mindketten helybeliek), aki leesett a szerelvényről, és a pót­kocsi keresztülhaladt rajta. A baleset következtében Farkas József 8 napon túl gyógyuló, sú­lyos sérülést szenvedett. A múlt hét végén újabb piac tűnt fel Szolnokon, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Termelők Ér­dekvédelmi Szövetsége szerve­zett meg, elsősorban értékesítési gondokkal küszködő, háztáji földön gazdálkodó téesztagok számára. A Széchenyi lakótelepen, a Léna étterem mellett található piacon az első alkalommal nagy volt az érdeklődés, a felhozott áruk hamar gazdára találtak. Most, szeptember 15-én és 16-án 7 órától 17-ig - ráadásul hajó is lesz az idő - még nagyobb árubő­séget remélnek a szervezők, akik szerint várhatóan lesz majd bur­gonya, alma, fokhagyma, prita- minpaprika, szárazbab, mák, vö­röshagyma, esetleg paradicsom. A múlt héten árultak virágot is - rózsát, szegfűt, gerberát -, és el­képzelhető, hogy ezekből most hét végén is lesz. Az október végéig hetente megtalálható piacon termé­szetesen minden olcsóbban kap­ható. [ HÍREK — HÍREK — HÍREK ) Széki asszonyok Szolnokon Népművészeti vásárt rendez az SZDSZ Szolnokon szeptember 15- 16-án egész nap, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ előtt. Erdélyből érkező széki asszonyok is kínálják majd szombat-vasárnap szép mívű kézimunkáikat. Rájuk utal a vásári felirat: ,Mi is magya­rok vagyunk!” Negyedszázados a Tallinn iskola Huszonöt évvel ezelőtt, szep­tember 13-án nyitotta meg kapuit a szolnoki Tallinn Általános Iskola. A születésnap alkalmából az intéz­mény várja mindazok jelentkezé­sét, akik tanítottak, illetve tanultak az iskolában, hogy közösen állítsák össze a jubileumi programot, s együtt ünnepeljenek. Kevesebb lesz a sár Alattyánban Lakossági összefogással 850 méternyi aszfaltburkolatú út ké­szült a nyáron Alattyánban, a Kó­csag, Gorkij, Szív, Sport és Mó­ricz Zsigmond utcákban. Az érintett telektulajdonosok 6-9 ezer forintot fizettek be a tanács egyszámlájára, valamint kézi munkával is hozzájárultak az útépítéshez, a helyi tsz pedig el­készítette az úttükröt, valamint kedvezményesen szállította a kö­vet. A 3 milliós munkához a ta­nács 600 ezer forintot adott. Ezzel egy időben 400 ezerért ugyancsak aszfalttal zárták le a Ságvári és Árpád Vezér utcákban tavaly lakossági erővel épült úta­lapokat. Közéleti információk- Fogadóórát tart ma 14-16 óráig Halász István, az MDF or­szággyűlési képviselője a me­gyei képviselők irodájában (a megyei tanács épületében). Holnapi események- Közös választási gyűlést tar­tanak a helyi pártok Jászladány- ban 19 órai kezdettel, a művelő­dési házban. Az eseményen részt vesz dr. Mizsei Béla ország- gyűlési képviselő. Politikai vitaestet tart 19 órá­tól a jászberényi Déryné műve­lődési központban Pető Iván, az SZDSZ országos ügyvivője, or­szággyűlési képviselő. Ekkor mutatják be a párt helyi önkor­mányzati jelöltjeit is.- Vélt vagy valódi sérelmét, esetleg vandál hajlamát furcsa módon elégítette ki valaki, aki a szerdára virradó éjjel Szolno­kon, az Ady Endre úti parkoló­ban álló egyik személygépkocsit kromofággal öntötte le. Az autó­ban ezzel 30 ezer forintos kárt okozott.- Autóvásár vasárnap Jásza- pátin és Szolnokon, valamint Debrecenben, Kiskörösön, Szegeden és Tiszakécskén lesz. Ugyanakkor Jászfényszarun búcsút tartanak.- Kovács Erzsi táncdalénekes hétfőre meghirdetett szolnoki műsorát a Táncsics úti intéz­mény telítettsége miatt a Reptéri Helyőrségi Klubban tartják meg, este 6 órai kezdettel. • MDF-piacot tartanak hol­nap Törökszentmiklóson, a művelődési központ udvarán, 6-12 óra között. Minél na­Nem tanulni járnak iskolába A megyeszékhely Széchenyi la­kótelepén levő zöld iskolába ismé­telten behatoltak ismeretlen tette­sek. Feltehetően nem tanulási szándékkal, ugyanis a konyharészt is feltörve, több ezer forint értékű élelmiszert tulajdonítottak el. Ti­szafüreden viszont az Áfész cipő­raktárában jártak titokzatos vendé­gek, akik 70 ezer értékben külön­féle sportcipőkkel távoztak a hely­színről. Első ízben Nemzetközi Weast Bluesfesztivál Szeptember 14-16 között a fővá­rosi Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán zajlik az első Nemzetkö­zi Weast Bluesfesztivál. A szerve­ző, a Weast Kulturális Stúdió egy évente ismétlődő sorozat első da­rabjának szánja a rendezvényt, amelyről nemcsak a Magyar Tele­vízió készít felvételt, hanem több külföldi adó is, például a Music TV, a RAI, az Antene Austria. Ti­zenhét együttes fellépésére számít­hatnak a műfaj kedvelői, közöttük több osztrák, angol és amerikai ze­nekar lesz a fesztivál vendége a hazaiak mellett. gyobb számban várják a kis­termelőket.- A kötelező eboltást ma Szol­nokon, a kisgyepi italbolt előtt végzik, 15 és 18 óra között. Pót­oltás holnap lesz 8-12 óra között, az Áchim úti állatorvosi rendelő­nél.- Vladimír Paszternák hip­notizőr - aki több éven át volt Leonyid Brezsnyev szolgálatá­ban • Szolnokra látogat. A Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központban holnap 18 órai kezdettel tart előadást, majd utána a „mágus” személyesen segít egyes betegségek (fejfá­jás, dadogás, stb.) meggyógyí- tásában. A bemutató címe: Tö­meghipnózis a nézőtéren.- A népszerű „Ötórai teára” szombaton 6 órakor várják a tán­colni szerető, kulturált társasá­got kedvelő fiatalokat a Ságvári Művelődési Központban. Mai lapszámunkat szerkesztette: V. Szász József és dr. Bistey András Tipográfia: Bódi Béla, Majnár József A híreket összeállította: Rónai Erzsébet, akivel a 33-104-es telefonszámon közölhetők újabb információk. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer - Budapest Kiadói Kit lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja: az AS-B Kft. Jasz-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája, felelős az irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Pf.: 105., I. sz. Irodaház; tel.: 42-211. tx.: 23-357. tfax: 42-*53 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzle­teiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. kér. Lehel u. 10/a. 1900 -köz­vetlenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a HELIR Posta­bank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 1200 fo­rint, fél évre 630 forint, egy hónap­ra 105 forint. ISSN 0863-915X Kiállítás Győrfi Lajos müveiből Ma 17 órakor Győrfi Lajos szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás a karcagi Déryné Művelődési Központ II. emeleti nagyter­mében. Megnyitót mond Ószabó István költő. A kiállítás szeptember 28-ig tekinthető meg, naponta 10-12-ig és 15-19 óráig, szombaton és vasárnap 16 és 19 óra között. RÖVID, páncéltőkés zongora eladó. Hango­lás szükséges. Ára: 17.000,- Ft. Törökszent- miklós, Kun B. út 148. *35420/2* SZOLNOKON 36 négyzetméteres, föld­szinti öröklakás kertes társasházban eladó. Te­lefon: 52/26-574. *35585/1* 49 NÉGYZETMÉTE- RES lakás eladó Szol­nok, Ady E. út 5. VI/9. Telefon: 56/34-784. Ér­deklődni: 16 órától, vagy hét végén. *35591/ FIATAL pék szakmun­kást azonnal alkalma­zok. Érdeklődni: Mart­fű, Kehely kávéház, Szolnoki úti pavilonsor. *35598/2* _________ N YÁRI szezonvégi ki­árusítás a "RUCI" hasz­náltruha-üzletben szep­tember 13-14-én (csü­törtök, péntek). Szol­nok, Sütő u. 8. alatt (1. sz. ABC melletti utcá- ban). *35601/2* TF-es 1500 Lada sze­mélygépkocsi sürgősen eladó. Érdeklődni: Szandaszőlős, Strom­feld A. út. 17.SZ., Varga. *35603/1* _________ S KODA 120 L-kiutalás (1992-es) eladó. Török- szentmiklós, Hámán Kató u. 37. Érdeklődni naponta, 16 óra után. *3 AUTÓSZERELŐ B-, C-jogosítvánnyal máso­dállást vállalna. Tele- fon: 30-538. *35688/1* EN FRSZ. Trabant 601 Special eladó. Jászboi- dogháza, József A. út 8. sz„ Varga. *35708/1* KITŰNŐ állapotban lé- vő, kétéves, sok extrával felszerelt Trabant eladó. Érdeklődni: munkaidő­ben az 50-965 és 50- 050-es telefonszámon lehet. *35714/ 1* 30 MÁZSA fűszerpapri­ka eladó. Tiszaföldvár, Ószőlő, Fő út 2. *35729/ GARAZS eladó Szol­nok, Fényes A. úti ga­rázssoron, a Nagy Orosz végében. Érdeklődni: 19 óra után, 43-454-es tele­fonon. *35730/ 1*____ H OLT-TISZÁHOZ kö­zel, kis családi ház kp.- ért eladó, nagy telekkel. Szajol, Tisza Antal út 28. *35731/1*______ TEXTIM A Diamant motoros kötőgép eladó. Bodnár Lajos, Szajol, Diófa úti. *35735/ 1* NYSA 522-es kisteher- gépkocsi, ’91 jún. mű­szakival eladó. Újszász, Zrínyi 22. *35736/1* ZÖLDÖVEZETI, 55 négyzetméteres, teher­mentes lakás eladó, azonnali beköltözéssel. Irányár: 1.200.000 Ft. Érdeklődni: naponta 44- 702, este 13-646-os tele­fonon, hét végén a hely­színen. Szolnok, Kulich Gy.u. 8. in/13. *35739/ U; __________ T ISZAFÖLDVÁRON, Bacsó B. út 14/a. sz. alatti 3 szoba-összkom­fortos lakás eladó. Érd: egész nap, Homok, Óvi- rághegy I. út 74. sz. *35744/1* ÖSSZKOMFORTOS, kertes ház sürgősen el­adó. Irányár: 500.000 Ft. Érdeklődni: bármi­kor, Kunmadaras, Bem J. u. 24. *35745/ 1* MEGKÍMÉLT állapot- ban lévő, olasz, variál­ható babakocsi igényes­nek eladó. Érd: 39-782- es telefonon. *35747/1 * OPEL Kadett 1,3 GT sürgősen eladó. Tószeg, Rákóczi út 46. *35753/ ]* ________________ I PARI varrógéppel ren­delkező varrónőket^ke- resünk szériamunkára. Telefon: 56/41-752. *35766/1*_________ KÉK- és ezüstróka el­adó. Telefon: 56/34- 149. *35782/ 1* Szeréna, Roxána A Szerénusz férfinév női párja. Ez pedig a latin Serenus névbt származik. Azt jelenti: derűs, vidám. Becézése: Szera, Szerénkt Szerkó. A Roxána a görög Roxane névből származik, ez pedig eg ismeretlen hangalakú perzsa női név görögösítése. Legismei tebb viselője a makedón Nagy Sándor perzsa fejedelemlánybc lett felesége. Becézése: Roki, Szána.

Next

/
Thumbnails
Contents