Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-31 / 123. szám
4 1990. AUGUSZTUS 31. A tékozló fiú példázata Evangélizáció a református templomban Hétfőtől péntekig tartó evangélizáció volt a szolnoki református templomban. A gyülekezet ifjúsága szervezte az ötnapos eseménysorozatot, melyre Takaró Károly gyáli református lelkészt hívták meg, aki négy estén keresztül a tékozló fiú példázatát magyarázta. A lelkipásztor az evangélizáció lényegét így foglalta össze:- Maga a szó, hogy evangélium, angyali üdvözletét, örömüzenetet jelent. Mi hisszük, hogy van Istentől elkért különleges alkalom, amikor azoknak szól az evangélium (vagyis az örömüzenet), akik még nem hallottak Jézus Krisztusról. Az evangélizá- ciós alkalmak célja a megváltásra irányítani a figyelmet, s megtérésre hívni az embereket. Csodálatos megtapasztalásaink vannak az evangélizációk alkalmából, az imáinkra való válasz az, hogy életek szabadulnak meg a bűn rabságából, a Sátán fogságából. Sok megfáradt hívő ember újul meg, s vesz az élete egy Isten felé irányuló pozitív fordulatot. Takaró Károly lelkész, ötgyermekes családapa (hatodik gyermeküket várják éppen) napi 200 kilométert utazik azért, hogy a szolnoki fiataloknak hirdesse az evangéliumot. A szervező fiataloktól azt kérdeztük, véleményük szerint megtérült-e az a sok, az evangélizációba befektetett energia?- Várakozásunkat felülmúlja az érdeklődés, ezért a válaszunk: igen. Azt látjuk, hogy sokan vannak a fiatalok között is, akik nem tudják, milyen az igazi szeretet. Ezért mentünk ki a Tisza-partra beszélgetni fiatalokkal, hogy jöjjenek el az evangélizációs estékre, hallgassák meg az Isten szeretetéről szóló beszédet, és... hát így terjed az örömüzenet arról, hogy Jézus él, és hogy az Isten szeretet. Az érdeklődő fiatalok az alkalom után beszélgethettek képzett lelki vezetőkkel, volt alkalmuk kérdéseikre feleletet kérni, sőt vásárolni a bejárat mellett árult evangélizációs irodalomból. Három nap alatt az iratterjesztés valamennyi könyve elfogyott, ami a fentiek mellett arra utal, hogy érdeklődés kezdődött az ifjúság körében a kereszténység hitvilága iránt. K. Sz. Lovak - megörökítve az időnek Lendvai Antal festőművész kiállítása Szenttamáson Maradandó élményben lehetett része azoknak a lovassportot és művészetet egyaránt szeretőknek, akik augusztus 26-án kiautóztak, -kerékpároztak a szenttamási lovasnapra. Az egész napos, változatos program egyik érdekessége ugyanis Lendvai Antal "Lovakról" című kiállításának megnyitása volt. A kastély kápolnájában huszonegy képen olajban, akvarellben, ak- rillban megörökítve gyönyörködhetett kedvenc négylábúiban e nemes állatot szeretők többszázas tábora. Csak lovakban, ember nélkül. Hogy miért, arra Benson Vilmos, a megyei tanács művelődési és sportosztályának osztályvezetője - a kiállítás megnyitója - egy angol közmondással utalt: "A ló lovas nélkül is ló marad, viszont a lovas ló nélkül csak ember." A művész Székesfehérvárott született, ma is ott él. Kiállított már Szentendrén, Székesfehérvárott, a Vigadóban, a Nemzeti Galériában, de bemutatkozott már Svájcban és Ausztriában is. Felmerül a kérdés, hogyan jutott éppen ide, Szenttamásra.- A válasz nagyon egyszerű. Egy-két évvel ezelőtt Szolnokon, a Képcsarnokban volt kiállításom hasonló témában. Akkor merült fel az ötlet Benson Vilmosban és Babocsai Györgyben, a lovasszakosztály vezetőjében, hogy jó lenne egyszer a lovasnapokkal egybekötve itt, Tamáspusztán is egy hasonló anyagot bemutatni. A közös szándék és akarat eredménye, hogy most itt lehetek.- Kimondottan a lovak érdeklik, vagy csak a véletlenek összejátszása, hogy megyénkben kétszer is hasonló festményekkel jelentkezett?- Is-is. Erre a kiállításra felkértek, a téma adott volt. Azt viszont nem tagadhatom, hogy bár mást is festek, a lovakat nagyon szeretem. Csodálatos, érzékeny, szorosan emberhez tartozó lények, mozgásuk a tökéletes harmóniát, féktelen száguldásuk, szilaj játékosságuk a szabadságot jelképezik számomra. Szeretem őket tisztaságukért, hűségükért, bátorságukért.- De hát nem minden ló ilyen.- Nem. De én nem akarok elgyötört, agyonkínzott, szabadságuktól megfosztott igáslova- kat ábrázolni. Örömet szeretnék szerezni az embereknek, azt az érzést kivetíteni ezekről az állatokról, amely bennem él róluk. A képek valóban ezt a művészi-emberi hitvallást tükrözik. Egy részük hallatlan dinamikát sugároz, lobogó sörényű, kidolgozott izomzatú, fékezhetetlen- nek tűnő paripák vágtatnak rajtuk. Másokon a finom elegancia, az értelmet, szomorúságot vagy éppen örömet kifejező lószervek és -fejek a dominánsak. A nézőt ez is, az is magával ragadja. Akik ezen a napon nem lehettek jelen kedvenceikben élőben gyönyörködni, a kiállítást szeptember 9- ig még megtekinthetik.- Pásztor Szandaszőlősön 20. Ébren iskolakonyha épült Bár se Szolnok Város Tanácsának, se a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat Gyermek- és Munkahelyi Étkeztetési Leányvállalatának nincs túl sok pénze építésre-fej- lesztésre, szeptemberben a tanács beruházásában befejeződik Szandaszőlősön az iskolakonyha építése. A több mint hatszáz adag főzésére alkalmas konyhát a GYEV szereli föl, mintegy hárommillió forintot költött gépi berendezésekre, főző- és étkezési eszközökre. A Köjál régóta kifogásolja, hogy a városközponttól távol eső, nagy létszámú általános iskolába messziről szállítják naponta az ételt. Különösen a meleg, májusi, júniusi hónapokban volt emiatt jogos az aggodalom, de a szülők, gyerekek, pedagógusok is gyakran kifogásolták, hogy késik az ebéd, kihűltén érkezik a tálalókonyhába - zavarva nemcsak az étkezés, az iskola rendjét is. Ez a panasz előreláthatólag szeptember végén, október elején már a múlté lesz, helyben főznek a szandaszőlősi gyerekeknek. Ez persze némi konyhai létszámbővítéssel is jár, hiszen a tálalásra eddig elég volt 5-6 személy, a főzőkonyhán pedig már 11-12 embernek lesz sok munkája. Annál is inkább, mert a jól bevált városi gyakorlat szerint az iskolások, óvodások ellátásán túl lehetőség lesz arra is, ami már a város több körzetében bevált. A rohamosan fejlődő térségben lakossági igényeket is ki tudnak majd elégíteni - tehát várható, hogy a szanda- szőlősiek is járhatnak déltájt ételhordóval az iskolakonyhába.-sjA hónapok elteltével Mátyás mind több időt töltött ébren. Mit tegyünk ilyenkor a gyerekkel? Sok szülő fel sem teszi magának ezt a kérdést, pedig nagyon oda kellene figyelni a csecsemő "életrendjének" eme fokozatos változására, hiszen a kicsi későbbi viselkedése, fejlődése, nevelése szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy mivel, hogyan, milyen körülmények között telik ez az egyre hosszabbodó ébrenlét. Gyakran előforduló téves magatartás, hogy a természetes szülői szere- tetből eredendően, az odaadás és ragaszkodás túlzott megnyilvánulásaként anyuka mindvégig a kicsinye körül sü- rög-forog, szórakoztatja, ölébe veszi, játszik vele, amíg az ébren van. A baba ezt szemmel láthatóan élvezi is, és amikor hozzászokott ehhez a műsorhoz, ki is követeli mgának, anyuka nélkül csak ordítani lesz hajlandó. Ez akkor válik igazán kínossá, amikor meghosszabbodnak az ébrenlét órái, és édesanyának más dolga is lenne - de most már vagy nem lehet, vagy hallgatnia kell (ha tudja) a szűnni nem akaró sírást. Vagy olyan kellemetlen helyzetekbe kényszerül, hogy például egyik karján tartja a kisbabát, másik kezével kavarja a rántást... Vagy ő is ordítani kezd a férjére (így lesz igazán "békés-meghitt" a családi hangulat): menj már, foglalkozz egy kicsit te is azzal a gyerekkel, amíg elkészítem a vacsorát!... Szóval, többek között ezért nem kell a kicsi első éber félóráit, tíz-húsz perceit folytonos ba- busgatással kitölteni, azaz nem ajánlatos ilyenkor egy végiében a "nyakán ülni". A szülői szeretet és ragaszkodás kimutatására (melyre különben valóban szüksége van a babának) bőven elegendő az első hat hónapban mindaz az alkalom, melyre az etetés, a tisztába tevés, a fürdetés, az öltöztetés lehetőséget nyújt. A kicsinek minél hamarabb szoknia, tanulnia kell, hogy tud ő egyedül is játszani, hogy el tudja foglalni magát mások "közreműködése" nélkül is egy látvánnyal, egy tárggyal, saját kezével. Illetve némi közreműködésre szükség van: úgy kell a kicsi környezetét berendezni, "kidíszíteni", hogy legyen mit nézzen, legyen mivel foglalkozzon. Ildikóék képeslapokból kivágott nagy, színes állatképekkel, poszterekkel rakták tele Matyi szobájában a falakat; felfújható műanyag állatkákkal az ágyát; a csillárra színes léggömböket akasztottak (ezeknek az enyhe légáramlás okozta mozgását kitartóan "tanulmányozta" a legényke); a rácsos ágy felső lécére több gumijátékot, műanyag figurákat kötöztek, ezeket a fiú elérte a karjával, tudta őket ütögetni, hintáztatni. (Ügyelni kell, hogy a madzag harminc centinél ne legyen hosszabb, mert később, amikor feláll a baba, a nyakára tekeredhet.) Ilyen "társaságán" Mátyás mindig talált valami látni- vagy fognivalót, valami "roppant érdekeset", melyet "fel lehetet fedezni". Mivel a világ dolgaira egyre jobban figyelő baba nem azt szokta meg, hogy a környezete egyet jelent a körülötte állandóan sürgölődő, ugrabugráló, gügyögő anyukával, hát nekilátott ő maga ahhoz, hogy mozgásba hozza a közelében lévő tárgyakat, vagy hogy ő gügyögjön egy-egy képnek úgy, mint anyuka szokta etetés, pelenkázás s a többi közben (nyilván a maga "nyelvén", az ő tudása szerint). Amikor a kicsi megtanul fogni, szinte mindig az az első dolga, hogy a megrakott tárgyat a szájához viszi, és próbálja befalni, később a fo- gacskáival rágni, harapdálni. Ezért válogatták meg Ildikóék gondosan, hogy mi lehet a kicsi keze ügyében; semmi esetre sem olyan apró dolgok, melyek teljes egészükben beleférnek Matyi szájába (például fémpénz, papír, gomb, kisebb rongydarab, stb.), sem üveg, gyöngy vagy törékeny celluloid játék. Amikor a baba már tud mászni, állni, sőt járni, nem tartózkodhat egész nap a gyerekágyban, sok gyerekpszichológus ajánlja, hogy ilyenkor szabadon kell hagyni, hogy - mászva vagy tipegve - felfedezze a házat, az udvart s egyebeket. Viszont a legtöbb lakásban nemcsak "ártalmatlan érdekességek" vannak, hanem olyasmik is, amivel a csöppség kárt tehet magában, így a szabad jövés-menés állandó felügyeletet igényel, ami viszont ugyancsak azzal jár, hogy a kicsi megszokja, majd kiköveteli, hogy egyfolytában vele legyenek, vele foglalkozzanak. Ezért ajánlatos beszerezni egy hempergőt (nevezik még járókának vagy állókának, tulajdonképpen olyan, mint egy nagyobb rácsos gyerekágy, matrac és lábak nélkül), melyben a kicsi szabadabban és nagyobb területen mozoghat ébrenléte idején anélkül, hogy állandóan mellette őrködjön valaki. Matyi is kapott egy ilyen hempergőt, ezt is telerakták neki játékokkal, órák hosszat tudott egyedül szórakozni azon, hogy rácson keresztül kirakta, majd visszakaparászta a különböző tárgyakat (azokat, amelyek nehezen fértek vissza rácson, "jól összeszidta"). A hempergő egyik előnye a gyerekággyal szemben az is, hogy szilárd alapzatán a kicsi biztosabban áll, hamarabb megtanulhat járni. Kis idő elteltével Mátyásnak azt is jelentette a hempergő, hogy amíg ott van, addig játszik, gügyög, matat, tipeg-topog, a gyerekágyba kerülése egyértelművé vált azzal, hogy akkor viszont az alvás következik. Azért a "lakás felfedezésétől", a ki- adósabb mászkálástól nem fosztották meg teljeen Matyit. Apja, István felügyelete mellett ez volt a fickó esti fürdetés, etetés és lefekvés előtti félórás programja. Azért csinálták ezt este, mert amikor egyszer napközben kísérelték meg kivenni a hempergőből, bizony nehéz volt őt oda visszatenni heves tiltakozás miatt. Mi az, hogy heves tiltakozás? Úgy viselkedett, mint oroszlán a ketrecben... (Folytatjuk) Molnár H. Lajos A kicsi
