Új Néplap, 1990. augusztus (1. évfolyam, 98-123. szám)

1990-08-22 / 115. szám

1990. AUGUSZTUS 22. 3 Néplap _______NÉHÁNY JÓ TANÁCS A MEGELŐZÉSRE_______ N incs sertéspestis a megyében Az utóbbi napokban a sajtó többször is beszá­molt arról, hogy titokza­tos betegség ütötte fel a fejét Békés megye egyes sertésállományaiban. A betegséget kísérő kezdeti titkolózás mára szerencsére már megszűnt, hisz a Földművelésü­gyi Minisztérium is értesítette a Párizsban székelő Nemzetközi Járványügyi Hivatalt arról, hogy a békéscsabai Szabadság Tsz ál­lományát sertéspestis támadta meg. S mivel szűkebb pátriánk határos Békés megyével, így ter­mészetes, hogy felkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Állategészségügyi és Élelmi­szer-ellenőrző Állomást, hogy megtudjuk, megyénkből jelen- tettek-e már hasonló megbetege­déseket. Mint dr. Szécsi Pál igazgató- helyettes elmondta, a megyében nincs sertéspestis, ám a szakem­ber szükségesnek tartotta, hogy néhány fontos dologra felhívja az állattartók és a vásárlók fi­gyelmét. Ugyanis a sertéspestis egy vírus okozta fertőző beteg­ség, amelyet el lehet hurcolni élő, beteg vagy még a lappangási stádiumban levő - ez harminc nap -, klinikai tüneteket nem mu­tató állatokkal, vagy az ezekből származó hússal és húskészítmé­nyekkel. Ez utóbbi megjegyzés azért is fontos, mert a sertéspestis vírusa kitűnően bírja a fagyasztást, de a konyhai feldolgozás során kelet­kező húslével - amit a sertéstar­tók többsége a moslékba kever - megfertőződhetnek az állatok. Éppen ezért ellenőrizetlen nyers húsféleségeket, kolbászokat, szalámikat vagy tőkehúst nem ajánlatos vásárolni a környező országokból érkező turistáktól, akik pedig komoly forgalmat bo­nyolítanak le. Hisz ma már akku­mulátorral működő, utánfutóra szerelt hűtőládákból is mérik a húst. S bizony a tőlük származó húsféleségekből laboratóriumi körülmények között már kite­nyésztették a sertéspestis víru­sát. Tehát bizonyított tény, hogy külföldről - pontosabban Romá­niából - került be hozzánk a ví­rus, amely csak hőkezelés vagy fertőtlenítőszer hatására pusztul el. Ugyanakkor az élő állatok is megfertőzhetik egymást, s ebben az esetben könnyen előfor­dulhat, hogy a vaddisznók hord­ják át a határon a betegséget. így a jelenlegi időszakban a nagy- és kistermelők a sertés- állományokban jelentkező leg­apróbb rendellenesség esetén is jelentsék azt az állatorvosoknak. Hisz az állatok nem szimulálnak, ezért viszonylag könnyen felis­merhető, ha valami baj van. A sertéspestis legkézenfekvőbb tü­netei a bágyadtság, étvágytalan­ság, a bizonytalan, rogyadozó, imbolygó járás, a váladékos - "csipás" - szem és a magas láz, vagyis a 41 Celsius-fok körüli testhőmérséklet. A vírust sajnos gyógyszeres kezeléssel nem le­het kiirtani, így tőle csak úgy lehet megszabadulni, ha likvi­dálják a megfertőződött állo­mányt. Ez pedig óriási károkat jelent. Ezért, mint dr. Szécsi Pál hangsúlyozta, a megelőzésére kell a legfőbb hangsúlyt fektetni, aminek lényege - mint már emlí­tettük - az, hogy ismeretlen szár­mazású sertéseket ne vágjanak, vagy az ilyen termékek vásárlá­sától is tartózkodjon mindenki. Az állattartó telepekre idegene­ket ne engedjenek, ugyanakkor a minisztérium rendelkezéseinek megfelelően végezzék el az álla­tok vakcinázását - oltását - is. * * * Dr. JoóJenő, a Békés Megyei Állategészségügyi és Élelmi­szer-ellenőrző Állomás igazga- tó-főállatorvosa felkérte az MTI-t, hogy az 1990. augusztus 14-én a sertéspestisről tett nyilat­kozatának egy megállapítását pontosítsa. A főállatorvos nyilat­kozatában úgy fogalmazott, hogy a kötegyáni vasúti határál­lomáson a nagy személyforga­lom miatt csak szúrópróbaszerű­en ellenőrzik a vámosok a be­hozni szándékozott élelmi­szereket. E megállapítása ellen tiltakozott nála a gyulai vámhi­vatal parancsnoka, akinek a be­osztottjai dolgoznak Kötegyán- ban is. A vámőrség valójában Kötegyánban tételes utasellen­őrzést végez; ennek eredménye a hús- és húskészítmény-elkob­zások magas száma. 17 millióért három kilométernyi vezetéket cserélnek (Folytatás az 1. oldalról) Ennek ellenére, a Városmajor út és a Bálvány utca kivételével - amelyeknél a szakipari munkák átadására október elején kerül sor -, valamennyi utcán nyomás­próbának vetették alá, illetve gáz alá helyezték az új, műanyag csőből épített vezetékszakaszo­kat. A sokszor forgalmas utcá­kon éktelenkedő munkagödrök, árkok ugyan nem nyújtanak esz­tétikus látványt, sőt balesetve­szélyesek is, de a biztonságos gázszolgáltatás érdekében mindannyiunknak el kell visel­nünk az úttestet felszaggató lég­kalapács fülsiketítő hangját. L. Z. 300 hektáros terület égett le Megfékezték a mecseki erdőtüzet A keddre virradó éjszaka sikerült megfékezni a Mecsek erdősége­iben vasárnap délután keletkezett hatalmas kiterjedésű tüzet. A Pécs és Komló közti - szerencsére lakatlan területen - több helyen, össze­sen mintegy 250-300 hektáron égett az erdő. Hétfőn már szegedi, kiskunhalasi, barcsi, kaposvári, nagyatádi, szekszárdi és veszprémi tűzoltók és határőrök is segítették az oltást, összesen százhetven ember dolgozott a természeti csapás elhárításán. A tüzet kedd reggel­re „lefeketítették” - azaz mindenütt elfojtották a lángokat -, de az izzó fatönkök még sok helyen veszélyt jelentenek, ezért egy tűzoltó- egység az erdőt járja, hogy földdel és vízzel ártalmatlanítsa a tűzfész­keket. A Mecsekben emberemlékezet óta nem pusztított ilyen nagy kiteijedésű erdőtűz. A helyszíni szemlék tapasztalatai, a tűzfészkek nagy száma alapján az a gyanú is felmerült, hogy a tüzet gyújtogatás okozta, s a rendőrség a helyszínen az e feltevést megerősítő tárgyat is talált. A szükséges intézkedéseket megtették, de arra kérik a környéken lakókat, hogy jelezzék, ha gyanús mozgást észlelnek, s szigorúan tartsák be a tűzgyújtási tilalmat. (MTI) yegyzeuapoki Földflcözeli) törvény Valamikor Péter-Pál tájékán a tenyerén idejeko­rán kombájn alá érett, alig térdig érő búzaszárakról tépett, félig üres kalászokat morzsolgató agronómus ismerősömet hallgattam. Nyilvánvaló volt már ak­kor, hogy milliárdok párolognak el a termőföldből, a növényekből a tartós szárazság miatt. Ismerősöm egy másfajta aszály miatt is aggodalmaskodott, amolyan agrárpolitikai sivárságról beszélt. Mond­ván: nem elég csapás a rendkívüli csapadékhiány, a kigazdálkodhatatlan hitelkamatok, a követhetetlen áremelések, még a kisgazdapártiak föntről és lentről egybedörgő fenyegetései miatt is kapkodhatják a téeszbeliek a fejüket, lent is, fent is. Valóban, odaföntről a nagyüzemek szétverését, a vezetőikkel való leszámolást követelték - Isten, ha­za, család feliratú transzparenssel a fejük fölött - földtől, paraszti, egyáltalán vidéki élettől elrugasz­kodott vezető kisgazdapárti politikusok. Idelent kö­csög aludttejért, avas tepertőért való dolgoztatással fenyegették a téeszparasztokat a magukat máris he­lyi nagygazdáknak hitt kisgazdák. Hallottam már azóta olyan véleményt - biztosan megnyugvással hallotta Péter-Pál-kori beszélgető partnerem is -, hogy mindez csak amolyan választási kortesfogás volt, a vidéket megváltó, paraszti életet felvirágoz­tató ígéretek mellé. Mindenesetre a kijelentőiket a választások utánra is - egyszer s mindenkorra - minősítették azok a szélsőséges megnyilatkozások, s tudom, ma már a világért sem azonosítaná magát velük az azóta már tárcatulajdonos párt. Ahogyan a Péter-Pál óta tartó, és mostanra már az őszi betakarítású növényeket is tönkre sanyargató aszályban üdítően hat egy-egy öntözött kukorica­tábla, konyhakertészet látványa, úgy az agronómus ismerősöm által emlegetett agrárpolitikai sivárság­ban is oázisnak számított a Földművelésügyi Mi­nisztérium minapi, államtitkári szintű tájékoztatója. A készülő földtörvényről volt szó, pontosabban egy végre most már végleges formát nyerő, minden eddiginél földközelibb törvényről. Amelyik - sorol­ta az államtitkár - elsődleges fontosságúnak tartja, hogy azok juthassanak földhöz, akik eddig is meg­művelték és ezután sem hagyják parlagon; amelyik az ország ellátásában és az exportban is alapoz a nagyüzemekre; amelyik igenis számol a korábban egy kalap alatt letyúktolvajozott-zöldbárózott veze­tők közül az emberileg, szakmailag alkalmas elnö­kökkel, igazgatókkal, termelési szakemberekkel és így tovább. Mindezek után beszélt csak az államtitkár - azt hiszem sokatmondó a sorrend - a reprivatizációról, az egykori jogtalanságok, sérelmek rendezéséről. Apropó: rendezés. A tárca vezető embere már a mondandója elején leszögezte: nem szívesen beszél földtörvényről, szerencsésebb negfogalmazásnak tartja azt, hogy a termőföld tulajdonjogi rendezésé­nek törvénytervezete. Egy olyan rendezésé, amely­nek végeredményeként más - lehetőleg minél na­gyobb arányban magán - tulajdoni alapokon ugyan, de jól megférhet, együtt dolgozhat kis-, közép- és nagyüzem. Gondolom, a Péter-Pál tájékán még meglehetősen szkeptikus agronómus ismerősöm számára is egy ilyen földközeli törvény biíztat leg­inkább garanciával arra, hogy jövőre is lesz bor, lesz búza - és ami nagyon elkelne már az agrárgazdaság­ban is: lesz békesség. Temesközy F. Elkészülni, vigyázz..., csütörtök! Talán ázsiai sámán őseinktől kaptuk útravalóul, hogy máig hódolunk a szómágiának. Azt hisszük, ha valamit unos-untalan hajtogatunk, az úgy is lón. Mostan a privatizáció szavunkba vagyunk belega­balyodva. A bizakodó nyilatkozatok azt sugallják, ha a téglák, cserepek, gerendák, padozatok, pultok magánkézben lesznek, onnantól kezdve eltűnnek a redők a nemzet homlokáról. Én félek, hogy nem így lesz: az államosítás olyan mély nyomokat hagyott valamennyiünk privát szférájában, hogy a sajátunk­ban is ténfergünk még jó ideig. Hadd soroljak fel állításom bizonyítására néhány friss példát. A közelmúltban egy talpraesett kft. olyan palotát épített Szolnokon, a Széchenyi lakó­telepen, hogy csodájára járnak. Az alapfunkciója olasz fagyizó, de melléküzemági tevékenységként többek között sört is mérnek. A szándéka a kft.-nek nemes, és szinte meghatóan tiszteletre méltó, már ami az építést illeti. A ház úgy, ahogy van Szolnok legigényesebben megcsinált vendéglátóhelye, nincs nála flancosabb ebben a műfajban. Na már­most, a puding és a fagylalt próbája az evés, a söré pedig a hűs kortyintás. Az egyik kánikulai estén ez is megtörtént. Mit mondjak, a csodapalotában a Dreher ihatatlanul meleg volt, ugyanilyen a narancs juice is. A pincérek bizony lustácskák, és szakmai­lag is hiányos a felkészültségük. A ház jóval több azoknál, akik most működtetik. Más. Az abádszalóki Tisza-tóval a természet és az ember nagyszerűt alkotott. így együtt teremtettek egy pihenőparadicsomot a kibírhatatlanul forró ró- naság közepe táján. A nagyja már meglenne, de privatizáció ide, privatizáció oda, a falu nem tud mit kezdeni a nagyszerű lehetőséggel. A privát réteg is csak gazdagodott eddig, az ellátás "vastagját" senki nem vállalta föl. A tanácsi vezetés tehetetlen volt, előrelátásból elégtelenre vizsgázott, ezért van, hogy az emésztők tartalmát még óránként szippantják a zetorok, újságot csak percekre lehet kapni a kem- pingi pavilon előtt, és hiába a jégkásásító maszek berendezés, ha az áram a hálózatban olyan véko­nyan csörgedez, hogy képtelen kásássá dermeszteni a szemre egyébként tetszetős nedveket. Ügyes privátok rájöttek, hogy a vásárló már csak olyan, hogy képtelen az anyagcseréjét a boltok nyit­va tartása által szabott keretek közé szorítani, ezért kitalálták az éjjel-nappal nyitva tartó üzleteket. "Jaj, de jó, ide szalad át az ember, ha megszorul!" Meg­szorultam. Augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén a huszonnégy órás boltokban egy tavalyi száraz zsemlét nem találtam. Sört, rumot, bort azt igen, kenyeret az istennek sem. Pedig ha én boltos lennék, tudnám, a sütőipar van olyan nagyvonalú, hogy így ünnepek táján éhkoppon hagy jó néhány családot, érdemes lenne hát spejzolni számukra. Nem és nem, ez a piros betűs kenyérdolog csak nem akar megol­dódni. Reménykedve, vagy már megszokásból, de szaj­kózzuk a privatizációt. Azt hisszük, a lusta és tehet­ségtelen ember tűzről pattant és bölcs lesz, ha te­szem azt az állam 400 ezer forintos újrakezdési kölcsönét magára költi. Félő, hogy csoda nem tör­ténik. Sokkal inkább az esik majd meg, hogy elbu­kik a piaci akadályok fölött az, akinek el kell bukni, és célba érnek azok, akiknek vénájuk van a vállal­kozáshoz. De hát ehhez a természetes kiválasztó­dáshoz idő kell. Sok bosszúság részünkről, fogyasz­tók, vásárlók részéről, de számtalan csalódást tarto­gat ez a rostavizsga azok számára is, akik azt hiszik, minden megváltozik, ha a maguk urai lesznek. Egy­szóval elkezdődik a versenyfutás. Csak hát egyelőre a versenyzők még fel sem sorakoztak a rajtnál. Ám ha ott lesznek, ahogy magunkat ismerem, biztos, hogy az indítópisztoly mond majd csütörtököt. Pe­dig amúgy tehetséges nemzet vagyunk.-pb­Rekviem áfákért Bizony nem ártana időnként rekvie­met - gyászos hangulatú magunkbaszál- lást - tartani a fák védelmében. Ponto­sabban az egyre-másra kipusztított fák miatti kesergés ürügyén. Mementónak, emlékeztetőnek, hogy sajnos városfej­lesztést ma már alig tudunk végrehajta­ni a faállomány mind nagyobb hányadá­nak elveszejtése nélkül. Reméljük, ezután megszaporodnak az olyan markáns hangvételű írások a megyei lapban, mint "A fák - itt is - állva halnak meg" című cikk a július 27-i számban, amelyban R. E. kollégám emel erélyesen szót 17 "felnőtt" platán­fa balsorsáért. Sajnos - mint Szolnok környezetvé­delme történetében annyiszor, de any- nyiszor - utólag. De tette ezt dicsérete­sen a közvélemény hangjára, amely "10 perc leforgása" alatt reagált a famészár­lásra, csak mint kiderült, ők is megkés­ve, azaz eső után köpönyeg kaphattak észbe. De az a lényeg, hogy a "tetemre- hívás", a fagyilkosság ténye és a felhá­borodott tiltakozás közötti idő igen le­rövidült. Azért mondom, hogy ez a jö­vőre nézve nemcsak hogy biztató, ha­nem minden remény megvan rá, hogy szerepcsere-fordulat is bekövetkezik, és a közvélemény tájékoztatása megelőzi a fakivágási terveket, elképzeléseket. Mert gondoljanak csak bele a kedves olvasók, polgártársak, mondjuk úgy a legutóbbi 35-40 év alatt hányszor kötöt­ték az orrunkra hivatalos szervek, hogy jelentősebb városrendezés vagy útkor­szerűsítés lesz, ami ennyi meg ennyi fa kiirtásával jár. Sőt, minél komolyabb kömyezetváltoztatásról volt szó, annál kevésbé tartozott a közvéleméhyre, plá­ne olyan "pitiáner" részletek, mint a zöldterületek, fák, fasorok sorsa. Pedig közben mondtuk, mondtuk a betanult leckét, brosúraszövegeket a fák, zöldnövényzet nélkülözhetetlensé­géről. Hogy lakosonként 30-40 négy­zetméter zöldfelület szükséges a városi lakosság oxigénszükségletének fedezé­sére. De hány városban van ez meg?! Tehát csak a legindokoltabb esetben szabadna élőfát kivágni. Tapasz­talatilag és tudományosan bizonyított a zöldfelületek meglétének lélektani je­lentősége a természettől amúgy is messze-messze eltávolodott, cement­alapanyagú városi környezetben. Hogy egy kedves park, néhány facsoport, vi­rágágy pszichológiai hatása, közér­zetjavító ereje felülmúlja a sokszorta nagyobb költséggel odateremtett tech­nikai alkotásét. Hogy ne felejtsük a fák melegmérséklő s azt a képességét, ami­vel ki tudja cserélni a betonfalú utcák, lakások átmelegedett levegőjét. A terbélyes lombozató, levegőt fris­sítő, szélfogó, porszűrő, zajcsökkentő "felnőtt" fák egyéb "érdemeiről" ne is beszéljünk, ezeket szemléletesen tol­mácsolta Dóczi József a lakosság meg­döbbentő felháborodását, 48 család kol­lektív tiltakozásának hangot adó véle­ményében. ...Énekesmadarak hajnali ébresztője, rigófüttyös szerenád helyett bámulhatják majd a garázs tetejét... - véli Molnár Sándomé, azon harminc la­kó egyike, akinek tiltakozó nyilatkozata ott szerepel a Szabad Demokraták Szö­vetségének a szerkesztőségbe eljuttatott beadványon. Mindhiába. A tanács által sietve ki­adott építési engedély jogerős. A fák menthetetlenek... Hányadik melléfogá­sa ez a városi tanácsnak, mióta is? ... Hirtelen a mai Beloiannisz út járdáinak kiszélesítése jut eszembe még az ötve­nes évek elejéről. Akkor vágatták ki az utcát árnyékoló fák seregét azzal a la­kosság "megértését elváró" indokkal, hogy a járda-szélesítést a "jövő érdeké­ben" el kell fogadnia. Úgy is intenzíven szorgalmazzuk a fásítást társadalmi munkában, a főutca során kivágott szép lombú fákat majd pótoljuk ifjú cseme­tékkel. Hát pótoltuk. De hányszor? ...S mennyi szolnoki utca lesi, várja, hogy az újra ültetett piszkafákból egyszer lesz valami. Azzal ki számol, hogy a közlekedés is állandóan fejlődik, és a frissen ültetett fogpiszkálók mind kevésbé viselik el a növekvő környezetszennyezést, idő előtt kipusztulnak. Hiába pótolják őket. A szóban forgó 17 értékes platán ki­vágását is azzal a feltétellel engedélyez­ték, hogy ugyanannyit ültetnek majd "egy később kijelölt helyre". Hogy lehetne változtatni az építési terveken? Az eszükbe sem jutott. A me­gyei lap a kérdéses cikkben ad is több alternatívát a megoldásokra, csak hát a régi beidegződés! Hogy márpedig mi- nálunk a terv szent, sőt hétszentség, amin változtatni nem lehet. Hogy is le­hetne teszem azt olyan építmény dolgá­ban, mint a TB-igazgatóság túlzsúfolt székháza? De hát a TERV! Pláne, hogy elgon­dolások közt válogathatnának. Eszembe jut a finnek termé­szetszeretete. Ok aztán igazán gazdagok erdőben, zöldterületben, mégis drága nekik minden egyes fa, sőt egy esztéti­kus szikladarab is. Ha épületet tervez­nek, ezekhez igazodnak: úgy alakuljon az udvar, a ház frontja, hogy az a fa vagy szikla a legszebb helyen álljon benne, előtte. Hol vagyunk mi ettől?! Hosszú újságírói pályafutásomból - igaz, csupán két megyét érintő tapasz­talatról van szó - egyetlen példa jut eszembe. A Kiskunhalasi Vízmű Válla­lat irodaházának építésekor egyetlen öreg tölgy kedvéért módosítottak a ter­ven. Van pedig az udvarán s odébb vagy tucatnyi ezekből a százados tölgyóriá­sokból. De ez az egy is drága volt. Nem volt szívük kidönteni... ... A megyei TB Igazgatóság épülete, a Hubay Ferenc utcai butikok és a Ság- vári körúti körzeti orvosi rendelő által határolt területen fakivágáson ügyködő munkások - a Mezőtúri Költségvetési Üzem emberei - szabadkoztak: "Higy- gyük el, hogy nekik is fáj a szívük eze­kért a gyönyörűséges, 18-20 esztendős fákért, de ők felsőbb utasításra teszik a dolgukat. Ha nem végzik el, kezükben a munkakönyv, márpedig ezekben a ne­héz időkben..." Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents