Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)
1990-08-25 / 118. szám
Magazin v Adj, Uram: ércnél maradandóbb utcaneveket! "Exegi monumentum aere pe- rennius." - "Ércnél maradandóbb emléket emeltem." Kisdiákként tanultuk meg Horatius római költő: Melpomenéhez c. ódájának örökéletű sorait. Zrínyi Miklós, az államférfi és költő lángelméje hazánkban a Szigeti veszedelemben pedig - a reneszánsz kor emberéhez is illő öntudattal - így fogalmaz: "Véghez vittem immár nagy hírű munkámat, melyet ártó idő, sem víz el nem moshat..." Mindkettőjük jellemét zsinórmértékül vehetjük gondolkodásunkban, de még fokozottabban döntéseinkben és cselekedeteinkben. Az idézett mondatok elevenedtek fel emlékezetemben, amikor olvasgatom a megyei újságunk tudósításait - de az országos lapokét is - napjaink szorgos térés utcaelnevezés-változtatásairól. Méltó és igazságos, régi, patinás fogalmak, elnevezések és nagy egyéniségek neveinek visszahelyezése a hitelét vesztett elnevezésű tereink, utcáink "homlokára", de ne féljünk "időt álló", új elnevezések adásától sem. így a szolnoki Lenin park névadója lehetne: Zombory Lajos festőművész, a Tisza menti park "megálmodója", és fáradtságot nem ismerő egykori megvalósítója. Városunknak ez a "zöld ékszerkincse" ma is mindnyájunk testét-lelkét felüdíti, már egy rö- videbb séta vagy órácskányi szemlélődő pihenés után is. Bizonyára sokan tudják, hogy Zombory Lajos "hazai" földben: a szolnoki temetőben alussza álmát. Szívünk örömmel dobbanna, ha a "Zombory Lajos park" egy szép helyén még egy emléke előtt tisztelgő "míves feliratú" táblát is találhatnánk. Régi - ma még élő - szolnokiak, és más vidékre elszármazottak is, akiknek nem csupán "térkép e táj", sokszor hiába keresik a régi, patinás utcaneveket Szolnokon. Sokuk nevét - szükségtelenül - elfújta a történelem vihara. Vegyük végre tudomásul, hogy az utcanév is: MŰEMLÉK! Régi foglalkozásokat őrző utcanevek, pl.: kötélverő, szíjgyártó, csizmadia, vízimolnár, stb. Régi épületek nevei Szolnokon, pl.: Fehérló fogadó, Rőtökör vendéglő, Gólya kocsma, stb. De még az "üzemelő” Arany Lakat évszázados neve sem "csalogatja méteres betűkkel” a kiszáradt torkú szolnokiakat és az országút vándorait! Mind, mind eltűntek, hogy átadják helyüket: "ízetlen, színtelen, se sava, se borsa", jellegtelen "csengésű" és sokszor hitelét vesztett utca, tér és épület elnevezésének. Mondandóm elején nem indokolatlanul idéztem a költő Horatiusi és Zrínyii. Más tárgyú levéltári források után kutatva, mintegy "mellék- termékként" kigyűjtöttem jó néhány régi szolnoki utca, tér és épület nevet is. Most csak "ízelítőként" sorolok fel egynéhány hajdanvolt, patinás szolnoki utcanevet, mert vallom, hogy a helytörténeti emlékek tiszteletben tartásának, a várostörténet fokozottabb elismerésének is a jele lenne jó néhányuk nevének a feltámasztása. Olvassuk csak, és döntsük el, hogy milyen boldogan sétálnánk Tragikus és meghökkentő esemény borzolta fel szerdán Jászla- dányban a kedélyeket. Ugyanis ebben a nagy melegben este hatkor vér folyt az egyik kertes ház udvarán. Szaknyelven fogalmazva: előre megfontolt szándékkal nyakon szúrtak egy Böbe névre hallgató, kilenc hónapos kislányt. A sértett perceken belül elvérzett, és mire odaértünk, már élettelenül feküdt a füvön. Holott ártatlan volt, még a légynek sem ártott, pedig az akadt bőven körülötte. Reggelenként meg este lehúzott egy-egy vödör moslékot, és olyannyira kigömbölyödött, hogy szemet szúrt a gazdának, ami végül az életébe került. Ennyi a hír tragikus tartalma, a meghökkentő viszont az: e derék lény földi végtisztességét, akarom mondani trancsírozását nem böllér, hanem böllémő végezte. Név szerint Gulyás Pétemé, aki a szúráson kívül húszegynéhány esztendeje a hízók szakavatott feldolgozója. Először A böllérnő a hasi részen kezdi a bontást (Fidesz-korúak: még szívük választottjával is!) vagy sietnénk napi feladataink célja felé az ilyen nevű utcákban: Nagy rózsa utca, Vigadó utca, Sarkantyús utca, Kishíd utca (a "gyaloghídnál" újra lehetne, a Tabánban!), Félcsizma sor, Sült hal köz (pl.: a Tabánban lehetne - hiszen a tiszai halászok, hajósok házai, "családi fészkei" soijáztak egykor e negyedben), Háló utca, Vízimolnárok útja, Fahajós utca (az utcában Betkowski Jenő néprajztudós, szolnoki gimnáziumi tanár emléktáblájával) vagy önálló Betkowski Jenő utca (volt Szolnokon ilyen is), stb., stb. Jómagam is őrzöm a hajdanvolt szolnoki utcák "jó csengésű" neveinek zömét, de tudom, hogy a téma szakértő és segítőkész kutatója, dr. Cseh Géza, a Szolnok Megyei Levéltár munkatársa, aki szakavatott ismerője Szolnok város régi térképeinek, utca- és témeveinek, s ő bizonyára ad szaktanácsot az elnevezések "jó ügyében" fáradozók- nak. E sorokban csupán néhány gondolattal akartam segíteni a fő- nixmadárkánt megújuló városunk agilis vezetőinek. Végezetül, halkan csak azt kérem - talán sok más szolnoki lokálpatrióta nevében is -, hogy a majdani utca-, tér- és épületelnevezések, döntések állják ki az idők próbáját "ércnél maradandóbban". Bedey Endre szükségből vette kézbe a henteskést, és mostanra már olyannyira belejött a használatába, hogy nemcsak a saját portáján, hanem több ismerősénél is ő vágja, helyesebben dolgozza fel a tepsikbe érett röfögőket. Miért kérik a közreműködését? Egyszerű az ok: jó ízeket készít, legyen szó bármiféle Szabó Barna: Meseváros, Szolnok, 1941. Mese a Nagyrózsa uccából Halk, finom szövésű mese, kedvem volna úgy kezdeni: Hol volt, hol nem volt... Egy szegény leány kivándorolt Amerikába. Se apja, se anyja: testvére szegény, rokonsága nem segíti, megélni nem tud, hátha az Újvilág megadja, amit a haza megtagad: a mindennapi kenyeret. Viszontagságos az útja, szomorú a megérkezése. Senki nem várja, senki útba nem igazítja - mint őszi délutánon az ökörnyálat -, viszi a szél, a sorsa, az árvák Istene őrzi csak a szegény magyar lányt és kalauzolja New York házőserdejében. Révbe jutott. Az ötödik vagy a hetedik emeletén a 64., vagy a 72. uccának - olyan mindegy - menedék helyet talált az ázott magyar veréb és az első este - szomorú este volt: patakzó könnyek árja borította fehér párnáját, az Otthonért, az otthoniakért, ezért a csúnya, háládat lan, barátságtalan, és mégis olyan drága, olyan feledhetetlen szegény magyar földért. Másnap... másnap azután már enni kellett és bért fizetni és a holnaptól félni - amely ki tudja, mit hoz -, és a betegségtől, amely idegenben kétszeresen kínoz... nincs megállás, pihenés, szentimentaliz- mus... dolgozni kell sokat, mert Amerikában annyit ér az ember, amennyit dolgozik. És megkezdődött a heroikus munka. Hajnaltól késő estig varrt a szegény magyar lány, sokszor ott aludt el a gépnél, ráborulva dolgos két kezére... és arról álmodott, hogy egyszer hazajött, kis házat vett magának muskátlis ablakokkal, kis, gondozott kerttel és ott pihent, kipihente dolgos fiatalsága hosszú, fájdalmas robotját Szolnokon, a Nagyrózsa uccá- ban... \ ________________________________________________/ B öllérnő Volt bunda, nincs bunda 15. Rendszeresség és rugalmasság Talán nem túlzás azt állítani, hogy a gyermek nevelése már a születése utáni első napokban elkezdődik. A Spock doktor által ajánlott etetési elvet ha nem is írta fel Ildikó a falra, de jól emlékezetébe véste: "Hagyjuk, hogy élvezze az evést és érezze, hogy jót akarunk neki. Ez az egyik legfontosabb módja annak, hogy megalapozzuk benne életének első évében az életörömet, az emberek iránti bizalmat és szeretetet." A csecsemőgondozással foglalkozó szakkönyvek, a gyerekgyógyászok, a védőnők és még sokan mások ajánlani szoktak egy etetési rendszert, melyek között kisebb vagy nagyobb eltérések lehetnek. A két véglet: 1. ne figyeljünk egyáltalán az órára, akkor és annyiszor etessük a csecsemőt, amikor és ahányszor felsír; 2. percnyi pontossággal mindig a meghatározott időpontban (mondjuk három óránként) etessük a gyereket, ha hamarabb felsír, nem kap enni, ha még aludna, felébresztjük. Ildikó egy kissé mintha az első módszer felé hajlott volna, a férje, István, inkább a másodikat tartotta a megfelelőbbnek - így könnyebben sikerült megegyezniük "az arany kö- zépútban": kialakítanak egy etetési rendszert, de azt rugalmasan alkalmazzák. (Elképzelésüket megbeszélték doki haverjukkal, aki orvosi és kétgyermekes apai minőségében - kivételesen! - ezúttal mindent helyeselt.) Eszerint, figyelembe véve, hogy Mátyás négykilós "óriás", napi hat- szori, nagyjából háromóránkénti szoptatást jelöltek ki a legértyké- nek, az éjszakai evésről már az első héten kezdték leszoktatni. Az első lecke tehát: tanulja meg, hogy nappal eszünk, éjszaka alszunk, ez mind az ő, mind az anyuka pihenését szolgálja. Ezért amikor éjszaka felsírt, nem gyújtottak nála villanyt, hanem az előszobából beszűrődő fénynél, anélkül, hogy kivették volna a kosárból vagy tisztába tették volna, szótlanul adagoltak neki kiskanál segítségével (hogy ne szokjon a cumira) egy kis, alig cukrozott teát. Hogy Matyinak könnyebben sikerüljön az éjszaka átalvása, az esti etetést kitolták egy órával, a reggelit meg előrehozták (ha szükség volt rá) ugyancsak egy órányival. így tehát a kicsi reggel 6 órakor, majd A kicsi 10-kor, 13-kor, 16-kor, 19-korés este 23 órakor adhatta át magát a táplálkozás élvezetének. A szülők s a doki abban is megegyeztek, hogy ehhez a rendszerhez nem ragaszkodnak túl szigorúan; ha például fél órányival hamarabb lesz éhes, nem várják meg - kínkeservesen hallgatva Matyi bőgését -, míg az óra pontosan egészet mutat, hanem Ildi megszoptatja hamarabb; ha pedig túlalussza a fiú vagy húsz perccel a szoptatási időt, hát nem dől össze a világ, nem költik fel a pontos időjelzéskor. De fél óránál nagyobb kilengéseket semmiképp sem engedélyeznek, hogy Matyi szokja meg a rendet, hogy igényeit az ésszerű rendszeresség határai közé tereljék. Mátyás rövid idő alatt beleszokott ebbe a ritmusba, szinte ellenállás vagy ellenkezés nélkül. István megfigyelése szerint, minél pontosabban betartották az étkezési időpontokat (és minél kisebb volt a kilengés), annál gyakrabban fordult elő, hogy a fiú a szoptatási idő elérkezte előtt ébredt fel két-három perccel. Az éjszakai teáztatás körülbelül két hétig tartott, ennyi idő után jöhetett rá a legény arra, hogy azért a kis kesernyés folyadékért nem érdemes felébredni, ettől kezdve következetesen át- aludta az éjszakákat. Viszont az is igaz, hogy az első "csendes éjek" után, hajnali hatkor Ildikónak igencsak csipkednie kellett magát, mert Mátyás hatalmas étvággyal, mohó keresgéléssel köszöntötte a napot. Az etetési rendszerrel kapcsolatos másik kérdés: milyen hosszú legyen a szoptatási idő, azaz egy-egy alkalommal mennyi ideig hagyják szopni a csecsemőt? A tanácsoknak e tekintetben is megvannak a végletei; az egyik: minél kevesebbet, öt percnél semmiképp sem többet, hogy az anya kímélje a mellbimbóját, hogy megóvja a berepedéstől; a másik: hagyjuk addig, ameddig a csecsemő akarja, mert ő nemcsak azért szopik, mert éhes, hanem azért is, mert ez élvezetet jelent számára, s így nem szokik rá az ujj szopásra. Ildikó előbb hagyta tíz-tizenöt percig, s amikor azt tapasztalta, hogy mellbimbója nem hajlamos a berepedésre, hagyta tovább is Matyit "élvezkedni". Aztán arra is rájött, hogy a fiú nem csupán szopási ösztöne kielégítése miatt szívja a didit majdnem minden alkalommal fél óra hosszat, hanem ő ennyi idő alatt lakik jól, ő ilyen típus. Igen, már ilyenkor beszélhetünk különböző típusokról, hiszen a csecsemők nem egyformán szopnak, illetve nem viselkednek ugyanúgy szopás közben. Van olyan, amelyik mohón, buzgón szopik, néhány perc alatt kiszopja az adagját; a másik nagy izgalomba jön szopás közben, ki-kiejti szájából a mellbimbót, meg kell nyugtami ahhoz, hogy folytatni tudja a szopást; a harmadik piszmog, halogatja a szopást, vagy csak kóstolgatja a tejet; és van a szünetet tartó típus - ilyen volt Matyi is -, aki néhány perc szopás után tart egy kis szünetet, bár hosszabb időt vesz igénybe, általában jól szopik, nem sieti el a dolgokat és nem hagyja magát siettetni, lassan és alaposan csinálja azt, ami egyrészt hasznos és szükséges, másrészt élvezetes.- Csak még merje azt mondani valaki, hogy nem rám hasonlít a kicsi! - kiáltott fel István, amikor kiderült, hogy milyen Mátyás "életstílusa"... (Folytatjuk) Molnár H. Lajos Böbe két fertálya. Az egyik feldolgozás előtt, a másik feldolgozás után kelt el disznóságról: tepertőről, kolbászról, húsról. A hiedelemmel ellentétben a családi házak portáin ilyenkor is előfordul a hízóvágás, csak éppen nem reggel ölik meg a jószágot, hanem estefelé, amikor nem várható a légy invázió, és enyhül a hőség. Bizony, mikorra hajnalt kukorékoltak a legéberebb kakasok, akkorra még a Nobel-díjas sebészprofesszorok se vállalták volna mondjuk Böbe kisasszony újbóli összerakását. Nem is csoda, hiszen szerda esti áldozatunk csütörtökön virradóra már darabokban hevert a kamrában. De nem is beszélek tovább, A nap, akarom mondani az éjszaka legszebb eseménye az, amikor Böbe egyik-másik része kolbásszá "alakul" mondják el Böbe utolsó néhány órájának a történetét helyettem a képek. Meséljenek egy olyan hízóvágásról, ahol életünkben először láttuk, hogy már a böllérek világába is "betörtek" a nők. Legalábbis közülük egy... D. Sz. M. Fotók: Illyés Csaba Hogy senki ne haljon éhen, ez a pecsenye gyorsan elkészül, és a segítőké lesz
