Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)

1990-08-04 / 101. szám

10 1990. AUGUSZTUS 4. Nyugdíjasok fóruma Sokszor forintot ér a tájékoztatás Anna napot ültek Szapárfaluban nem panaszkodnak gyerekeikre az öregek Szeptemberben hajókirándulásra mennek Szolnokon 1721 sajátjogú és 854 özvegyi jogú nyugdíjas vas­utas él, 70 százalékuk szakszer­vezeti tag. A vasutasok Szakszer­vezetének két nyugdíjas csoport­ja működik a megyeszékhelyen. Egyik a Csomóponti Művelődési Házban, ennek tagja 746 saját jogán nyugdíjat élvező vasutas, az állomás, a vontatás, a pálya­fenntartás, a szertár, a Távközlő és Biztosító-berendezési Főnök­ség, az Utasellátó, az Építési-és Hídfenntartási Főnökség szolno­ki építésvezetősége és a MÁV- kórház egykori dolgozói. Az öz­vegyek közül is számosán ott ta­láltak támaszra, mi több, baráti társaságra nagy magányukban. Szerdán és pénteken fél 9-től fél 12-ig tart fogadóórát az alap­szervezet vezetősége, ilyenkor egymás kezébe adják a kilincset. Alkalmanként heten-nyolcan, van amikor tízen is jönnek tájé­koztatásért, ügyes-bajos dolga­ikban segítségért. A csoport el­nöke Horváth István, aki az állo­másról munkaügyi vezetőként vonult nyugdíjba, éppen ezért valamennyi téma közel áll hoz­zá. Persze segítséget is kap, hisz itt nemcsak látszat a szakszerve­zeti élet, 37 aktíva segíti a tagok segélyezését, szociális ellátásá­nak javítását, kulturális és üdülé­si igényei minél magasabb szín­vonalú kielégítésének szervezé­sét, a tagok tájékoztatását, szol­gálják a jogszabályok közötti el­igazodásukat, sőt segítséget nyújtanak gondjaik megoldásá­ban is. Hogy e tevékenységük mennyire eredményes, szolgál­jon rá itt néhány példa. Az elmúlt évben 161 tag kapott 97 ezer 191 forint összegben különböző szakmán belüli /saját költségve­tésből, a szakszervezeti bizottsá­goktól, a vezérigazgatóságtól, az özvegyek az Önkéntes Támoga­tási Alapból (ÖTA) származó/ szociális segélyt. Fölmérhetetlen nagy segítséget kap a csoport - meg sem tudják kellőképpen kö­szönni - a tanácsok szociális és egészségügyi osztályaitól: 1989- ban 259 vasutas nyugdíjasnak és özvegynek 1 millió 46 ezer 960 forint tanácsi segély könnyítette életét, emellett 82 idős vasutast illetve özvegyet házi gondozás­ban és étkeztetésben részesítet­tek, az idősek klubjában ötven­hármán találnak biztonságos me­nedékre. Mozgalmas az élet a nyugdí­jas csoportnál. Öt rendezvény /anyák napja, Télapó, stb./, há­rom nyugdíjastalálkozó, /utóbbi­akon meg is vendégelték a meg­jelenteket/, kirándulások /ingye­nes az utazás, a fürdőbelépőket térítik/, orvosi előadások, szín­házbérlet ... Az üdültetés külön­böző formáit /szakszervezeti, Október 29-én: megyei döntő Törökszentmiklósim Meghosszabbították a jelentkezési határidőt Eddig 96 műsorszámot jeleztek a résztvevők Gratulálni, s egyben érdeklőd­ni érkeztünk Törökszentmiklós- ra, a Városi Művelődési Köz­pontba Sülye Károlynéhoz. Pár héttel ezelőtt az igaz­gatónő megkapta a Megyei Tanács Köz- művelődési Díját, amellyel húszéves közművelődési tevé­kenységét ismerték el. Jókívánságainkat mi a Nyugdíjasok fóruma nevében mondtuk el, hiszen vitathatatlan, hogy a szép elismerés­ben a megye nyugdíjasainak im­máron hagyományos seregszem­léje is benne van, amelyet ez a ház, s az igazgatónő kezdemé­nyezett, s rendezett meg eddig két alkalommal. Sülye Károlyné a kitüntetésről szerényen, az idei, immár harmadik nyugdíjas Ki mit tűdről nagy reményekkel be­szélt. Elmondta, hogy a jelentke­zési határidő eredetileg június 30 volt, de mert addig pontosan 96 műsorszámmal jelentkeztek, bi­zonyos, hogy elődöntőket kell tartani. Az elődöntőket, csakúgy mint tavaly, a megye öt városá­ban rendezik meg, október 20-ig. Jászapáti, Karcag, Mezőtúr, Tö- rökszentmiklós és Cibakháza minden bizonnyal most is jó há­zigazdája lesz a nemes verseny­nek. Ezért is lehet még jelentkez­ni, augusztus 31-ig meghosszab­bították a határidőt. A jelentke­zők kérhetnek formanyomtat­ványt a művelődési központtól, de egyszerű levélben is közölhe­tik nevüket, életkorukat, eredeti foglalkozásukat, (a volt munka­hely és nyugdíjasklub megneve­zése is segítené a rendezőket - szervezőket) valamint megírnák, milyen műfajban, milyen című és milyen időtartamú műsorral szeretnék tudásukat, fölkészült­ségüket társaik szerető körében, s a zsűri előtt bizonyítani. Már az is bizonyos, hogy az elődöntők után, október 29-én reggeltől estig a Ki mit tud? me­gyei döntőjének színhelye a Tö- rökszentmiklósi Városi Művelődési Központ lesz. A szervezők harminc műsorszámot en­gednek megyei dön­tőre, s a legnagyobb előnyt a népi hagyo­mányok őrzését bi­zonyítók kapják, hi­szen az utókornak is szeretnék megőrizni a táj embereinek régi életét, mű­vészetét bemutató dalokat, tán­cokat, népi játékokat. Sülye Károlyné elmondta azt is, hogy a központ július 30-tól augusztus 13-ig nyári szünetet tart, de még augusztusban min­den eddig jelentkező levelet kap arról, hogy elfogadták-e a jelent­kezését. Különben Sülye Ká­rolyné is gyakran kap levelet a nyugdíjasoktól, akik valahogyan két év szép emlékei, élményei alapján egy kicsit otthonuknak érzik a miklósi művelődési köz­pontot. Legutóbb Fenyvesi Jó- zsefné, Hovodzák Erzsébet írt, jelentkezett Tiszavárkonyból s elküldte azt a versét, amelyet az első, 1988-as Ki mit tud? után írt. "Éjjelét, nappalát/ érte nem saj­nálta, /Sülye Károlyné/ s minden munkatársa/" - hogy csak egy rigmust idézzünk a hosszú írás­műből. Tehát, mi is mondjuk a még érdeklődőknek, hiszen készülés­re még mindig van idő: a határi­dőt augusztus 31-ig meghosz- szabbították, várják a további je­lentkezőket, hogy ismét olyan si­keres legyen az 1990 évi nyugdí­jas Ki mit tud?, mint az előző kettő, - az 1988-as és 1989-es - volt!-sj­Fotó: Mészáros János vállalati, szociális/ egy híján száznegyvenen élvezhették ta­valy. A tájékoztatás, a segítség- nyújtás nagy figyelmet és körül­tekintést, naprakészséget igé­nyel, de az elnök és aktívái nem sajnálják a fáradságot, hiszen nemegyszer forintot ér a megfe­lelő tájékoztatás a nyugdíjasok számára. Az ÖTA-tól igényelhe­tő, valamint az intézményes se­gélyek /szülési, stb./, továbbá a méltányossági alapon járó jutta­tások /kórházi ápolási segély, gyógyszersegély, stb./ gondos környezettanulmányra alapozott ajánlása is lelkiismereti felada­tuk. Éppen úgy, mint a kivételes nyugellátás emelésére vonatko­zó javaslatok, vagy a MÁV nyugdíj igazgatósági eljárással kapcsolatos tájékoztatás. Ha pél­dául saját jogán megy nyugdíjba a vasutas özvegye, felhívják a figyelmét arra: írásban kérje át magát a MÁV Nyugdíj Igazgató­sághoz, hogy onnan kaphassa a nyugdíját, akkor maradhat csak meg a MÁV betegbiztosítása, az arcképes utazási igazolványa. Sőt! Áz idén januártól érvényes kormányrendelet értelmében sa­ját nyugdíját a férje jogán kiegé­szítik 6 ezer forintra. Honnan tudna mindezekről a maga bánatával elfoglalt öz­vegy- rónai ­Anna napkor kopogtattunk be a volt szapárfalui iskolába, amelynek falai között jó klub­ra találtak a kistelepülés magá­nyos öregjei. Barta Imréné klubvezető ezt ki is javítaná, hiszen örömmel mondta el, az 1982 óta működő idősek klub­jának négy házaspár tagja is van, s ilyenkor nyáron nem lát­szik meg, hogy rendszeresen huszonhatan járnak a kedves közösségbe. Az öregek jó gye­rekei ugyanis nyáron elviszik magukhoz szüleiket, s azok az­tán rendszerint az unokákkal térnek haza, kis falusi közös nyaralásra. A klub is tart "hiva­talos" nyári szünetet, épp e hét­től kezdődően, dehát ennek komoly oka van: korszerűsítik a konyhát, a fegyvemeki iskola- konyhát, ahonnét az ebédet kap­ják a klub lakói, meg az a tizen­két házi gondozott, akik már nem tudnak naponta bejárni a ba­ráti körbe, a betegség, öregség nem teszi ezt lehetővé. Igaz, most is két klubtag betegeske­dik, a 84 éves korelnök, Tenczel Jánosné különben kórházban van, a klubvezető a múlt héten látogatta meg, vitte a sorstársak jókívánságait. Soós Sándomé- hoz is megy rövidesen, a szolno­ki kórházba. Hírük van róla, a gyerekei hozták, valószínűleg műtétre szorul az idős asszony. A névnap különben kis izgal­makkal járt. Erre a napra nem­csak köszöntőt, hanem dinnye­délutánt is terveztek, ami ugye nem akármilyen élmény, amikor mindenhol húsz forintot kémek a környéken az édes gyümölcs kilójáért. A szépen berendezett klub déltájt már az ünnep örömétől volt hangos. Az Annák - hárman is a szép név viselői - a virágos köszöntő mellé ajándékot kap­tak, s meghatódva köszönték meg, hogy ismét a társaság eszé­be jutott ünnepük. Képünkön: együtt, ebédre és a köszöntő perceire várva: Kovács Jánosné, Dobler Istvánná, Hor­tobágyi István és neje, Löbei Magdolna, Gergely Dávidné és Andrási Kálmán NEMZEDÉKEK PARTJA Nincs benne semmi különös, hogy a demokratikus Magyaror­szágon 1990 január 27-én meg­alakult a Nemzedékek Pártja, amely a nyugdíjasok és a csalá­dok érdekeinek képviseletében kezdte el munkáját, miután feb­ruárban annak rendje, módja sze­rint hivatalosan is megkezdte működését. Ez a párt júliusban több újságban közleményben hívta föl a figyelmet, hogy nagy­gyűlést rendez, ahol összefoglal­va kiadja a nyugdíjasok és a csa­ládok érdekében kidolgozott kö­veteléseit, s megkezdi azok telje­sítéséért a harcot. A fővárosban zajlott július 11 -én ez a nagygyű­lés, s néhány témában valóban harcos követeléseket foglaltak össze a párt vezetői. így például azt, hogy a kormány teljesítse az előző testület törvénybe foglalt ígéretét, 1990 májusától emelje föl az évi várható infláció mérté­ke szerint a nyugdíjakat. Ezentúl pedig negyedévenként automati­kusan az inflációval azonos szá­zalékban emeljék a nyugdíjakat. Az eddigi, megfelelően nem kompenzált infláció elismerése gyanánt az állam bocsásson ki kötvényt nyugdíjasainak, ame­lyek értékét 2000-től fizesse vissza. Az állami kötvény örö­kölhető legyen - tehát a nyugdí­jas halálával örökösei részesed­jenek az elődök szerzett jogai alapján. Ugyanígy követelik, hogy a gyermek- és családelle­nes személyi jövedelemadó rendszer helyett dolgozzák ki a családi jövedelemadó rend­szerét, s teremtsenek biztos ala­pot a fiatal családok lakáshozju- tásához. A nagygyűlés résztvevői - mi­közben hangsúlyozták, hogy a két és félmillió nyugdíjas akár választást nyerő tömeg is lehet - kifogásolták, hogy a fővárosi ve­zetőség még nem talált utat a vi­dék nyugdíjasaihoz, noha min­denki hangsúlyozza, hogy az összefogásban lehet igazi erő. Mindemellett követelik azt is, hogy a Parlamentben, a bizottsá­gok munkájában állandó és al­kalmi szakértőik szavazati jog­gal kapjanak helyet. Erről, s sok más, az idősek érdekében fölvetett javaslatról, követelésről eddig a vidék nyug­díjasai valóban csak rádióból, té­véből, napilapokból értesültek. Minden bizonnyal érdemes len­ne azonban a vidék nyugdíjasai­nak is csatlakozni a Nemzedékek Pártjához, - hiszen úgy igaz: a két és félmillió nyugdíjas összefogá­sa hatalmas erőt jelenthet! A neve: FRAJNA IMRE A huszonhatéves orvostan- hallgató-Fidesz képviselő min­den bizonnyal elnyerte idős hall­gatóink tetszését, - már azokét, akik nézik, hallgatják az ország- gyűlési közvetítéseket. O volt az első az új, szabadon választott magyar Parlamentben, aki ki­mondta: jobban kellene figyelni a nyugdíjasokra! Ha mindig csak a legkisebb nyugdíjakat emelik, lassan elérnek oda, hogy egy szegényből kettő lesz! A már bevallottan idei huszonkét szá­zalékos infláció ugyanis min­denkit sújt, de leginkább azokat, akik már nem tudnak több mun­kával segíteni magukon. És most például, a háztartási ener­gia árak nagymértékű emelése is őket, a nyugdíjból élőket sújtja leginkább a gyermekes, kisjöve­delmű családok mellett. És most már kifejezetten csak a legki­sebb nyugdíjak kis emeléséről van szó. Mi lesz a többiekkel? Igen, ez a kérdés. A múlt hé­ten, a népszavazás előtt mást se hallottunk Szolnokon és környé­kén idős emberektől: ne népsza­vazást, nyomorenyhítést! - Ki tud ezzel vitatkozni? - Nem is lehet! Aki a házunkba lep, inkább bennünket csodáljon, mint bútorainkat" /Seneca/ Betonfalak közé préselt 56 négyzetméter, szobát, konyhát és mindent beleértve. Aki­nek sokáig kellett várni az új lakásra, annak a mennyországot jelentette az 56 négyzetmé­ter. Aki viszont kertes házat cserélt fel a szűkre szabott összkomforttal félt, hogy nem lehet megszokni a betonkalitkát, félt, hogy megfullad, hiszen még a levegő se fér az összezsugorított szobákba. Fábián Géza Diósgyőrből jött Jászberény­be, boldogulását kereste a jó munkalehetősé­get kínáló jászsági városban. Megtalálta, mégpedig kamatostul, mert kedvére való munkát kapott a Hűtőgépgyárban és találko­zott Ilonkával, élete párjával. A gyárban fel­ismerték benne a jó szakembert, akit meg kell "fogni” és annak a legbiztosabb módszere volt akkoriban a lakás. Maradt a gyárban és 1987-ben, mint főművezető onnan ment nyugdíjba.- Régen volt, lassan már 40 esztendeje lesz annak. Az igaz, hogy gyerekkoromban én se tudtam elképzelni, hogy kedvünkre való ott­hont adhat az a lakás, amely 56 négyzetméter alapterületen van mindenestül. Áz is igaz viszont - és most nyugdíjas fejjel már illik bevallani -, hogy az élet egyik nagy ajándéka volt az a lakáskiutalás. Azt mondták - mi is mondtuk -, hogy zsúfolt a lakás, hogy kicsik a szobák. Ilyenkor gyerekkorunk kertes háza járt az eszünkben, ahol maga az udvar akkora volt, hogy két kapura lehetett játszani rajta a futballt. Amikor viszont végigjártuk a vilá­gos szobákat, a konyhát, ahová a víz is be volt vezetve, és benyitottunk a fürdőszobába, ahol hófehér kád helyettesítette a lavórt, ak­kor az jutott az eszünkbe, hogy a sokszor megsiratott kertes házba az utcai nyomóskút- ból hordtuk a vizet, a WC pedig az udvar végén volt.- Én is dolgozó nő voltam, magam is a Hűtőgépgyárból mentem nyugdíjba. Valójá­ban azonban mindig is feleség, anya voltam és háztartásom rendben tartását tartottam a legfőbb feladatnak. Talán attól van az, hogy férjemmel ellentétben én soha nem úgy néz­tem a lakásunkat, hogy az kicsi vagy nagy, hanem, hogy tudok-e nyugodt, békés otthont teremteni benne a családomnak. Nekem is gondot okozott - sőt elsősorban nekem oko­zott gondot -, hogy hány szék és milyen asztal fér el a tenyérnyi konyhában. Ezzel együtt én is azt mondom, amit a férjem, hogy ez a kicsinek sikeredett lakás lett a mi otthonunk és merem mondani, hogy boldog otthonunk. Családunkban mindig is a szeretet, a megértés kapcsolta egymáshoz gyereket és felnőttet. A szeretet pedig kis helyen is elfér, nem hiányolja a tágas, pom­pás helyiséget. Azt nem tagadjuk, hogy ahogy nőttek a gyerekek, nagylányok lettek, jöttek-az udvarlók, mi újból ráébredtünk arra, hogy kicsi a lakás. Aztán férjhez mentek, elköltöztek és mi ijedten meredtünk az üres nagy bodályokká tágult kicsiny szobákra. Szerencsére csak hétközben, mert a hét vé­gén mindig hazajöttek és már nem ketten, hanem négyen, vagyis férjestül. ... és jöttek az unokák, először egy, aztán mégegy. Most már négyen vannak. Jöttek az újabb gondok is, mert azt már nem tudtuk elképzelni, hogy milyen is lenne a hétvége nélkülük. De négy virgonc, csupa élet gyerek és négy felnőtt, az már nyolc, és velünk, a két öreggel már tíz. A lakás pedig olyan, mint régen volt, kicsi, vagyis nem lett nagyobb. Feleslegesen töprengő, aggályoskodó öre­gek, igen, azok vagyunk, de csak mi, mert a gyerekek, az okos unokák, ők megoldották maguk és nélkülünk - mégis a mi örömünkre - a "hol a helyem" kérdést. Nem tudjuk, hogy mikor és hogyan egyeztek meg, de látjuk - és ez már biztos -, hogy sose volt egyik se a másiknak az útjában. Őket nézve és tőlük tanulva - restelljük, hogy valamikor azt mondtuk: kicsi a lakásunk. Restelljük, mert meg kellett öregedni ahhoz, hogy megtanul­juk: a szeretet kis helyen is elfér. Akik ösz- szetartoznak, még ha tízen vannak akkor is (vagy éppen azért) tágas és bensőséges ott­honra lelhetnek a "csak" négyszemélyes konyhán, vagy kicsinek mondott szobákban.-illés­Az oldalt összeállította: Sóskúti Júlis A szeretet kis helyen is elfér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents