Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-07 / 77. szám

Nagyüzem a gabonaforgalmi vállalatoknál (Folytatás az 1. oldalró) zetői ezt nekünk előre jelzik - tájékoztat Fehér Gábor műszaki vezető. - Eddig még nem fordul­tak elő problémák a minősítés­ben, és remélem nem is lesznek. Mintegy százméteres séta után a hatalmas betonhengerekből ál­ló gabonasiló tövében megpil­lantjuk a Kétpói Szabadság Tsz már ismerős traktoros szerelvé­nyét. A gépvezető éppen az egyik pótkocsi billentését készíti elő. Egy perc sem telik bele, las­san felemelkedik a plató, és bú­zaszemek folyama hömpölyög a garatba. Az ürítés után egy mű­anyagvödörbe mintát vesznek, ezúttal már a laboratóriumi vizs­gálatok céljára. A garat, mint egy feneketlen kút, fokozatosan el­nyeli a gabonát. A jókora futballpálya méretű udvaron a magas torony silók és magtárépületek között szinte megbújik egy földszintes épület.- Itt van a laboratórium - nyitja ki a kisebb irodaház ajtaját Fan- csalszkiné Szabó Edit minőség- ellenőrzési osztályvezető, és bel­jebb tessékel. - A garatnál vett minta ide kerül - folytatja -, ame­lyet fizikai és beltartalmi vizsgá­latoknak vetünk alá. Egyrészt megmérjük a gabona nedvesség- tartalmát, másrészt pedig labora­tóriumi kismalom segítségével megőröljük a mintát, amiből a sikértartalmat és a sütőipari érté­ket határozzuk meg. Átmegyünk a labor másik he­lyiségébe, ahol az egyik beren­dezés fémkarja ütögeti a vízzel összegyúrt, lisztes masszát.- Ez a sikérmosó berendezés - mondja Molnár Pálné, vezető meós. - Ezzel az ügyes kis géppel pontosan mérhető a búzák egyik legfontosabb beltartalmi érték­mérő tulajdonsága, a sikértarta­lom. Ez a másik berendezés - mutat rá a sikérmosó mellett lévő jókora, televízió méretű műszer­re - a sütőipari érték meghatáro­zására szolgál. Hasonló módon működik, mint a kenyérgyári tésztadagasztó. A mintához hoz­záadják az előírt mennyiségű vi­zet, amit szémbeforgó lapátok kevernek. A lisztnek a dagasztó lapátokkal szembeni ellenállását egy műszer papírra rögzíti, és az itt kapott görbéről leolvasható a sütőipari érték. Az idei kenyémekvaló minő­ségéről érdeklődve, a következő választ kapjuk a minőség- ellenőrzési osztályvezetőtől:- Most még korai lenne erről nyilatkozni - mondja Fancsalsz- kiné Szabó Edit. Nagyon kevés a beérkezett gabona mennyisége, hiszen eddig mindössze 2 ezer 600 tonnát vettünk át, ezért nem tudunk megbízható információ­val szolgálni. Az osztályvezető szavait hall­gatva, úgy vélem, ha az idei bú­zatermés rosszabb minőségű is lesz, mint a tavalyi, az esztétikus küllemű, foszlós és ízletes ke­nyér már a sütőiparon, a dolgos kezű pékeken múlik. Laczi Zoltán Molnár Pálné az idei búza sikértartalmát méri. Fotó: Illyés Csaba (Folytatás az 1. oldalról) ramhoz kapcsolódik, amelyben az Agrober Vállalat megyénkbe- li kirendeltségével működnek együtt. Négy év elteltével .ezt az együttműködést az évente egy- milliárd schilling értékű termé­ket előállító - és 70 százalékban exportáló - Bauer és a Szolnoki Mezőgép Vállalat kooperációs gyártási kapcsolata váltotta fel. Az egyharmadrészben az osztrák cég négy stájerországi gyáregy­ségéből kikerülő, kétharmad­részt pedig a szolnoki vállalat ál­tal gyártott részegységekből összeálló öntözőberendezések vásárlásától kezdetben idegen­kedtek a magyar mezőgazdasági nagyüzemek. A közösen gyártott termékek minősége azonban - ahogyan azt Hrauda Gábor, a cég magyarországi képviselője is ál­lítja - rácáfolt az aggodalomra. A négy év alatt már 350, Szolno­kon készült, önjáró, csévélhető berendezés talált gazdára Ma­gyarországon, és egy másik, ugyancsak Bauer-Mezőgép ko- operációban gyártott típusból öt­venet tőkés exportra is szállítot­tak. Az idén fennállásának 60. év­fordulóját ünnepid gépgyár het­vennél több államba szállítja ter­mékeit, és a három legjobb kö­zött tartja számon a magyar pia­cot. A cég forgalmának 10-12 százalékát teszi ki az évente Ma­gyarországon eladott Bauer- technika értéke. Kétszázhetven magyar gazdaságban csaknem ezer berendezésükkel mintegy 70 ezer hektárt öntöznek, és ke­vés híján száz nagyüzemben üze­meltetik a cég környezetkímélő, hígtrágya-hasznosító technoló­giáját. Mindezek alapján a kelet­európai régióban jó "referencia- üzemnek" tartja hazánkat a Bau­er Gépgyár, ezért Kanada és az NSZK után harmadikként Ma­gyarországon is önálló kereske­delmi képviseletet nyit a közel­jövőben. A Szolnokon megnyíló képviselet, információs és szer­viz iroda a kelet-európai bázis szerepét is betölti majd, mert­hogy élénk jugoszláv, cseh és ro­mán érdeklődés mutatkozik a Bauer-öntözőberendezések iránt. Ugyanakkor a magyar nagy­üzemekben viszont egy másik profiljában, a sertés-, szarvas- marha- és baromfitenyésztési rendszerek komplex gépesítésé­ben is teret kíván nyerni az oszt­rák cég. Nehezíti a magyarorszá­gi értékesítést a mezőgazdasági nagyüzemek közismerten romló pénzügyi helyzete és a hazai pénzügyi szabályozás. Konkré­tan az, hogy az aránylag kedvező osztrák hiteleket meglehetősen drágán adják tovább az itteni pénzintézetek, közvetlen ma­gyarországi hitelezésre pedig a Bauer Gépgyárnak nincs lehető­sége. A magyar mezőgazdaság­ban kibontakozó privatizációs folyamat viszont az eddig első­sorban ausztriai értékesítésre és tőkés exportra gyártott, kis- és középüzemi kategóriában hasz­nosítható öntözőberendezések­nek jelenthet piacbővítést a Bau­er magyarországi, szolnoki.kép­viseletének. T.F. napló Egyes barátaim szerint én most bármi lehet­nék, mondjuk tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász, sőt akik nagyon elvetik az optimista sulykot, azok szerint lehettem volna oktató, nem ily töltőtoll koptató szegény legény. Az élet tele van kecsegtető lehetőségekkel - végre! Mozdít- hatatlannak vélt íróasztalok, lám, meginogtak, s az elvhű kinevezettek után immár jöhetnek az elhivatott tehetségek. Reméljük, azok jönnek. De én, magamat illetően, tele vagyok kérdője­lekkel. Honnan tudjam, hogy tehetség vagyok- e? Főleg elhivatott tehetség. Ez majd kiderül körülbelül akkor, amikor lefogják a szemem - jó esetben. Esetleg soha. A gyakorlat szempont­jából egyre megy, mindegyik késő. S addig? Legyek egy gyenge tűzoltó, netán egy közép­szerű katona, aki mostanáig csak annyit tudott erről a szakmáról, hogy a grenadírmars nincs összefüggésben a díszszemlével. Tereljem oly ügyetlenül a vadakat, mint vadakat terelőjuhász /aki esetleg levelezőn még a szakmát is megsze­rezte/, hogy ama vadak egészen megvadulja­nak? Legyek esetleg oktató, aki, mondjuk, lel­kes, ám kapkodó, s az is lehet, unalmas, nem lehetetlen, hogy rossz példa leend a romlatlan lelkületű ifjúság előtt, mert ilyenebb vagy olya­nabb, mint elvárható tőle? Legyek ez vagy az? Köztisztelet? Megbecsülés? Pénz, ami, ugye, dől, ne mondjam, ömlik? Ranglétra? Föl? Egész a csillagokig? Címek? Díjak? Nők? Étel-ital? Kánaán?... De mi végre? Hiszen én egész éle­temben semmi más nem akartam lenni, mint az a bizonyos töltőtoll koptató szegény legény. Körmendi Lajos Ez nem bundaügy Kalapács alatt a Pannónia Szomjhalál előtt álló sivatagi utazó rikkanthatott volna olyan nagyot egy pohár víz láttán, mint azok, az ország sorsáért aggódó közgazdászok, akik már koráb­ban is a "csődre érett" vállalatok felszámolásáról álmodoztak. Az óhaj jó négy évvel ezelőtt valóra vált, mivel ’86 őszén megszüle­tett a csődtörvény. Nem véletle­nül, hisz orvosi szóhasználattal élve egyre szaporodtak a nagybe­teg vállalatok, s mellettük ott volt, s bizony még ma is ott van a régóta gyengélkedők szürke tö­mege, amelyeket a gazdasági szakemberek kissé szépítve "csak" alacsony hatékonyságú cégekként emlegetnek. Árverés másodszor is Sokak szerint a gazdaságtala­nul működő vállalatok zöme ép­pen azért került nehéz helyzetbe, mert hiányzott a tőkéje a váltás­hoz, a korszerűsítéshez, így bár termékei eladhatóak, azokat kép­telen kifizetődőén előállítani - te­hát a céget csak úgy lehet meg­menteni, ha vagy az állam, vagy pedig a vevő a zsebébe nyúl. Ez a képlet nagyon szépen rá­illik az egyik legpatinásabb hazai könnyűipari cégre, a Pannónia Szőrmekikészítő, Konfekció- és Kereskedelmi Vállalatra, amely­nek egyik gyára Kunszentmár- tonban található. A vállalat 1988-ban 130 milliós, 1989-ben pedig már 157 milliós veszteséget könyvelt el, ami az 500-600 milliós alapítói va­gyonhoz képest - pes­tiesen szólva - már nem semmi. A szen­vedő fél persze nem­csak a Pannónia volt, hanem a velük kap­csolatban lévő válla­latok, meg elsősorban a bank - az OKHB, amely a cég tartozásá­nak felét állta. Tavaly év végére már elfo­gyott a hitelezők tü­relme, és az sem nyugtatta meg külö­nösebben őket, hogy hosszú ci- vódás és huzavona után az idő tájt végre megszületett a cég át­alakulási dokumentuma. A bank ennek ellenére sem látott biztosí­tékot arra, hogy visszakapja több száz millió forintját, hiába akar­ták a céget részben egy-két rész­vénytársaságból álló vagyonke­zelő szervezetre, részben pedig egy önálló részvénytársaságra - ez utóbbi lett volna a kunszent­mártoni üzem - bontani, jgy az Országos Kereskedelmi és Hitel­bank felszámolási eljárást kezde­ményezett a Szanáló Szervezet­nél, amely február közepén végül is úgy döntött, hogy a céget tevé­kenységének fenntartása mellett el kell árverezni. Az első árverést május 29-ére' hirdették meg, de eredménytelen maradt, s így to­vább tart a bizonytalanság a cég­nél. A hírek szerint az újabb ár­verést valamikor július végén tartják. A minap találkoztam Kovács Istvánnal, a vállalat kunszent­mártoni gyárának igazgatójával, s amikor megemlítettem neki: ahhoz képest, hogy alig egy év­vel ezelőtt még a teljes önálló­ságról álmodoztak, most teljesen más a helyzet - így reagált:- Ez az egész önállósulási tö­rekvés a felszámolással valóban kútba esett. Pedig én januárban még a minisztériumban is jártam, de elmondták, hogy nem tudnak segítséget - pénzt - adni ahhoz, hogy a magunk uraivá váljunk. Arra biztattak, hogy folytassuk tovább a küzdelmet, ami aztán február 14-ével véget ért, mivel a Szanáló Szervezet a Pannónia tu­lajdonjogát és ezzel együtt ter­mészetesen az ügyek intézését teljes egészében átvette, s elin­dult a cég felszámolása. Ezzel kapcsolatban rendkívül sok két­ség és aggály merült fel, mert sokak szemében a felszámolás egyenlő a cég megszüntetésével.- Persze - ha jól tudom - nem erról van szó. Ki mennyire ludas?- Szerencsére nem, mert a Sza­náló Szervezetnek is az volt a véleménye, hogy a mi általunk végzett tevékenységre szükség van, s úgy kell a céget értékesíte­ni, hogy közben menjen a mun­ka. Ennek érdekében pénzt sze­reztek, s így bőrt is tudtunk vásá­rolni és dolgozunk. Megvallom őszintén, eleinte egy kicsit ma­gam is féltem, hogy sikerül-e bi­zonyítanunk, hogy szükség van ránk. Ma persze már nincsenek kétségeim, hisz naponta jönnek az újabbnál újabb megrendelé­sek, és jelenleg is teljes gőzzel folyik a termelés.-Azzal, hogy elindult a vállalat felszámolása, változott-e valamit a helyzetük?- Igen. Hisz a vállalat központi vezetése megszűnt, az ügyeket ma már önállóan intézzük. Ezt mi már korábban is így akartuk, de ez iszonyú sok gonddal jár, mert ha valaki valamit nem csinált, azt nem lehet egyik napról a másikra profi módon elvégezni. Itt első­sorban a könyvelésre, az admi­nisztrációra gondolok, mivel ezeket eddig a vállalat központ­jában csinálták. Annyira össze voltunk kötve velük, hogy nem lehetett például azt sem kibogoz­ni, hogy ki mennyire ludas a veszteségek kialakulásában. Emiaít aztán azt sem tudnám megmondani, hogy a kunszent­mártoni gyárnak mennyi volt a tavalyi termelési értéke, s ho­zott-e nyereséget vagy sem. Ma­gyarán, nem voltunk költségér­zékenyek, hisz itt akkor is ugyan­úgy megkapták a fizetésüket az emberek, ha százmilliós nyeresé­get vagy ugyanennyi veszteséget termeltünk.- Bocsásson meg, de ha ezt egy nyugati üzletember hallaná, vér­mérséklettől függően állítom, hogy vagy infarktust kapna, vagy pedig a hasát fogná a röhögéstől.- Biztos így van, de szerencsé­re ennek a helyzetnek már vége. S ami még a változás kategóriá­jába tartozik: a felszámolás során az elmúlt három hónapban ko­moly létszámleépítésre is sor ke­rült, s ma már mintegy kétszázzal kevesebben, vagyis négyszázöt­venen dolgoznak itt.- Azt tudja-e, hogy mennyi pénzt kérnek a vállalatért?- Csak az újságban olvastam, hogy a Szanáló Szervezet nem állapított meg olyan értékhatárt, ami alatt nem hajlandó eladni a Pannóniát, csupán arra törekszik, hogy a hitelezőket minél jobban kielégíthesse. Bár azt sem kötöt­ték ki egyértelműen, de úgy tu­dom, hogy a felszámoló szeretné egyben eladni ezt a négy telephe­lyű vállalatot, amelynek az új­pesti és szegedi gyárát nemrég szervezték át önálló rész­vénytársaságokká. A vállalati központ - ami ugye már nem mű­ködik -, az üresen álló csepeli üzemcsarnokkal, a kunszentmár­toni gyárral - vagyis velünk - meg teljes adósságállománnyal meg­maradt állami vállalatnak. S mi­vel az utóbb felsorolt egységek közül igazából már csak mi léte­zünk, minden, így a nagyvállala­tot érintő reklamációk, a raktár- készletek, az elfekvő anyagok át­kerültek hozzánk. Az egész cég szemete itt maradt a nyakunkon, s ebből kéne valahogy kikecme­regnünk.- Akkor most valójában csak az ön vezetése alatt álló üzem jelenti az egész vállalatot?- Nem. Mint említettem az új­pesti és szegedi gyáregység igaz, hogy részvénytársasággá alakult, ám a fő részvényes mindkét eset­ben a Pannónia. így a Szanáló Szervezetnek kötelesek ők is el­számolni. Viszont az Rt egy zárt­körű egység, és így oda az előbb említett raktár- és elfekvő készle­tek nem kerülhettek, s ezért van­nak nálunk. Milyen legyen az új gazda?-Hogy élik meg a gyárban eze­ket a napokat?- Rendkívül nehe­zen. Nem szoktunk hozzá ehhez a bizony- talansághbz. Igaz, hogy eddig mi csupán végrehajtók voltúnk, de akadt ennek azért előnye is. Nem kellett egy sor dologgal baj­lódnunk, s most egy kicsit gondot jelent a ránk szakadt önálló­ság. Félreértés ne es­sék: nem szeretnék panaszkodni, de tudja hogy van: az ember csak akkor érzi, hogy milyen nehéz egy cso­mag, amikor felemeli, és nem akkor, ha ránéz.- Véleménye szerint a július vé­gi újabb árverésen lesz-e olyan hazai vagy külföldi cég, illetve üzletember, aki kap az alkalmon, és megveszi a Pannóniát?- A nagyvállalatról nem tudok nyilatkozni, ám a kunszentmár­toni gyárnak erre minden esélye megvan. Hisz naponta megfor­dulnak nálunk érdeklődők Euró­pa számos országából, de még a tengerentúlról is keresnek ben­nünket.- Ón például melyik világcéget fogadná el legszívesebben ké­ny ér adó gazdájául?- Bármelyiket, feltéve, ha nemcsak pénzt ad, hanem hozza a terméket, és annak piacát is.- Végezetül még egy kérdés: ha önön múlna, hogy értékesítené a vállalatot, egyben vagy a gyár­egységeket külön-külön?- Számunkra az utóbbi megol­dás jobb lenne, hisz kisebb egy­ségekben sokkal hatékonyabban dolgozhatnánk. Tudja, ha az egész vállalat újból egy kézbe kerülne, akkor félünk attól, hogy megint kialakul egy központ, és ugyanúgy végrehajtók maradunk mint eddig. Számtalan példát so­rolhatnék arra, hogy apróbb cé­gek mennyivel versenyképeseb­bek a nagy monstrumoknál. Tu­dok olyan nyugati vállalatról, amelyik negyvenötezer kabátot gyárt évente és milliomosak. A Pannónia viszont százezer bun­dát állított elő esztendőnként, és - látja - mégis tönkrement. Nagy Tibor (Fotó: Mészáros János) Eredményes együttműködés

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents