Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-29 / 121. szám
1990. AUGUSZTUS 29. 5 P A tévé képernyője előtt Ami érthetetlen, legalábbis számomra, először erről szeretnék szólni; két programról, mely öröm helyett a bosszúságot hozta, az egyik sugárzásának éjszakába nyúló idejével, azaz műsorszerkesztési okokból született bosszúság, a másik tartalmával, egy író olvasott fel ugyanis regényéből több mint húsz percen át. A sokáig doboz-halálra kény- szerített Aszjáról, Koncsalovsz- kij filmjéről van szó - szombat este - és Krasznahorkai László jelentkezéséről az ünnepnapon, vasárnap, az esti órákban. Ami érthetetlen Megtalálja-e saját nézőit Andrej Mihalkov - Koncsalovszkij 1967-es Aszja Kljacsina története... című szovjet-orosz filmje most, hogy huszonegy éves kényszerpihenő után ama nevezetes polcról a Magyar Televízió képernyőjére került? - kérdezi a filmhez írott elöljáró beszédében Szilágyi Ákos. Ä kérdésre a válasz egyszerű: nem! Legalábbis nem oly mértékben, mint amilyenben megérdemelné az a film, melynek értékét egyáltalán nem tiltott gyümölcs volta adja, hanem az a művészi erő, amely a valóság igézetében született alkotásból sugárzik. Azé a valóságé, amellyel a hivatalos kultúrpolitika, de egyáltalán a politika nem mert, nem kívánt szembenézni. Aki vállalta akár az álmatlanságot is, hogy a filmet mégis megtekintse éjféltájban, tanúsíthatja rajongásom igazát. De hányán lehetnek, akik látták, s ismétlem miért kell külön áldozatot vállalni egy műremekért? Miért nem lehetett egy sokkal elérhetőbb időben sugározni Koncsalovszkij viharokat megért filmjét? Miért kellett elővenni a dobozból, ha ugyannakkor eldugták az éjszaka televíziós műsoridejébe? Hírlik, az Aszját köPersze a múlt hét műsorában több lehetett az okunk az örömre, mint a bosszúságra. Hozzá téve ehhez, hogy azok a műsorok, művek, programok, melyek számomra az örömet szerezték, a históriával kapcsolódtak egybe, meglehetősen szorosan. Annak is két időszakát elevenítették fel, egy távolabbit, a negyvenes évek elejének Magyarországát, és egy közelebbit, a hatvanas évek második felének Európáját. Az előbbihez sorolható a Magyar évszázadok legújabb része, amely egykori híradófelvételek segítségével idézte fel a háborúba lépés drámáját, továbbá az a portré, amely egy művésznőről készült, aki ezeknek a bizonyos időknek lett "főszereplője" slágerré vált dalaival. Igen, Karádi Katalin az, rá emlékezett péntek este a televízió; egy igazi sztárra, akinek valósággal mítosza nőtt már feltűnését követően, s ez a mítosz akkor sem szűnt meg, amikor már a művész elhagyta hazáját, hazánkat,távol került tőlünk, s csaknem eltűnt a köztudatból is. Most újra felbukkant a képernyőn is! (Regényes életéről nem oly rég könyv látott napvilágot.) S egyre gyakrabban hallhatjuk sejtelmesen búgó hangját is - régi filmekből. Lényegében televíziós arcképét is ebből komponálták meg, dalaiból, férfias hangjának varázsából. Amikor hajdanán a jeles színházi író, Egyed Zoltán felfedezte, akkor is ez a hang volt a tehetség csalhatatlan jele. Sorakoztak az összeállításban az idősebbek számára bizonyára nagyon is ismerős slágerek, a Jó éjt drága kis hadnagyom, vagy a Mindig az a perc, a legszebb perc... Csaknem ötven esztendeje velük volt tele a levegő. Most hallgatva is, kétségtelen, megérinthette az embert valami fájdalmas szomorúság, amely dalaiból árad. Az em- lékezők - Kristóf Károly, Csikós Rózsi, G.Dénes György - egyébként szinte csevegve idézték meg Karádi alakját és egyéniségét, könnyed volt ez az emlékezés, mégis érzelmekben súlyos és gazdag. Ne kérdezd, ki voltam - ettől a daltól kapta címét az egyórás "arckép", s a dalnak igaza van: nem az a fontos, ki volt Karádi, hanem hogy volt, s hogy vetik majd társai, betiltott filmek a Szovjetunióban; vajon nem kellene egy alkalmasabb műsoridőt találni a sorozat számára, mely valódi érdeklődést válthat ki a nézőben? Ami pedig a szerzői estnek felfogható, írói felolvasás formáját illeti - ez egyáltalán nem televíziós produkció, sokkal inkább mikrofonra termett műfaj. S bár meg kell jegyeznem, Krasznahorkai László rokonszenvesen végezte el feladatát, s megjelenésével maga is rokon- szenvet ébresztett, de mégis a látvány pusztasága, egy ember, mi több, csupán "egy fej" olvas valamit perceken át a sivár képernyőn, ez bizony fárasztóvá tette a vele együtt töltött időt. Arról nem is beszélve, hogy Az ellenállás melankóliája - ebből olvasott fel részletet -, a maga erősen filozófikus tartalmával, kimunkált, ámde mégis elvont- nak tűnő írói világával nem is igazán alkalmas az egyszeri hallás útján történő befogadásra, a mondandóval való lelki- gondolati azonosulásra. Egy idő után egyszerűen követhetetlenné váltak még az egyébként értelemtől csillogó - villogó mondatok is! meg is maradjon az emlékezetünkben. Ezt szolgálta kellemesen, okosan a Nemlaha György szerkesztette és Szemes Katalin rendezte összeállítás. A másik történelmi időszak, mely megjelent a képernyőn, méghozzá többször is az elmúlt héten, a hatvanas évek, annak is az a pillanata, amelyhez a ’68-as események kötődnek. Balogh Zsolt rendező a tőle már megszokott montázstechnikával szub- jektíve rajzolt képet a kérdéses korszak furcsán összetett világáról, amelyben forradalmi fellángolások s ugyanakkor elhamvadó lázadások "kísértete" járta be Európát, Párizstól Prágáig, Varsóig, sőt nálunk is érezni lehetett a szelét. Valami megmozdult ezen az öreg szárazföldön, de sajnos nem tudott igazán mozgásba lendülni. Mert voltak erők, gálád hatalmak, melyek útját állták a legjobb szándékoknak, törekvéseknek is, lásd a Prágai tavasz durva elfojtása északi szomszédainknál. Balogh Zsolt montázsát nehéz volna részleteire bontva külön értelmezni, erénye az az erős benyomás, amelyet az egész gyakorolt rám, nézőre, s amely megborzongatóan izgató: a feszültségekkel, ellentmondásokkal teli évek izgalmait tudta felidézni és hozzánk közelíteni a képernyőn. Más eszközökkel, a puritán dokumentarizmus eszközével közelített ennek a változások gyötrelmeivel terhes világnak a tragédiájához a Segítség, ’68 című dokumentumfilm. Végre - mondhatjuk - első kézből kaptunk ismereteket a csehszlovákiai bevonulás részleteiről. Főtiszteket szólaltatott meg a film, akik őszintén beszéltek, s szavaikkal bevilágítottak a história eddig homályba vesző vagy épp homályban tartott zugaiba is, s így feltárták előttünk az úgynevezett segítség, de valójában invázió igazi természetét - lebilin- cselően. Amit tőlük hallottunk, abból az is érthetőbbé vált, hogy az ugyancsak ebben az időben született, a valóságos falusi életet bemutató Koncsalovszkij- film miért jutott a dobozban maradt filmek keserű sorsára, a brezsnyevi évek Szovjetuniójában. Valkó Mihály Az üveg jegyében Kiállítások Tihanyban, Veszprémben Előbb belső használatra, majd hivatalosan is az üveg évének nyilvánították az 1990-es múzeumi szezont Veszprémben. Nem is ok nélkül. Hiszen a veszprémi múzeum nyolc üvegművész egyéni bemutatkozásának adott helyet. Ezekben a napokban látható ugyanott a Magyar üveggyárak című kiállítás, és az üveg jegyében rendezték a tihanyi múzeum nyári bemutatóit is. Tavasszal Ajkán megtartották a 2. ajkai üvegszimpóziumot. Az időközben Kristály Kft.-vé lett gyár 24 hazai és külföldi művésznek adott kísérletezési lehetőséget. Tihany múzeumában, az apátság egykori kolostorépületében október 31-ig látható az I. Tihanyi Üvegtriennálé. E rendezvény a Kortárs magyar üveg 1990, valamint az Üveg a kortárs művészetben című tárlatokat foglalja magába. Tihany már két évvel ezelőtt, 1988-ban népszerűsítette az üveg- művészetet, amikor három művész - Bohus Zoltán, Buczkó György és Lugossy Mária - üvegszobrainak helyet adott. Mindhárom művész most is karakteres művekkel van jelen a tri- ennálén. És itt van szinte mindenki, aki a hazai üvegművészetben számít. Harmincnyolc művész több mint kétszáz alkotással képviseli a magyar üvegművészet jelenét. Tihanyban a magyar üvegművészet önálló képzőművészeti igényű és értékű produktumai vonulnak fel. Üvegplasztikák, amelyek képzőművészeti stílusjegyeket viselnek magukon, amelyek kihasználják az anyag különleges lágyságát és keménységét, hajlíthatósá- gát és törékenységét. ___________ I rodalmi kávéház Martfűn A Tisza Cipőgyár Művelődési Központjában augusztus elején nyílt meg az Irodalmi kávéház azzal a céllal, hogy a rendezvények látogatói és a helyi családok kulturált körülmények között, füstmentes helyen, baráti beszélgetés közben fogyaszthassanak el egy-egy pohár sört, üdítőt, teát vagy fagyit. Folyóiratokat, újságot olvashassanak, megnézhessék a Galérián havonként cserélődő kiállításokat, ahol a hivatásos művészek mellett amatőrök munkáit is bemutatják. Részt vehessenek itt rendezendő irodalmi esteken, filmvitákon. A kávéházat közel másfél millió forintos költséggel alakították ki. Ezt az összeget a Tisza Cipőgyár, a helyi tanács, a művelődési központ hozzájárulása, valamint a Művelődési Minisztérium 1988- ban meghirdetett pályázatán nyert hiteltámogatásból sikerült biztosítani. A művelődési ház dolgozói és családtagjaik munkájukkal (függönyt, térítőt varrtak), a Tisza Cipőgyár a teljes beruházás lebonyolításával, kivitelezéssel segített, hogy létrejöjjön a kávézó, mely ízléses berendezésével, barna és drapp-színű bútoraival és textíliáival hangulatos helyszínt biztosíthat irodalmi estek, pódiumműsorok rendezéséhez. A-felszolgálást a népművelők végzik, ők állnak a pultok mögött is. A művelődési központ igazgatónője, Emészt Pé- temé - aki a közelmúltban a Parlamentben vette át a Bessenyei-díjat, a népművelők legnagyobb szakmai kitüntetését - is gyorsan beletanult a fagylaltkeverés rejtelmeibe. Ősszel szakmunkásképző tanfolyamon tökéletesíti tudását. , Fotó: Korányi Éva 18. Változik a menü Még ha van is bőven teje a kismamának, előbb-utóbb rá kell témi az elválasztásra, illetve el kell kezdeni a szilárd ételek beiktatását a baba étrendjébe. Ha nem kény- szerűségből történik az áttérés (például kevésnek bizonyul az anyatej), akkor többek között az a meggondolás diktálja, hogy fejlődése bizonyos szakaszában már olyan ételeket is kell kapnia a csecsemőnek, melyek bőven tartalmazzák a tejben csak kis mértékben található anyagokat (például ásványi sókat). Hogy mikor és milyen ételekkel kísérletezzünk, erre általában az orvosok sem mernek általános receptet ajánlani, hiszen rengeteg különbség van csecsemő és csecsemő között, ismemi kell mindig, hogy az adott esetben mit és hogyan evett addig a gyerek, milyen az emésztése, milyen rendellenességek jelentkeztek nála és így tovább. Általános elv viszont, hogy az új ételek bevezetése fokozatosan történjék, és hogy egyszerre csak egy új étellel próbálkozzon a szülő, amikor ezzel már megbarátkozott á kicsi, akkor lehet újabb "fogással" gyarapítani az étrendet. Lehet, kissé szélsőséges a példa, de tapasztalatom szerint nem is olyan ritkán fordul elő, és egyéb tanulságai miatt is elmondom, miként (nem) fogadta a szilárd papit a szomszédom kicsinye. Az utcán találkoztam Bercivel, a szomszéddal, kissé furcsa ténykedés közepette: kisfia gyerekkocsija fölé hajolva, izzadtan és kivörösödve hadonászott egy konyhakéssel, a csöppség meg visított, mint egy kismalac... Rákiáltottam:- Berci, meghibbantál?!- Hát már nem sok hiányzik... - válaszolta, kezei remegtek. - A feleségemnek ma délelőtt muszáj volt elmennie valahova, először bízta rám a fiút, azt mondta, hozzam ki levegőzni, és adjak neki enni almát és kekszet. Nézd meg, az istennek sem akar enni!... S mutatja, hogyan kínlódik már fél órája, akkor látom, hogy a másik kezében egy hámozott alma meg egy keksz van (a többi a zsebében), a késsel levág egy darabka almát, becsempészi a kicsi tátott szájába, az meg rögtön kiköpi; Berci szerint most a keksz következne, a legényke azt is "kapásból" kilöki a nyelvével...- Na nézd meg, mit csinál - mutatja a szomszéd kétségbeesve -, légy szíves, ringasd egy kicsit, beugrók a kocsmába, muszáj bedobnom egy konyakot, mert már nem bírom idegekkel...- Te Berci - kérdem, mikor visszatért -, az asszonyod nem azt mondta, hogy reszeld meg az almát, törjél bele kekszet, s kiskanál- lal etesd meg?- Lehet, hogy mondta - válaszolja a szomszéd bizonytalanul -, de én akkor ébredtem, még álmos voltam.- Hát sosem láttad, hogyan adja neki ő az almát? A kicsi L___- Megmondom őszintén, én eddig nem figyeltem oda, ez az asszonyok dolga... Es íme, hogy nemcsak és nem mindig az asszonyoké. Egyebek mellett ezért is kell bevonni az apukákat a gyerekkel kapcsolatos teendőkbe, hogy "kényszerhelyzetben" (márpedig ez bármikor előfordulhat) tudjanak egy egyszerű ételt elkészíteni, s a kicsit az általa megszokott módon és környezetben (nem az utcán, a kiskocsiban feküdve) megetetni... Persze, hogy meg kellett volna reszelni azt az almát, derült ki hamarosan, mert érkezett a harcias feleség, és elképedve könyvelte el, hogy a fiacskája egész délelőtt nem evett (és hogy miért nem evett) semmit, majd ennyit mondott Bercinek: gyere csak fel... Hogy fent mit kapott Berci, nem tudom, de kis idő múlva újra bement a kocsmába, pedig nem szokása... Mátyás barátom (István és Ildikó fia) egyelőre nem volt kitéve ilyenfajta hercehurcának. Doki haverük tanácsára idejében kezdték megismertetni Matyival az új ízeket, már kéthónapos korában megkóstolt egy mokkáskanálnyi almalevet az egyik szopás után, és csak éppen annyira fintorított, hogy Ildi "megértse": anyu, én észrevettem, hogy ez nem anyatej; másnap már fintorgás nélkül nyelt le két kiskanálnyi almalevet, s így fokozatosan, zavarok nélkül jutottak el oda, hogy a fiú nyilvánvaló élvezettel fogyasztott el 30-50 grammnyit ebből a finom folyadékból két etetés között. A doki szerint ugyanígy elkezdhették a sárgarépalé adagolását, majd Mátyás három hónapos "szülinapján" azt javasolta, adjanak már neki szilárd ételt is, lehet az burgonyapüré, tejbedara vagy gyü- mölcspüré, előbb kínálják meg egy kávéskanálnyival a déli szoptatás után, és napról napra növeljék az adagot addig, amíg megszokja, megszereti és az etetés elejére lehet hozni, kiiktatva ezáltal egy szoptatást, ami már az elválasztás kezdetét jelenti. Ildikó - főleg eleinte - nem szívesen vásárolt kész csecsemőeledeleket, mert nagy örömét lelte abban, hogy friss zöldségekből, gyümölcsökből s egyebekből saját maga főzőcskéi Matyikájának. Sárgarépa-főzelékkel kezdte, majd kmmplipürével folytatta, melynek (a fokozatosság mellett a változatosság kedvéért is) darált csirkehúst, tojássárgát, reszelt sajtot kevert. Arra is ügyelt, hogy "készítményei" eleinte inkább hígak legyenek, mert a pépes, ragadós étel - tapasztalata szerint - felragad a kicsi szájpadlására, nehezen tudja nyelvével a nyelőcső felé irányítani. Egyéves korára Mátyás szinte mindent megevett, kivéve azt, amit nem is adtak neki: túlfűszerezett ételeket, kövér húsokat, édességeket, bogyós gyümölcsöket (szőlő, eper, málna). Az elvek betartásának hála, az evéssel, az emésztéssel és úgy általában eddig sosem vetődött fel semmi gond. Illetve egyszer igen... Jött a doki csak úgy, szokása szerint "szétnézni", s amint Matyit meglátta, felkiáltott:- Te, ez a gyerek sárgaságos?... Vagy túl sok sárgarépát adtatok neki? Kiderült, hogy Ildikó olyan szép sárgarépát látott a piacon, hogy vásárolt egy nagyobb adagot, s a gyerek már egy hete mindennap kap belőle egy felnőttnek is becsületére váló porciót. Hát ezek után Istvánnak volt egy-két keresetlen szava Ildikóhoz, de a doki megnyugtatta:- Nana, nincs semmi baj, csak egy ideig most egyétek a sárgarépát ti... Különben ennél sokkal cifrább dolog történt meg velem ugyanilyen idős koromban, mint az úrfitok. Anyám mesélte, hogy egyszer sürgős dolga akadt, megkérte apámat, ha felébredek, adjon nekem enni, csak elfelejtette megmondani, hogy mit. Néhány óra múlva hazajött, meglepetten látta, hogy a kikészített tej érintetlen. Nem adtál enni a gyereknek, kérdezte apámat. Dehogynem, felelte az öreg. Mit adott neki, maga boldogtalan, hát ott a teje a kredencen?! Mit adtam volna, fiam, mondta nyugodtan az öreg, hát kenyeret, szalonnát és hagymát...- Es nem lett semmi bajod? - kérdezte István.- Azt mondta anyám, hogy utána hány napig fostam, de a szalonnát ma sem eszem szívesen... (Folytatjuk) Molnár H. Lajos A história igézetében
