Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-05 / 49. szám

4 1990.6 JÚNIUS 5. Tiszafüreden Korlátozzák a tanácsi béllakások eladását A városi tanács döntött így legutóbbi ülésén, melyen módo­sította a lakásügyi jogszabályok helyi végrehajtásáról szóló 1986. évi 6. számú rendeletét. Az új szabályozás szerint szo­ciális jellegű tanácsi bérlakásra az jogosult, akinél az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem haladja meg a mindenkori öreg­ségi nyugdíj összegét. Lakásépítéshez, támogatás­hoz vissza nem térítendő támo­gatást azok kaphatnak, akik jö­vedelme az előbb említett összeg 65 százalékát nem éri el. Az ennél magasabb jövede­lemmel rendelkezők részben vagy teljes egészében visszaté­rítendő támogatást igényelhet­nek. Korlátozták egyben a tanácsi bérlakások elidegenítését is. Eszerint a jövőben nem adhatók el a telepszerű és nem lakótelepi többszintes, az építési tilalom alatt álló és a 25 évnél fiatalabb egyszintes tanácsi bérlakások. A javaslatok között elhang­zott, hogy a végrehajtó bizottság által odaítélt lakásépítési és vá­sárlási támogatást vizsgálják fe­lül több évre visszamenőleg, és ha nem rászorultak kaptak ilyet, azt minősítsék át viszatérítendő kölcsönné. A testület elutasította a felve­tést. V.I.L FINN EGYHÁZI KÓRUS SZOLNOKON A megyeszékhelyen, az evangélikus templomban adott koncertet vasárnap a finn Riihimaki város evangélikus egyházi kórusa. Fotó: Illyés Csaba Abádszalók vátja a szezont. A napsütést, a kánikulát, hogy pi­henők ezrei heverésszenek a Ti- sza-tó partján. A merészebbek­nek a június eleji ritka napsütés is elég. Kicsalogatja őket a part­ra, aztán be a tóba, melynek széle kellemesen meleg, csak beljebb válik hűvösebbé a víz. A vízben így csak percekre látni valakit, aki megkockáztat egy kis für­dést. A butiksor is csöndes. A ven­déglők, az árusok még nemigen nyitottak ki, csak itt-ott látni em­bert. A sarkon épül egy csúcsos tetejű ház. Azt mondják, kávé­ház lesz. Persze maszek. A Hotel Dianában is kevés még a vendég. Néhány hazai tu­rista jön ilyenkor csak strandol­ni, horgászni. A Füzes kempingben zajlik az élet. A víz- és csatornamű válla­lat emberei szorgoskodnak: ké­szül a kemping főépülete. Lesz itt minden: étterem, zuhanyzók, portásfülkék. Az étteremben egytálételt kaphat a kempingla­kó, és végre európai körülmé­nyek között tisztálkodhat. Négy üdülőház is épül a kemping hát­só részében. Ezek árai termé­szetesen (természetesen?) meg­fizethetetlenek a belföldi vendé­gek számára. Sebaj, jönnek a Tavaszi fürdés A büfé most is népszerű külföldiek, a kempingbe például az idén sok belga turistát várnak. És hogy az idegenforgalom va­lójában az idegenek, a külföldi­ek "forgalma", arról tanúskodik a kempingben felállított tábla, melyen az árak dollárban mérve is szerepelnek. "De a kocsma bezzeg hangos" - a kemping előtti büfé /szezon ide, szezon oda/ most se kihalt. Ahogy a nap előbújik a felhők mögül, a sör kelendő árunak szá­mít. Most kényelmesen, sorban állás nélkül, asztalnál ülve lehet fogyasztani. Merthogy - még nincs itt a szezon. Korányi Éva képriportja Tiszteletlen ház (II.) Levelek a hazából a honba Komatársam! Muszáj haladnom a korral, kénytelen vagyok átvenni az új idők új szeleinek új szokásait, különben még lemaradok ebben a hirtelen változásban. Ezért használtam ezt a - talán számodra meg­lepő megszólítást, mert ez most és itt így dukál, a parlament ideiglenes elnöke is - például - így indítja az ülést, hogy azt mondja: "Tisztelt képviselőtársaim, honfitársaim, a mai jegyzőtársaim..." stb. (A következőkben az idézőjelben található stiláris gyöngyszemeket mind a parlamenti közvetítések élvezete köz­ben csipegettem fel, a többi formai-tar­talmi időtlenség csak úgy, észrevétlen ragadt rám.) Szóval, mostanság e hazá­ban mindenféle társnak ildomos lenni, csak elvbélinek nem. (Pfuj! Csökevény a "zsákutcából"...) Remélem, hozzászólásom múlt héten jelzett két napirendi pontját nem tetted magadévá. (Ugyanis, itt elhangzott, hogy "a tárgyalási rendet az Ország- gyűlés magáévá tette", s úgy látszik, nekem is majdnem mindenről az jut eszembe, mint Mórickának: a "magáévá tesz" kifejezés a két személy közötti aktus lebonyolításának tényállását idé­zi.) Nos, ha a javaslatommal nem tettél ily csúfságot, talán "meghallgatást nyer" nálad tiszteletlen fejtegetésem a Tisztelt Házban megesett kormány­alakítási aktusról..., ha már belebonyo­lódtunk a szexuálpatológiába. "Történelmi pillanatokat élünk." (Ezt már két éve számtalanszor megállapí­tották, csak azt tudnám, melyik az igazi sorsforduló.) Eseményekben nem szű­kösködünk tehát, mégis a magasztos másodpercekre éhesen, kifejezetten jó étvággyal ültem a képernyő elé falatoz­ni a Rendszerváltás fantázianevet viselő úri-muri menüjéből, melytől nem-pol­gártárs honfitársaim is mindmáig csak képletesen lakhattak jól, amúgy gyakor­latilag vajha... Más ez a parlament, mint a régi, látni már az elején: ki hiányzik igazoltan? - ez itt a kérdés, és jegyzőtár­sunk felolvassa magyarul! (Talán vélet­len, hogy a jelenléti ellenőrzés ilyensze­rű procedúrája velem még kisiskolás koromban "esett meg": "továriscsá pri- podovátyelnyica, dákládiváju vám, sto szivodnya átszusztvujet...") Hát a Fi­desz az istennek sem akar hiányozni! Jelenlétük aktív változatát veszik na­gyon komolyan, míg a házi etikett me­revségeit egyáltalán nem. Azt a micso­dát (magam is "meglehetősen bizonyta­lan" vagyok), amit a kijelölt miniszter- elnök előterjesztett, némelyek (a tiszte­lettudók) kormányprogramnak nevez­tek, mások (a valamivel realistábbak) irányelvtervezetnek, a fiatal demokra­ták pedig már-már szemtelen követke­zetességgel iskolás fogalmazványnak, melyet - az egyszerűség kedvéért - amúgy egészében elfogadhatatlannak tartottak. Nehogy majd "érdemben mó­dosítsam elképzelésem" (a ház elnöké­től loptam), "leszögezem": a kifogások­nak van némi alapja... Közben árgus (majdnem azt írtam, hogy Árkus) szemmel figyelem az új­donságokat. Régebben is volt az Or­szágházban tapsolókórus, bólogatókó­rus, nevetőkórus, hümmögőkórus... Mindegyikből egy. Most mindezekből hat van - íme a többpártrendszer egyik áldása. Pártállásra való tekintettel le- hümmögik a másikat, megtapsolják a párttársat; más klubok szószólóját csak­is akkor, ha figyelmeztetni akarják, hogy letelt a felszólalásra engedélyezett ideje. A nevetőkórusok is csaknem ki­zárólag a klubtárs szellemességeit, jó megmozdulásait avagy odadurrantásait honoráják, általános derültséget csak a kivételes tehetségeknek sikerül kiválta­niuk, amilyen például Torgyán mester. Mikor azt mondta: "nem szabad hagy­nunk, hogy a szabaddemokraták szomo­rúan távozzanak erről az ünnepnapról", még az érintettek vezérszónoka is de­rült, azonban arcára fagyott a mosoly, amikor jeles szónokunk így folytatta: "csupáncsak azért, mert önhibánkon kí- vül(!) nem értették meg a kisgazdák ag­rárprogramját"... Nézem a tévé jóvoltából ezt a szaba­don választott, kiváló társaságot, és egy­re jobban irigylem őket, kedves koma- társam. Mert bizony, irigylésre méltó, hogy ők ott milyen nagyszerűen meg­vannak, szórakoznak, nevetgélnek, pu- szilóznak, ajándékokát osztogatnak egymásnak, feredőznek saját leveikben - miközben úton, útfélen egyre több a szomorú, éhes, enervált vagy kifejezet­ten dühös ember. (Hogy a munkanélkü­lieket, a hajléktalanokat, az alkoholba menekülőket, a bűnözőket, a kétségbe­esetteket, a disszidálókat, az öngyilko­sokat, s a többi boldogtalant ne is említ­sem.) Egyetlen sértődött pártot leszá­mítva, a képviselőtársak - miként látni is, nem csak hallani - tréfás kedvükben, "fölöttébb humorérzéküknél" vannak. Szexisre fogták a figurát, ezt a gondola­tot sehogyan sem sikerül elhesseget­nem. Elnök: "megkérem az államtitkár urakat, akiknek nem működik a nyomó­gombja, jelezze!" (Há-há! Mit szólná­nak ehhez a képviselőnék?) Képviselő- társ: "a bentlévőségünk kint van". (Ez biztos. Bár ha csak az övéről vap szó, ebből a kameraállásból nem látni.) Az alelnök (mintha örvendene neki, vagy csak dicsekedne): "tegnap a parlament­ben hosszú és terméketlen volt az ülés" (hiába hosszú, ha terméketlen); egy képviselőtársa (csaknem leplezetlen örömmel): "az e napi produkciónk cir­kuszi mutatvány" (magunkat kigúnyol­juk, ha kell, de hogy más gúnyoljon, azt nem tűrjük el...). Korosabb kisgazda képviselő(társ): "nálunk a népszaporu­lat mínusz..., és ezt a Fidesz figyelmébe ajánlom"; súgnak: "ez egy testhezálló feladat számukra..., hogy végre csinál­janak is valamit, ne mind csak szöve­geljenek"... (erotikus célzások kétségte­lenül, a parlamenti közvetítések elején ezek után esetleg be lehetne mondani, hogy csak tizennyolc éven felülieknek). No, nem sorolom, szerintem a Ma­gyar Televíziónak teljesen felesleges szórakoztató, kabaréműsorokra pénzt és energiát áldoznia, ha a Tisztelt Ház mutatványait élő-egyenesben sugároz­za hétről hétre ezután is. Ha a parlamenti dramaturgia az előre sejthető irányban halad, a külön gondoskodás szükségte­lenné válik olyan műfajok tekintetében, mint a krimi, a horror (a szexet már említettem), a sport, a szellemi vetélke­dők, a Bumm, a Torpedó s a többi. Fe­szültségből, izgalomból például, szá­momra bőségesen elegendő az a drukk, az a szorítás, mellyel jó néhány honatya szózatát kell kísérnem: drága jó iste­nem, vajon be tudja fejezni a monda­tot?! Igen, mert a kezdeti két-három szó hevülete utáni elbizonytalanodásból lá­tom, utolérhetetlenül elillant a gondo­lati?) menete... Vissza az izgi-tragikomikus nap csú­csához: válaszol a kijelölt miniszterel­nök az elhangzottakra. Örvend, hogy a magyar Főnarancs kemény volt, "ha nem ezt teszi, attól tartottam volna, hogy beteg". Boldog, hogy ízekre szed­ték a kormányprogramot-fogalmaz- ványt, s nem tudom megállapítani, hogy a szétszedett ízekből éppen melyiket nyeldesi: az édeset vagy a keserűt? Mindegy. "Döntéshozatal következik." "Most." Azt kell épp eldönteni, hogy elfogadják-e a kormányt progranostul- fogalmazványostul, szőröstül-bőröstül. El van az már döntve. Az új idők új szóhasználatával élve, ezt most nem pártfegyelemnek hívják, hanem lojali­tásnak. A koalíciós pártok képviselői­nek mindegyike igennel, az ellenzékiek csaknem mindegyike nemmel szava­zott. (Elhanyagolható kivétel: hat tar­tózkodás.) A kormány bemutatását, fel­esketését már nem láthattam, mert foci­meccs közvetítése következett. Mégpe­dig BEK-döntő! Ebből pedig egy évben csak egy van, míg - ki tudja? - egy év alatt hány kormány esküszik Magyaror­szágon? Az ülést (és nem az üléstermet) ezen­nel berekeszteni, "mivel több feljelentő nincs". (Ez Szűrös Mátyás nyelvújítása; mint sejtheted, a felszólaló és a jelent­kező szavak igen szerencsés összevoná­sa, mivel eljött a szókimondás ideje.) Ha a bentlévőségem még mindig bent lesz, egy hét múlva folytatja komád, Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents