Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-31 / 97. szám

1990. JULIUS 31. Egéplap Világkiállítási kilátásaink Utak az Alföldre is vezetnek... ...és nem csak a világkiállítás gondolatával kacérkodó főváros­ba. Ez ugye már az első hallásra olyan kézenfekvő állítás, hogy szót sem érdemelne, ám ha az Expo fényében vizsgáljuk, akkor már összetettebb a helyzet. A közel­múltban megyei és Szolnok városi közlekedési szakemberek fejtették ki véleményüket az SZDSZ közle­kedési szekciójának kihelyezett ülésén arról, hogy miért kell be­kapcsolódnia régiónknak a világ- kiállításba, miként vállalhatnánk részt és húzhatnánk hasznot belőle. Kezdjük azzal a tanácskozáson elhangzott tájékoztatással, misze­rint az első nemzetközi szerződé­seket várhatóan az év végén meg­kötik. Ez esetben a legszerényebb számítások szerint is legalább 150 milliárd forintot kell előteremteni. A maximális program ennek a többszörösét, 550 milliárdot irá­nyoz elő. Attól függően, hogy a költségvetés mennyivel támogatja a hat hónapig tartó rendezvényt, lényegében ezer, tízezer forintokat fektet a beruházásba az ország minden lakosa. Természetesen ez a "fejkvóta" csak elméletben léte­zik, az viszont már igencsak kéz­zelfogható, "ott" építenek valamit a milliárdokból, "itt" meg semmit. Jól ismerik már ezt a fajta elosztást a falvakban élők, akik a közművek állapotát nézve másodrendű állam­polgárok. Gondoljuk csak meg: milyen úthálózat, közvilágítás, gázvezetékrendszer, csatornarend­szer található egy községben, és milyen egy nagyvárosban. Az e- lőbbieknek pénzt kell adni ahhoz, hogy egy általán megépüljenek, az utóbbiak - többnyjre - készen kap­ják. Szó ami szó, akik nem a Bala­ton vonalától északra élnek, az ed­digi tervek alapján a rövidebbet húznák. Jó lenne, ha az Alföldön élők is megtalálnák számításukat. Az előbbieken túl ezért sem szabad megfeledkezni a bolgár, román, szovjet - előreláthatóan több mint 2 millió - turistáról, akik már világ- kiállítás nélkül is megostromolják vidékünket. Mit tud nyújtani a megye, ha a közlekedést nézzük? Bizonyára nagyon sokan repülőgépen utaz­nak majd hazánkba. Az 1991 ele­jéig kiürítendő kunmadarasi repü­lőtér például a legnagyobb gépeket is fogadhatja; számításba vehető továbbá, a szolnoki volt MHSZ- reptér is. De szálljunk le a földre és vizsgáljuk meg a közutakat! Szol­nok "csak" 100, Jászberény "mind­össze” 71 kilométerre fekszik a fő­várostól. A tervezett elkerülő sza­kaszok, felüljárók, átkapcsolások, és útszélesítések elkészítésével csökkenthető a jelenlegi útidő. Ez magában rejti azt a lehetőséget is, hogy a látogatók több napot tölt­hetnek - az egyébként tipikusan át­menő turistaforgalmú - megyében. Új szálláshelyekkel kellene felké­szülni a szerényebb pénzű vasúton utazó turistáknak /Vonattal napon­ta 5 ezer turista érkezik ma is ke­letről. Más kérdés, hogy hol hál­hatnak meg./ Az előbbiekből egyenesen kö­vetkezik, hogy mi lenne mindeb­ből a megye haszna. Javulna az infrastruktúra és változtatni lehet­ne a siralmas közlekedési körül­ményeken, hogy csak a legfonto­sabbakat említsük. Több lehetne a szálláshely. A beruházások pedig új munkaalkalmakat teremtené­nek. Amennyiben lesz világkiállítás, az így vagy úgy, kell hogy érintse a megyében és az Alföldön élőket. Pártállástól függetlenül minden itt élő állampolgárnak és ország- gyűlési képviselőiknek arra kell törekedniük, hogy nálunk is érződ­jön jótékony hatása. Nem szabad belenyugodni - következik a köz­lekedési szekción elhangzottakból -, hogy a Duna ezután még inkább az országot megosztó határvonal legyen, hogy a pénzünkből más vi­dékek gazdagodjanak a mi kárunk­ra.