Új Néplap, 1990. július (1. évfolyam, 72-97. szám)

1990-07-12 / 81. szám

1990. JÚLIUS 12. 5 A tudomány világa Amikor segít a ... Az élet velejárója önmagunk reprodukálása. Természetes vá­gya nőnek és férfinak', hogy utó­dokat hozzon a világra. Ám szá­mos esetben a gyermek világra- hozatala nem egyszerű. Gond le­het már a kezdet kezdetén, ami­kor is a pete és az ondósejt nem találkozik egymással, vagy ha létre is jön randevújuk,, az ered­mény marad el: nem történik meg a megtermékenyítés, nem jön létre a kívánt terhesség. A tudomány folyamatos fejlő­désének eredményeképpen ez a probléma olykor áthidalható. Ma már egyre több helyen nyert polgárjogot a "lombikbébi" módszer alkalmazása. Mi ennek az eljárásnak az előzménye? Dr. Kiss Csaba, a budapesti Róbert Károly Körúti Kórház- Rendelő- intézet II. számú szülészeti osz­tályának vezető főorvosa, az or­vostudományok kandidátusa el­mondta, a szálak Ausztráliába vezetnek. Ott próbálkoztak ugyanis először azzal, hogy megpróbálják elősegíteni egy­részt a kihalóban lévő állatfajok megmentését, másrészt pedig azon gondolkoztak, hogyan tud­ják a genetikailag legjobb állat- egyedeket szaporítani. Állatte­nyésztési és állatvédelmi szem­pontok domináltak tehát, minek eredményeképpen megtalálták, és kifejlesztették a megfelelő technikai módszert. A következő lépés innen már egyszerűnek tűnt: ha az állatok esetében e módszert siker koronázta, alkal­mazható ez emberre is. így aztán a nyolcvanas évek elején több kutatócsoport - Ausztráliában, Angliában - kísérleteket kezdett az úgynevezett lombikbébi létre­hozására. Miről is van szó, miért van erre szükség? A lényeg: a meg­termékenyítés méhen kívül tör­ténik. Nagyon sok nő meddősé­gének az oka például a peteveze­ték kétoldali elzáródása. Ilyen­kor nem marad más megoldás, mint a méhen kívüli megtermé­kenyítés. Az első technikák, módszerek már finomodtak, egyszerűsödtek. Ebben persze segítenek azok a gyárak, üzemek is a világban, melyek a beavat­kozáshoz szükséges speciális eszközöket gyártják. Ma már a világon körülbelül százötven klinikán, kórházban végzik e kis mértékű beavatko­zást. Magyarországon öt-hat év­vel ezelőtt kezdtek igazán ezzel a kérdéssel foglalkozni a kórhá­zak, intézetek, eltérő intenzitás­sal. Aminek meghatározója - volt és ma is az - az anyagi háttér, berendezések és sok egyéb. Tel­jes lendülettel a Pécsi Szülészeti Klinika alkalmazta e módszert. Azután az ország más intézmé­nyei is kísérleteztek vele, mint például Pesten a Róbert Károly körúti kórház is, ahol minden feltétel adott volt széles körű al­kalmazására. Rendelkeznek megfelelő hormonlaborral, and- rológiai részleggel, ahol a férfi ivarszerveinek működésével foglalkoznak, sok nő keresi fel az endokrinológiai /a belső elvá- lasztású mirigyek élet- és korta­nával foglalkozó tudományág/ rendelést is. A beavatkozás roppant egy­szerű, még kórházi ellátásra sincs szükség. Tehát ha előzetes vizsgálatra jelentkezik egy há­zaspár - mondta dr. Kiss Csaba -, elvégzik az ondó-, a bakterioló­giai, a hormon-, az ultrahang- és egyéb vizsgálatokat. Amikor megállapítják, hogy lehetőség van a lombikbébi módszerre, megkezdődik a leendő anya megfelelő gyógyszeres kezelé­se. Az orvosok folyamatosan fi­gyelemmel kísérik a pete érését, és amikor elérkezik a megfelelő időpont, leválasztanak nyolc-tíz petesejtet. A petesejteket a férj ondójával együtt üvegedénybe, majd termosztátba helyezik. És a lombikban megkezdődhet a megtermékenyítés. A