Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-06 / 102. szám
\ Néplap 1990. AUGUSZTUS 6. 7 Cziborék szerint tehetségesek Áprilisban több alkalommal is felhívást intézett a Nemzeti Népsport hasábjain keresztül a kaposvári Méga Kft. 12-13 éves, focizni szerető gyerekek jelentkezését várták egy olyan 10 napos zselicszentpáli edzőtáborba, mely teljesen ingyenes. Azt hiszem mondani sem kell, jóval többen szerettek volna eljutni Somogy megyébe, mint a tervezett 28 fő. Jász-Nagykun-Szol- nok megyéből is jó pár kissrác jelent meg a május 26-i budapesti kiválasztón. Legtöbbjüknek azonban azonnal inába szállt a bátorsága, mikor meglátták a legendás aranycsapat jelenlevő tagjait, Hidegkúti Nándort, Czi- bor Zoltánt, Buzánszky Jenőt és Grosics Gyulát, akik a kft.-veze- tő - egykori siófoki és kaposvári NB I-es játékos - Horváth János kérésére segédkeztek a válogatásban. A különböző labdás gyakorlatok és fizikai erőállapot felmérése után azonnal kihirdették a táborozok névsorát. Két szajoli lurkó, Urbán Pisti és Raffael Peti is a szerencsések - tehetségesek - közé került, utazhattak. Június 21-től másfél héten keresztül napi két edzés, illetve mérkőzés szerepelt programjukban. A foglalkozások mellett élték a vakációzó gyerekek életét, tévéztek, ping-pongoztak. Természetesen az olaszországi vb eseményét is figyelemmel követték. Estére néha úgy elfáradtak, hogy alig várták a takarodó idejét. A szokásostól eltérően a gyerekek nem hogy szidták, de dicsérték a szakácsok főztjét. Táborozásuk rövid ideje alatt a Magyar Televízió stábja négy napig filmezte őket. A július elsejei zárásban a velük foglalkozó edző mindegyikükkel meg- ígértette, nem hagyják abba ezt a csodálatos játékot. Pisti és Peti Szajolban lakik, nem nagy távolságra Szolnoktól. Hátha valaki itt is felfedezi őket?!- Géléi Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Utolsó simítások Szolnoki MÁV MTE-Szol- noki Cukorgyár 2-0 (1-0). Tiszaliget, v.Trencsényi. SZMÁV MTE: Ladányi (Kulcsár) - Kántor, Ágh, Földi (Palla), Rózsavölgyi (Szabó L.) - Va- dicska (Nagy), Varga, Mészáros (Birinyi), Horváth - Hegedűs, Kecsmarik (Szabó J.). Sz. Cukorgyár: Karkus - Szeberényi, Gulyás, Módos, Silye, Kovács I., Zsidai, Jegesi, Csizmadia, Bárány, Szmutkó (Rigó). Á felkészülés utolsó állomásához érkeztek el a labdarúgó- csapatok, hiszen szombaton a Magyar Kupáért már tétre menő mérkőzéseket játszanak. így az edzők már az utolsó simításokat végzik, a legtöbb helyen kialakult a bajnokságban rajtoló tizenegy. Szatmári János, a MÁV MTE mestere elmondta, hogy már csak egy-két helyen kérdéses az összeállítás. Kedden a Ti- szaligetben a ceglédiek ellen Varga, Hegedűs, Nagy és Va- dicska góljával 4-2-re nyertek, csütörtökön pedig Kecskeméten a KSC ellen Hegedűs (2), Horváth és Mészáros találatával 4-0- ra győztek. Kovács Gyula, a cuSorokban- A Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség augusztus 7-én, kedden 16 órakor Jászberényben, a városi tanács épületével szemben, a szökőkút mellett, válogatott kerettagok részvételével bemutató mérkőzést tart. (Rossz idő esetén a Déryné Művelődési Központ a színhely.)- A megyei női asztalitenisz csapatbajnokságban felnőtteknél Szolnok Tisza SE, Volán Rákóczi I, Volán Rákóczi II, Újszász, ifjúságiaknál Volán Rákóczi I, Volán Rákóczi III, Mezőtúr, Volán Rákóczi II, serdülőknél Mezőtúr I, Volán Rákóczi II, Volán Rákóczi III, Volán Rákóczi I, Mezőtúr II, Barna DSE, Újszász, míg az újoncoknál Volán Rákóczi I, Volán Rákóczi II, Barna DSE, Mezőtúr, Újszász a végső sorrend.- Pályaavatóra hívta meg a Szolnoki MÁV MTE NB I-es férfi tekecsapatát a Karcagi SE NB Ill-ban induló gárdája. A meghívást a MÁV MTE szívélyesen elfogadta, így a pályaava- tót augusztus 26-án, vasárnap 9 órai kezdettel rendezik. korgyáriak edzője arról számolt be, hogy ez a második előkészületi mérkőzésük, szerdán 16 órakor a Vegyiművek ellen lesz még egy edzőmérkőzés. A Cukorgyár egyelőre a Vegyiművekből Jegesi és Horváth leigazolásával erősített. Szombaton délelőtt a Tiszali- getben nemcsak egymással, hanem a hőséggel is küzdöttek a csapatok. Végig a felkészültebb és összeszokottabb MÁV MTE uralta a mezőnyt, sokat futkároz- tak a játékosok, az újonc NB III- as gárda jobbára csak védekezett. Gólhelyzet is akadt, a 36. percben Rózsavölgyi szabadrúgását Karkus magasan a kapu előterébe öklözte, és a lehulló labdát Mészáros a hálóba fejelte, 1-0. Szünet után sem változott a játék képe. Ekkor a 80. percben Szabó J. bal oldali beadását Hegedűs lőtte a kapuba, 2-0. A MÁV MTE csapatának a bajnoki rajt előtt ez volt az utolsó hazai előkészületi mérkőzése. A Magyar Kupában szombaton Nagyhalászra utazik, míg a Szolnoki Cukorgyár 16.30-kor Mártély együttesét fogadja. Tenisz OB ül. Férfi csapatbajnokság: Tiszaliget SE-Eger SE 4-5. Vasárnap délelőtt a rekkenő hőségben a Tiszaliget teniszpályáin játszották a mérkőzést. Az egyesek után az Eger 4-2-re vezetett, és a győzelemhez a három páros mérkőzést meg kellett volna nyerni a szolnokiaknak. Csak kettőt sikerült, így alakult ki a végeredmény. A szolnokiak közül egyesben Kovács Zsolt és Tanka Attüa, míg párosban Sziráki, Gál, valamint Tanka, Kolláth győzött. Totóeredmények 1. Bayreuth - Blau-Weiss 90 2 2. Kassel - FC Homburg 1 3. Göttingen 05 - Hamburger SV 2 4. Stuttgarter K. - Darmstadt 1 5. Kiel-SU Pauli 2 6. Neunkirchen - Düsseldorf X 7. V. Hamburg - Leverkusen 2 8. Victoria Köln - Osnabrück 2 9. Reutlingen - Kalsruhe X 10. Ludwigshafen - Kaiserslautern 2 11. Wolfsburg-I. FC Köln 2 12. Haiger - Mönchengladbach 2 13. Remscheid - Fortuna Köln X Pluszmérközés: 14. Mannheim - Bochum 1 NEMZETKÖZI TEKE TISZA KUPA dobott. De kiemelkedően szerepelt az újonc NB I-es OKGT BSE női csapatából a Decsi, Bottlikné páros is, amely a válogatott Decsiné vezetésével az első helyen végzett. S ugyancsak dicséret illeti a Szuda Éva, Hegedűs Klára (Szolnoki MÁV MTE) kettőst is, mert az erős, válogatott és NB I-es játékosokkal teletűzdelt mezőnyben az előkelő negyedik helyen végzett. Persze akadtak csalódások is. Az FTC női válogatott párosa és férfi csapata például elmaradt a várakozástól, különösen a nőknél Fehér, aki a kettes pályán nagyon mérsékelten dobott. S ha valaki beérné csak eny- nyivel, az csalódik, mert még csak ezután jön a java.- A négynapos versenysorozat első napján is kiemelkedő páros- és csapateredmények születtek, s ilyenkor szokták mondani, hogy aki teheti, legyen része ennek a Szombathelyi Spartacus Styl 3010 fa. Páros: 1. Rimóczi, Sándor (Cegléd) 1728, 2. Hergéth, Botházi (FTC) 1678, 3. Zsupos, Bagdi (DMTE) 1632 fa. Vasárnapra foghíjas lett a mezőny, mert a Nyíregyházi Taurus férfi és női, valamint Egerből az Agria Bútorgyár férfi csapata lemondta a részvételt, így csak a Szolnok ÁÉV SE női, valamint a Mezőtúri Honvéd férfi együttese indult. Szolnok ÁÉV SE (Nagyné 310, Liszenkova 373, Gubancsik 336, Radóczné 235) 1254 fa, míg a Mezőtúri Honvéd (Egei 792, Rácz 758, Szöllősi 740, Hegyi 781) 3071 fa eredményt ért el. Párosban: Egei, Rácz 1550, Szöllősi, Hegyi 1521 fa. Képeinken a kétnapos verseny legérdekesebb pillanatai láthatók. (pataki) Fotó: Illyés rangos sporteseménynek - jelentette ki Bíró József, a tekeszövetség elnöke. - Szombaton az eddigieknél is színvonalasabb, nagyobb és izgalmasabb küzdelem várható a kupáért, hiszen a védő Szolnoki MÁV MTE, a magyar bajnok BKV Előre, az NB I negyedik helyezettje Pápáról, az Elekthermax Vasas SE, valamint az Ózdi Kohász férfi csapata csap össze. Ilyen rangos mezőnyt meg kell nézni! Az első napi eredmények, női csapat: 1. Debreceni MTE 1549,2. OKGT BSE 1528, 3. Szolnoki MÁV MTE (Szuda 392, Hegedűs 384, Kállainé 388, Szabó E. 361) 1525, 4. FTC 1517, 5. Ózdi Kohász 1431 fa. Páros: 1. Bottlikné, Decsi (OKGT BSE) 814, 2. Stréemé, Vargáné (Ózdi Kohász) 789, 3. Máté, Demeter (DMTE) 781,4. Szuda, Hegedűs (SZMÁV MTE) 776 fa. Férfi csapat: 1. Ceglédi Közgép 3309,2. Debreceni MTE 3204,3. FTC 3187,4. Pályacsúcs és kitűnő eredmények Ha a szervezők elképzelése megvalósul és még tovább tudják bővíteni a teke Tisza Kupát, akkor az az országban a sportág legrangosabb eseményévé válhat. Már a mostani bővítéssel is a legrangosabbak közé tartozik. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Teke Szövetség vezetői dicséretesen arra törekednek, hogy Szolnok ezzel a kupasorozattal a sportág egyik hazai centruma legyen. A szombaton elkezdődött sorozat immár a XV. a kupa történetében, és a mostani sok új elemmel bűvült. Eddig csak férfiaknak rendezték, de a mostaniban már a női versenyzők is csatasorba álltak. Újdonság az is, hogy négy napig tart, a jó külföldi kapcsolatok révén az osztrák KSK Landeck indulásával nemzetközivé bővült, és a Szolnoki Közúti Igazgatóság jóvoltából szponzort is kapott a kupa. Az érdeklődést pedig mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az NB I-es férfi és női mezőnyből összesen tizenhárom csapat nevezett. S mindkét nemben magyar válogatottak is indulnak. Aki színvonalas, izgalmas versenyt akar látni, az látogasson ki a Szolnoki MÁV MTE Körösi úti automata tekecsamo- kába! Szombaton az első napi küzdelem remek összecsapásokat és kiemelkedő eredményeket hozott. A ceglédi férfiak kezdték a sort. A Rimóczi István, Sándor József páros rendkívül jó napot fogott ki, kirobbanó formában dobott, és egészen kimagasló eredménnyel, szinte behozhatatlanul, az első helyen végzett. Aztán a Debreceni MTE férfi csapata folytatta, kiegyensúlyozott teljesítménnyel NB I-es gárdákat utasított maga mögé. S hogy a pályacsúcs se maradjon el, arról Varga Béláné (Ózdi Kohász) gondoskodott. A 3-4-es pályán 420 fával ifjúsági pályacsúcsot