Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-14 / 83. szám

990. JÚLIUS 14. 3 napló A mi kis városunkban nem történik semmi. Aszalódunk az izzó nyárban, súlyosan lihegünk a nehéz forróságban, nem mozdulunk, ha nem muszáj, nem úgy, mint a tanácselnökünk, ő mozdult, lemondott, elment nyugdíjba idő előtt, pedig, mondják, jó szakmája van, dolgozhatott volna benne még néhány esztendeig. Na, de ezen kívül aztán tényleg nem történik semmi a mi kis városunkban. Nyeljük a forró port, mert az van, száll a jó karcagi por, a por az fölszáll errefelé, szárnyal, ahogyan azt kedvenc klasszikusunk már megírta vagy húsz esztendő­vel ezelőtt, a por tehát szárnyal, nem úgy, mint a gondolatok, s nem úgy, mint egyes, pozíció­jukba beleöregedett - belehízott vezetők, akiket a nép már fölöttébb szeretne megnézni szárnya­lás közben, amint éppen elhúznak észak felé, dél felé, nyugat /?/ felé, de főleg kelet /!/ felé, mondjuk legkésőbb a fecskékkel és a gólyák­kal. Persze, ilyen elnehezedett testtel már meg­lehetősen nehéz szárnyra kapni, a fészkek is itt vannak, nem is akármilyenek, s ráadásul ezek a titokban szárnyalásra ösztönzött vezetők még mindig meg vannak győződve róla, hogy nél­külük kihalt lenne ez a nagykunsági táj, mond­hatni elsivatagosodna, s legtöbbjük azt hiszi, még mindig védettnek számítanak. No, egy szó, mint száz, a lakosság jó része szárnyalásra ösz­tökélné régi, ilyen-olyan vezetőit, ha merné, de nem meri, még, de így csak titokban mondják, egymás között, ezt szokták meg, eddig súlyos következménye volt annak, ha egy kisember kimondta, hogy "Hess!", hát most is az eddig megszokottak szerint, ahogy a régi színdara­bokban írják, "félre", csak így emlegetik vágyu­kat, látni a vezetőket szárnyalás közben, s itt, ezen a ponton gondolok a nyomda ördögére, a szárnyalás szó első szótagjában én hosszú ma­gánhangzót írtam, eszembe sem jutna rövidet használni, ezt csak a későbbi viták elkerülésére írom, bár egy kis vita fölpezsdítené itt ezt a fülledt meleget, merthogy most, itt, a mi kis városunkban nem történik semmi. Körmendi Lajos Eltelt az év első fele, és bizakodással néznek a íászberényi Aprítógép-' gyárban a következő félév­be is. Teljesítették az idő­arányos termelési tervet és t tőkés export tervét, és - bár a mérleg még nincs készen - t nyereség is legalább a tervezett szinten alakul. Az eredetileg egyedi gépgyár- ásra berendezkedett vállalat ár­bevételének zömét alkatrész- gyártásból nyerte. A földmunka- gépekhez gyártott karok, gémek, tanalak azonban egyre széle­sebb körben viszik szét a jászbe- ényi vállalat jó hírét Nyugaton. Ennek köszönhető, hogy tőkés ixportja a múlt évi 422 millióval szemben az első hat hónapban nár 358 millió lett. A növekedés a következő fél­ívben tovább tart, mert odakint - izon túl, hogy konjunktúrája van izeknek a gépeknek - az Aprító­gépgyárat megbízható, pontos szállítónak tartják. A korábbi bartnerek, megrendelők mellett íz idén: újabbak jelentkeztek, szállítói lesznek a világ legna­gyobb, földmunkagépet gyártó légének, a Caterpillamak. A bel­giumi gyáregység számára most cészülnek a prototípusok, a gyártás az utolsó negyedévben sczdődik el. Az amerikai érde- Leltségű Case cég számára pedig éve tartozik 8 millió forint­tal. Ebből adódik tehát, hogy az Aprítógépgyár nemcsak hogy ki tudja elé­gíteni a folyton növekvő tőkés megrendeléseket, de létérdeke is a nyugati piac szélesítése. A tények jó eredményekről, virágzó belső gazdálkodásról ta­núskodnak, mindez azonban egyoldalú kép, mert a küzdelem szinte emberfeletti. A minőség, a határidő és az árak folyton növekvő szorításá­ban méretnek meg a világpia­con, és a jól ismert hazai gazda­sági környezet ehhez korántsem ad kedvező hátteret. Ezt még a saját dolgozóik sem értik meg mindannyian, és mit sem törőd­ve az ipart, az ágazatot fenyege­tő, sújtó gondokkal, egyesek nem riadnak vissza a demagóg követelésektől sem. Az ezer dolgozót foglalkozta­tó vállalatnál Goda Zoltán mű­szaki igazgatóhelyettes szerint ennek ellenére jó csapatmunka folyik, a a gyárra nehezedő ter­hek súlyát és a talponmaradásért vívott küzdelemben minden egyes dolgozó felelősségét a többség érzi. A talponmaradást, a biztonságos termelést szolgál­ják a piacbővítő, termelésnövelő tőkebevonások is. Ip a spanyolországi Zaragozába már alvázakat is készítenek, ami újabb lépcsőfokot jelent a nyu­gati termelési integrációba való bekapcsolódásba. A tőkés export kétharmada Németországba irányul, és újabb két kapcsolat van kialakulóban. Szállítottak az NDK-ba is, sőt további érvényes megrendelé­sük is van oda, a gyártást azon­ban le kellett állítani az időköz­ben bekövetkezett változások miatt. Jászberényben azért bíz­nak abban, hogy ez csak időleges kényszerszünet; a minőséggel nem lehet gond, legfeljebb árvita várható. A rubelelszámolású re­lációba, egyre csökkenő ütem­ben, összesen 57 millió forint ér­tékben szállítottak, és ezzel - úgy néz ki- véget is ért ez a piac. A Szovjetuniónak volna ugyan még igénye, de bizonytalan az egész jövő. Hasonló a helyzet a belföldi piacokon is. A partnerek sorra jelentik be a fizetésképtelensé­get, legjobb esetben szállítási át­ütemezést kémek, de van olyan megrendelőjük is, amelyik egy A Jászberényi Aprítógépgyárban A munkásosztály a paradicsomba megy? Gondolatok a hatalomról, az érdekképviseletről, a tulajdonról ügy tűnik, a fenti filmcím kérdőjele egyre in­kább bizonyossággá válik, vagyis a kérdőjel helyett egyre inkább tagadó formában kell megfogalmazni a fenti mondatot. Ez akkor is igaz, ha nem a jelen­legi helyzetből indulunk ki, hanem hosszú távú tendenciákból, amelyek Marxszal ellentétben a ha­gyományos munkásosztály felszámolódását sejte­tik. A jelenlegi helyzetben inkább arról van szó, hogy a munkásosztály egyre távolodik a paradicso­mi állapotoktól. A megoldás viszont ma még igen bizonytalan, sok mindentől függ. Függ a gazdaság állapotától, a kilábalás módjától, időtávlataitól, az érdekvédelmi szervezetek hatékonyságától, a tulaj­donviszonyok rendeződésétől. Véleményem sze­rint függ attól is, mennyire ismerik fel a munkások saját hosszú távú érdekeiket. Erre tippet nyilvánva­lóan mi nem adhatunk. Amit megtehetünk az az, hogy rámutassunk a jelenlegi helyzet néhány buk­tatójára. Az egyik buktató a funkciók összekeverése, s ebből fakadóan az érdekek képviselete. Társadalmi szinten alapvetően a hatalmi, a tulajdonosi és az érdekképviseleti funkciónak kell jól elkülönülten érvényesülnie. A szorosan vett gazdaságban is cél­szerű, ha elkülönül a hosszabb távú tulajdonosi, a középtávú nyereségérdekeltségű menedzseri és a rövid távú bérérdekeltségű munkásérdek. A funk­ciók, érdekek összekeverése a gazdasági, társadal­mi hatékonyság csökenéséhez, a működés zavara­ihoz vezet. Ma Magyarországon a munkásokkal kapcsolatosan két területen is látok ilyen zavarokat, bár ezek szorosan egymáshoz kapcsolódnak. Az egyik az érdekvédelem helye, szerepe, annak kép­viselete a jelen helyzetben, a másik a tulajdonhoz való munkásviszony. A pártokhoz kötődés gyengülése A munkásérdekeket hagyományosan a szakszer­vezetek képviselik. A fejlett tőkés országokban sincs ma egységes gyakorlat, hogy mindez hogyan szerveződjön meg. Ezt nem is lehet előírni. Bizo­nyos tendenciákat viszont lehet általánosítani. Az egyik ilyen a pártokhoz való kötődés gyengülése. A pártok és a szakszervezetek egyre inkább függetr lenednek egymástól. A szakszervezetek arra töre­kednek, hogy valamennyi parlamenti párttal folya­matos kapcsolatban legyenek. Ez azért is szüksé­ges, mert így tudják a változó kormányzatok között megőrizni az érdekvédelemhez szükséges önálló­ságukat. Az önállóság pedig azért kell, mert csak így tudják egyértelműen képviselni a munkásérde­keket, elérni azt, hogy a kormányzat ne a munkások rovására részesítse előnyben a munkáltatókat. A kormányzatok ugyanis többnyire a társadalom, a gazdaság hatékony működését kell, hogy szem előtt tartsák. A gazdaság hatékony működésébe viszont objektíve a tulajdonosi, munkáltatói réteg érdekelt alapvetően. Ráadásul az ő pozíciójuk sok­kal erősebb. Ha egy ágazat, egy vállalat nem dol­gozik hatékonyan, akkor a tőkés tulajdonával együtt "átvonul" egy másik területre. A munkás viszont elveszti munkáját, s ez még a "jobbik" eset, de többnyire elveszti szakmáját, egyetlen tulajdo­nának, munkaerejének meghatározó részét. Ez ért­hetővé teszi, hogy sok esetben akkor is ragaszkodik munkahelyéhez, ha társadalmilag nem hatékony az a munka. A kormányzatnak viszont minden esetben fel kell vállalnia a nem hatékony termelés felszá­molását. A pártokhoz kötődő szakszervezetek nyil­ván erősen zavarhatják egymást eltérő érdekeik miatt, s ez tűnik objektív alapul a fejlett tőkés országokban a páitok és a szakszervezetek távol­ságtartásának. így, főleg a kormánypártok esetében igaz, mindenféle szövetség kimondása csak ideig­lenes lehet, csak rövid távú érdekeket szolgálhat. Ez persze nem zárja ki, s a tapasztalatok is ezt mutatják, hogy különböző beállítottságú szakszer­vezetek létezzenek. Fontosnak tűnik azonban, hogy ezek ne egymás ellenében politizáljanak. Kié legyen a gyár? A másik zavaró tényező, bár itt is funkciózavar­ról van szó, annak eldöntése, mibe szóljanak bele a munkások. A fejlett tőkés országokban még a hetvenes években is érvényesült az a felfogás, hogy a szakszervezeteknek bele kell szólniuk a vállala­tok irányításába, a beruházásokba, az üzleti dönté­sekbe, a kormányzat működésébe. Ennek egy szél­sőséges változata az üzem tulajdonjogának meg­szerzése. Ma már a legtöbb országban túl vannak ezen a felfogáson. Magyarországon viszont most kezdődik. Itt, a megyében is sorra jönnek létre az új munkástanácsok, amelyek egy része a cég veze­tésének megszerzését tűzi ki célul. Ebben eseten­ként párttámogatásra is számítanak, hiszen tevé­kenységük a régi vállalatvezetés ellen irányul for­mailag. Ha viszont valóban ez a cél - úgy tűnik -, ennek más eszközét kellene megtalálni, mert éz az út hamarosan nem kívánt konfliktusok forrásává válhat. A funkciók összekeverésén keresztül az érdekek zűrzavaros kereszteződéséből fakadó el­lentmondások problémáira figyelmeztet a múlt. Ezt viszont senki sem akarhatja. Legkevésbé a hatalmon lévők nem akarhatják ezt. Az persze nem vitatható, a munkások tulajdonossá válását nem lehet megakadályozni, talán nem is célszerű. A tapasztalatok azt mutatják például Angliában is, hogy a funkciók és az érdekek legkevésbé a rész­vénytulajdon esetében keverednek össze. Itt is lé­tezik természetesen alapellentmondás, tudniillik az, hogy egyszerre tulajdonosként és bérmunkás­ként gondolkozni, cselekedni igen nehéz. Mégis a közeledés buktatói itt küszöbölhetők ki leginkább. Hosszabb távon, magasabb fejlettségi szinten egyébként is ebbe az irányba fogunk haladni. Füle István Újszászí kutak Az újszászi emberek hozzászoktak a jó hideg, zamatos artézi vízhez. A Szolnokról évekkel ezelőtt kivezetett vi­zet többen csak locsolásra vagy fürdéshez használják. Evek óta gond a jó artézi víz. A községben pedig volt vagy hat kút. Mára csak kettő csordogál. A többi elapadt vagy lezárták. A község népe pedig mérgelődik, hová lett a sok pénz? Mondják - inkább kutat fúrtak volna, amelyet tudna mindenki használni! Tarpai Z. A templom mellett éppen csak^ ^T?g^eg!^^ csordogál ▼ elhanyagolt kút Pillanatkép a gyárból

Next

/
Thumbnails
Contents