megter­mékenyített petesejtből negy­vennyolc óra múlva alakul ki a négy-nyolc sejtes osztódási stá­dium. Éllenőrzés után ezt helye­zik vissza a méhüregbe. Előzete- sen a méh nyálkahártyáját gyógyszeresen készítik fel en­nek befogadására. Lehet-e kizáró ok e módszer alkalmazására? Csak a valami­lyen genetikai betegségekben szenvedőknél és a negyven éven felülieknél nem alkalmazzák ezt a módot. Mivel a megterméke­nyítés csak optimális körülmé­nyek esetén valósul meg, felve­tődik a kérdés, hányszor lehet így próbálkozni. Tulajdonkép­pen ez nincs számszerűen meg­határozva, de ha a kétszeri, há­romszori beavatkozás is ered­ménytelen, más, még speciáli­sabb vizsgálatokra van szükség. Az is előfordulhat, hogy nem megtermékenyíthető petesejtek­kel állnak szemben az orvosok. Akkor nincs mit tenni... Hosszas kísérletek után ha­zánkban is megszületett az első lombikbébi, egyre több helyen és egyre több nőnél sikerrel al­kalmazzák az eljárást. A jog ma még kizárólag há­zaspár esetében engedi a mód­szer alkalmazását. Nem lehet felhasználni idegen női petesej­tet, idegen ondót. És nem végzik el a műtétet élettársi kapcsolat esetében sem. Remélhetőleg csak idő kérdése, hogy megtalál­ják a jogi formulát ezeknek a ma még kizáró tényezőknek a kikü­szöbölésére, hiszen egy együtt­élési forma is lehet ugyanolyan szép, tartós és gyümölcsöző, mint a hivatalosan elfogadott, szentesített kapcsolat. Arról nem beszélve, hogy utódot nemzeni vagy nem nemzeni minden nő és férfi egyéni elhatározásának jo­ga... Hargitai Judit Nagyvárosok parányai A városok fejlesztésével, az utak tervezésével foglalkozó szakemberek számításai a mai méretű személygépkocsik ellen szólnak. Egy átlagos méretű sze­mélyautónak parkolásakor ,- a beállási mezőket és az ajtónyitás lehetőségét is kalkulálva - 25 négyzetméternyi helyre, haladás közben pedig a követési távot, a féktávolságot is figyelembe vé­ve, még többre van szüksége. S egy ilyen kocsi átlagosan 1,5-1,7 személyt szállít. Belátható, hogy hasonlíthatatlanul előnyösebb lenne a városi gépkocsiforgal­mat olyan kis, mozgékony jár­művekkel lebonyolítani, amilye­nekből időről-időre megjelenik egy-egy új típus, de amelyek nem tudnak igazán elterjedni. Mopedautónak, citycarnak, bevásárlóautónak, törpeautónak egyaránt nevezik e rendkívül ru­galmas, kis fogyasztású, tenyér­nyi helyen parkolható, egy- vagy kétszemélyes járműveket. Ter­vezésüknél a cél inkább a méret- és súlycsökkentés, mintsem az újszerű formai kialakítás. Ha le­mondanak a negyedik kerékről, akkor az egész szerkezet lénye­gesen egyszerűbb lesz. Két hát­sókerekes megoldás esetében a kanyarodási szögeltérést megva­lósító kormányrudazat marad el, két mellső kerék alkalmazása esetében a diffrenciálmű válik feleslegessé, a teherviselő váz egyszerűen kialakítható, és meg lehet takarítani a szokásos futó­mű- és fékalkatrészek egy részét is. A három kerékből adódó ék alak lehetővé teszi kis légel­lenállású karosszéria tervezését, ami kis benzinfogyasztás esetén is jobb végsebesség elérését eredményezi. Néhány országban egyenesen ösztönzik gépkocsi-tulajdono­sokat, hogy három keréken au­tózzanak. Persze a 2-3 liter/100 km fogyasztású, 40 km/óra leg­nagyobb sebességű háromkere­kű rendszerint csak második vagy harmadik autó a fejlett or­szágokban egy-egy családban. Képünk azt tanúsítja, hogy milyen egyszerűen megoldha­tó a parkolás gondja egy kis háromkerekű járműnél. VISSZATEKINTŐ Lemezautó, lemezmotor Kerékpárra! Az Egyesült Államok lakói kö­rében - hogy kíméljék a környe­zetet, és takarékoskodjanak az energiával - terjed a kerékpár a gépkocsi helyett. Az új törekvést ösztönözni kívánja a környezet­védő Worldwatch Intézet tanul­mánya is, mely szerint ha az Egyesült Államok lakói kerék­páron tennék meg a gépkocsin évente megtett kilométereiknek a 10 százalékát, az ország - csak az olajbehozatal csökkentése révén - több mint évi 1,3 milliárd dollárt takarítana meg. Jóllehet világszerte kétszer annyi - 800 millió - kerékpár van forgalomban, mint gépkocsi, csu­pán Ázsiában használják őket rendszeres közleke­dőeszközként. Ám e téren kitűnő európai példa is akad: Hollan­diáé, ahol a bicikliutak hossza meghaladja a 15 ezer kilométert. Felfelé növő gyökerek A gyökerek általában lefelé nőnek: a talaj mélyébe hatolnak. Vannak azonban kivételek is. Ro­bert Sanford amerikai biológus 12 olyan fafajt talált a venezuelai őserdőkben, amelyeknek gyöke­rei a törzsből kiindulva felfelé kúsznak. A rejtély titka: a talajban oly kevés a tápanyag, hogy a gyöke­rek inkább a fákról aláfutó esővi­zet választják, és a benne lévő ásványokat /kalciumot, magné­ziumot és káliumot/ hasznosít­ják. Ezzel a feltevéssel vág egy­be, hogy a gyökémövekedés a fák lábánál a legvastagabb. Amint a fákról alácsorgó esővíz ásványianyag-tartalmát mester­ségesen növelték, különösen in­tenzívvé vált a gyökerek felfelé növekedése, a közvetlen reakció jeleként erre a különleges ellátási forrásra. A századelőn kifejlődő gép­kocsigyártás egyik legnagyobb problémáját az okozta, hogy az alkalmazandó motorok igen sú­lyosak voltak, hiszen ezek nem­csak a súlyos acél-, vas- vagy alumíniumöntvényekből ké­szültek, hanem nehézkes és pon­tatlan volt az öntéstechnikájuk is. Ennek kiküszöbölését hatá­rozta el Fejes Ernő /1877-1952/ gépészmérnök, aki találmányai­val a hazai autó- és repülőgép- gyártás egyik jelentős megszer­vezője lett. Felső ipariskolát végzett, majd 1897-től a Fegyver- és Gépgyárban dolgozott, majd 1902-től kezdve hét éven át a franciaországi Le Havre-ban a Westinghouse Gyár tervezőmér­nöke volt. Hazatérve, előbb ugyanezen gyár aradi telepének műhelyfőnöke, majd 1912-től 1917-ig a Magyar Általános Gépgyár műszaki vezetője, ezt követően a Ganz-Fiat Repülő- motorgyár igazgatója lett, míg 1923-ban a Fejes Lemezmotor- és Gépgyár Rt. vezetői tisztét töltötte be. Találmányának lényege az volt, hogy a gépjárműmotorok szerkesztésénél kiküszöbölte a nehézkes öntéstechnikát, és he­lyette ezt hidegen megmunkált, többnyire préselt és autogén­vagy ívfényhegesztésű vas- és acéllemezeket alkalmazott. El­járása azt eredményezte, hogy a Fejes-automobilok önsúlya a többinél 25-30 százalékkal ke­vesebb lett, sőt előállítási költsé­gük is csökkent. Nemcsak más anyagot alkalmazott, hanem a hegesztési helyeket úgy szer­kesztette meg, hogy azok csak­nem teljesen tehermentesítve voltak, továbbá a laphegesztés helyett mindenütt pont- és él-he­gesztést alkalmazott. Célszerű kivitelezéssel a karosszériát is sikerült megkönnyítenie, így a Fejes-féle járműveket "lemez- autók"-nak is nevezték. Eljárá­sának jelentőségét az is fokozta, hogy úgy a motort, mint a karos­szériát hazai anyagokból lehe­tett előállítani. Munkásságának elismeréséül a Mérnöki Kamara tagjai közé választotta, és enge­délyezte számára a mérnöki cím használatát. K.A. A Fejes-féle 4 hengeres, 4 üléses lemezautó súlya 720 kg volt. Motorja hegesztett acéllemezekből készült, 1130 köbcentis volt, 100 mm-es dugattyúlökethosszal. Emlékek a múltból... Pápai Kékfestő Múzeum A küpa szoba — készen a nagyüzemi termelésre. A divat hullámai sok évszázados ha­gyományokat sodor­nak el, hogy azután a legváratlanabb pilla­natokban a lassan fe­ledésbe ment anyago­kat, motívumokat, gyártási eljárásokat újra a felszínre dob­ják. így történt ez a kékfestés technikájá­nak kalandos pályafu­tásával is a XVI. szá­zadtól napjainkig. Noha az indigó kacskaringós útvona­lakon jutott Európába, elterjedését semmi sem tudta meg­gátolni, hiszen a máig divatos kék­fehér mintákkal készített textilek a királyi udvarokból eljutottak a polgári házakba is. Virágzó kék­festőműhelyek alakultak ki, ame­lyek egymástól is féltve őrizték kelmefestési eljárásuk titkait, de a kísérletező kedvű mesterek és a vándorló mesterlegények révén mind több gyakorlati fogás lett ál­talánosan ismertté. A terjeszkedés hullámai elér­ték a korabeli Magyarországot is, ahova a törökök kiűzése után első­sorban német nyelvterületről tele­pültek le mesterek. így került Szászországból előbb Sárvárra, majd Pápára a Kluge család, s kezdte el működését kékfestőmű­helyük. Tóth Sándoméval, az 1962- ben megnyitott, de már korábban ipari műemlékké nyilvánított mú­zeum vezetőjével jáijuk végig a kiállítótermeket, az évszázadok alatt egyre bővülő munkahelyeit. A kékfestés napjainkig sokat meg­őrzött kézműves jellegéből, hosszú út vezetett azonban az idénymunkától az iparszerű ter­melésig, az álarcos lóval mozga­tott mángorlószerkezettől a gőz­gépes energiaszolgáltatásig. Tá­volról sem a nosztalgiázás vezérli a kékfestőmúzeum mai munkatár­sait, amikor az önmagában is im­pozáns épületegyüttesben igye­keznek az utókornak megőrizni az ősi szakma ma még fellelhető írá­sos és tárgyi dokumentumait. S bármilyen furcsán is hangzik, élő múzeumot szeretnének működtet­ni, ahol az évi hetvenezer látogató nemcsak a régmúlt technika törté­netével, a több mint háromezer mintafával ismerkedhet meg, de közel kerülhet a ma még működő műhelyek életéhez, termékeihez is. Bódi Irén, a Veszprém megyé­ből elszármazott textiltervező és iparművész hozta újra divatba a hetvenes években a kékfestő anya­gokat. Az ő ösztönzésének is kö­szönhető, hogy a pápai múzeum időnként helyet ad egy-egy műhely be­mutatkozásának, mai idősebb és fiatalabb kékfestőmesterek ta­lálkozóinak. A gyűjte­mény becses darabjai a bátaszéki, a nagynyá- rádi, a kalocsai műhe­lyek szemet gyönyör­ködtető textiljei. Büszkeségünk a "Szanyi asszonyok kékfestőben" című önálló gyűjtemény, amely jól példázza, hogy modem korunk­kal is összeegyeztethe­tők a kékfestők keze alól kikerült ruhaanyagok, térítők, mindennapi használati eszközeink. A szanyi asszonyok ötletességét, szépér­zékét dicséri, hogy a kiállított ru­hák szabásukban, minta- és színösszeállításukban mai kénye­sebb ízlésünket is kielégítik. S ha valaki a kékfestést még ma is csak a kék-fehér színkombinációval azonosítja, meglepődve tapasz­talhatja a modem "alkímia" érde­kes alkalmazását. Az anilinfesté- kek terjedésével lehetővé vált a vörös alapra nyomás, így a sava- zás és mosás után élénk kék-vörös mintavariációk tűnnek elő. Bár a kékfestőmesterek és a múzeum munkatársai szerint Ma­gyarországon csökkent a kereslet e nagy hagyományú szakma, s ter­mékei iránt, bíznak a divat örök körforgásában, no és abban, hogy a múzeum látogatói egyúttal köve­teivé, szószólóivá válnak a textil­ipar e művészi produktumainak. Juhász Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents