Új Néplap, 1990. június (1. évfolyam, 46-71. szám)

1990-06-04 / 48. szám

A Újdonság! Ezentúl minden hétfőn, így már ma is meghosszabbított munkaidőben, 8-tól 18 óráig várják a hirdetést f eladni szándéka­* z.ókat az. Uj Néplap hirdetésfelvételi cso­portjánál, a földszint hatos szobában. Napsütés kísérte az útját azoknak a diákoknak, akik vállalták, hogy szombaton részt vesznek a Tisza-staféta futásban. A futást a megyei Köjál kezdeményezésére - közel harminc cég készséges támogatásá­val - rendezték meg. A diákok egy része Szolnokról, a másik csoport Tiszafüredről indult, és a Tisza gáton váltófutásban érkeztek el Tisza- roffig, ahol a két csapat találkozott. / Folytatás a 2. oldalon I A németkérdésben nem hozott közeledést a csúcs és Gorbacsov sajtótájékoztatója Bush A csúcstalálkozót záró sajtóértekezleten a szovjet és az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy egyre több kérdésben alakul ki közöt­tük egyetértés, személyes kapcsolatuk kitű­nő, s a jövőben rendszeresen találkozni fog­nak. Ugyanakkor világosan kimondták, hogy a német kérdésben változatlanul szemben állnak a nézetek. A Szovjetunió álláspontja felülvizsgálatára kényszerülhet a bécsi had­erőcsökkentési tárgyalásokon - mondotta Gorbacsov. Ugyancsak nem közeledtek Lit­vánia ügyében, ahol Gorbacsov ezúttal a füg­getlenséget megelőző 5-7 éves átmeneti idő­szakról beszélt. Bush a fehér házi sajtóértezleten bevezető nyilatkozatában hangoztatta, hogy országa változatlanul és maradéktalanul támogatja a balti népek törekvéseit, s a teljes őszinteség jegyében vitatták meg e kérdést is. Az ame­rikai elnök leszögezte azt is, hogy Washing­ton ragaszkodik / Folytatás a 2. oldalon / Tisza-staféta az egészségért Fuss, hogy utolérd! Hagyományőrzés és megújulás Az egyesület létrejött, elnökség még nincs Heves vita a TIT megyei közgyűlésén A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat többé-kevésbé megőrizte "pártatlanságát" az elmúlt évtize­dekben. A nagymúltú, jövőre 150. születésnapját ünneplő társulatot sem kerüli el azonban a társadalom minden területén érzékelhető tisz­tulási, átalakulási folyamat. Sőt, talán meg is előzött más szerveze­teket, hiszen még tavaly március­ban úgy határozott az országos ér­tekezlet, hogy szövetséggé alakul­jon át a társulat, s amelyről végül majd az idei, június végi X. orszá­gos közgyűlésen döntenek a tagsá­got képviselő küldöttek. Az azonban már biztos, hogy a TIT megyei szervezete a jövőben egyesületként tevékenykedik. Erre szavazott a szombaton megtartott megyei küldöttgyűlés. Az értekez­leten dr. Szarvas Pál, a társulat megyei elnöke fűzött szóbeli aján­lásokat a beszámolóhoz, amely egy rövid, 1987-től napjainkig ter­jedő időszak munkáját elemezte. Az elmúlt néhány évben a me­gyei szervezet a bizonytalanságo­kat is vállalva fokozatosan önálló­sodott, a körülmények önfenntartó gazdálkodásra kényszerítették. Természetesen több-kevesebb si­kerrel. Mindenesetre a korábbi klasszikus ismeretterjesztő formák mellett ma már nem lepődik meg senki azon, hogy a TIT motorfű­részkezelői, s más hasonló tanfo­lyamokat indít, s ezek bevételéből finanszírozza a "ráfizetéses" ren­dezvényeit. Illetve a szolgáltatá­sok, például a nyelvi, fordítói, stb. is hoz némi pénzt az ismeretter­jesztés "konyhájára". / Folytatás a 3. oldalon / Korán ar de lesz-e mit? Június véginek megfelelő képet mutat a határ: hirtelenszőke, könnyű kalászokkal hullámzanak az árpatáblák. Hogy is ne lenné­nek könnyűek, hiszen valamire­való szemet hizlaló-érlelő eső de régen is áztatta Jász-Nagykun- Szolnokban a gabonaföldeket. A Jászságban 35, a Tiszazugban 26, a Nagykunságban 22 milliméter átlagos csapadékot mértek május­ban. A felét sem annak, amennyi­re a fejlődő őszieknek agronómia- ilag szükségük lenne. Kánikulát hozott Szervác, Pongrác meg Bonifác is, az utolsó fagyosszentnek, Orbánnak kö­szönhettek a mezőgazdák némi gabonát kímélő éjszakai, hajnali lehűlést. Ezzel együtt is aggasztó őszi árpa termésbecslési adatok­ról kaptunk információkat a gaz­daságokból. A megye valamivel több, mint 12 ezer hektár árpate­rületén közepes terméssel is ki­egyeznének már a szokatlanul ko­rai aratásra készülő szövetkezeti­ek, állami gazdaságiak. A becslé­sek olyan végletek között mozog­nak, mint a Túrkevén várható 4,9 tonnás árpahozam és a tiszagyen- dai 2,3 tonnás terméskilátás. A ta­karmánygabona jelenlegi (kény- szerjérettségi foka alapján várha­tóan jóval - mintegy három héttel - Péter-Pál előtt indulni kell a kombájnokkal. Az őszi árpa termésbecslések alapján az értő mezőgazdák ag­gódva gondolnak a "nagy aratás­ra", a kenyémekvaló betakarításá­ra is. Azt tartják ugyanis: 500-600 kilogrammal szokott több teremni általában búzából, mint árpából. Jártunk olyan termelőszövetke­zetben a múlt héten, ahol már arról beszéltek: éppen csak maguk mö­gött tudják a májust, és már meg­szakad a búza töve. A termelőnek meg a szíve amiatt, hogy éppen akkor lesz oda szeme láttára a ter­més, amikor olyan kedvező volt magágykészítésre és a vetésre az ősz, amikor olyan jól telelt a vetés, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Nem véletlen az aggodalom: a mindennapi kenyerünkről van szó. No és persze a gabonaterme­lők létéről. Ha ugyanis a már majdnem végleges árpatermés-ki- látások alapján történő búza ter­mésbecslést vesszük figyelembe, aligha lesz hasznuk idén a kalá­szosokból. A búza termesztése az agrár- közgazdászok szerint 4-4,5 ton­nás hektáronkénti hozam esetén rentábilis csak. Naponta arat az aszály, tízmilliókat vesz ki az idő­járás a gabonatermelők zsebéből. Talán majd a Medárd - sóhajtanak a gazdák -, talán a hét végén meg­nyílnak az égi csatornák. No, azért ne negyven napra persze, ahogyan az a népi megfigyelések szerint lenni szokott, mert a június nyol­cadikét követő hetekben, ha lesz mit, aratni kell! "Légy résen!" Cserkész­^ avató Tegnap délelőtt az egyházi eszten­dő egyik legna­gyobb ünnepén, pünkösd vasárnap­ján a vallásosak számára is szokat­lanul sokan gyűltek össze a jászberényi Főtemplomban. Nemcsak a szent­mise vonzotta a hí­veket, hanem cser­készavató is volt. Jó négy évtized után először, és elsőként a megyében is. /Folytatás a 3. ol­dalon/ Változékony idő Az MDF III. országos gyűlése / Eles vita szervezeti és személyi kérdésekről / Tudósítás a 2. oldalon / Rekviem a világháború bombatámadásának másfélezer áldozatáért Csendes, fájdalmas emlékezés napja volt szombat Szolnokon. 1944. június 2-át a város törté­netének egyik leggyászosabb nap­jaként tartják számon. A második világháború dúló viharában a szö­vetségesek szörnyű szőnyegbom­bázása zúdult több hullámban a németek visszavonulási vonalát képező vasútállomásra és környé­kére. A vasútállomás romjai kö­zött épen maradt óra fél kilenc után öt perccel állt meg, s mementóként hetekig, hónapokig jelezte a város pusztulásának a kezdetét. A bombatámadás következté­ben az állomás épületének a fele, a környező utcák, vasutas kolóniák, lakóházak, középületek tömegei váltak a földdel egyenlővé. A vas­úti szolgálatot teljesítők és a vára­kozó utasok közül több mint két­százan haltak meg, több százra te­hető az elpusztult szolnokiak szá­ma. A vasútállomáson tartózkodó szerelvényekben, illetve a környe­ző barakkokban lévő német kato­nák közül ezernél többen váltak a bombatámadás áldozatává. Megsemmisítettek több ezer vasúti kocsit, tönkretették az állo­más több fontos berendezését. A lőszerszállító vonatok tüzérségi lövedékei a belvárosig, az Eötvös térig szóródtak szét, óriási bomba­tölcsérek tátongtak mindenfelé. Amikor a gyilkos terheiket kioldó légierők elvonultak, halotti csend ülte meg a várost, füstölgő romok, bombatölcsérek, a pusztulás jelei voltak láthatók. A MÁV állomá­son a vagonok ezrei egymásra tor­lódva ijesztő felkiáltójelként me­redtek az égnek. A szeretteiket, rokonaikat, isme­rőseiket elvesztett szolnokiak gyertyagyújtással, imával, a sírok­ra helyezett virágokkal emlékez­tek meg hozzátartozóikról, az ér­telmetlen, oktalan pusztítás ször­nyű napjáról. A déli óráktól elszórtan kisebb záporeső kialakulhat. Eleinte az északnyugati, majd a délnyugati szél élénkül meg, néhol erős szél­lökések is előfordulnak. A hő­mérséklet hajnalban 7 és 12 fok között, kora délután 21 és 26 fok között alakul. (MTI) Ma nyugat felől csökken a fel­hőzet, eső, záporeső főként a kö­zépső és a keleti megyékben va­lószínű. Egy-egy zivatar is kiala­kulhat. Változóan felhős idő vár­ható, többórás napsütéssel. •* í; ~W" sí&sári&utKi* SZOLNOK­DOMBÓVÁR

Next

/
Thumbnails
Contents