-sz­Csütörtökön a földtörvényről Vitára vár mindenkit a földhivatal A korábbi helyzet változott meg a földtörvény-tervezettel kapcso­latban a hárompárti megegyezés nyomán. A találgatásokat felvál­totta egy dokumentum, amit már lehet vitatni, véleményezni, kriti­zálni. Nos, ennek a vitának meg­szervezésére, a vélemények össze­gyűjtésére kérte fel a Földművelés- ügyi Minisztérium a megyei föld­hivatalokat. Ők tehát nemcsak egyszerűen információt kaptak, hanem feladatot is, amelyet me­gyénkben Darázs László, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Földhi­vatal vezetője irányít. Őt kérdeztük meg a részletekről. A törvény három fázisa A vitafórumot e héten csütörtö­kön a vízügyi székházban, a Ság- vári körút 32. szám alatt, az első emeleti nagy tanácsteremben ren­dezik meg. A fórum a földhivatal számára azért is érdekes lesz, mert munkatársai fogják végezni a vég­rehajtó munkát. így már a kezdeti szakaszban megismerik a felada­tot. Az összegyűjtött véleménye­ket, amelyeken a földhivatal szán­dékai szerint változtatni nem fog­nak, legfeljebb rövidítik, augusz­tus 7-ig kell a minisztériumba el­juttatni. A vitára bocsátott tervezet tulajdonképpen még nem maga a földtörvény, annak csak egy fázi­sa, amely a termőföld tulajdonren­dezésének egyes kérdéseivel fog­lalkozik. Magát a végleges törvényt há­rom fázisra lehet osztani. Egyrészt tehát a tulajdonviszonyok rendezé­sére, másrészt a jóvátételnek, az ország teherbíró képességének fi­gyelembe vételével, megoldására, harmadrészt pedig az így kialakuló helyzetben a földhasznosítás ren­dezésére kerülhet sor. Mindez ké­sőbb várható. Bár itt meg kell je­gyezni, hogy a fejlett tőkés orszá­gokban a tulajdon kérdését a pol­gári törvénykönyv általában sza­bályozza. Külön földtörvényre ott nincs szükség. Magyarországon a speciális helyzet magyarázza nél­külözhetetlenségét. A törvénytervezetet, ami önma­gában nem komplex, a múlt hét péntekén kapta meg a hivatal, ezért kevés idő maradt a szervezésre. Ez indokolta a sajtó segítségét, igény­bevételét is. így is szeretnék min­denkinek eljuttatni a tervezetet, aki érdekelt lehet a földhasznosítás­ban. Most gyorsan kell cselekedni Terv szerint a vitára várják pár­tok képviselőit, a társadalmi és ér­dekképviseleti szervezeteket, a mezőgazdasági nagyüzemek veze­tőit, aktívan dolgozó téesztagokat, állami gazdasági dolgozókat, nyugdíjasokat, kistermelőket, ma­gángazdákat, a sajtót, a tanácsokat, az egyéb földhasználókat és min­den érdeklődőt. A földhivatal itt a megyében azért is tartja nagy je­lentőségűnek az összejövetelt, mert itt szinte mindenkit érdekel­het a földtörvény, lévén mezőgaz­dasági jellegű megye. A hét végén a megyében lévő területi földhiva­talok már sokszorosították, terjesz­tették a tervezetet, hogy mindenki megismerhesse. A gyorsaság azért lényeges, mert a minisztérium mielőbb sze­retné a parlament elé terjeszteni a javaslatot. Bár a Figyelő értesülése szerint az eredetileg szóba jövő au­gusztus 20-i kihirdetés elhúzódhat szeptemberig. A feladat ugyanis nemcsak a törvénytervezet elfoga­dása, hanem a bizottságok összeál­lítása, a végrehajtási rendeletek ki­adása, a végrehajtás módjának meghatározása. Mindez bonyolult, időigényes, s ma nem is kellően belátható feladatot jelent. A földhi­vatal például hiába rendelkezik számítógép-rendszerrel, amikor a komplex ingatlan-nyilvántartás - nem az ő hibájukból - még nem kerülhetett a rendszerbe. Nekik te­hát a dolog nagy részét hagyomá­nyos