Új Néplap, 1990. szeptember (1. évfolyam, 124-148. szám)
1990-09-11 / 132. szám
1990. SZEPTEMBER 11. 7 Magyarázták a bizonyítványt Maratoni szócséplés, határozat nélkül Egy elnökségi ülés rövidített jegyzőkönyve Rendkívüli elnökségi ülést hívott össze a MÁV MTE vezetése pénteken délután. Rovatunk duplán hivatalos volt a közel háromórás - utólag bátran mondható -, kissé zavaros diskurzusra. A kitalált legfontosabb napirendi pont az volt, hogy az Új Néplap hasábjain az utóbbi időben az egyesület labdarúgószakosztályát sértő cikkek jelennek meg. Ä résztvevő tizenöt elnökségi tag többsége a helyszínen tudta meg, miről is van szó, néhányuk kíváncsi arckifejezéssel hallgatta Sándor János társadalmi elnök bevezetőjét: - Rendkívüli elnökségi ülésünk apropóját két-három, az egyesületünkkel kapcsolatos, megjelent írás jelenti, ami nagymértékben érinti az elnökség és a labdarúgó- szakosztály munkáját. Hollóy Tamás ügyvezető elnök: - Azt kellene eldöntenünk, reagáljunk-e a megjelent újságcikkekre mint testület, ha igen, akkor milyen formában, ugyanis a szakosztály évek óta önállóan dolgozik. Néhány kitétel, úgy érzem, sértheti a minket támogató vállalatokat. Arról is szólni kellene, mi legyen annak a hat labdarúgónak a bérezésével, kiknek fizetését a szezon előtt az egyesület magára vállalta, fedezet nélkül. Sándor János az éves költségvetést részleteztette egyik munkatársával, abból kiindulva, ismerjék meg a jelenlévők szorult anyagi helyzetüket, s azt, hogy jövőre még az ideitől is kevesebb forint várható. Kérte a tagokat, a számadatok birtokában tegyék meg javaslatukat arra, az elnökség testületileg milyen választ kíván megfogalmazni és közzétenni. Már teljesen eltévedtünk a számok erdejében, mikor Szatmári János, a focisták edzője megpróbált kivezetni a sűrűből, a saját maga által összeállított statisztikával. Kiderült, 1986 óta 54 játékos fordult meg a szakember keze alatt, ebből 7 jött más klubból, a többiek mind saját nevelésűek. Riasztó adatként hangzott el, összesen harmincán távoztak az utóbbi négy évben Szolnokról, NB I-től NB Iliig, mindert szintű egyesületekhez. Közülük senkit nem küldtek, valamennyien a jobb lehetőségeket keresve hagyták el a várost. Lévai Julianna, a Húsipari Vállalat igazgatója bő egy óra elteltével figyelmeztetett, térjünk vissza az eredeti kérdésre: - Nem az újságcikkekre válaszolva, hanem a költségvetésen keresztül javaslom bemutatni a MÁV MTE életét. A labdarúgó-szakosztály beszámolóját júliusban már egyszer meghallgattuk. A jövő évi költségvetésről azonban ne beszéljünk, mert nem készültem arra, ellenben a hat focista béréről feltétlenül váltsunk szót. Gombkötő Béla, a Verseghy Nyomda igazgatója: - A válság okai az idei nyeretlenségben keresendők. Ha több pontja lenne a csapatnak, bizonyára az újságban leközölt szurkolói megnyilvánulások is barátságosabbak lennének. Arról nem is szólva, hogy azok általánosságokat tartalmaznak, konkrét javaslatok helyett. Nagy hiba lenne a közvélemény hangjára nem figyelni, a szakosztálynak jobban magába kellene néznie egy-egy kritikai megjegyzés után. Magam több helyen megfordultam a csapatnak "tarhálni", s nem egyszer elhangzott: "többet is adnánk, ha lenne eredmény". Úgy gondolom, először a produkciót kéne megjavítani, és akkor bátrabban benyithatnánk a vállalatokhoz. Mivel az anyagi gondok egyre égetőbbek, javaslom, az elnökségi tagok váltsanak belépőt a foci- meccsekre. Sári József, szakosztály-elnökségi tag: - Ötvennyolc óta vagyok a szolnoki futballban. Még soha nem éltem meg, hogy ne lett volna szappan-, gatya- és egyéb probléma. Lehet, a nincset mi már természetesnek vesszük. Az újságcikkek személyesen is sértenek, az én nevem legalább olyan jól cseng a városban, mint a Nagy Ferencé. Nem vagyunk tévedhetetlenek, aki akar, jöjjön közénk, és tapasztalhatja nehézségeinket. Valaki mondja már ki egyszer, ha a játékosokat nem adjuk el, a szakosztály rég feloszlott volna. Dr. Báli Imre, elnökségi tag: - Egy nyílt levélben foglaljunk állást, a tényeket tárjuk a közvélemény elé. Talán nem is baj, hogy a hibák előjöttek, mert így kényszerítve vagyunk azok kiküszöbölésére. Azt sem tartom kizártnak, tegyünk közzé egy felhívást, szurkolók, kft.-k, vállalatok, maszekok dobjanak össze pénzt. Ne játsszuk a sértődöttet, mert a nézőknek nem lehet megmagyarázni, miért kaptunk Nyíregyházán egy hatost. Dr. Szénási István, elnökségi tag: - Az elnökség ne az újságcikkre találjon választ, mert én nem vagyok hajlandó újságot írni, azt tegyék meg azok, kik megkapják érte a fizetésüket. Azt el tudnám képzelni, hogy közülünk valaki vállalja a megye legnagyobb sportegyesületének akár sorozatban történő bemutatását. Irányítottak már minket eleget, ne hagyjuk, hogy az újságírók is ezt tegyék velünk. Helytelennek tartanám, ha belépőt kellene fizetni az elnökség tagjainak. Varga Ferenc, megyei labdarúgó-szövetség főtitkára: - Nem értem, miért kellett elnökségi ülést összehívni az újságcikkek miatt. Szerintem az önálló szakosztály dolga, ha úgy gondolja, legjobb belátása szerint válaszoljon. Az újságíró szent kötelessége az olvasói levelekre való reagálás, azok le- közlése. Inkább arra irányítanám a lakosság figyelmét, hogy szégyen és gyalázat, a megyeszékhely hat játékost képtelen elhelyezni. Bármilyen rendszerváltás van, akármennyién tolonganak a munka- közvetítő előtt, egy ekkora városnak egy csapatot el kellene tudni tartania. Van olyan focista, aki a megyei tanácsnál éjszakai portásként dolgozik. A múlt hibáinak levét ne a munka mellett sportolni akaró fiatalok igyák meg. Sándor János: - Mint magánszemély is mondom, az utóbbi két esztendőben nagyon korrekt írások jelentek meg a csapatról, semmi kivetnivalót nem találtam azokban. Néha megjelennek kritikák, azt viszont el kell fogadnunk. Azt szeretném kérni, maradjon továbbra is hasonló a kapcsolat az Új Néplap és közöttünk. Néder István, az Új Néplap sportrovatának vezetője: - Amondó vagyok, a költségvetési számhalmazokkal nem kellene traktálni az olvasót, annál is inkább, mert őket egyáltalán nem érdeklik a rideg körülmények, csupán az, milyen produkciót kapnak pénzükért. Szerintem tovább kompromittálná a szakosztályt a pénzhiány fitogta- tása, a kudarcok ilyetén magyarázata. A közvélemény egy csapat munkáját mindig az eredményeken keresztül ítéli meg, s nem az alapján, hogy mennyire tartják be a pénzügyi előírásokat. El kell fogadni azt is, vannak más vélemények, amelyeknek nyilvánosságot adni kötelességünk még akkor is, ha a jelenlegi vezetésnek az nem tetszik. Nem tudom elfogadni azokat a kifogásokat, hogy máshol több a pénz, ezért ott könnyebb. Vélhetően ez azért van, mert máshol tehetségesebb emberek végzik az anyagiak "beszerzését". Továbbra is a magunk véleményével, a saját eszközeinkkel kívánunk segítséget nyújtani bármiben. De ezután sem vagyunk hajlandók különböző telefonokra véleményt változtatni. Törekszünk arra is, hogy csak megtörtént eseteket és valójában elhangzott kijelentéseket hozzunk nyilvánosságra, a "zuhanyhíradóra" nem támaszkodunk. Sok időt vesztegettünk lényegtelen dolgokra, és amit kifejezetten hiányolok, továbbra sincs a hat labdarúgónak bérkerete, pedig- 11-én, kedden fizetésnap. Dr. Stiegler Károly, szakosztályelnök: - Jobb, eredményesebb focira van szükség, annyiban igaza van a közönségnek. Ennek vagy meg tudunk felelni, vagy nem. Igaz, a jelenleginél sokkal jobb feltételrendszert kell biztosítanunk, de mi nem tudunk fekete pénzeket kifizetni, amit máshol kivétel nélkül megtesznek. Higgyétek el, amit ma a futballért teszünk, az kevés, szakmailag és a menedzselés oldaláról egyaránt. Én nem tudok többet tenni, tíz évemet "rányomtam" a focira, ha azt akarjátok, ebben a másodpercben elhagyom a termet. Nem értem, a hat játékos miért került újra szóba, mikor a sorsuk már rendezett. Hollóy Tamás: - Károly, már ne haragudj, a pénzt ugyan megígérted, de arra fizetni nem tudok nekik. A mai napig nem érkezett meg az átutalás visszaigazolása. * Ettől a pillanattól elszabadultak az indulatok, ügyvezető és szakosztályvezető nem éppen barátságos szóváltását a levezető elnök szakította félbe, majd kijelentette: az összejövetelt nem minősíti rendkívüli elnökségi ülésnek. A tudósító megpróbálta hitelesen visszaadni a teremben uralkodó hangulatot, de arról le kellett mondania, hogy érdemi döntésekről beszámolhasson. Határozat, állásfoglalás nem született az Új Néplap írásaival kapcsolatban, de még építőjellegű, konkrét javaslat sem hangzott el arra vonatkozóan, hogyan kellene jobbá tenni a város fociját. Talán a ma esti szurkológyülé- sen (MÁV Csomóponti Művelődési Ház, 18.00 óra) kapnak néhány jó ötletet a szakosztály képviselői. Néder István Célba értek a lovasok Tegnapi lapunkban már beszámoltunk a hétvégi díjugrató bajnokságról, melyen az általános és középiskolás lovasok mérték össze tudásukat. A verseny végeredményét lapzárta miatt nem tudtuk a hétfői SPORTEXTRÁ-ban közölni, ezért most pótoljuk. Eredmények Általános iskolások bajnoksága: Nyitó versenyszám: 1. Halassá Beatrix (Szolnok), 2. Udvardi Edit (Orosháza), 3. Rostás Mónika (Hódmezővásárhely); Bajnoki döntő: 1. Kákonyi Attila (HŐR- Dózsa), 2. Szávay Gábor (Enying), 3. Halassi Beatrix (Szolnok). Középiskolások bajnoksága: Nyitó versenyszám: 1. Szotyori Nagy Kristóf (Török- szentmiklós), 2. Kotroczó Róbert (Mezőhegyes), 3. Szász Attila (Mezőhegyes). Egyéni: 1. Szász Attila (Mezőhegyes), 2. Sándor Ferenc (Debrecen). Csapat: 1. HŐR Dózsa (Bánti, Juhász, Nagy), 2. BLK Á, 3. Mezőhegyes. Legstílusosabb női versenyző: Hatvani Enikő (BLK) és Kővári Krisztina (SZLK) Legstílusosabb férfi versenyző: Szász Attila (Mezőhegyes) Legfiatalabb lovas: Fülöp Péter (Kaposvár) Legjobb megyei termelőszövetkezeti lovas: Berényi Róbert (Besenyszög) Különdíj: Horváth Natasa (Szolnok) A középiskolás diákolimpia bajnoka Juhász Szilvia (HOR Dózsa), ezüstérmese Hatvani Enikő (BLK), harmadik helyezettje Bánfi Vilmos lett (HOR Dózsa). GYÁSZHÍREK A GYÁSZOLÓ család őszinte fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető édesapa és nagyapa, CSISZÉR LÁSZLÓ 83 éves korában, 1990. szeptember 6-án csendesen elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. PATONAI JÓZSEF építész türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, augusztus 23-án elhunyt. Hamvait a szolnoki temetői Szent- lélek-templom kolumbáriumában -kívánsága szerint - csendben helyeztük örök nyugalomra. Felesége és rokonai. *35349/1* HÁLÁS szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, ELEKES MÁRTON temetésén megjelentek, jelenlétükkel és virágaikkal'fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Törökszentmiklós. HÁLÁS szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, szomszédoknak, akik GŐDÉRGYÖRGY temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal, koszorúikkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Törökszentmiklós. MELY fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk,dédnagyapánk, VASS IMRE hosszan tartó betegség és szenvedés után, 86 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 12-én 14 órakor lesz, a törökszentmiklósi régi református temetőben. A gyászoló család, Törökszentmiklós. *35437/1* MŰSOROK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel: 44-618) szerkesztő: Varga Ferenc 17.00-18.30: Alföldi Magazin. Szerkesztő: Szőke György (tel: 41 - 133) A tartalomból: Hírek - 17.15: Zenés percek. Slágerantikvárium -17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Az Országgyűlésről jelentjük - A téglaipar sikeres félévet zárt - Lesz-e szegénykonyha a megyében? - MTESZ átalakulás előtt - Mikor lesz újrajárható a Vágó Béla út? - 18.00-18.30: Szóváltás - közben: Zeneturmix - A pszichodráma Kossuth 8.05: Hangszemle - 8.20: Válogatott perceink - 8.50: Külpolitikai figyelő - 9.05: Napközben. Közérdekű magazin (Élő) - kb.9.53: Telelottó -10.00: URH-n: Országgyűlés -11.10: Postabontás. Népzenei összeállítás - 11.34: A 22-es csapdája - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.45: Világhírlap - 13.05: Klasszikusok délidőben' - 14.05: Pogy- gyász -14.35: Örökzöld dzsesszmelódiák a Margitszigeten - 15.05: Ezredforduló - 15.50: A Moravanka fúvósegyüttes felvételeiből- 16.00: Délutáni Krónika -16.15: Erdő sok hangra - 16.35: Ország-város- híresember - 17.05: Olvastam valahol... - 17.25: A Szabó család - 18.00: Esti Krónika- 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk -19.30: Hol volt, hol nem volt... - 19.39: Régi magyar táncok - 19.50: Hajszálgyökerek - 20.05: A második bécsi döntésről - 20.35: Népdalok - 21.05: Gúzsba kötött rövidnadrág. Monoszlóy Dezső hangjátéka - 21.52: Könnyűzene - orgonára - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Kapcsoljuk a stúdiót - 23.45: Szimfonikus táncok Petőfi 7.37: Sportreggel - 8.05: Rivaldafényben. A szerző: Sztevanovity Zorán - 9.03: Társalgó - 10.00: Operettkedvelőknek - 10.50: Palota, ahol bor folyt a kutakból - 11.03: Mit üzen a Rádió? (ism.) - 11.43: Óvodások műsora -12.00: Asztali muzsika - 13.03: Popzene sztereóban - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés -14.00: Sokféle. Szórakoztató irodalmi magazin - 15.05: Csúcsforgalom -17.00-19.00: Rá- dióMa - benne: 17.30: Üzenő - 18.20: Mikro-fon - 19.03: Talpaiávaló - 19.30: Popregiszter - 20.00: A véges végtelen - 20.25: Kapaszkodó - 21.03: Ragtime. Doctorow regénye 1. rész - 21.20: Nótasó - 22.20: Műfordítva. Yesterday - és társai - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Zeneközeiben a hallgató Bartók 9.10: Elisabeth Söderström és Kerstin Meyer énekel, Jan Eyron zongorázik - 9.43: Muzsikáról versben, prózában - 10.18: A magyar nyelv századai - 10.33: A vízbe fúlt folyamisten - 10.49: A Lengyel Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenye - 12.05: Emani. Részletek Verdi operájából - 13.00: Nyugat-keleti átjáró -13.55: Zenei Tükör (ism.)-14.24: Éneklő ifjúság - 14.34: Beethoven: IV. szimfónia -15.09: Dvorak: A jakobinus - 17.01: Simonyi Imre mondja el versét - 18.00: V materinskom jazyku - 18.20: In limba matema - 18.40: Na matemjem je- ziku - 19.05: In der Muttersprache - 19.25: Helsinki Fesztivál 1989. - 20.52: A MRT énekkarának legszebb hangversenyei és felvételei - 21.35: Haldokló őserdők nyomában - 21.55: Diszkotéka (ism.) - 22.55: A MR Kísérleti Stúdiójának műhelyéből - 0.10-2.00: Joe Lovano dzsesszkvintettje játszik Televízió 1. műsor: 8.35: Tévétoma nyugdíjasoknak - 8.40: Schumann: Gyermekjelenetek. NSZK balettfilm (ism.) - 9.10: Neuhau- séknál. NDK tévé film 5. rész Néha másképp alakul - 9.40: Mozgató. Torna mozgáskorlátozottaknak - 9.45: Képújság - 9.50: Telelottó - 9.58: Parlamenti Napló - 17.10: Pannon Krónika - 17.20: Nachrichten. Hírek német nyelven -17.25: Unser Bildschirm. A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi magazinja - 17.55: Képújság - 18.00: Szám-adás. Gazdasági negyedóra -18.15: Az animáció mesterei (ism.) - 18.45: Az utódok reménysége -19.05: Reklám -19.10: Esti mese. Frakk - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: A Gul- denburgok öröksége. NSZK tévéfilm 3. rész A végakarat - 20.50: Reklám - 20.55: Parlamenti Napló - 21.25: Stúdió ’90 - 22.25: Kézenfogva - 22.45: Híradó 3. 2. műsor: TV 2 Radványi Dorottyával és Fodor Jánossal 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - Benne: Reklám, Riportok, Időjárás, Zene -17.45: Bumm!!! Telefonos játék -18.00: Telesport - 18.25: Gyerekeknek! -18.47: TV 2 - 19.00: Család ellen nincs orvosság...?! 1. rész Ahogy a Férj látja... (ism.)- 19.49: TV 2 - Benne: 20.05: A hagyomány hatalma. Dél-koreai riportfilm (ism.) - 20.50: Néprajzi értékeink - 20.57: TV 2 - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Nulladik típusú találkozások. Sci- fi magazin - 22.05: Felkínálom - 22.50: Mese Szaltán cárról 23.15: TV 2 Napzárta Újvidék 16.10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: Tv-napló - magyarul - 16.26: Barázda - a vasárnapi faluműsor ism. - 16.55: Műsorismertetés -17.00: Tv-napló- 17.20: Sorozatfilm gyerekeknek - magyarul - 17.45: Biztonságban élni - honvédelmi műsor - 18.15: Ma, tegnap, holnap - ruszin nyelvű műsor -18.45: Zenés műsor-ruszinul -19.15: Rajzfilm -19.30: Tv-napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00: Lottóhúzás - 20.05: Sorozatfilm - 21.00: Reklám - 21.10: Amikor szófoga- datlan volt - amerikai játékfilm - 22.40: Tv-napló - 23.00: Műsorzárás Ne felejtse!- Csak a szeptember 24-ig beérkezett törzsvásárlói fiizetek ttesznek részt a sorsoláson.- A SORSOLÁS NYILVÁNOS, MŰSOROS DIVATBEMUTATÓ KERETÉBEN SZEPTEMBER 28-án 18,30 órakor, A MEGYEI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN KERÜL MEGRENDEZÉSRE. *35375/ 0oi**°- Hogy vásárlásainak értékét már csak szeptember 16-ig gyűjtheti az Ideál törzsvásárlói füzetbe.- Ha vásárlásainak bejegyzett összege elérte a 15.000 Ft-ot, ne felejtse törzsvásárlóifüzetét legkésőbb szeptember 24-ig bármely Ideál szaküzletbe leadni. (A letépett szelvényt őrizze meg). Eurosport 6.00: Sky - világkörkép - 6.30: Üzleti világhíradó - 7.00: D. J. Kát Show - 9.30: Eurobic - 10.00: Eurosport hírek - 11.00: Tomasport - 12.00: Biliárd-vb - 13.00: Ökölvívás - 14.00: Motorsport - 15.00: Lovassport -16.30: Szállítójárművek vb- je - 17.30: Nemzetközi autó- és motorsport - 18.30: Labdarúgás 19.00: Eurosport hírek - 20.00: IAAF Atlétikai Nagydíj - 21.00: Motorsport - 22.00: Pankráció - 23.00: Forma-1 - 24.00: Lovassport - 1.30: Eurosport hírek - 2.30: Műsorzárás Super 7.00: Napkezdet - 8.30: Egyveleg - 17.30: Hullámhosszon - 19.30: Hírek, időjárás - 19.45: Időlánc - 20.00: Ultra sport - 22.00: Hírek, időjárás - 22.15: Ultra sport - 0.15: Hírek, időjárás - 0.30: Egyveleg 1.00: Kék éj. Magazin - 1.30: Időlánc - 1.45-7.00: Egyveleg SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.30: Hírek, időjárás - 8.35: Szomszédok - 9.00: Hírek - 9.05: Carson és Carson - 9.50: Tesztelés - 10.00: Hírek - 10.05: Tévébolt - 10.30: Milyen pompás fiatalnak lenni! - 12.15: Szerencsekerék - 13.00: Tévétőzsde - 14.00: Műsorelőzetes - 14.05: Casimir és társai - 14.30: Pénzügyek - 14.40: Carson és Carson - 15.30: Boszorkányt szeretek -15.55: Tévébolt - 16.05: Bonanza - 17.00: Hírek, időjárás - 17.10: Szomszédok - 17.35: Autósoknak - 17.45: Műsorelőzetes - 17.50: Matt Houston - 18.45: Híradó - 19.05: Szerencsekerék - 19.50: Időjárás, hírek - 20.00: Vetélkedő - 20.30: Justitia kis halai - 20.55: Hírek, időjárás - 21.00: Én vagyok a legnagyobb. Am. jf. - 22.35: A nap hírei, sport, időjárás - 22.45: Spiegel tv-magazin - 23.25: V - A földönkívüli látogatók visszatérnek. Sci-fi - 0.15: Műsorelőzetes RTLPlus 6.00: Halló, Európa! -10.00: Különös nap - 11.05: Telebutik - 11.30: Kockázatos! - 12.00: Játékshow - 12.30: Klasszikusok délidőben - 13.00: Gazdagok és szépek - 13.25: Kaliforniai klán - 14.10: A Springfieldek története -14.55: Gazdag ember, szegény ember - 15.45: Hírek - 15.48: Üzleti hírek -16.00: Buck Rogers. Sci-fi - 16.40: Kockázatos! - 17.10: Játékshow - 17.45: Csillagtallér - 17.55: Hírek - 18.00: Kaliforniai klán - 18.45: Hírek, sport -19.10: Knight Rider - 20.00: Bel Ami 2000, avagy hogyan csábítsunk el egy playboyt? - 21.45: Explosiv - 22.30: Hírek - 22.40: Terror Alcatrazban. Am. akciófilm - 0.20: Null-null-szex. Amerikai szex-gengszterfilm - 1.30: Aerobic -1.35: Műsorzárás /