Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-02 / 72. szám

1990. JULIUS 2. Néplap 3 A ladányi búcsú ma sem akármilyen esemeny A kánikula mutatkozott a legádázabb ellenfélnek A jászladányi búcsú - amit hi­vatalosan július elsején tartottak - tulajdonképpen már a múlt hét végén elkezdődött. Legalábbis a felkészülés. Temérdek, jobb sorsra érdemes kacsa, liba, tyúk, esetenként hízó vagy birka kion­tott vére bizonyítja, hogy a jeles esemény, július első vasárnapja várja hű és hűtlen, helyben ma­radt és irdatlan távolságra elszár­mazott fiait, lányait. Tulajdon­képpen hasonló gondolatokról szólt a délelőtti prédikációjában, a csodálatosan feldíszített katoli­kus templomban Kladiva Imre, jászalsószentgyörgyi esperes­plébános, aki azt fejtegette, hogy ha az ember időben visszamenni nem is bír eltűnt évtizedei szín­helyére, a térben ezt megteheti, hiszen felkeresheti a múlt emlé­keit. Márpedig az esperes úr sza­vait nagyon sok olyan messzire ányzott a har­mincasok, sőt a húszon- illet­ve tizenévesek korosztálya sem. Délután a búcsú másféle körülmények között folyta­tódott a telepü­lés szélén. A rekkenő hősé­get leginkább az italárusok szerették vol­na prolongál­ni, hiszen a férfinép zömé­nek ide vezetett először az útja. Aki nem gurgulázott eleget, és bízott a kezében, tizenkét céllö­völdében próbálkozhatott, de adódott lehetőség dobozdobá­szakadt ladányi hallgatta egy- egy lopakodó könnyel a szemé­ben, akiket ezen a jeles napon visszahúzott a szívük. A veretes mondatok után a körmenet kö­vetkezett. A résztvevők között azok voltak a legtöbben, akiknek halántékát hófehérre meszelték az elmúlt évtizedek, de nem to­lásra is, ahol a fődíj Az anyósom szárított állapotban című gipsz­szobor volt. Ha másféle örömökre vágyott az illető, pecázhatott egy tíze­sért, beleülhetett a körhintába, li­begőbe, és a jóég se tudja ponto­san, miféle égi szerkentyűkbe. Aki le szerette volna kötni ma­Ujjé, a körhintán nagyszerű...! gát, vehetett többféle bilincset, de nem hiányoztak a hagyomá­nyos fakanalak, nyújtófák és la­kodalmas kazetták sem. Sőt a pa­pagájokból is rendkívülinek bi­zonyult a kínálat, legfeljebb meglepetést az okozott, hogy a "fiúkat" hatszázért, a "lányokat" ennek a feléért taksálták, való­színűleg azért, mert a hölgypa­pagájok fele pénzért is annyit be­szélnek, mint a fiúk? Mindeze­ken túl úszógumik, labdák, já­tékautók, tankok, nyakláncok, szalmakalapok, pulóverek, pók­hálószerű szövésű bugyik kellet­ték magukat. Gondolom, nem potyára, hi­szen mire a nap a távoli akácos fölé bukott, sok ezren távoztak valamilyen véleménnyel a ladá­nyi búcsúból. A többség elége­detten, a kisebbség valahogyan úgy: ide se jövök többé, annyi bizonyos! Ne tessenek komo­lyan venni az efféle kifakadáso- kat, hiszen a tapasztalatok sze­rint a finnyáskodók az elsők, akik jövőre a júliusi első vasár­napon ismét útra kelnek. D. Szabó Miklós Fotó: Illyés Csaba A délelőtti prédikációt a körmenet követte Győztek végre a kamera szerelmesei... Szombaton délelőtt a Tisza moziban találkoztak a videózás amatőr szerelmesei. A találko­zón levetítették a Független Fil­mek Országos Fesztiválján díjat nyert Szolnok megyei pályázók munkáit. A találkozónak azon­ban volt egy talán ennél is fonto­sabb napirendi pontja: ezen a na­pon - ami a független filmesek életében valóban történelmi pil­lanat - végre létrehozhatták saját, elfogadott, cégbíróságon beje­gyezhető szervezetüket. A szer­vezet neve: Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Hemopta Független Film és Video Klubegyesület lett. A klubegyesület célja az amatőr-, függetlenfilmes-moz- galom támogatásának erősítése, a módszertani munka színvona­lának emelése. A klubegyésület biztosítani kívánja a mozgalom Megalakult a "Hemopta” Klub­egyesület szép hagyományainak folytatá­sát, aktív tagjainak tájegységi szemléken, országos és nemzet­közi fesztiválokon való szerep­lését, részvételét. A klubegyesület feladatának tekinti a tagság érdekeit képvi­selni minden olyan fórumon, ahol az amatőr (független) filme­zés valamilyen formában érin­tett. A tagság az elfogadott, jóvá­hagyott alapszabállyal elérte, hogy hosszú évek kemény harca után jogi személynek tekintsék az egyesületet,, ami reménysé­gük szerint némi anyagi stabili­tást is jelent majd számukra. A jelenlévő húsz alapító tagon kí­vül eljött az alakuló ülésre Gan- czer Sándor, a Magyar Függet­len Film és Videoszövetség tit­kára is, valamint a honvédség képviseletében Utasi László alezredes. (Az egyesület ugyanis évekig a honvédség Táncsics Mihály úti művelődési házában "lakott".) Az alakuló ülésen az alapszabály elfogadása után megválasztották az egyesület el­nökének Werovszky Sándort, titkárának pedig Rónai Erzsébe­tet. A félholtából mégiscsak sze­rencsésen feltámadt egyesület bebizonyította létjogosultságát, életképességét - gazdagítva ez­zel is megyénk kulturális életét. K.Sz. ‘Beszéíjiinkjáía! Mikor lesz nékünk négy kukánk? Ez a karcagi öregember nem ismerőse Frau Herbstnek, pedig igencsak hasonlatos kettejük gon­dolkodása. Kissé elcsodálkoztam, amikor hallottam a történetet az előbbiről, az öregről. Mentek hozzá bejelenteni, hogy mivel nemsokára "megoldódik" az utcai szemétszállítás, majd fizetni kell. így szólt a szíves tájékoztatás. Az öreg készséges ember hí­rében állott, ezt a tulajdonságát bizonyítandó, csu­pán csak egy kérdést tett fel: milyen szemétről van szó? A háztartásiról - hangzott az akkurátus válasz. Ezt tetézte még egy kérdés: milyen háztartásiról? - ami nem jelentette azt, hogy az öreg felfogókészsé­gével lenne immáron baj, amit a későbbi, konstru- áltnak aligha mondható érvek meg is magyaráztak. "Ugye, a csontot megeszi a kutyám, a krumpli héját például és a megmaradt ételt más egyebekkel mos­lék gyanánt felfalják a disznók, a szár megy a tehén­nek, a troszka meg kell a szomszédnak a házépí­téshez.” Szóval aligha tűnhetett kiagyaltnak a kér­dés, hogy milyen szemétről van szó. Bevallom, hasonlóképpen elcsodálkoztam, ami­kor megtudtam grazi ismerősömtől, Frau Herbsttől, hogy ők négy kukába gyűjtik a háztartási hulladé­kot. Egy az üvegeké, egy a színes újságoké, egy a fekete-fehéré, egy a rongyoké, s a negyedik a min­denes. Hazai fejjel elég abszurdnak tűnt először a dolog, elképzelve, ahogyan azt mondja a feleség: apukám, leugomál a szeméttel?! S a család első számú embere négy vödörrel a kezében kullog lefelé áldozni a négy kukánál. Mennyivel egyszerűbben megy ez nálunk, mi csak belerakjuk, beleborítjuk - ha nem is mindig sikerül pontosan, az esetek több­ségében eképpen csináljuk. Nincs pepecselés, apró­lékoskodás - legyen ez a szöszölés a gazdagok gond­ja, ők már megtehetik, nekünk most egészen másra kell figyelnünk, az áremelésekre, az adósságaink kamatainak visszafizetésére, arra, hogy melyik in­tézmény, melyik hivatal élére ki kerül. Csakhogy ott van ez az öregember, aki pepecsel, szöszmötöl, szétválogatja az újságot, dobozba rakja a még használható rongyokat, félreteszi - mondhat­nánk cinikusan, még meg is erjeszti - a semmi gyümölcsöt, mintha legalábbis hatszáz kilométerrel nyugatabbra élne, ahol már tudják, kicsi az esély arra, hogy egyik napról a másikra gazdag ember legyen valakiből, rakosgatni kell ehhez a garasokat (schillinget, márkát és egyéb el nem ítélhető pénze­ket). Generációkon át. Szóval kissé elámultam a karcagi öreg és Herbst- né "gyűjtögető életmódján”, azon viszont