módon kell megoldani. Mé­reteiről még csak elképzeléseik vannak. Végül pedig arra szeret­nénk felhívni a figyelmet, hogy a tervezet csak a termőföldet és az erdőterületeket érinti. Egyéb ingat­lanok sorsával most nem foglal­koznak. F.I. Jegyzetlapok Fekete dosszié A vakvéletlen folytán szemtanúja voltam egy kislegény utolsó órájának. Nem gyógyíthatatlan be­tegségben szenvedett, hanem a kerékpárjával a te­lepülés mellékutcájából óriási sebességgel szeretett volna áthajtani a négyesen. Igen ám, de összetalál­kozott egy balról érkező, teljesen szabályosan hala­dó, pótkocsis IFA teherautó elejével. A hatalmas monstrum vezetője fékezett, még a bal oldalra is lehúzódott, de nem tudta elkerülni a karambolt. Mikorra mi odaértünk, nagyon sok vért veszítve, az út bal szélén feküdt a fiúcska. Visítva rohant a mentő, azonnal infúziót adtak neki, és a kis szíve még dobogott, amikor a kocsiba emelték. Fantasz­tikusan erős szervezete lehetett, hiszen még út köz­ben is birkózott a halállal, de a koponyaalapi törés végzetesnek bizonyult. A száguldó mentő Török- szentmiklós előtt lassabbra kapcsolt. Pedig mi is, meg a doktornő is bízott abban, hogy túléli az egészet. Sőt, mi már el is terveztük, majd ha lába­dozik : megkérdezzük tőle, látott-e valamilyen útjel­ző táblát az utca végén? Észlelte-e a balról feléje dübörgő veszedelmet? Hová rohant, miért sietett ennyire? Titkát, titkait magával vitte a másvilágra: hátrahagyva iskolatáskáját, könyveit, néhány teleírt füzetet, pár személyes holmit, és a mérhetetlen fáj­dalmat a szüleinek. Azért, mert a földi létben neki csak annyi év jutott, amennyit egyetlen számmal is le lehet írni. Mindezeket avégett rovom papírra, mert elké­szült a megyei rendőrfőkapitányság közleke­désbiztonsági osztályának féléves baleseti mérlege. Ebből a "fekete könyvből” most csak a gyermek­baleseteket emelem ki, hiszen ebben az évben máris harminchat történt. Elgondolkodtató, hogy zömük a szünidőben. E szomorú gyűjteményben sajnos most már az a rublika sem üres, amely a halálos baleseteket örökíti meg. Ezenkívül volt kilenc sú- lyps sérülés is, amelynek a jóég a megmondhatója, hogy majd miképpen gyógyulnak. Döbbenetes, hogy eddig tizenegy, hat évnél fiatalabb kisfiú és kisleány is közúti balesetet szenvedett. Az egyikő­jük például olymódon, hogy a csöppség a járdán sétálva, a másfelé figyelő anyja kezét fogva lépett egy jármű elé. Olykor a szülőket sem ártana oktatni. Mert ugyan mit mondhatna az ember arra, amikor az apuka átengedi a kormányt 12 éves fiának? Az pedig rohan a kocsival mindaddig, amíg egy útmenti te­lefonoszlop megálljt parancsol az összetört jár­gánynak. Azután ebben a fekete könyvben az is benne van, hogy egy 15 éves fiú egy kézzel vezetett, mert a másikat gipsz borította. A szülőket az sem nyugtalanította, hogy a sihedemek nem volt jogo­sítványa. A "vezetés" vége borulás, két súlyos sé­rüléssel súlyosbítva. Hosszasan lehetne sorolni a szomorú gyűjtemény tényeit, ha az eddigi gyermekbaleseteket egymás után, katonás sorrendben közreadnánk. Az okok ‘között a fiatalok figyelmetlensége, virtuskodása éppúgy szerepel, mint a szülői, felügyelői felelőt­lenség. Ugyan már, nagyfiú, tud ő vigyázni magára. Ugye ismerős az érvelés? Szomorú, mindezek a tények már nem segíthet­nek azon a kislegényen, aki az idei nyári szünet első megyei, közúti gyermekáldozata. Tragikusan rövid élete intő jel arra, hogy talán nem felesleges időtöl­tés esténként leülni a gyerekkel, gyerekekkel, egy kicsit elbeszélgetni a közúti közlekedés elemi sza­bályairól, egyúttal veszélyeiről. Mert a nyár ezernyi boldog pillanatán kívül veszélyeket is rejt, különö­sen a vakmerőén pedálozók, vezetők, motorozók számára. Talán elég meggyőzően hangzik az okfej­tés, ha ideírom: a június végéig előfordult, megyei gyermekbalesetek többségét maguk a gyerekek okozták. Vajon kell-e ennél fontosabb érv a sürgős elbeszélgetésre? D.Sz.M. Tolókocsiban a gépkocsivezető, temetőben az utasa Nincs uborkaszezon a bíróságon Az ember azt hinné, hogy ebben a nagy kánikulában, a szabad­ságolások megszokott idején a munkahelyek többsége üresen kong. A megyei és városi bíróság, ügyészség oszlopos portálú épüle­tébe lépve kitűnt: itt ilyenről szó sincs. Ugyanis a péntek ellenére hét bíró is tárgyalt, mégpedig reg­gel 1/2 9-től kevés szünettel, szü­netekkel délutánig. Sportnyelven fogalmazva ez jó "félházat" jelent. Legelőször: a földszint 24-be óvakodtunk be, ahol dr. Szentgyor­gy i Ildikó bírónőnek egy sikkasz- tásos ügyben kell ítéletet hoznia. A vádlott, egy szemüveges, vékony asszony feszengve mondja: egy gyereke van, a férje iszik, és mivel az ő keresete havi három-négyezer volt, hozzányúlt a felvásárlási pénzhez is. így nem egészen két év alatt 270 ezer 409 forintot vett el, és fordított saját céljaira. Ebből 130 ezret már visszafizetett az napló Kiállítások megnyitóján, szoboravatón, cik­kekben és könyvekben, ilyen-olyan alkalmak­ból elmondott beszédekben, tehát nem túlzás azt állítani, hogy mindenhol, vagy kissé óvatosab­ban, szinte mindenhol, ezt az egy gondolatot ismétlik Györffy Istvántól, Karcag nagy szülött­jétől, idézem, illetve mégsem, csak úgy a lénye­gét kiragadva vázolom, ahogyan többnyire te­szik, hogy Európa nem arra kíváncsi, mit sajátí­tottunk el az európai kultúrából, hanem arra, mivel gazdagítottuk azt a sajátunkéból. Szere­tem ezt a gondolatot, mert a saját kultúránk- fontosságára int, s az idegen kultúrák majmolása ellen hat. Ma, amikor a televízión, főleg a mű­holdas adásokon keresztül ömlik a nyakunkba az idegen, a nem magyar, mindent eluraló kul­túra, akarom mondani szubkultúra, s az Európá­hoz való felzárkózást némelyek akkor látják megvalósulónak, ha a falusi diszkókban is oly sok színes lámpa villog, mint, mondjuk, a mű­holdas tévéadások rockműsoraiban, szóval, most különösen fontosak Györffy István gondo­latai. Szülőföldjének adni kéne arra, hogy e nemes gondolat, legalább részben, megvalósul­jon. Mert mi van most, ha egy európai eljön, hogy megnézze, mivel gazdagítottuk mi az eu­rópai kultúrát? Itt, Karcagon. Fölkeresi a múze­umot, amely előtt egy betonszömyeteget lát, amit víztoronynak hívnak. Lát egy tekintélyes méretű, ám erősen romló állagú épületet, amit múzeumnak hívnak. Elmegy a Jókai utcai táj­házba - ha nem fél a tengelytöréstől. Egy olyan gidres-gödrös, göröngyös valamin, amit útnak hívnak. Elmegy a fazekasházba, ami közel van az úthoz, de még itt is sáros lesz. Elmegy a Zádor-hídhoz, de valakik jó érzékkel a híd előtt néhány száz méterrel abbahagyták a betonutat. Ha mégis eljut a hídig, egy szép, ötlukú hidat lát, ami tele van firkálva mindenféle gyenge elmé­jűre valló megjegyzéssel. És mindeközben min­denhol sok-sok szemetet lát. És ekkorra már elmúlt dél, az európai ebédelne valahol, de senki nem érti, mit jelent a restauránt szó. Majd a huszadik megkérdezett megérti, elmagyarázza. Magyarul. Ordítva. Körmendi Lajos áfésznek. Most háztartásbeli, és a hiányzó összeget részletekben haj­landó lenne megfizetni. Csendben, halkan távozom, nem várom meg az ítélethirdetést. Alig néhány méterrel távolabb fiatalasszony várakozik. Nehezen nyílik szólásra a szája, és csak ak­kor beszél, amikor ígérem: se ne­vet, se foglalkozást, se lakóhelyet nem írok.- Az az igazság, válni szeretnék. Négy éve esküdtünk, de két éve már külön élünk. A közös házban a férjem lakik, én pedig a kisgye­rekkel anyuékhoz húzódtam.- Tudja-e, hogy nem ígérkezik könnyűnek a vagyonmegosztás.- Tisztában vagyok vele, de en­gem most csak az az egy érdekel, hogy végre békével válhassak el. Utána remélem megnyugszom, és bízom abban, úgy is meg bírunk egyezni a férjemmel, hogy nem koptatjuk hónapokig ezeket a fo­lyosói padokat. Hogy mennyire nincs uborka- szezon, ezt az is mutatja: például Szolnokon, a városi bíróságon eb­ben a hónapban is közel kétszáz polgári és majdnem ugyanannyi büntetőperes ügyet tárgyalnak. A megye lakossága perlekedésének a fele ezen falak között bonyolódik. Hogy mi magyarok szeretünk-e perlekedni, erre a kérdésre szinte minden szakértő igennel válaszolt. Ez lényegében nem lep meg, el­végre Arany János már a múlt szá­zad derekán hasonlót emlegetett tanító költeményében. Igyekszem az emeletre, és út­közben jajgató 16-17 év körüli le­ányzót vezetnek mellettem. A han­gulatot némileg feszélyezi, hogy a jókötésű amazon kezét bilincs fog­ja össze.- Jaj, jaj, anya, anya - szipog.- Akkor kellett volna hozzá fo­hászkodnod, amikor a balhét csi­náltad! - sziszegi felé jó hangosan az egyik ott várakozó delikvens, aki szemmel láthatóan ismeri az esetet. Kiderült, a most túlontúl szendének tetsző lány pár napja, a kora délutáni órákban negyedma­gával a Várkonyi téren körbefogott és kirabolt egy 16 éves diáklányt. Persze először jól agyba-főbe ver­ték, majd letépték az ezüstláncát, és az óráját is lecsatolták volna, ha bírják. Ez bizony nem más, mint nyíltszíni rablás, még akkor is, ha tizenéves az elkövető. Benn a második emeleten talá­lom az ügyészséget. Dr. Vámos Sándor, a városi vezetőügyész he­lyettese kész statisztikával fogad.- Ma, 27-én még végleges júliusi adataink nincsenek, de azt mond­hatom, júniusban százegy ügy ér­kezett hozzánk. Biztos ennél keve­sebb lesz az e havi, ugyanis a ke­gyelmi intézkedés miatt megnőtt a rendőrség megszüntető határoza­tainak a száma.- Azért, hogy szeptemberben pe­dig az Önök munkája nőjön meg.- Van benne valami, hiszen nem is egy olyan személy került már vissza, aki amnesztiával szabadult. Egyik ügyfelünk például két hetet bírt ki a szabadulása és az újabb bűncselekmény elkövetése között. Míg a bíróságon hetente egy­szer, hétfőn tartanak panasznapot, itt mind az öt munkanapon nyolc­tól fél ötig. Olymódon, hogy egy hétig egy ügyész az ügyeletes. Pénteken például délig két érdek­lődő kopogott. Az egyik feljelen­tést kívánt tenni, a másik pedig egy elhúzódó örökösödési vita miatt kért valamilyen segítséget. Tizenegy körül az egyik föld­szinti teremben meghallgattunk egy ítéletet. Az elkövető tolókocsi­val érkezett a helyszínre. Megtud­tuk, hogy másodfokon halált oko­zó ittas járművezetés bűntette mi­att 2 év 6 hónap börtönt kapott. Igaz, a közkegyelem miatt mente­sül a végrehajtás, azaz a börtön alól. Ilyen az igazság, mondhatja az olvasó, hiszen a vádlott mellett ülő utas ebbe az ütközésbe bele­halt. Pedig mégis szörnyű a bünte­tés. A 26 éves, két pici gyerekes fiatalember élete végéig tolókocsi­ba kényszerül. Csak azért, mert szinte részegen ült a dübörgő ló­erők volánja mögé. Ez a rabság, ahogy elnéztem, bizony nem har­minc hónap. Elvégre mint mondot­tam, még most jutott a huszas évei második felébe... D.Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents