Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-28 / 95. szám

6

1990. JÚLIUS 21

/ Folytatás az 5. oldalról /- Teljesen bizonyos, hogy Papp Simont többször a Zergéhez, a kőbányába vitték az AVH-sok. A professzor a helyszínen tanulmányozta az andezitvonulatokat, kijelölte a fúrási pontokat. Sokan felismerték öt Recsken a régi barátai közül...- Önök Recsken, a Zerge nevű hegyből andezitet bányásztak? Miért kellett ehhez egy világhírű tudós, akinek az egzisztenciáját ilyen, enyhén szólva furcsa módon "biztosította" a Hatóság. Nem vált mindez gyanússá Önök előtt?- Csak később sugdostunk erről. Uránra gondoltunk, hogy uránmező van alattunk. Másra, így rézlelőhelyre sem gyanakodtunk.- Ezt az összefüggést ma sem tudom megerősíteni, de cáfolni sem. De az bizonyos: Önöknek olyan sorsot szántak, mint azoknak, akik elrejtették valaha Attila koporsóját. Aztán valami közbejött, valami nem úgy alakult, ahogy Rá- kosiék akarták, és mégis volt visszaút Recskről.- 1953. október 27-én szabadultam.- És 1954 májusában visszatért iszonyatos szenvedéseinek színhelyére, fényképezőgéppel.- Szabadulásom után egy budapesti Gogol utcai szerelőműhelyben dolgoztam. Nagyon jó barátom volt Lóránt Gyula, az aranycsapat egyik csillaga. Ő

Viziten, baráti beszélgetésen dr. Antall Józsefnél (balról Erdey Sándor)

A "halálzóna" megfigyelőtoronnyal

tette lehetővé, hogy egy nagy amerikai, belügyminisztériumi rendszámú gépkocsival - néhány társammal - visszatérhessek egy vasárnap délután Recskre. Az AVH-legénység, legalábbis egy része, még ott volt, de éppen a falu válogatottjával futballozott. A tábor sorompóját viszont már egy civilruhás bácsika működtette. A Nehézipari Minisztérium piros igazolványát mutattam neki, erre egy kis bizonytalankodás után felengedte a sorompót. A hepe-hupás makadám- úton, amelyet annak idején mi építettünk, egyenesen a bányához hajtottam. Zavartalanul fényképezhettem. Sőt, az AVH-sok orra előtt is készítettem néhány felvételt, akik kíváncsian bámulták a fényes belügyi gépkocsit. Kifelé menet a sorompókezelő bácsika "beseppegte" a kocsiba: "Tudom ám, hogy maguk kicsodák, felismertem magukat. Ne féljenek tőlem, én nem szólok senkinek." Magunk mögött hagytuk a Zergét, láttuk még a megnyitott kőbánya lapos ívét, amely úgy nézett ki, mint egy hatalmas koporsó, mely ha Rákosi és Péter Gábor akarata érvényesül, úgy 1200 ártatlan embert zárt volna magába.- Az 1956-os forradalomban fegyveresen is részt vett recski rabok vitatott alakja - nyugodjék - Dudás József volt. Milyen embernek ismerte rneg?- Erről nem szívesen beszélek. Ellentmondásos egyéniség volt, cselekedeteiről, életéről rövid és helytálló szintézist adni lehetetlen. Megszállott volt, aki utolsó levelében is kommunista múltjára hivatkozott, de az utolsó töltényig harcolt az oroszok ellen. Meg is sebesült, de a szovjetek nem tudták elfogni. Egy munkásküldöttség - miután Kádárt egy szovjet tank Szolnokról felhozta a

Parlamentbe -, azt kérte, hogy az a bizonyos Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tárgyaljon Dudással. Kádár ezt meg is ígérte a bányászoknak. Erre Dudás levélben találkozót kért Kádártól. A levél kézbesítői között recskiek is voltak, akik felbontották a levelet, mert gyanították, hogy Dudást tőrbecsalják. Dudás azonban hitt az adott szóban, mégis elküldette a levelet, és négy bányász kíséretében a Parlamenthez ment. Ugyanúgy járt, ahogy Maiéter Tökölön. A szovjet katonák kiráncigálták a gépkocsijából, a Fő utcába, a katonai ügyészségre szállították, majd a katonai bíróság elítélte és nyilván Kádár tudtával, 1957. január 17-én már fel is akasztották.- Köszönöm, hogy lehetőséget adott erre a beszélgetésre.

Tiszai Lajos

Telik-e az éléskamra?

A szolnoki gyáregység egyik, éppen bent levő vezetőjével előbb azon viccelődtünk, hogy az "aktuális történelmi szituációban" nem lenne-e kívánatos a "Május 1" Ruhagyár nevet esetleg "Október 23"-ra átkeresztelni, aztán közöltem, hogy nem a névváltozás miatt zavarnám az itt dolgozókat, hanem az úgynevezett bespájzolás érdekelne, és feltételezem, itt egy csokorban találok sok ügyes háziasszonyt. Míg (főleg nagyvárosi) nagyságák nem vacakolnak gyümölcsök és zöldségfélék télire való eltevésével, hanem egyszerűen megvásárolják majd azokat az üzletből, addig a hölgyek nem "nagyságos", de nagyobb része, az egyszerűeknek nevezettek bizony tavasztól őszig szorgoskodnak a konyhában, kompotok, lekvárok, lecsók, savanyúságok kerülnek az éléskamrába, hogy rövidebb- hosszabb ideig biztosított legyen a "betevő". Nem tudom, más népeknél mennyire elterjedt ez a szokás, csak sejtem, hogy e ténykedés tekintetében a magyar asszony valahol a sor elején állhat. Lássuk, hogyan sikerül ez neki az idén!

Minden drágább, de így is megéri (Kurucz Istvánná)- Régebben sok mindent tettem el télire, de ahol most lakom, a Széchenyin nincs annyi hely, hogy tudjam tárolni. Csak arra gondolhatok, ami a legszükségesebb a négy tagú családomnak. A két fiam szereti az édességet, ezért az idén is tettem el már meggyet és barackot, dzsemet és lekvárt, ezutánjönne még a savanyúság ...- A hozzávalót honnan szerzi be? Van kertjük?- Nincs. Mindent a piacról vásárolok. Sajnos, a múlt évekhez képest most minden drágább, minden évben drágább. De még így is megéri, mint ha az üzletből venném meg. Mert ha egy üveggel veszek a boltból, az a családomnak semmi. De ha elteszek jó pár üveggel, hol ebből bontunk fel, hol abból, és több kerül az asztalra.- Valószínű, a tél folyamán ez a befektetés megtérül, de a pénzt most valahonnan elő kell teremte- ni.- Úgy teremtjük elő, hogy dolgozunk és beosztjuk. Ilyenkor nem ruházkodunk, nem veszünk cipőt, ezt-azt, hanem gyümölcsöt, zöldséget.- És a nyaralás?- Az idén nem voltunk nyaralni, és nem is megyünk. Van olyan család, amelyik nyáron nyaral, lazít, költekezik könnyelműbben, és télen szorít a házi költségvetésen.

Nálunk ez fordítva van. Én nyáron húzom meg magam és szorítom ki a pénzt az étkezésre, ami télen térül meg azzal, hogy olyankor is fogyasztjuk, amit eltettem, és esetleg lehet másra költeni az így megspórolt pénzt.

Gyenge a polc (Nagy Zoltánná)- Eddig nagyon keveset tudtam eltenni, mert nem volt időm. Egy hétig voltam szabadságon, de azt persze takarítással töltöttem. Cseresznyét és meggyet raktam el, ezután akarok lekvárt befőzni, meg savanyúságot és lecsót eltenni. De hát állítólag gyenge a termés, minden nagyon drága, mégis muszáj lesz bevásárolnom, sokan vagyunk rá: a két gyerek, s a férjem...- Van ez a Szedd magad akció...- Igen, de ilyesmire nem tudok elmenni, mert többnyire magam vagyok a két gyerekkel, a férjem általában csak hét végén jön haza. Úgyhogy a házimunka, a bevásárlás, a benti munka, a befőtteltevés, a gyerekfelügyelet, ez mind rám, vár.- Hogyan tetszik látni: az idén is sikerül annyit bespájzolni, mint tavaly? '- Ezt még nem tudom. Ez az áraktól is függ. Mert a paprika még most is negyven forint, a paradicsomnak is ötven forint kilója. Ez ilyenkor tényleg nem szokott ennyi lenni. Meg az uborka is nagyon drága negyvenért, hisz tavaly húszért-harmincért már meg lehetett venni.- És ilyen árakkal megéri-e, hogy például lecsót tegyen el?- Nem nagyon. Majd egy kicsit később, hisz ezzel még lehet várni, hátha esnének az árak. Talán augusztusban...- Mi az, amit a legjobban szeret a család, amit akkor is eltenne, ha drága?- A befőtt, az elfogy. Nagyon sok gyümölcslevest főzök télen, meg amúgy is, ha felbontok egy üveget, hát az nem sokáig marad meg, azt egykettőre kinyalják.- Talán el kell dugni néhány üveget, hogy egész télen kitartson?- Nem dugom el, igyekszem úgy csinálni, hogy amit jobban szeretnek, abból mindig több legyen a kamrában. Csakhogy nagyon kicsi a beépített szekrényem, és gyenge a polca, félek, hogy leszakad, és amit nagy nehezen elraktam, az is kárba vész. Kár, hogy ezekbe a bérházakba nem csináltak egy rendes spájzot, amibe jobban lehet pakolni. És az is előfordul, hogy megromlik.

Legalább két lekvárt

(Boros Gyuláné)- Mi falun lakunk, kertes házban, de kicsi a kert, az udvar, nekem is minden eltenni valót meg kell vásárolnom, mert én mindent a világon el szoktam rakni a töktől, a zöldbabtól kezdve mindent. És nekem megéri, mert bár csak ketten, a férjemmel vagyunk otthon, de nagy a család, van hét unókám,

és sokat szoktam nekik adni, harminc-negyven üveggel, és megéri...- Elnézést, az unokáknak ugye, nem pénzért adja?- Hát már hogy adnám pénzért?!- Akkor hogy érné meg önnek? Hiszen megveszi, elteszi, és akkor jönnek, és odaadja nekik ajándékba.- Úgy érzem, minden szülő ezt csinálja, hogy odaadja a gyerekeknek. Én örvendek, ha a gyereknek legalább két üveg lekvárt tudok adni... Valahogy kispórolja az ember. Én úgy szoktam, hogy februártól rakom félre, ami kis pénnzem megmarad, azt a két-háromszáz forintot, és ilyenkor, amikor befőzés van, elő tudom venni. Egész nyáron minden szabad időmben ezt csinálom. Bár nehezen bírom már, ötvenhárom éves vagyok, nagyon jó lenne nyugdíjba menni, mindjárt negyven éve lesz, hogy dolgozom. Nagyon kevés a pénz, és az árak annyira emelkednek, hogy az étkezést egyszerűen nem bírnánk anyagilag. Ha nem lenne ez a kis elrakott pénzem, hát nem lenne elég a jövedelmünk ételre.- Ki tetszett már számítani, hogy mennyibe kerül önnek egy ilyen nagy nyári bespájzolás?- Ó, nagyon sokba, olyan hathétezer forinntba. De aztán megtérül. Például, nekem még mindig van tavalyról elrakott lecsóm, mindig ki szokott tartani szezontól szezonig, még úgy is, hogy sokat adok a gyerekeknek is.

Esztike megeszi (Varga Istvánnné)- Esztike, mióta van férjnél?- December tizenhatodika óta.- Itt mi a bespájzolásról beszélgettünk, maga csinál ilyesmit?- Anyukám szokott, de leginkább a mama foglalkozik vele. Én nem szoktam. Van éppen elég elfoglaltságom, még arra sincs idő.- Ez azt jelenti, hogy mindent az üzletből vesz meg?- Dehogy! Hát a mama megcsinálja.- És magácska megeszi. A jó dolgát! így könnyű. Segíteni nem szokott?- De igen, szedni, mert van barackfánk és meggyfánk, az idén is segítettünk szedni meg mosni. De minden mást, amit eltesz a mama, meg kell venni a piacról, éppen beszéltük...- Hogy kivárják, míg lejjebb mennek az árak?- Igen, de az a baj, hogy napról napra feljebb mennek és nem lefelé.- Honnan tudja? Jár ki a piacra?- Nem, hanem az újságból szoktam olvasni. Meg a zöldségesnél is láttam, hogy egyik nap meg lehet venni harmincért az uborkát, a másik nap meg csak negyvenért, negyvenötért. De mit csináljunk? Megvesszük annyiért.- Nem lenne egyszerűbb mindezt majd a boltból vásárolni?- Még a csirkét sem esszük meg a boltból, nem hogy az ilyesmit!- Miért?- Nem szeretjük. Mi falusiak ahhoz vagyunk szokva, hogy kukoricát eszik a jószág. Ezek meg szerintünk tápon nevelődnek. Nem szeretjük a tápos csirkét.- Ha ilyen válogatósak, nem ártana megtanulni a mamától a be- főzési-elrakási titkokat.- Még arra van idő, megtanulni. Még csak tizennyolc múltam, és még van segítség.

Gondolom, ez a kis "közvélemény-kutatás" nem igényel különösebb kommentárt. Úgy tűnik, ha egyre nehezebben is, de a tapasztalt háziasszonyok - megszokásból, kényszerűségből, vagy családi közkívánatra - kitartanak a bespájzolás mellett. A fiatalab- bakból meg hátha mind nagysága lesz...