már ab­szolút nem csodálkoztam, hogy a szabaddemokra­ták is bejelentették: megalakult környezetvédő cso­portjuk, mint ahogyan azon sem lepődtem meg, hogy a Zöldek ebben a megyében is szeretnének valamire jutni (ha futja még energiájukból egyálta­lán valamire a belső pártharcok után). Nem váltott ki belőlem eksztatikus érzést egyik megnyilvánulás sem, mert egy valamirevaló párt ma már életképte­len környezetvédő program nélkül (megjegyzem hasonló csoportja működik szűkebb hazánkban az MDF-nek is). Nem csodálkoztam, sőt nagyon is fontosnak tartom szerepüket. Kérdés az, hogy hol kezdődik a környezet, és hol a védelem. Talán a két féltekénél, nem az északinál és nem a délinél, hanem a jobb és a bal oldalinál - pártállásra való tekintet nélkül. Még pontosabban: valahol az azt felépítő sejteknél, vagyis bennünk. Hogy kinek milyen rend van a saját fejében, valahol itt kezdődik a dolog. Talán ott, hogy az összekapcsolódó neuronok nem hajlandók kiadni az izmoknak azt a parancsot, hogy mozdítsák meg azt az emberi egységet, amit kéznek neveznek, hogy egy másik emberi egységből, amjt szájnak titulálnak, vegye ki a már rövidre szívog'a- tott csutkát, amit csikknek hívnak, s csak úgy, a világba engedje el valahol. Mondjuk egy utca köve­zetére, egy park sétányára, s kinek-kinek fantáziája diktálhatja, még hova. Tudom, ez lesz a sokadmil- liomodik felszólalás környezeti ügyben. Csakhogy legbensőbb környezetünkön túl van még egy másik, egy harmadik, egy századik, ami minősít bennünket. Minősít úgy például, hogy tart valamire, méltányol valamennyire bennünket vagy sem. Lakói megve­szik árunkat vagy legyintenek rá, megcsodálják ter­mészeti értékeinket vagy undorodva áthajtanak az országon. Ma már nagyon jól tudjuk, ha nincs rend­ben a szénánk - az nem csupán takarmányozási kérdés. Jó néhány hónapja annak, amikor berontott szer­kesztőségünkbe köszönés helyett üvöltve, felsorol­va le- és felmenő ágon egyaránt rokonainkat egy ember, akinek portáját fotósunk lencsevégre kapta. Most, amikor a karcagi öregre, illetve Herbstnére gondolok, eszembe jut hadonászó alakja, fotóripor­terünk fejét kívánó artikulációja, s arra gondolok: jó, az egy dolog, hogy kinn nincs rend, a portán. Na és benn? Hajnal József Elfogadták a vagyonnevesítési elveket, visszautasították a külső beavatkozást (Folytatás az !. oldalról) Nos, az aláírásgyűjtést megspó­rolandó a levél felolvastatott a ■pénteki küldöttgyűlésen, és a 9200 tagot képviselő küldötteknek meg­adatott a lehetőség a szakszervezet által követeltek megvitatására. A küldöttek azonban visszautasítot­ták ezt a lehetőséget, leszavazták a napirendet, sőt amit a független szakszervezet megbízásából jelen lévő és felszólaló Szabó Tibor, va­lamint a szövetkezeti törvénynek a tagsági fórumok összehívását sza­bályozó részének ismertetésével a segítségére siető dr. Körösi Imre országgyűlési képviselő tőlük "ka­pott", azt valószínűleg egyikük se tenné ki bármelyik áfész-üzlet ki­rakatába. Az egyik alapító tag például küldött-társai nevében kérte ki, hogy kívülről bárkik - idézem: mindenféle jöttmentek - beavat­kozzanak a szövetkezet belső éle­tébe, vagy akár csak egy küldött- gyűlés munkájába. Egyébként a szövetkezet dolgozóinak addig csak alig több mint a tíz százalékát megnyert szakszervezet bizalmat­lansági indítványának akkor lehet­ne alapja, ha az áfész leszálló ág­ban lenne, fizetési gondjai adódtak volna, Gyenes József elnök azon­ban ellentétes tendenciáról adott számot az igazgatóság megbízásá­ból. Az első félévben mintegy 11 százalékkal nőtt a szövetkezet ár­bevétele, és az 1990-re tervezett nyereség 70 százalékát már az első hat hónapban realizálta. A második napirendként ismer­tetett vagyonnevesítési elvek lé­nyege, hogy minden szövetkezeti tag - legyen az választott tisztség- viselő, szakvezető vagy vásárló - az 1988 előtt váltott alaprészjegy minden száz forintja után ötszáz forint üzletrészt kap, ami után az év végén az áfész nyereségéből osztalékot fizetnek. Figyelembe veszik viszont a tagsági viszony időtartamát, így amelyik tag már 1981 előtt is rendelkezett rész­jeggyel, annak minden száz forint részjegyértékre további 250 forint vagyonrész jár, és még további 250 forintos azoknak, akik már 1976 előtt is tagok voltak. A vagyonnevesítési elvek fölött nyitott vitában természetesen nem sokan nyilvánítottak véleményt, hiszen annak tervezetét írásban előre megkapták a küldöttek. Né- hányan elismeréssel szóltak arról, hogy az igazgatóság az áfész va­gyonának mintegy 17 százalékát kitevő 21 és fél millió forint üzlet­rész nevesítésével keresi a lehető­séget a tagok anyagi érdekeltségé­nek megteremtésére, és eközben előnyben részesíti azokat, akik hosszabb ideje támogatják a szö­vetkezetét. Egy hozzászólónak nem volt minden világos a va­gyonnevesítéssel kapcsolatban, amit a meghívottként részt vevő - és ezúttal a vendégjoggal nyilván­valóan inkább visszaélő, mintsem élő - dr. Körösi Imre országgyűlési képviselő mindjárt ki is használt. Hozzászólásában arra biztatta a küldötteket, ne szavazzanak meg olyasmit, amiről nem is tudják, hogy mi. A jelenlévők úgymond nem voltak vevők a képviselő felszóla­lására; ellenvélemény és tartózko­dás nélkül elfogadták a vagyonne­vesítési elveket. A küldöttgyűlés­ről tudósító két következtetést mindenképpen levonhatott a látot- tak-hallottak alapján. Azt elsősor­ban, hogy a szövetkezeti tagság ' bizalmát bíró küldöttek mára fel­nőttek már annyira a küldetésük­höz, hogy visszautasítsanak min­den külső beleszólást a szövetke­zet munkájába, belső életébe. Má­sodsorban, hogy az MDF országos listáján a T. Házba jutott ország- gyűlési képviselő aligha a küldött- gyűlésen tett megnyilatkozásaival tudja leghasznosabban szolgálni a választói között is bizonyára szép számban lévő szövetkezeti tagok érdekeit. T.F. Napló Találkoztam boldog emberrel is! Egy isme­rősömmel beszélgettem, éppen azt latolgattuk, vajon mikor kezdődhet Magyarországon a gaz­dasági föllendülés, amikor sugárzó arccal kö­zeledett felénk egy férfi, és csak annyit mon­dott örömtől elfúló hangon: "Sikerült!" Kide­rült, hogy műszaki főiskolán végzett a közép­korú férfi, azaz Nagy János, most államvizsgá­zott, mégpedig hármasra. Néztük a fülledt kar­cagi délutánban öltönyben ácsorgó embert, s megéreztük, milyen az igazi boldogság. Lassan megeredt a nyelve. Megtudtam, parasztgyerek volt, az ötvenes évek második felében már szedte a markot aratáskor. Ácsmester lett, ré­szese volt a nagy karcagi építkezéseknek, pél­dául a toronyházon, a gabonasilón is dolgozott. Már munka mellett végezte el a középiskolát, és most, végre, a főiskolát is. Nehéz lehetett. Most azonban elszállt belőle a feszültség, ella­zult, szinte megrészegedett a ténytől, hogy si­került. Hogy képes volt rá. Hogy végigcsinálta. Ma talán jobban kihúzza magát, mint máskor. Magamban megemelem előtte a kalapom, s megszavazok neki egy jó vacsorát, egy üveg sört, egy finom fürdőt, egy hatalmas alvást. Biztos vagyok benne, hogy most, szinte azon­nal, ez következik. De nem! Ha lehet, még jobban felragyog az arca, úgy mondja: "Még él az apám és az. anyám! Megyek, megmondom nekik, hogy mérnök lett a fiuk! Mérnök lett a kis parasztgyerek!" És elmegy. Holnap talán már az is eszébe jut, hogy vajon lesz-e elég munka az építőiparban? Lesz-e munkája a mér­nöknek? Körmendi Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents